Déli Hírlap, 1987. február (19. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-03 / 28. szám

A Városi Amatőr Színház bemutatója Koldus és királyfi A «zolid na*rátori összefog­laló után, harsány hangú ké- regető koldusok jelentek meg a nézőtér kijárat felőli olda­lán. A hatás mondhatni fre­netikus volt: szegény, meg­gyötört koldusok felé zápo­rozni kezdtek az alumínium pénzdarabok. Nem, minden­nek semmi köze sincs Brecht színházához, senki nem ide­geneden el senkitől, sőt ép­pen ellenkezőleg: a párnázott székeken helyet foglaló felső- tagozatos és középiskolás gyerekek roppantul élvezték, hogy ők is tevékeny részesei a Városi Amatőr Színház pro­dukciójának. Itt meg kell állnunk egy pillanatra, mert leírtuk a szót: produkció. A kifeje­zésben benne foglaltatik a teljesítmény. A Koldus és királyfit két felvonásban, majd százhúsz percig ját­szották az amatőr sze­replők: általános és közép- iskolások, egyetemisták, de van olyan is közöttük, aki már dolgozik. Tették mind­ezt — hírvivőtől, főszerep­lőig bezárólag-pontos, szinte hiba nélküli szövegtudással. Amatőr színjátszóknál kü­lönösen fontos a bemutatan­dó darab kiválasztása, hi­szen a lelkesedést, a mű szellemiségének átélését még nem pótolhatja rutin ... Mark Twain Koldus és ki­rályfija, nemcsak a század­fordulón újra „divatbajött” egyenlőség-eszményével, az igazságosságba vetett hité­vel magával ragadó alko­tás. A meseszövés játékos­sága, fordulatossága az író közismert erénye. Nos, ezek­re az erényekre érzett rá a csapat és a rácsodálkozás feletti örömét meg is tud­ta osztani. Ez az öröm pro­dukciójuk másik jellemzője. Szép László rendező nyil­vánvaló törekvése, hogy „fiai és lányai” megőrizhes­sék a rácsodálkozás Őszin­teségét, mert tudja, hogy az őszinteség már fél siker. Egészen biztos, hogy a sze­replők kiválasztásánál is az volt a legfontosabb szem­pont, hogy ki mennyire tudja a játék során is meg­őrizni jó értelemben vett amatőrségét. Szisztematikus munkájának eredménye, hogy ezt a fajta elképzelé­sét szinte majdnem mindig siker koronázta. A két fő­szereplő Edward, a királyfi Tulipános Gábor és Tom, a koldusból lett királyfi ifj. Tóth Szäntay József remek. Ifj. Tóth Szántay József (a Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola tanulója) olyan magától értetődő ter­mészetességgel mozog a szín­padon olyan jól táncol és énekel, hogy végig ott mo­toszkál a néző fejében a gondolat: ennek a gyerek­nek folytatni kell a dol­got . - A fel-fel csattanó tap­♦ Tom, a koldusfiú (ifj. Tóth Szántay József) és Edward királyfi (Tulipán Gábor) még szerepcsere előtt... (Kerényi László felvétele) sok bizonyították Fekete Bess és Cantyné — mind­kettő Juhász Judit tehetsé­ges táncos és szépen éne­kel, a részeg ítélőmester, Bíró János nincs híján a hu­mornak. A nézőtér mint mindig, most is «ok mindent elárult. Az Ady Művelődési Házban, a múlt héten hatodszor ad­ta elő a Koldus és királyfit a Városi Amatőr Színház, tehát a december 7-i pre­mier óta biztos, hogy volt idő a folyamatos pontosí­tásra, csiszolásra. Ezért még- inkább szembetűnt, hogy a gyakori szünetek a jelene­tek közben, mennyire meg­törik az előadás lendületét. Tulajdonképpen még az is egyfajta dicséret, hogy a gárda újra és újra képes volt — néha szinte tízper­cenként — felizzítani a hangulatot. Az egyes jele­netek, azonban mindig né­zőtéri beszélgetésekkel, pa- pírcsörgetéssel vették kez­detükét, ami nem biztos, hogy „doppingszerként” ha­tott — a játszókra. A má­sik észrevétel tulajdonkép­pen.- régi ügy és ezért any- nyira bosszantó. Egy-egy ilyen amatőr előadás oly­képpen is felfogható, hogy nézők és színjátszók elsajá­Videoműsor-készítői tanfo­lyamot indit a Borsod-Aba- nj-Zemplén Megyei Közmű­velődési Módszertani Köz­pont. Tegnap járt le a je­lentkezési határidő; ötven­ötén szeretnének részt venni a tanfolyamon, amelynek fő témakörei a következők: a video műszaki-technikai alap­jai, vizuális művészetek, filmesztétika, képszerkesztés, operatőri, világitási, editálá- si ismeretek, kommunikáció­elmélet, jogi ismeretek, gya­korlat. A gyakorlásra és a vizsga- fUm elkészítésére a művelő­dési központ biztosítja az eszközöket. A részvételi díj «000 forint, a megye köz­művelődési dolgozóinak 3500. más megyék közművelődési dolgozóinak 5000. A tanfo­lyamra jelentkezettek között vannak, akiket a munkahe­lyük küldött, illetve támo­gat, de olyanok is szép szám­mal akadnak, akik saját zsebből fizetik a részvételi díjat Egész évre elosztva összesen huszonhét egész na­pos foglalkozást tartanak, amelyeket neves szakembe­rek vezetnek. A tanfolyam elvégzéséről a hallgatók bi­zonyítványt kapnak. Sikeres vizsga esetén alapfokú vi- deorögzítő képesítést jelent ez, amellyel akár iparszerű- en is űzhetik a szakmát, ha erre engedélyt kapnak. títanak és elsajátíttattnak bizonyos íratlan, de annál fontosabb színházi szabályo­kat. Ilyen szabály például, hogy előadás végén tapssal honorálják a nézők a telje­sítményt, a színészek pedig meghajolva köszönik meg az elismerést. Nos, az Adyban, amint legördült a függöny a jelenlevő jó há­romszáz nebuló pedagógusa­ikkal egyetemben felállt és indult a kijárat felé. Egy­némely „korábban végzett” szereplő pedig utcai öltözék­ben sétált a széksorok kö­zött. Edward és Tom történe­téhez a zenét Daróci Bár­dos Tamás szerezte, a ver­seket Kormos István írta. Színpadra alkalmazta Kár- páthy Gyula. A Koldus és királyfit a Városi Amatőr Színház legközelebb Kazinc­barcikán mutatja be, míg másik darabjukat, a Pál ut­cai fiúkat a miskolci érdek­lődők nézhetik meg. (balázsi) Czeizel Endre figyelmeztet Dr. Czeizel Endre genetikus professzor régi ismerőse a té­vénézőknek. Esztendők óta tisz­teljük meg o „televíziós szemé­lyiség” jelzőjével. Czeizel pro­fesszor azon kevés tudósunk egyike, aki magas fokon ért □ népszerű-tudományos ismeret- terjesztéshez, és ezt óriási fe­lelősségtudattal műveli. Az előadó felelősségtudata tűnik fel mindenekelőtt „Az Élet él és élni akar...” című, hétrészes televíziós soroza­tában, amelynek a múlt hé­ten már a második részét láthattuk. Dr. Czeizel Endre ugyanis ezek alatt az ötven perces adások alatt, szemben a korábbi, más műsoraival, elfogult. Érződik a hangján, hogy hatalmas önfegyelem­mel győzi le a benne lévő feszültséget, és nem minden­napi erőfeszítésébe kerül, hogy ne remegjen a hangja. Czeizel professzor esztendők óta először drukkol, de nem magáért, nem a saját biztos fellépéséért, hanem értünk. Hogy megértjük-e, mennyire fontos, hogy már a műsor szép mottóját is értsük, hogy várjuk a következőt, amikor az előző végén valamennyi­ünknek jó egészséget kíván­va elköszön. Korunk nagyon súlyos be­tegségeiről beszél ötven-öt- ven percben az infarktustól a rákon keresztül az embe­riségre rátört újabb iszonya­tig, az AIDS-ig, és az ember nem is tudja, hogy mi a ne­hezebb. Elmondani a laikus­nak, hogy ezek a nagyon bo­nyolult fiziológiai elváltozá­sok miben állnak, megértet­ni a lényegét, hogy utána hatása legyen az intelemnek: tudd, hogy miben áll a baj, tudj rá figyelni, hogy ki tudd védeni. Ismerd a fe­nyegető veszélyt, légy tisztá­ban a mibenlétével, hogy se­gíthess a saját érdekedben a gyógyító orvosnak. A laikus nem biztos, hogy tudja, a népesség hány szá­zaléka hal meg rosszindulatú daganatos megbetegedésben, vagy infarktusban (ezek vol­tak az első két adás témái), de az prvosok tudják, hogy a halálos betegségektől való félelem mennyire benne él a köztudatban. Czeizel Endre sorozata az ember sötétben tapogatózó félelme ellen van, és azonnal a megismerés ér­dekében. Azzal ugyanis tisz­tában vagyunk, hogy modem korunk környezeti ártalmai milyen hatalmas erővel fe­nyegetik a homo sapiens év­milliárdok során kialakult, a természet csodájaként létre­jött védekező képességét, de arról kevés fogalmunk van, hogyan segíthetünk a termé­szetnek. Nem is tudhatjuk, hiszen összefüggéseiben, te­hát hangsúlyosan mindeddig senki nem hívta fel rá a fi­gyelmünket. Czeizel professzor ennek a hiánynak a pótlására vállal­kozott: míg megoldja a leg­nehezebbet: a nagyon bo­nyolultat. a betegség miben létét igen egyszerűen mond­ja el. Egyszerű emberi sza­vakkal figyelmeztet, s felvá­zolja, hogy a megelőzéstől a gyógyító orvosig milyen út vezet. Mindenki megértheti, de ami ennél is fontosabb, mindenki megérzi; az okos mondatokon átsüt a tudós, és az ember humanizmusa. Megjelent a könyv, amely megőrzi, sőt kibővítve adja tovább az elhangzottakat. A könyv is bizonyítja: hosszú, és óriási munka van a soro­zatban. Saját munkáját ront­ja a televízió, ha úgy, mint legutóbb, az előadással egy- időben krimi megy a 2-es csatornán. M— Moldoványi Ákos helyett Avar János Ma' este 6 órakor Moldo­ványi Ákos tartott volna előadást — az Avasi Infor­mációs Iroda szervezésében — az avasi párthelyiségben. Technikai okok miatt az ér. deklődők nem Moldoványi Ákossal, hanem Avar Já­nos újságíróval találkozhat­nak. A miskolci antikvárium kínálatából nemcsak magánsze­mélyek választhatnak. A bolt már esztendők óta rendszeres gyűjtőmunkát végez például a 11. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár számára. Persze az eredményből így is, úgy is az olvasó profitál... (Kiss József felvétele) KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.4a: Nagy mesterek, — vi­lághírű előadóművészek. — 13.30: Kodály: Kállai kettős. — 14.00: Hírek. — 14.10: Magya­rán szólva. — 14.23: Orvosi ta­nácsok. — 14.SO: Dzsesszmeló­diak. — 15.00: Elő világiroda­lom. — 15.19: Nóták. — 16.00: Hírek. — 16.05: Versfogó. — 16.30: Képek és jelképek. — 17.00: Tér-idő. — 17.30: Beszél­ni nehéz. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Ma­gazin. — 19.15: Pándi Pálra em­lékezünk. — 20.15: Szimfonikus miniatűrök. — 20.40: Népdalfel­dolgozások. — 21.30: Mire elég a hiány? — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Új Melódia lemezeinkből. Glazunov: Keleti rapszódia. — 22.52: A családban maradni. — 23.02: Operaest. — 24.00: Hí­rek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Báli hangulat. — 12.30: Népdalkörök énekelnek. — 13.00: Hírek. — 13.05: Popzene sztereóban. — 13.45: Időjárás­és vízállásjelentés. — 14.00: Kör­hinta. — 15.00: Hírek. — 15.05: Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványtermét. Maros Éva hár- fázik, Geiger György trombitán játszik. — 15.20: Könyvről köny­vért. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.00: Hírek. — 17.30: Válasz. — 18.30: Talpalávaló. — 19.00: Hí­rek. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Operetthistóriák. — 20.52: Filmzene. — 21.00: Hírek. — Z1.05: Történet a szerelem­ről és a halálról. — 21.24: Koncz Zsuzsa és az Iílés-zenekar 1962 —73 között készült felvételei. — 22.20: Zeneközben a hallgató. — 23.00: Hírek. 3. műsor: 12.30: Rockpódium. — 13.00: Hírek. — 13.05: In­termikrofon. — 13.20: Népzene sztereóban. — 13.50: Kamara­zene. — 14.46: Bemutatjuk új kóruslcmezünket. — 15.25: Ze­nei tükör. — 15.58: Beatrice di Tenda. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Zenekari muzsika. — 18.30: Na maternjem jeziku. — 19.00: Hírek. — 19.05: In der Mutter­sprache. — 19.35: Vlagyiszlav Pjavko operaáriákat énekel. — 20.00: A Zsarátnok együttes fel­vételeiből. — 20.10: A kicsi susz­terok. — 20.40: Arthur Rubin­stein Chopin-felvételei. — 22.00: Rádiószinház. Gácsérfej. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsor- ismertetés. Hirek, időjárás, lap­szemle. — 17.35: Fiatalok zenés találkozója. Szerkesztő: Beélv Katalin. — Közben 18.00—18.15: Észak-magyarországi Krónika. — — 18.25—18.30: Lap- és műsor­előzetes. Televízió, 1. műsor: 17.00: Hí. rek. — 17.05: Tévébörze. —17.20: Mi legyek? — 18.00: Kalendári­um 1987. — 19.06: Mini-Stúdió ’87. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05: Mentők. — 21.05: Stúdió ’87. — 22.05: Hír­adó 3. Televízió, 2. műsor: 16.50: Al­pesi! sí-világbajnokság. — 18.00: Dél-alföldt magazin. — looo- Edeni kertek. — 19.25: Tévétor- na. — 19.30: Angol nyelvlecke. — 20.00: Mutató. — 20.45: Ma­gányosan. — 21.05: Híradó 2. — 21.25: Vizre bocsátás. Szlovák televízió: 16.30: Fia­talok sportja. — 17.00: Fejeze­tek a világtörténelemből. — 17.30: Kelet-szlovákiai magazin. — 17.50: A békéhez vezető utak. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Távlatok. — 19.30: Híradó. — 20.00: NDK film. — 21.30: Autó­sok, . motorosok magazinja. — 22.10: Komoly zene. Kiállítások: Herman Ottó Min zeum Képtára (10—18): Két év- század magyar festészete. — Múzeumi mozaik. Az üveggyűj­temény új szerzeményei. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18) : Kondor Bela-emlékKjálliüis. — Feledy Gyula ’86. — Herman Ottó Emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Magyar Or­thodox Egyházi Múzeum (10— 18): A Magyar Orthodox Egyház művészeti és kulturális öröksé­ge. — Mini Galéria (10—18): Kiss Sunyi István szobrai. — Vasas Galéria (14—19): Buruzs Csaba festményei, grafikái. — József Attilia Könyvtár kiállí­tóterme (11—19): Enge) Tevan István grafikái. — Szakmunkás Galéria (10—18): Lőkös Zoltán fotói. Miskolci Nemzeti Színház (5): Eurüdiké. (Kossuth bérlet.) — Játékszín (7): Medúzafő. RÓNAI VIDEOMOZI A Sárkány visszatér. Színes, feliratos hongkongi kung-fu akciófilm. Fsz. és rendező: BRUCE LEE. Kezdés: 13, f5 és f7 óra. Filmszínházak: Béke (f3): Macskafogó (szí. magyar, fel­emelt helyár!) — (£5): Sólyom- lady (szi. mb. amerikai, ki­emelt 1. helyár!) — (17 és f9): Indiana Jones és a végzet temploma (szí. amerikai. 14 év, kiemelt 1. helyár!) — Béke vi­deo (14. f6 és £8) : Félkezű bok­szoló (hongkongi). — Kossuth (a Vasas Műv. Központban f4, f6 és f8): Leopard kommandó (mb. szi. olasz—NSZK, 14 év, felemelt helyár!) — Táncsics (f4, f6 és £8): Montreáll bank­rablás (mb. szí. francia, kiemelt 1. helyár!) — Táncsics kama­ra (f5): Tűzvonalban (szi. ame­rikai, 14 év. felemelt helyár!) — (f7): Elvarázsolt dollár (szí. magyar, felemelt helyár!) — Táncsics video (f3, f5 és f7): Gyilkosok körútja (szi. francia). — Szikra (£5): A csapat (szov­jet). — (f7): öt láda arany­rög (mb. szí. francia). — Fák­lya (4 és 6): Akii Miklós (szi. magyar). — (8): A lator (mb. szí. francia, 16 év, kiemelt 1. hely ár!) — Fáklya kamara (f5): Szerelem első vérig (szí. ma­gyar, 14 év, felemelt helyár!) — Fáklya videó (f3 és £7) : Csa­vargók (hongkongi). — Petőfi (15 és f7): A Saolin- templom szent köntöse (szí. kínai- hongkongi kung-fu. kiemelt 1. helyár!) — Tokaj, diszkó (16): Fantom az éjszakában (mb. szí. amerikai. 16 év!) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5): Gengsz­terek klubja (szí. amerikai. 14 év kiemelt 1. helyár!) — Szir­ma, Radnóti (f6): Hamupipőke (szí. mb. amerikai). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Eco-mix. — 8.50: Kis ma­gyar néprajz. — 8.55: Nótacso­kor. — 9.49: Mackó brummog. — 10.00: Hirek. — 10.05: Vár egv új világ. — 10.25: Dallal üzen Ázsia. — 10.51: Zenekari muzsika. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.12: XIX. századi operákból. — 9.00: Zenekari muzsika. — 10.46: Schönbera-vegycskarok. — 11.05: Pillanatkép. — I? .10: Töltsön egy órát kedvencelve!! Miskolci rádió: 6.20—6.30-ig éa 7.20—17 30-ls: Reggeli körkép. — Hírek tudó««ások. Információk, szolgáltatások "orsod. Heves és Nógrád medvéből. Televízió. 1. műsor: 9.05: Té­vétorna nyugdíjasoknak. — 9.19: Kalendárium 1987. — ío.OOs Starsky és Hutch. Alapfokú képesítést kapnak VídeoiGisor-készítő tanfolyam

Next

/
Oldalképek
Tartalom