Déli Hírlap, 1986. október (18. évfolyam, 229-255. szám)

1986-10-11 / 238. szám

Tűzoltó a tüzekről (CIKK AZ 5. OLDALON) Újabb öt évre meghosz- szabbították Pérez de Cuel- lamak, az ENSZ főtitkárá­nak megbízatását. A Bizton­sági Tanács ülésén egyhan­gúlag őt ajánlották és a vi­lágszervezet közgyűlése is el­fogadta a jelölését. Less-e szén? Közeleg a tél, s az embereket egyre jobban foglalkoztatja, tesz-e mivel fűteni. Az Észak-magyarországi Ttizép Vállalat ille­tékese a Népszabadságban azt nyilatkozta, hogy a tyakói bá­nya nem szállít eleget. Ezt a véleményt összevetettük a bánya- igazgotó által elmondottakkal. Szerinte a bányászok mindent megtesznek azért, hogy a lakosság, vagy például a képűnkön látható nádasréti Tüzép-telep minden igényelt szenet megkapjon. ICikk a i oldalon.) (Kerémyf László felvétele) XWH. ÉVFOLYAM, 238. SZÁM 1986. OKTOBER ti., SZOMBAT fiWA* V&O FORINT * r A Novoje Vr&mja című szovjet, hetilap legújabb sza­mában közti azt az intercut. Megkezdődött az nttörővezefök városi konferenciája Ma reggel kezdte meg munkáját a pártszékházban az úttörővezetők városi kon­ferenciája. A széksorokban több mint 300 küldött és meghívott vendég foglalt he­lyet, hogy mérleget készítse­nek a legkisebbek mozgal­mának az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatairól, ered­ményeiről, s meghatározzák az elkövetkező esztendők tennivalóit. Az úttörővezetők VIII. or­szágos konferenciája óta végzett munkáról írásos be­számolót készített a szövet­ség Miskolc Városi Elnök­sége. A dokumentum fonto­sabb megállapításai: a mun­kát továbbra is gyorsan vál­tozó politikai és gazdasági körülmények között kell vé­gezni : az iskolára — e moz­galom színtetére — is a változások jellemzőek. A csa­ládok egy részében kedve­zőtlen hatások érik a gyere­keket. a szülők egyre keve­sebbet tudnak törődni velük. S így a számos hivatalos rendelkezés ellenére nőtt a veszélyeztetett és hátrányos helyzetűek száma, fokozó­dott a káros szenvedélyek él­vezete. s a gyermekkori bű­nözés. A korábbinál éppen ezért nagyobb feladat, meg­határozó szerep jut az úttö­rővezetőknek. Elengedhetet­len részükről az útkeresés, a kezdeményezés, a vállalkozás. Az úttörővezetők többsébe megéitette és elfogadta az új munkastílusra serkentő határozatokat. A VIII. kon­ferencia mondta ki. hogy az úttörők szövetsége a társada­lom gyermekszervezete. Az elmúlt években jobban érvé­nyesültek a gyerekek igényei, elképzelései a közösségek programjaiban. A7. eredményeket és tenni­valókat részletesen taglaló beszámolóhoz a mai értekez­leten Forrni Tárnámé, a vá­rosi úttörőelnök fűz szóbeli kiegészítést. A vitában nem­Kirándulóidő Túlnyomóan napos idő lesz ma estig. A szél néha kissé megélénkül, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 22 fok körül várható. Saj­nos az aszályos idő folyta­tódik a Kárpát-medencéből érkező száraz leszálló lég­áramlatok uralják a lég­kört, Igazi kirándulóidő lesz a bét végén is, esőre nem számíthatunk. csak p helyi sajátosságokról lesz szó, az értekezlet részt­vevői a Magyar Úttörők Szö­vetsége Országos Tanácsa ál­tal megvitatásra kibocsátott dokumentumokról is véle­ményt cserélnek, A vita összegzése és a ha­tározathozatal után választ­ják meg az új városi elnök­ség tagjatt. és tisztségviselőit, a két bét múlva esedékes megyei úttörúvezetői konfe­rencia városi küldötteit, s ta­gokat delegálnak a megyeri úttörőelnökségbe. amelyet Kudár Jnmrs, a* MSZMP főtitkára adott Bu­dapesten Vitait) Ignatyenkó- nak, á lap tőszerkesztőjének. A tekintélyes hetilap legfris­sebb száma tegnap került a moszkvai utcákra. Részlete­ket adott közre az MSZMP főtitkárának interjújából a Pravda pénteki száma is. Az interjút a Népszabadság mai száma közli. Szépül a Dísz tér Nagy örömmel láttuk, hogy végre csinosítják a Spaten söröző környékét. Annak idején többször is megírtuk, hogy az. ünnepi megnyitó fényét kissé tompították a bejárattól néhány lépésre lengedező öles dudvák ... Az történt ugyanis, hogy a sö­röző jóval hamarabb készült el, mintsem hogy a környe­zetét, a Dísz teret rendez­ték volna. Azóta néhány köz­müvet is fektettek a kis be­kötő út alá. s amint képe­ink bizonyítják, hozzáfogtak a támfalak, lépcsők megépí­téséhez. (Kiss József felvételei) Csúcstalálkozó Reykjavik ban Eljött a közös cselekvés ide je A szovjet—amerikai csúcs­találkozó színhelye: a' reyk- javíki városi tanács vendég­háza. Az első eszmecsere há­zigazdájának Reagan elnök számít, ő fogadja közép-eu­rópai idő szerint ma délben fél 12-kor Mihail Gorbacso- vot. Az SZK.P KB főtitkára tegnap délután érkezett Iz- land repülőterére, ahol az újságíróknak azt nyilatkoz­Ma reggeli telefon Balesetveszélyes aluljárók Az utóbbi időben több ol­vasónk panaszkodott, hogy a forgalmas Búza téri aluljá­ró lépcsői ingataggá váltak. A le-, illetve feljárók mű­márvány lapjai meglazullak, ezért igen veszélyes rajtuk közlekedni. Mikor kelhetünk át újra biztonsággal az alul­járón? — kérdeztük Mik- nyócki Gyulát, a Városgond­nokság szakelőadóját. ® A csapadéknéiküli időjárás nem kedvezett az őszi gomba­termésnek, ezért nagy meglepetést okozott ez a 4 kilón felüli tökegombacsokor, amely Kisgyörböl került a Búza téri vizsgáló­ba. (A gombaszakértövei beszélgettünk - cikk a 6. oldalon.) — Sajnos nemcsak a Bú­za téri. de a legtöbb mis­kolci aluljáró is hasonló ál­lapotban van. Már június­ban megrendeltük javításu­kat a BAÉV leányvállalatá­nál, de eddig csak az avas­déli készült el. A leggyak­rabban a műmárvány bur­kolat megy tönkre, sokkal célszerűbb lenne helyette műkövet alkalmazni. A ki­vitelezés sem mindig töké­letes, és sok problémánk van az alapanyagok beszer­zésével is. A pótlásokhoz ugyanis méretre vágott mű­márvány lapokra lenne szük­ség, kis tételben azonban nem szívesen szállít a gyár­tó. Szinte mindent megpró­bálunk. ami segíthet véget vetni ennek az áldatlan ál­lapotnak. Igyekszünk no­vember végéig kijavítani azokat a hibákat, amelyek balesetveszélyt okozhatnak; a későbbre halaszthatókat a következő év első fél évé­ben szeretnénk befejezni. A Búza téri aluljáró helyreál­lítását pedig, reméljük, már a jövő héten megkezdik a kivitelezők. ta, hogy eljött a közös cse­lekvés ideje. A főként négy- szemközti beszélgetéseken a tervezett hat óra alatt ki akarják mozdítani a holt­pontról a leszerelési tárgya­lásokat, eszmét akarnak cse­rélni a két ország kapcsola­táról, a világ különféle vál­sággócairól és egyéb problé­mákról. A cél az, hogy ez­zel előkészítsék a Washing­tonba tervezett hivatalos csúcstalálkozót. Késő esti sajtóértekezletén az ameri­kai elnök szóvivője , kijelen­tette — nem egészen á kö­zösen megbeszélt hírzárlat szellemében —, hogy' az Egyesült Államok hajlandó törvényerőre emelni a Szov­jetunióban a |?0-es években mór aláírt szerződéseket a föld alatti nukleáris kísérle­tek korlátozásáról és a bé­kés célú atomrobbantások­ról, ha a Szovjetunió hoz­zájárul a helyszíni ellenőr­zéshez. A távolabbi jövőben a nukleáris fegyverek fel­számolásával párhuzamosan az Egyesült Államok hajlan­dó lenne tárgyalásokat kez­deni a föld alatti kísérletek teljes eltiltásáról is. Az el­nök javaslata elsősorban ar­ra irányul, hogy leszerelje a nukleáris robbantások meg­szüntetését követelő erőket: Reagan csak azt ajánlotta fel, hogy az Egyesült Álla­mok két olvan szerződést léptet hatályba, amelyet már egy évtizede aláírtak. A Pravda mai számában ezt írja; „Az üres szavak ideje lejárt; eljött a pilla­nat. amikor minden felüle­tességet, másod lagosságot. fél­re kell dobni, a lényegre kell összpontosítani.’ A lé­nyeg a leszerelési problé­makör. amelyről a korábbi genfi csúcstalálkozón történt ugyan megállapodás, de kérdés zsákutcába jutott.” a Az ipari szövetKezetek kongresszusa Budapesten tegnap meg­kezdődött az ipari -szövet­kezetek IX. kongresszusa. A 250 ezer szövetkezett tag képviseletében 675 küldött tanácskozik. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom