Déli Hírlap, 1986. szeptember (18. évfolyam, 203-228. szám)

1986-09-30 / 228. szám

Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a Lengyel Népköztársaság Ál­lamtanácsának elnöke, aki munkalátogatáson tartózko­dik Kínában, tegnap talál­kozott és megbeszélést foly­tatott Teng Hsziao-pinggel, a KKP Központi Tanács­adói Bizottságának elnöké­vel, az első számú kínai ve­zetővel és Hu Jao-panggal, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának fő­titkárával. Teng Hsziao-ping tájékoz­tatta a lengyel vezetőt Kí­na belpolitikai helyzetéről és hosszú távú terveiről. Hangsúlyozta. hogy Kína „nyitott kapuk” politikája egyformán érvényes minden ország felé, beleértve az összes szocialista országot. Jaruzelski lengyelországi látogatásra hívta meg Hu Jao-pangot, aki a meghívást elfogadta. Szüretelnek a diákok Összoi szerte az országban abbamaradt néhány napra a tanulás és középók olások serege segédkezik a mező- gazdaság betakarítási mun­kálataiban. Az idén hová mennek dolgozni a miskoi- éi diákok? Ezt kérdeztük Laezkó Sándortól, a megyei, tanács tanulmányi felügye lőjétől. Alpinistáink, perui jégfalakon (CIKK A 6. OLDALON) wr egy no Felházi András nagy értékű villanymozdony vezetője, gyorsvonaii járaton Miskolc 5 Budapest Keleti pályaudvar között, s 35 éve szolgál a vasútnál. Novák Tiborné első fecske szakmájában Miskolcon: a nők közül őrá bíztak először buszvezetést városunkban, s az avasi járatokon tanúsítja rátermettségét. Hivatásukban közös, hogy mindkettőjükre emberéletek ezreit bízzák naponta -, s közös munkahelyeik gondjai is. A MÁV s a Volán egyaránt aggasztó létszámhiánnyal küzd. Fokozni kell az erőfeszítéseket a biztonságos közlekedés érdekében. Őket mutatjuk be a 3. és az 5. oldalon. MAP XVtll. ÉVFOLYAM, 228. SZÁM 1986. SZEPTEMBER 30., KEDD ÄRA: 1,30 FORINT — Az üzemek igényeik­kel már májusban felkeresik a mezőgazdasági osztályt. Ezután egyeztetjük a 'ehető- ségeket . és • megköttetnek a szerződések, amelyek tartal­mát miniszteri rendelet sza­bályozza. Á rendelet egye­bek közt .kimondja: a gyere­kek mellé minden esetben kell szakember, aki folya­matosan ellénofeij a mun­kát, s' szükséges- a baleset­védelmi oktatás.. Az üze­meknek alapvető higiéniai feltételeket kell teremteniük. Például legyen WC. Szükség esetén meleg teát kell adni a szünetelőknek, sőt elképzel­hető az úgynevezett ruha- kopási díj felszámolása. Az idén a miskolci középisko­lák túlnyomó többsége a to­kaji borkombináttal szerző­dött. A Nagy-miskolci Álla­mi Gazdasággal két intéz­mény (a Herman Ottó Gim­názium és a Fáy, András Közgazdasági Szakközépisko­la) állapodott, meg. A szak­munkásképző intézetek közül csak két iskola, a 100-as es a 101-es tanulói mennek dol­gozni. mert csak ennyire van igény. Alessandro Naíta, az Olasz Kommunista Párt főtitkára tegnap Budapestre érkezett. Az olasz politikust Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára hívta meg hazánkba. A fegyveres erők napján •• ünnepség a rendőr-foka nitaVr ságon A fegyveres erők napja alkalmából tegnap kitünte­tésátadással egybekötött ün­nepséget rendeztek a Bor­sod Megyei Rendőr-főkapi- tányságon. A berendelteket és a meghívottakat — az utóbbiak között ott volt Ju­hász Péter, a Borsod Megyei Pártbizottság titkára és dr. Kardos Sándor, a Borsod Somogyi László miniszter előadása Környezetiiínkei ferwezik új irányítási rendszer életbe lépett a szakmában, más­részt pedig most azt az idő­szakot éljük, amikor egyre nagyobb az igény a környe­zet minőségének javítása iránt: reflektorfénybe került az építés, az építészet. A tanácskozás előtt Somo­gyi Lászlót fogadta Fejti György, az MSZMP KB tag­ja, -a - megyei pártbizottság első titkára. A résztvevők vendégként üdvözölhették Kovács Leventét, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztá­lyának munkatársát, dr. La­dányi Józsefet, a megyei ta­nács elnökét és dr. Kovács Lászlót, a városi tanács el­nökét. A miniszter az 1987-es év kilátásait 'taglalva elmondta, hogy az építőiparban a ha­zai beruházási piac további lanyhulása várható. A pénz­szűke remélhetőleg arra ösz­tönzi a megrendelőket, hogy méginkább támaszkodjanak a tervezők szellemi munkájá­ra. hiszen így lehet aztán pénzt megtakarítani az épí­tésnél. Létkérdés, hogy a jö­vőben újra növekedjen a tervező vállalatok szellemi exportja, ami az utóbbi idő­ben jelentősen hanyatlott. A miniszter kötésről és oldás­ról egyaránt beszélt: várha­tó szigorításokról- például a vállalati gazdasági munka­közösségek esetében, ugyan­akkor szabadabb mozgásról a versenyeztetésben, üzletkö­tésben. árkialakításban. Többször is hangsúlyozta, hogy az építészet, építőmű­vészet ma országos ügynek számít, s a kormányzat ar­ra törekszik, hogy növelje a szakma rangját, elismerje teljesítményeit. Nem kis eredmény az sem. hogy ma a tervező vállalatok közül egyik sem működik veszte­séggel. Megyei Tanács vb-titkára — Molnár Judit rendőr főhad­nagy, a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság KISZ- bizottságának titkára köszön­tötte, majd Veres Margit megyei úttörőelnök méltat­ta az ünnep jelentőségét. Ezt követően dr. Túrós And­rás rendőr ezredes kitünte­téseket és jutalmakat adott át a belügyi munkában ki­emelkedően tevékenykedők­nek. A belügyminiszter soron kí­vül előléptette alezredessé Ma- jer Sándor rendőr őrnagyot, őrnaggyá dr. Tuza László rend­őr századost. Mocsári Sándor rendőr századost és Kórik Gá­bor rendőr századost. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát vette át Haltai Imre rendőr alezredes. Erdélyi Lász­ló rendőr őrnagy, Nagypál Jó­zsef rendőr őrnagy és lniza Fe­renc rendőr őrnagy. A Közbiz­tonságért Érem arany fokoza­ta kitüntetésben részesült Éles Gábor alezredes, az MHSZ me­gyei titkára és Szabó János megyei főtanácsos. A Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntető jelvényt vehette át Schmidt Zoltánná, a Borsód Megyei Párt-végreltajtóbizottság tagja. Rajtuk kívül mintegy uo-en ré­szesültek kitüntetésben, elisme­résben. oz ünnepségen bejelentették, hogy a Belügyminisztériumban rendezett ünnepségen a borso­diak közül kilencen részesíti­tek kitüntetésben-, elismerésben. A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa Buiykai János 'rendőr őrnagyot a Kiváló Szol­gálatért Érdemrenddel tüntette ki. A belügyminiszter rendőr ezredessé nevezte ki Kólók Pé­ter rendőr alezredest, főkapi­tány-helyettest. A Haza Szolgá­latáért Érdemérem arany foko­zatát vette át Bodrogi Károly' rendőr őrnagy, a Közbiztonsá­gért Érem arany fokozatét dr. M. Tóth Imre megyei főügyész- helyettes. Hegedűs György. I.e- ninváros Tanácsának elnöke. Krísíon László rendőr őrnagy és Szűcs Lajos rendőr százados. A Kiváló Rendőr jelvényt Koppá­nyi János rendőr őrnagy, a Ki­váló Munkáért kitüntetést Na*y- györgy Jánosné vette át Kama­ra János belügyminisztertől. Kéri György vezérőrnagy, az MHSZ országos főtitkára az MHSZ Munkáért Érem arany fokozatúval tüntette ki dr. Tú­rós András rendőr ezredest. A kitüntetést a főkapitányságon rendezett ünnepségen Éles Gá­bor alezredes nyújtotta át. (A BM Határőrség Miskol­ci Kerületparancsnokságá- nak ünnepségéről és Füzér­komlós. valamint társközsé­gei határőrközséggé avatá­sáról a 3. oldalon számo­lunk be.) Jaruzelski Pekiru>ben Ma reggeli telefon Hf Az előtérben kiállítást rendeztek az Északterv munkái­ból A fotókat, maketteket megtekintette a miniszter is. Az építőipar területén dol­goz- ievvezővéHalatok. szer­vi ■ - vezetőinek tartott eiőfílá“' tognap a megyei párth’zp óságon Somogyi I ászló építési és városfej­lesztési miniszter. Ez az ágazati tanácskozás két okból is különös jelentő­séggel bír — mondta meg­nyitójában Jantner Antal építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes. — Egy­részt első ízben ülnek össze a minisztérium és a tervező vállalatok vezetői, mióta az Danilolí úton hazafelé Nicholas Daniloff újság­író elhagyta a Szovjetuni­ót és feleségével együtt az NSZK-ba érkezett. Mint ismeretes, az amerikai új­ságíró ellen kémkedésért emeltek vádat, és az ügy akadályt jelentett a szovjet —amerikai csúcstalálkozó előkészítésének útjában. A problémákról a két ország külügyminiszterei több meg­beszélést folytattak és a Da- niloff-ügyre, valamint fel­tehetően más kérdésekre vonalköze megállapodást vég­leges formában vasárnap es­tére dolgozták ki. * A fegyveres erők napja alkalmából koszorúzást ünnep­séget tartottak tegnap a felszabadulási emlékműnél. Az MSZMP Borsod. Megyei Bizottsága nevében dr. Kállai László, a városi partbizottság képviseletében pedig Káli lMjos kn- szorúzott. Kihelyezték a kegyelet virágait a fegyveres erők és testületek, n Hazafias Népfront megyei és városi bizott­sága, a KISZ megyei és városi bizottsága képviselői is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom