Déli Hírlap, 1986. július (18. évfolyam, 151-177. szám)

1986-07-26 / 173. szám

Bérletárusítás augusztus 21-től Színházi műsorterv Könyvespolc Sarkadi, Brecht, Huszka, Békeffi A Kamaraszínházban továbbra is műsoron maradj Ör­kény István világsikerű tragikomédiája, a Tóték. Képün­kön Fráter Kata és Tímár Éva (Ágika és Tótné) (Jármay György felvétele) A Miskolci Nemzeti Szín­ház 1986—87-es szezonjának műsortervében hat bérletes bemutató, két-két kamara- színházi, illetve játékszíni premier szerepel, valamint egy mesedarab, továbbá nyolc mű az elmúlt évadból. Nézzük, melyek azok a darabok, amelyeket reper­toáron tartanak a tavalyi szezonból? A nagyszínház­ban játsszák Csehov Cse­resznyéskertjét, Eduardo de Filippo víg játékát, a Millio­mos Nápolyi, az Ahogy tet- sziket és a Teli zse’i című musicalt. Műsoron marad a Kamaraszínházban Örkény Tótékja és Hervé Nebáncs- virág című operettje, a Já­tékszínben pedig az Ének Phaedráért című Enquist- dráma és Fábián László színműve, a Levéltetvek az akasztóján. Az új bemutatók megvá­lasztásánál arra ügyelt a színház vezetése, hogy a megszokott műfaji választé­kot kínálja a nézőknek. A hazai drámairodalmat Sar­kadi Imre Oszlopos Simeon című műve képviseli. Két ze­nés darab is szerepel az új bemutatók sorában: Huszka Jenő nagyoperettje, a Mária főhadnagy és Burkhard ze­nés játéka, a Tűzijáték. A további bérletes bemutatók: Jean Anouilh Eurüdiké cí­mű színműve, Brecht Gali­lei élete című példázata, és A szarvaskirály, Carlo Goz- zi komédiája. (Az évadnyi­tó társulati ülés augusztus Az aktív képzőművészeti munkásság és a tanítás min­den időben összefért, a forma változott meghatározóan az évszázadok során. Ma nem felnőtt tehetségeknek, hanem kisdiákoknak adja át a tudá­sát, aki ezt felvállalja, és mi­után középiskolában csak sajá­tos formában, rajztagozatos osztályokban van ilyen jellegű oktatás, kisdiákoknak. Keller Lívia évtizedeken keresztül ta­nított általános iskolában, ré­gen felnőtt nemzedékek után az utóbbi években a Vologda- lakótelepi kisdiákok várják rajz­ómra. 21-én lesz, ettől a naptól szeptember 12-ig válthatók bérletek a színház jegyiro­dájában, de előjegyzéseket már most is felvesznek. A bérletek ára tavaly óta nem változott: a legolcsóbb a karzati oldalülésekre szól, 60 forintba kerül, a legdrágább talógusban. Nyugalmat, ki­egyensúlyozottságot talál a képek között a néző is. — az 1—7. sorba — 282 fo­rint.) Novák János szinte házi­szerző Miskolcon; több gye­rekdarabját mutatták már be, amelyeknek nemcsak írója, hanem zeneszerzője és rendezője is ő volt. Most A mesélő kert című, Tamkó Sirató Károly meséiből ösz- szeállított mesedarabjait tű­zik műsorra. A Kamaraszínházban — a Kossuth utcai játszóhelyen — kerül színre Robert Tho­mas Nyolc nő című bűhü^i játéka, valamint Lajtai— Békeffi Mesék az írógépről című zenés játéka. Végül a játékszíni bemu­tatók: Lars Noren Az éjsza­ka a nappal anyja című színműve (ezt tavaly a Du­naújvárosi Bemutató Szín­padra rendezte meg Csiszár Imre) és Boris Vian Medú­zafej című komédiája. Üjra megindította közkedvelt sorozatát — Haditechnika fiata­loknak — a Zrínyi Katonai Ki­adó. Az egyes fűzetek részletes ismertetést adnak a haditechni­ka újdonságaiból. méghozzá közérthető módon, olvasmányo­san, fényképekkel, szemléltető ábrákkal. A sorozat nemcsak a fiatalabb korosztály körében számíthat sikerre, hanem az idősebb, érdeklődő olvasók szá­mára Is valódi csemege. Sárhidai Gyula: Robotre­pülőgépek című munkája azért is figyelemre méltó, mert rendet teremt a sok­szor cirkálórakétának elke­resztelt új fegyver: a föld­ről, a föld alól, vízről — hatóról — tengeralattjáróról és repülőgépről indítható pusztító robotok körében. Az 1970-eg évek második felében még a SALT—II. szerződés aláírása előtt a Szovjetunió és az USA kép­viselőinek tárgyalási soroza­tán egyebek között felme­rült az is, hogy egyik fél sem fejleszt ki néhány száz kilométernél nagyobb ható- távolságú robotrepülőgépe­ket. Ez a kérdés akkor füg­gőben maradt, később pedig a kísérletekben, kutatások­ban nagy fejlődés követke­zett be ezen a területen. Az amerikai kormányzat célul tűzte ki az egyoldalú katonai fölény kivívását. Ezért — többek között — a különböző típusú és rendel­tetésű robotrepülőgépek tö­meggyártásának megindítá­sával és nyugat-európai te­lepítésével az a szándék ve­zette, hogy a Szovjetuniót és szövetségeseit még na­gyobb mértékben veszélyez­tesse. A Szovjetunió honvé­delmi minisztériuma 1984 októberében válaszul a ki­fejezetten első csapásnak szánt amerikai nukleáris eszközök rendszerbe állítá­sára, bejelentette: megkezd­te á nagy hatótávolságú manőverező robotrepülőgé­pek elhelyezését a hadászati bombázók és a tengeralatt­járók fedélzetén. Ma már történelmi tény. hogy a Szovjetunió rövidebb-hosz- szabb idő alatt mindig hely­re tudta állítani 3z átme­netileg megbillent hadászati paritást, mégpedig az azt M— A Bruce Lee-legenda I. Magánemberként gyengéd volt , 1 Arcok és tájak Keller Lívia képei Volt tanítványok, tisztelők töltötték meg a Mini Galé­riát a tárlat megnyitóján, a múlt héten: régi kapcsola­tok, tehát a másikra mindig kíváncsi rokonszenv bizo­nyítékaként. Az sem kevés, ha a törődésből kap vissza az ember, bár Keller Líviá­nak ez bizonyára nem új­ság. Aki egy hosszú életen át képes a másikra figyelni, biztos lehet benne, hogy fi­gyelem veszi körül. Tempera, vízfestmény, olaj, akvarell: harmincegy kép látható a három helyi­ségből álló kiállítótérben. Néhány portré őrzi a festő számára kedves és figyelem­re méltó arcokat. A többség csendélet és tájkép, amelyek utazások, hangulatok nyo­mát őrzik. A Budapesti Kép­zőművészeti Főiskolán Benk- hardt Ágoston és Boldizsár Iván növendéke volt, itt kapott középiskolai rajzta- nári oklevelet, de tanulmá­nyait lengyelországi főisko­lán folytatta. Számos szép képe őrzi ennek az emlékét. De a távoli tájak mellett meghatározó élmény a szű- kebb haza, Miskolc és — annak, akinek minden barát­ja, ami az élet szépségére tanít — a Bükk. „Ember- és természetsze­retet, harmónia, optimiz­mus” jellemzi a munkáit — olvashatjuk a szűkszavú ka­Bruce Lee, a kung-fu harc­művészéi nagymesteie 13 esz­tendeje halott. Nálunk életé­ben, de meg a halálát köve­tő években sem ismertük a filmjeit Alig három-négy esz- tenaeje, hogy nevét megtanul­tuk. A Bruce Lee-filmeic Ma­gyarországon egyidősek a vi­deózás elterjedésével. Ma már a mozi filmvásznain is meg­csodálhatjuk színészi tehetse­gét, harcművészetét. Az a fiatalember, aki a filmeken oly ügyesen for­gatta a láncosbotot, hogy egyszerre 10—20 embert tett a padlóra, a kevésbe iskolá­zott emberek rosszul értel­mezett példaképévé vált. Egy-egy engedély nélküli kocsmai videovetítés után az alkoholtól megizmosodottak Bruce Lee-t próbálták utá­nozni. Ütöttek, vágtak, és úgy rikoltottak, mint a film­béli hős. S igazán nem tud­hatták. hogy Bruce Lee va­lójában gyengéd, és koránt­sem harcias, de sokoldalú filmszínész. Ki is volt valójában? Nos, az őt felfedező Golden Har­vest hongkongi filmstúdió egy jól sikerült dokumen­tumfilmet szerkesztett Bruce Lee-ről. Ebből tudhattuk meg, hogy 1940-ben, a sár­kány évében, november 27- én San Franciscóban szüle­tett. Apja Lee Hói Címen hongkongi színész volt, any­ja félnémet. Szülei egy kan­tom társulatban játszottak, az úgynevezett kínai varie­tében. Három esztendős volt Bruce Lee, amikor vissza­tértek az Amerikai Egyesült Államokba. Első nagy sze­repét hatévesen kapta, az „Egy fiú felnő” című film­ben. Két esztendő múlva már főszereplő. Emlékezetes alakítást nyújtott az „Utca­gyerek” című alkotásban. Az előbányászott régi filmek ta­núsága szerint már gyermek­kori műveiben is fellelhetők azok az érzelmek, gesztusok, amelyek később valamennyi filmjét jellemzik. Ezek ta­núsága szerint már /kiskorá­ban is orrának simogatásá- val vezette le indulatait. A jóképű, a nőket kedvelő, nagy motorkerékpáros híré­ben álló fiatalember 20 fil­met forgatott. S közben meg­ismerkedett a kung-fu harcművészetével. Hogyan lett a gyermek­korában vézna, rosszul evő fiatalember muszliktól duz­zadó harcművész? Hogyan hódította meg az egész vi­lág filmvásznát, erről írunk a következő számban. megelőzőnél magasabb szín­vonalon Az „akció-reakció’' egymásutániságából levon­ható következtetés az, hogy a potenciális ellenfél nem kockáztathatja meg a bün­tetlen első csapást a szocia­lista közösség ellen, mert a Varsói ’Szerződés tagállamai képesek hatékony választ adni bármilyen katonai ki­hívásra. A szerző a robotrepülőgé­pekkel kapcsolatos legfon­tosabb fogalmak tisztázása után nagy teret szentel a ro­botrepülőgépek kialakításé nak még a második világ­háború idején, a hitleri Né­metországban és Japánban. Az olvasó ezekben a fejeze­tekben alig ismert, vagy egyáltalán nem ismert té­nyekkel és fotókkal talál­kozik. A második világhábo­rú után az amerikaiak a né­metektől és a japánoktól zsákmányolt berendezések segítségével kezdték meg a saját repülőgép fejlesztését A kiadvány bemutatja az amerikai robotrepülőgépek kialakításának körülménye­it, majd az elmúlt évtize­dekben megtett utat a leg­veszélyesebb fegyverfajták egyikének széles körű rend­szerbe állításáig valameny- nyi haderőnemnél. Napjainkban az amerlVm robotrepülogepekkel azonos szinten álló szovjet robotre­pülőgépek is azt példázzak, hogy a Szovjetunió bármi­lyen haditechnikai jellegű kihívásra képes hatékony választ adni. A kiadvány utolsó fejezete az 1980-as évek robotrepülőgépeivel is­merteti meg az olvasót, és a szerző azt is felvillantja, hogy az 1990-es évek elején milyen új fejlesztésű, az előbbieknél is modernebb robotrepülőgépek jelenhet­nek meg a hadseregek ar­zenáljában. A robotrepülőgépekkel kapcsolatban még igen sok a félreértés. Gondoljunk csak arra, hogy nemegyszer szárnyasrakétáról vagy cir­kálórakétáról olvashatunk még a napilapokban is. A fiatalok honvédelmi nevelé­se. a haza védelmére való nevelése akkor éri el iga­zán a célját, ha pontosan tudjuk, miről beszélünk. A roboti epülőgépek — műkö­désük, telepítésük, felhaszná­lásuk, az ellenük való véde­kezés — sajnos aktuális té­ma. A kiadvány elsősorban technikai szempontból kínál a jobb megértéshez sok hasznos tudnivalót. O. J. Ziment! a kiícly, a császár Jövőre lesz 600 esztendeje annak, hogy Zsigmond ki­rály a magyar trónra került. Az évforduló alkalmából az MTA Művészettörténeti Ku­tatócsoportja reprezentatív kiállítást rendez, a Budapes­ti Történeti Múzeummal kö­zösen. Már tart az anyag- gyűjtés, megkezdődtek az előkészítő munkálatok. Mi­vel Zsigmond nemcsak ma­gyar uralkodó, de német- római császár is volt, sok tárgy és dokumetum köl­csönzésére van szükség kül­földi, főleg olasz, osztrák és csehszlovákiai társintézetek­től. A kiállítás megnyitását jövő nyárra tervezik, előre­láthatóan ez lesz 1987-ben az egyik legrangosabb múzeu­mi esemény. Sebestyén János orgonái a Cöllégium Musicum soro­zat következő koncertjén, július 28-án, hétfőn. Műso­rán Händel, Bach, Scarlatti, Albinoni, Stradeüa, Mozart, Bellini, Bos si, B ártó. és Vi­valdi művei szerepelnek. Közreműködik Andor Éva (ének). Az előadás este hét­kor kezdődik. A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT fefvéteíre keres gépkocsivezetőket, akik a 21. életévüket betöl­tötték, „D" vagy „C” vizsgával rendelkeznek, legalább 1 éves vezetési gyakorlatuk van, és 20 ezer kilométer levezetéséről igazolással rendel­keznek. Kereseti lehetőség: 5000-9000 Ft/hó. „D” vizsgával nem rendelkezők részére az Autó­közlekedési Tanintézetnél ingyenes "D” tanfo­lyamon való részvételt biztosítunk. A vállalat dolgozóinak és azok családtagj’ainak a városi autóbuszokon és villamosokon díjmentes utazást biztosítunk. Felsőzsolca, Kistokaj, Szirmabesenyő, Alsózsolca, Mályi, Arnót és Nyékládháza községekből a napi bejárást személyzeti járatokkal biztosítjuk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán: Miskolc, Szondi Gy. u. 1. sz. alatt (101 B-s au­tóbusz-végállomás).

Next

/
Oldalképek
Tartalom