Déli Hírlap, 1986. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

1986-05-28 / 122. szám

Siker Kemenesalján is Fénykorát éli a Vasutas Fúvószenekar Az 500 férőhelyes eePdö- mölki Kemenesaljái Műve­lődési Központ színházterme színűltig telt hallgatósággal, amidőn a fúvószenekarok ta­lálkozójának műsora elkez­dődött. Pécs, Szeged, Duna­keszi, Nyíregyháza, Celldö- mölk együttese és a mis­kolci Vasutas Fúvószenekar mérte össze művészi erejét. ♦ Milyen műsorral indult a zenekar? — kérdeztük Fejér Györgyöt, a szárnykürtszólam vezetőjét. — Karmesterünk. Heiner Károly, olyan műsort válo­gatott, amely a legrango­sabb zenekaroknak is díszé­re válhatna. ♦ Hiszen az Önöké egyike a legrangosabbaknak. Télen nyerték el az országos zsűri döntéseként a Kiemelt Arany Diplomát. Ügy érzi. hogy az újabb hazai vetélkedőn a ki­vívott ranghoz méltóan szere­peltek? — Nyitányként a Cirkusz­indulót adtuk elő. Tudom, hogy Jozef Vlach műve ki­tűnő programzene, taián ki­csit hatásvadászó is. De er­ről volt szó! Amikor a Gla­diátorok bevonulását ját­szottuk, már éreztük, hogy együtt vonul velünk a kö­zönség. Utána a most fris­sen tanult darabot. Suppé Költő és paraszt nyitányát adtuk elő. A fúvószenekari átirat próbára teszi a szárnykürtösök tudását: itt brillírozni kellett! Megérte. A közönség újrázott, s a következő számunkat, Rah- manyinov cisz-moll prelüd- jét, ezt a finom és költői muzsikát az értő hallgató leikével hallgatta, s úgy rea­gált, ahogy vártuk: egy pil­lanatnyi csend, majd zúeó taps. Ezután mintegy felol­dásként. a Vlach-féle Jar- milka polkát adtuk elő; mindig felállt az a zenész­csoport, amelyik a dallamot fújta. Itt már nemcsak együtt élt, de együtt is do­bolt velünk a közönség. ♦ Üjráznluk kellett? — Hogyne. Ráadásul a népzenének számító Koline- koline indulót adtuk elő. 4 Heiner Károly karmester vette át a legjobb zenekarok­nak és karmestereknek kijá­ró serleget. Elégedett? — Kitűnően koncentráltak a fiúk, de nem ártana, ha a zenekarunk létszámban kicsit szaporodna, mert mi­nél több hangszer szólal meg, annál tömörebb és mégis szárnyalóbb a hang­zót. Mivel amatőr az együt­tesünk, a tagokat egy-egy fellépéstől elszólítja a fő­állás kötelezettsége. Valójá­ban az esti próbákon, midőn mindnyájan együtt vagyunk, tudunk az igényeinkhez legméltóbb módon muzsikál­ni. 4 Egy napig utaztak Vas megyébe, egy napig vissza. Rengeteg próba, otthoni gya­korlás előzte meg az izga­lommal teli fellépést. Mi a zenekar hajtóereje? — Zenészeink munkájá­nak egyetlen motorja a ze­neszeretet, s a szerény fel­lépési és próbadíjon túl az érdekeltségük az együttmu- zsikálás öröme. S hoev alá­vetik magukat a zenekari fegyelemnek, s megfeszített tempóban képezik magukat, ez egyaránt jellemzi kiváló emberi magatartásukat és a zene emberi tartást formá­ló, nevelő erejét. 4 Dobos Margit, a zenekar menedzsere, hol látja a zene­kar helyét a hazai vonalban? — Az élen, ez biztos. A külsőségekre azonban ma már jobban oda kell figyel­nünk. Külföldön a nemzeti, Magyarországon a miskolci mivoltunkat ruhánkon, kot­tatartónkon ízléses jelölé­sekkel kellene érzékeltetni. Gy. Á. Hírünk az országban Az ötlet legújabb — má­jus 22-i — számában a di­ósgyőri LKM Kombinált Acélművében működő, öt egység munkáját összehan­goló számítógépről közöl ri­portot: „Minden egység vezérlő­szobájában monitorok és nyomtatók mutatják az acél­gyártás éppen aktuális ada­tait, de minden berendezést az ott dolgozók, s nem kü­lön fehérköpenyes szakem­berek kezelnek. A szénporos, védősisakos munkásók gya­korlott mozdulatokkal utasít­ják a robusztus... monito­rokat, nyomtatókat.” Viszont ___ a számítógépes irá­nyításban dolgozó mérnökök, matematikusok és műszeré­szek... már kimerítették a két alapegységből és egy tar­talékból álló Hitachi lehe­tőségeit, sőt helyenként már túl is lépték azokat. Bőví­tésre, új feladatok kitűzésé­re pedig már évek óta nincs lehetőség... A napi karban­tartás nem igazán vonzó munka, s az elvándorlás megindult.” Ezenkívül nem lehet hall­gatni azokról a tényezőkről sem. amelyek miatt az elő­nyök egy része csökken vcgy elvész: „A Lenin Kohászati Mű­vek nagyolvaszótja (ahonnan érkezik az anyag) és durva- hengermű (ahová innen megy) ugyanis ma is hagyo­mányos technológiával dol­gozik. a Kombinált Acélmű­ben a számítógép segítségé­vel elért előnyök egy része tehát nyomtalanul eltűnik.” * A Gyermekünk — a csa­lád és az iskola képeslapja — májusi számában két ol­dalas képes riport jelent meg a miskolci gyermekét­keztetésről : „ ... az avasi lakótelep If­júság éttermében ... napon­ta kétezer-tizenhárom ebé­det főznek. Gondoskodnak a gyerekek tízóraijáról, uzson­nájáról és az óvodáskorúak ellátásáról is. A norma meg­lehetősen alacsony... az utóbbi években megszapo­rodtak a gyermekétkeztetés­sel kapcsolatos bírálatok. A vállalatok a nyereséget a konyhai alkalmazottak szá­mának csökkentésével, ille­tőleg a forgalom növelésével próbálják elérni, mely leg­több esetben a minőség rom­lásához vezet... egyre gyak­rabban szerepel az étlapon az úgynevezett »-kevésbé munkaigényes« étel.” Az így is veszteséggel szá­moló Miskolci Vendéglátó­ipari Vállalat érve is nyo­mós: „A kívánalmaknak eleget tenni tizenhárom forintos normából ugyancsak nehéz. Ez egyébként egyformán vo­natkozik a hat- és a tizen­nyolc évesekre. Képtelenek vagyunk differenciálni, hi­szen a szülő azonos normá­ra fizet. Nagy a pazarlás, különösen a kicsiknél.” összeállította: Berecz József Sajóládon még soha sem volt komolyzenei koncert, ezért öröm az itt lakóknak, hogy három miskolci muzsi­kus: Balázs Adrienne, Fo­dor Éva és Nemes Tamás If I M ojmpii Az ötvenes és a hatvanas években országszerte igen nagy népszerűségnek örvend­tek a szakmunkástanulók bajnokságai. Az esztendők múltával valahogy a feledés homályába vesztek e nemes vetélkedések. Ezért csak el­ismeréssel lehet szólni a mis­kolci 101. Számú Ipari Szak­munkásképző Intézet kezde­ményezéséről: vállalták, hogy felelevenítik a szakmunkás- tanulók sporttalálkozóit. En­nek jegyében rendezik meg péntektől Miskolcon a szak­munkástanulók I. Borsod megyei olimpiáját. A me­gyéből 19 mezőgazdasági, ke­reskedelmi, vendéglátóipari és egészségügyi szakmunkás- képző iskola több mint 1000 sportolója vesz részt sakk, lövészet, atlétika, kézilabda és labdarúgás sportágakban a versenyeken. Az ünnepélyes megnyitó pénteken délután 2 órakor lesz a 101. Sz. Ipa­ri Szakmunkásképző Intézet­ben. ma este fél 7-kor fellép az általános iskola aulájában. A műsoron Chopin-, Dvo- rák-, Beethoven- és Richard Strauss-művek szerepelnek. Hangverseny Sajóládon jjc A martintelepi általános iskolásoknak igen emlékezetes marad az úttörőmozgalom megalakulásának 40. évfordulója, hiszen ebből az alkalomból kapták meg a KISZ KB Vörös Selyemzászló Csillagát. Jól tudják: egy csillagzat alatt él­nek a világ gyermekei, és ők ezt a barátságot akarják olyan békében ápolni, amiben az ö nemzedékük eddig is élt. Ezért öltik fel különféle országok népviseletét, s járják el táncai­kat rendezvényeiken. E kapcsolatokat lesz alkalmuk tovább mélyíteni, hiszen a 14-es Számú Általános Iskola diákjai kö­zül sokan utaznak majd nyári táborba. Köztük öt kitünte­tett Zánkán, a kiváló úttörők üdülőhelyén tölthet el szép napokat. SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Klasszikus operettekből. — 13.49: Kritikusok fóruma. — 14.00: Hí­rek. — 14.10: A magyar szép­próza századai. — 14.25: Opera­slágerek. — 15.00: Zengjen a muzsika! — 15.30: Kapaszkodó. — 15.50: Filmzene. — 16.00: Hí­rek. — 16.05: MR 10—14. — 17.00: Olvastam valahol. — 17.20: Mu­zeális nótafelvételek. — 17.42: Két országgyűlés között. — 18.10: Hol volt, hol nem volt.. . — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Rádiószínház. A murányi ka­land. — 20.17: Két szimfonikus költemény. — 20.40: Népdalest. — 21.30: Hírek, érvek, vélemény. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30- Gold- mark: Téli rege: — 22.40: Lesz-e „kémcsöve” a magvar tudo­mánynak? — 23.00: Beethoven: G-dúr trió. — 23.37: Gibbons- kórusművek. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Fúvósindulók. — 12.30: Ci­gánydalok. csárdások. — 13.00: Hírek. — 13.10: A tegnap sláge­reiből. — 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 14.00: „Átadom a módszerem”. — Közben 15.00: Hírek. — 15.35: Vas Gábor nó­táiból. — 15.47: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 16.47- Di- ákfoci. — 17.00: Hírek. — 17.08: Sport. — 17.15: Várkonyi Má­tyás táncdalaiból. — 17.30: Ötö­dik sebesség. — 18.30: Talpalá- való. — 18.51: Magyar táncok fúvósokra. — 19.00: Hírek. — 19.05: Slágerfiimek — filmsláge­rek. — 19.45: Sport. — 20.15: Rockíöldről érkezett. — 21.00: Hírek. — 21.05: Hasnyálmirigy — kapszulában. — 21.15: A Rá­dió Dalszínháza. Loewe- My Fair Lady. — 22.35: Népdalkö­rök pódiuma. — 23.00: Hírek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Régi fúvósmuzsika. — 0.15 4.20: Éjfél után. 3. műsor.: 13.007 Hírek. — 13.05: Vállalkozók a tudomány­ban. — 13.25: Zenekari muzsika. — 14.25: Slágerről slágerre. — 15.05: Az Eder-vonósnégyes fel­vételeiből. — 16.00: Liliana Bá­révá operaáriákat énekel. — 16.25: Zenekari muzsika. — 17.37: Dietrich Fischer-Dieskau hangversenye. — 18.30: v mate- rinskom jazyku. — 19.60: Hí­rek. — 19.05: Két szvit. — 19.50: Claudio Abbado operafelvételei­ből. — 20.20: Teljesítmények nyomában. — 20.50: Szimfoni­kus zene. — 21.50: A haza min­denese. — 22.50: Magyar zene­szerzők. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsoris­mertetés, hírek, időjárás. — 17.05: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. — 17.15: Index. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Piackutatás a De­cember 4. Drótművekben — Újítási díj a BVK-ban — Má­jusi eső aranyat ér — avagy határszemle — Információk.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Tolnai At­tila. — Sport. — 18.00: Észak­magyarországi Krónika, (jubi­leumi bányagépészeti szeminá­rium és a szocialista országok bányagéptani tanszékeinek ta­lálkozója kezdődik a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. — Első üvegipari újítási és ta­lálmányi országos konferencia Salgótarjánban.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor; 17.00: Hí­rek. — 17.05: Aki mer, az nyer! — 17.45: Hogyan közle­kedjünk az autópályán? — IS.OO: Finom angol módra. — 18.50: A TTT jelenti ... — 19.05; Tévé­torna. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 26.05: Kék fény. — 21.15: Parabola. — 21.50: Show-egyveleg. — 22.45: A hét műtárgya. — 22.50: Híradó 3. Televízió, 2. műsor. 17.15: If­jú Oroszország. — 18.40: Sors­társak. — 19.00: Unser Bild­schirm. — 19.20: Felfedezzük Pá- pua-ÜJ Guineát. — 19.45: Alek- szandr Vegyernylkov énekel. — 20.00: Az albérlet. — 21.20: Hír­adó 2. — 21.40: Mutató. — 22.25: Tv-basic konzultáció. Kiállítások: Miskolci Galéria (lú—18): Rajzok, grifakák, ak- varellek. — Fotógaléria (lO-^Ts): Úttörő- és ifjúsági házak fotó- pályázatának anyagából. — Va­sas Galéria (14—19): A népmű­vészeti pályázat anyagából. — 40 éves a magyar úttörőmozga­lom : dokumentumkiállítás. — Bartók Béla Művelődési Ház (10—17): Képzőművészet a könyvkiadásban. — Szakmun­kás Galéria (10—18) : Kurucz János és Kurucz Péter fotói. — Herman Ottó Múzeum Kép­tára (10—18): Két évszázad ma­gyar festészete. — Múzeumi mozaik. Az emberi kultúra ke­letkezése. Kiállítás Tóth Lajos dél-afrikai anyagából. — Bor­sod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — Szőnyegek, szelencék, miniatű­rök a Petró-gyűjteményből. — Múzeumi Műhely. Kamarás Je­nő fotókiállítása. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (8—17) : A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9—17): Déryné-emlékszoba. — Massa Múzeum (10—18): A diósgyőri kohászat története 1870-ig. — A kohászatban használt kéziszer­számok. — Központi Kohászati Múzeum (9—17): A nyersvas- gyártás története. — Acélgyár­tás. — Kovácsolás. — Hengerlés. M-\m a Gárdonyi parii óta A rockegyüttesek karinc- barcikai válogató sereg­szemléje után a legjobbak Miskolcon is fellepnek a Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában. Az első koncert szombaton este 6 órakor kezdődik. A Smink, az In Trane a Ro­tor, a GMK (Gondolkodó Muzsikusok Köre) és az UV—25 együttes műsorára válthatnak jegyet naponta, délután 2 órától a művelő­dési házban az érdeklődők. Emlékezetes gyula ji vadászatok Érdekes előadásra várják a miskolciakat pénteken délután 5 órakor a városi vadászklub Bajcsy-Zsilin- szky út 4. szám alatti klub- helyiségébe. Szabolcs József, több sikeres vadászkönyv szerzője az emlékezetes gyu- laji vadászatokról tart be­számolót. — Herman Ottó-emlékpark (10— 18): A Bükk-hegység keletkezé­se. — A Bükk-hegység és az emberek kapcsolata. — Városi vadaspark (9—17). Filmszinházak: Béke (n6, f8): Egy maréknyi dollárért (szí. olasz, 14 éven felülieknek, ki­emelt és III. helyár!) — Béke kamaramozi (4): Robin Hood nyila (mb. szí. szovjet) — (6): Párizs. Texas (mb. NSZK, 14 éven felülieknek. III. helyár!) — Kossuth (5, 7) : Egy maréknyi dollárért (szí. olasz, 14 éven fe­lülieknek, kiemelt és III. hely- ár!) — Táncsics (f5): A legyőz­hetetlen Vutang (mb. szí. kí­nai, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — (f7): A fehér törzs­főnök (mb. szí, amerikai, II. helyár!) — Krúdy (Í7): Falfúró (szf. magvar, 16 éven felüliek­nek!) — Petőfi (f5, f7): Seriff az égből (szí. olasz. III. hely- ár!) — Tapolca, kertmozi (7, 9): Pledone Egyiptomban (mb. szí. olasz, III. helyár!) — Ady Mű­velődési Ház (5, 7): Bombajó bokszoló . (mb. szf, olasz, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Tokaj diszkómozi (18): Szen­vedély végszóra (mb. szí. fran­cia, 114 éven felülieknek!) — Népkerti szabadtéri mozi (9): A tűz háborúja (szf. kanadai, (* éven felülieknek, III. helyár!) — Vasas parkmozi (f9) : Fantom az éjszakában (mb. szí. ame­rikai. 16 éven felülteknek, ki­emelt és III. helyár!) CSÜTÖRTÖK Kossnth rádió: 8.90: Hírek. — 9.19: Köznapi ügyeink. — 9.29; Haydn: A patikus. — 9.4« • Já­téksarok. — 10.90: Hírek. — ÍO.OS: Két keréken Magyaror­szágon. — 10.85: Népdalcsokor. — 11.37: A tulajdonságok nél­küli ember. Petőfi rádió; 9.00: Hírek. — 8.05: Kecskés Sándor tárogatón játszik. - 8.20: A Szabó csa­lád. — 8.50: Tíz pere kül))kiliti- ka. — 9.00: Hírek. — 9.0S: Nap­közben. A MISKOLCI MEZŐGÉP VÁLLALAT 2. sí. Gyáregysége (Mezőcsát, Vörös Hadsereg u. $5. sz.) állást hirdet ♦ gyors- és gépíró, ♦ gépkocsi-irányító, ♦ termelésirányító, ♦ elemző közgazdász munkakörök betöltésére. A munkakör betöltéséhez közép-, illetve (elsőfokú végzett­ség szükséges. Bérezés megegyezés szerint, Miskolcról különjáratú buszközlekedést biztosítunk. Jelentkezés írásban vagy személyesen a gyáregységi mun­kaügyi csoportnál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom