Déli Hírlap, 1986. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

1986-05-28 / 122. szám

A DH várospolitikai fóruma Hozzálátnak a második szakaszhoz • Vita a burkolat színéről ■ Sietni a sínekkel Egy asztalhoz ültek a ter­vezők, a beruházók, a kivi­telezők, az érdeklődő építé­szek és a városlakók nemrég az Építőipari Tudományos Egyesület meghívására. Kép­letesen szólva, az asztalon előttük feküdt az egész Szé­chenyi út. Arról vitatkoztak, mit sikerült elérni eddig a főutca megújításában, mit kell tenni a jövőben, melyek az eddigi tanulságok? Szük­ségesnek tartották rögtön az elején kimondani: a belvá­ros esetében nem egyszerű­en szépítésről, jobbításról van szó, hanem arról, hogy tovább így nem működhet a város központja, nincs más út, mint a rehabilitáció, re­konstrukció. Különösen igaz ez a Széchenyi útra, amely évszázadok óta a város fő ütőere. S a mélyben mára teljesen elaggott közművek húzódnak. A Széchenyi utat öt sza­kaszra osztották, a Tanács­ház tértől az Ady-hídig. Az első szakasz, a Vándor Sán­dor és a Korvin Ottó utca kö2ött, gyakorlatilag elké­szült. Az utcabútorozás be­fejezése június végére vár­ható, de a szökőkút és a két ivókút a legszerencsésebb esetben is csak az év végé­re adható át. A második szakasz a Korvin Öttó üíéá- tól a Szemeréig tart. Még az idén szeretnék elkezdeni itt a munkát a beruházók, ám még nem tisztázódott, ki kapja a kivitelezésre a meg­bízást. A napokban érkez­tek meg a versenytárgyalás­ra az ajánlatok. Pályázott az első szakasz kivitelezője, az ÉÁÉV, de ott van a ver­sengők között a Miskolci Mélyépítő és az Űt- és Vas­útépítő Vállalat is. Ha júli­us 1-jén sikerül elkezdeni a munkát, a befejezés a jövő év második felére várható. A második szakasz egyéb­ként nagyobb feladat, mint az első: feltáró utakat és egy hidat is kell építeni. A Legutóbb, amikor a tele­pülésfejlesztési hozzájárulás­sal foglalkoztunk, az „uszo- dás” körzetek tanácstagjai közül szólaltattuk meg az egyiket. Azért is fontos szá­munkra. hogy sikerrel jár-e az öt tanácstagi körzet kö­zös vállalkozása, mert ez a jó példa kedvet csinálhat a többieknek is ahhoz, hogy egy közös és vonzó cél érde­kében egyesítsék anyagi erejüket. Aki esetleg nem ismerné az előzményeket: öt belvá­rosi tanácstagi körzet: a 34- es, 35-ös, 36-os, 37-es és 38-as szövetkezett arra, hogy a településfejlesztési hozzá­járulás forintjaiból felépítik a régóta tervezett belvárosi uszodát, amelyre eddig nem jutott pénz. Több lehetőség kínálkozik az elhelyezésére — például kerülhetne a már nem használt lakótele­pi kazánházba, vagy vala­melyik iskola területére — és a kalkuláció szerint a te­lepülésfejlesztési hozzájáru­lás forintjai fedeznék is az építkezés költségeit. A legfrissebb információk szerint a 38-as körzetben már be is fejezték az agitá- ciót: az igenek aránya meg­haladja a 60 százalékot. A többiek is jól állnak, bár a négy körzetben még nem tudtak minden családhos ellátogatni. Reméljük, hogy sikerrel zárul a vállalkozás, de ehhez az utolsók között véleményt nyilvánítók tá­mogatása is nagyon kell. A városban egyébként a hozzájárulásban érdekelt családok jelentős részéhez már eljutottak az aktivis­ták. Tíz tanácstagi körzet­ben befejeződött a munka, másik tíz—tizenöt körzetben pedig nagyon közel állnak ehhez. Új Füszért-raktár Málviban A Mátra Füszért úi rak­tárüzemét május 30-án avat­ják Mályiban. A korszerű raktárbázis több mint 180 millió forintba kerül, s al­kalmas arra. hogv Miskolc város és a megye üzleteit ellássa áruval. A raktár­üzemben számítógén segíti a készletnyilvántartást, a számlakészítést. sősorban a környezetet, ha­nem az épülethomlokzatok­nak. Külföldön is gyakorta al­kalmazzák a sétálóutcákon a szürke burkolatokat. Hoz­zátette. hogy a homokszín is jó lett volna, ám alkal­mazásához a miskolcinál jóval tisztább levegő és kör­nyezet kellene. Kelemen István főépítész így fogal- \ mázott: nagy vitáim voltak , s vannak a burkolat színe ' miatt. A szürkét egyáltalán nem tartom jónak, főleg ha egyeduralkodó. Sajnos, a pesti helyszínen megtekin­tett burkolatelemek minősé­ge jobb, színe szebb volt, mirít amilyet végül is szál­lított nekünk a cég. (Turkál­ni nem nagyon lehet az al­kalmas hazai burkolóanya­gok között, a Viacolorhoz hasonló szinte nincs is.) Nagyszerű lenne persze a gránit lcis- és nagykockakő. Lett is volna belőle elegen­dő Miskolc régi utcáin. Csak­hogy amint felszedték, úgy ki is vitték a szeméttelepre, nem maradt belőle mutató­ba sem... 3fc Most még igencsak romos a görög kereskedő háza.:.; (Kiss József felvétele) A Rádiótőé kérdezték — a OH válaszol A kereskedő háza és a felrobbant épület >fc A miskolciak szeretnének több fát látni a sétálóutcán, de ez nem a tervezőkön mú­lik. Sajnos, annyira sűrű a közmű-szövevény a föld alatt, hogy ezt a pár fát is na­gyon nehezen tudták elhe­lyezni. hely is szűkebb mindenütt. Az első szakasz egyébként körülbelül 80 millió forintba kerül, a másodikra érkezett kivitelezői ajánlatok pedig 70-től 102 millióig terjed­nek. Keményen összecsaptak a vitázók, amikor a díszbur­kolat színéről esett szó. A tervező. Karmazsin Klára szerint megfelelő szín a szürke, mert nem a burko­latnak kell színesítenie el­Hogy milyen lesz a kö­vetkező szakasz burkolat­színe? A tervező úgy látja, hogy az ajánlott szürke a legjobb megoldás. A gond ezzel csak az, hogy a mis­kolciak már kissé allergiá­sak a szürkére: abból a színből ugyanis a Danelhá- zak képében némi túlterme­lés mutatkozott az utóbbi időben. Néhány szó a villamosról. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy békében megfér egymással a villa­mos és a gyalogosforgalom a már elkészült szakaszon. A főutca felújítási tempóját azonban meg kell hogy előz­ze a villamospálya rekon­strukciója: a sínek olyan rossz állapotban vannak, hogy jobban kell -letná. Ez további kényelmetlenségeket jelent a főutcán közlekedők­nek, ám más választásunk nincs. Sok mindenről szó esett még a vitában, a közművek­től kezdve a boltok portál­jáig. Az elhangzottakra visz- szatérünk. (kiss) Műemlékek védelme, vá­rosok arculata címmel fó­rumműsort sugárzott a kö­zelmúltban a Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiója. Az ötvenperces élő adás­ban idő hiányában el nem hangzott kérdésekre mi kér­tünk választ az illetékesek­től. • Többeket foglalkoztatott a Tanácsház tér 13. számú, gáz­robbanást szenvedett ház jövő­je. A bérlői, szóvá tették, hogy bár ígéret hangzott el az épü­let helyreállítására, ennek még a nyomát sem tapasztalják, a lakóknak pedig nem engedik -meg, hogy korszerűsítési mun­kákat végeztessenek. Dr. Majoros László, a me­gyei tanács általános elnök- helyettese: — A Tanácsház tér 13- ban a gázrobbanáskor érté­kes falfestmények kerültek napvilágra. Ezek restaurálá­sát s a széles közönség szá­mára hozzáférhetővé tételét kötelességünknek tartjuk. Az is közismert, hogy az épü­letnek komoly műemlékér­téke van. Ezért megközelí­tőleg az eredeti állapotának megfelelően szeretnénk hely­reállítani. A házban a me­gyei művelődési módszerta­ni központ kap helyet. Vár­hatóan egy hónapon belül elkészülnek az engedélyezé­si tervek, a munkálatok megkezdésének idejét pedig végeredményben a lakók ki­költözésének időpontja hatá­rozza meg. • A görög kereskedő házá­vá) kapcsolatban — amely a Rákóczi utcán található — is érkeztek kérdések. Mi lesz az épület sorsa? Olajos Csaba, a megyei tanács csoportvezető főmér­nöke: — A görög kereskedő há­zának felújításához az idén már hozzálátott az Orszá­gos Műemléki Felügyelőség. A tervek szerint várhatóan már 1988-ban a felügyelőség kirendeltsége fog itt üze­melni. • Szép létesítmény a Gömö- ri felüljáró. A Zsolca felől Mis­kolcra érkezők viszont a lobb o'dalán meglepődve látták az elhanyagolt, romos épületeket, betört ablakokat. Rendezhetnék ezt a részt! — telefonálta a 38-053-ról Szarka Lászlóné. Társadalmi munkát szer­vez május utolsó szombat­ján a Borsod Megyei Ter­mészetvédelmi Egyesület és a Hazafias Népfront Miskolc Városi Bizottsága. Az avasi Kelemen István, Miskole város főépítésze: — Az általános rendezési terv szerint ez a rész első­sorban ipari hasznosítású terület. Igaza van azonban a telefonálónak abban, hogy a kellőnél kevesebb gondot fordítottak itt a lakóépüle­tek felújítására; indokolt, hogy legalább a városképet javító karbantartó munka nagyobb hangsúlyt kapjon. Ismereteim szerint a Zsig­mondy—Baross—Zsolcai ka­pui csomópontot a közúti igazgatóság átépíti. A kör­nyéken a Zöldért raktár­áruházát létesített, s keres­kedelmi területeinek kiter­jesztése érdekében tárgyalá­sokat kezdett a sírkőüzem területének hasznosításáról is. Mindez lénvegesen meg­változtatja a környék képét. liget szépítésére, bővítésére hívják a kilátóhoz és kör­nyékéhez mindazokat, akik a környezetvédelmi világnap alkalmából tenni akarnak valamit a környékért. A ki­látónál köszöntik az egybe­gyűlteket, majd kedvcsináló műsor következik. A terep- rendezés s a többi munka 10 órakor kezdődik, és délután egyig tart. Ezt követően a társadalmi munka résztvevői között ajándéktárgyakat sor­solnak ki. Szerszámokról a szervezők gondoskodnak. Településfejlesztési hozzájárulás Meglesz-e az uszoda? Ajándéksorsolás Az avasi ligetet szénítik íjc A második szakasz feladatai között szerepel a Royal-köz- ben lévő híd átépítése is. Viacolor: „viaszürke” ? Asztalon a sétálóutca

Next

/
Oldalképek
Tartalom