Déli Hírlap, 1986. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
1986-05-15 / 111. szám
A saját műfajában legyen színvonal Mii szeret a néző? Hoff kilencvenöt érában, másfél . csatornán több mint nyolcmillió hazai, és több százezer, a határainkon túl élő magyar nézőnek ad műsort a televízió. Nemes Péter, az MTV elnökhelyettes műsorigazgatója joggal nevezte az egyik legnagyobb felelősségüknek és gondjuknak, hogy mivel töltik ki a műsoridőt. Szakmai megközelítés, és bármilyen nehezen megválaszolható, de jó kérdés a tévéfesztivál utolsó beszélgetésének címe: Mit szeret a néző? Mit szeretnénk látni a képernyőn, mitől lennénk elégedettek, mitől érné kevesebb szó a műsorszerkesztés házatáját? — pontos választ senki nem tud adni, mert nem lehet. Nyilván valamennyiük hasznára, de Nemes Péter is csupán saját igazságát, megfogalmazását tudta árnyaltan kibontani: egy. sokféle lehetőség által meghatározott, kevésbé differenciált műsorszerkesztésnek egy nagyon differenciált nézőréteg igényeit kell kielégíteni. Nem a televízió az egyetlen, amelynek ez nem sikerül maradéktalanul. Egészen más „műfajban”, de hasonló kérdőjelek léteznek az intézményekben, a köz- művelődésben is. A tapasztalat, a környezet fogadtatása, a Tömegkommunikációs Kutatóintézet méréseinek eredménye, egy- egy műsor vagy adástípus hosszabb távon igaznak bizonyuló visszhangja azok a támpontok, amelyek mégis eligazítják a televízióst: ha nem is azonnal, de kidéEgyéniség Otakar Fuka rendezte — és Jaroslav Blazekkal irta — az Egyéniség című csehszlovák vígjátékot, amely a realitás talajától időnként elrugaszkodva jófajta burleszk-gegekkel nevetteti meg a nézőt. Különlegessége ennek a filmnek, hogy nem a végén, hanem a közepetájt fárad el, és amikor az ember már nagyon kezdené unni, akkor új lendülettel törnek elő a poénok. Kicsit túlzsúfolt a cselekmény, ugyanakkor a jellemek ábrázolására még csak kísérlet sem történik, de Így is élvezhető a helyenként rendkívül mulatságos történet. A kiváló Milan Lasten játssza a főhős Pavel Stastny docenst, az orvosi egyetem etika tanárát. Második házasságában él, és az etikát nemcsak oktatja, hanem annak törvényeit magára nézve is kötelezőnek tartja. Egészen addig, amíg egyik napról a másikra elvei feladására kényszerül, maga is beáll a megvesztegetők és megvesztegetettek táborába. Mindennek oka, hogy felbukkan az előző házasságából született nagylánya, aki eddig az anviával élt. A bájos fruska az orvosi egyetemre szeretne bejutni, apja protekciójával. És a papa segít. Családi galibák sora követi egymást szerelmi kalandok bonyolítják hősünk és hozzátartozói életét. Egészen a már-már abszurd végkifejletig, amely végül is erkölcsileg megnyugtató módon zárja le a történetet. Sörül azért, mi a jó műsor. Minden jelenlevő egyetértett abban, hogy az, amely önmagával azonosan, a saját műfajában színvonal. Nem igaz az, hogy a néző csak a krimit, a focit, a szórakozást szereti, mint ahogy tévedés azt hinni, hogy egy jó mai tévéjátéknak nincs meg ugyanúgy a maga potenciális közönsége. Ha jó a tévéjáték, ha jól közvetítik a meccset, az úgynevezett tet- szési index nem tér el lényegesen egyik „tábor” irányába sem. Más dolog, hogy a néző a képernyő előtt sokkal kevésbé toleráns, mint amennyire önkritikusak a műsorok, adások szerzői. A mai napig (azért is talán, mert nálunk csak egy televízió van, azért, mert mi magunk alakítjuk így az életünket) minden család, minden ember kisajátítja magának a televíziót, azt szeretné, ha mindig neki tetsző műsor lenne a képernyőn. Nemigen segít ezen az önzésen a második csatorna létezése sem: az országban nagyon sok településen, sok, a mai napig üzemben levő készüléken nem lehet a 2-es műsorát fogni. Szívesen megismételjük a szakmai közegben elhangzottakat: akik készítik, útjára engedik, tudják, ha egy műsor nem felel meg igazán a saját műfaja követelményeinek. Tudják, ha nem egészen jó a téma, ha a megvalósítás során nem a legmagasabb szintű szakmai igényességgel kezelik. Mint ahogy azzal is tisztában vannak, hogy nem feltétlen elismerést jelent, ha a korábbinál is jóval több időt töltünk a képernyő előtt. Nagyon sok az a 16—20 óra, amelyet minden hét hasznos idejéből arra szentelünk, hogy a televízió biztosítsa a kikapcsolódást, minden kérdésünkre a televízió adja meg a választ. Az viszont már az ő gondjuk, hogy — a fentiek értelmében is — szinte határtalan bizalomnak hogyan felelnek meg. Sokat tévedni nem nagyon lehet, amíg a pontos, hiteles tájékoztatást, információt, vagy annak a megerősítését, a színvonalas szórakozást várja a néző a televíziótól. Bár ők sem tévednek, amikor Balázs Bélával azt mondják: „Hamarább meg kell teremteni az értő közönséget, mert csak akkor születnek új értékek.” M— Mindenki macánál hordja a bölcsek kövét A közművelődéstől a kultúráig Van-e kulturális elit társadalmunkban? Kedvez-e a vállalkozási szféra bővülése a kulturális értékek terjesztésének( Létezhet-e sorrend a gazdasági feladatok és a népművelés között? Jelentkeznek-e új formák a közművelődésben? Ezekre a kérdésekre próbált választ adni Vitányi Iván, az Országos Népművelési és Módszertani Kutató Intézet vezetője az Ady Endre Művelődési Ház klubtermében azon a beszélgetésen, amelyet megyénk és városunk népművelőinek egy csoportjával folytatott. Átfogó képet rajzolt az elmúlt évtizedek népességmozgásából eredően kialakult helyzetről, amelyben napjainkban a közművelődés szakembergárdájának — a mindenkori realitásokból kiindulva — dolgoznia kell. Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy valójában kialakult egy kulturális elit a társadalomban, amely ott található a hangversenyek, színházak előadásain, s akiknek ma már minden eddiginél bőségesebb választékot kínál művészeti életünk csakúgy, mint könyvkiadásunk, s ez örvendetes. Ám tagadhatatlan, hogy széles néprétegekhez mind nehezebben tudjuk közvetíteni az értéket adó és új értéket teremtő kultúrát. S bizony nem kedvez terjesztésének a vállalkozói szféra bővülése sem, minthogy „nehezen képzelhető el az, hogy valaki mondjuk a vgmk után Thomas Mannért nyúljon”. Nem véletlen, hogy napjainkban mind erőteljesebbé válik a vita akörül: létezhet-e sorrend a gazdasági feladatok és a közművelődési célok megvalósítása között? Vitányi Iván a kérdésre egyértelműen nemmel válaszolt, Széchenyi példáját idézve. Életünknek létfontosságú területe a köz művelése is, éppen mert a kiművelt emberfők sokasága képes új értékeket teremteni a gazdaságban is. Túl kell lépnünk azon a bűvös körön, amely belenyugvást sugall szűkös anyagi helyzetünk korlátaiba. Szerencsére szaporodnak a példák, amelyek bizonyságul szolgálnak arra, hogy a közművelődés nem feltétlenül pénz kérdése. Országosan erősödő tendencia tapasztalható új közművelődési formák keresésére. Klubok, egyesületek alakulnak spontán s vállalnak bennük áldozatkész közreműködést a legkülönfélébb társadalmi rétegekhez tartozók. Talán ezekben a kis közösségekben szökkenhet szárba a nép művelésének újforma hajtása, amely a kultúra demokratizmusából fakad. Egyre többen döbbennek rá az igazságra: mindenki magánál hordja a bölcsek kövét.«. A középiskolás ifjú vöröskeresztesek részére megyei elsősegélynyújtó versenyt rendeznek ma a Molnár Béla Ifjúsági és Ottörő- házban. Az eredményhirdetés délután lesz, a legjobbak az országos versenyen képviselik majd Borsodot. Elmarad a Mikes—Radványi est Mikes György és Radványi Barna vidám estjét hirdette hétfőre a Kossuth Művelődési Ház. A Humorpódiumnak ez a műsora — Radványi Barna megbetegedése miatt — elmarad. A megvásárolt jegyeket természetesen visszaváltják. A palavessző becsülete Az aacheni egyetem munkatársai által végzett felmérések azt mutatták, hogy a palavesszőt és a palatáblát használd kisiskolások könnyebben tanulnak meg írni, Írásuk folyamatosabb és szebb, mint azoké a gyermekeké, akik az Írást ceruzával, filctollal vagy golyústollal kezdik el. A kutatók szerint a füzetbe író gyerekek erősen nyomják a ceruzát vagy a tollat, s emiatt a betű írása közben nehezebben tudják az íróeszköz irányát a betűkép szerint változtatni. Ellenben a palavesszöt és palatáblát használó gyerekek ritkábban szakították meg az írást, gyengébben nyomták íróeszközüket, az írásuk kevésbé erőltette meg őket, s elkerülték a kisiskolások körében oly gyakori „irás-gőrcsöt” és a gátlást. Azok az elsősök és másodikosok, akik az írást palavesszővel és palatáblával kezdték tanulni, s a golyóstoll» csak ezután tértek át, még hónapokkal az átállás után is folyamatosabban, szebben és helyesebben írnak a társaiknál. Műso 3+c Láthatóan ízlik az ebéd a 33. Számú Általános Iskola diákjainak. Az intézményben ezren tanulnak, közülük 650- en étkeznek a két kis étteremben, nyolc turnusban. A változatos étrendről Csengeti Ferencné konyhafőnök gondoskodik. (Temed felv.) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.0«: Déli Krónika. — 12.3«: Ki nyer mai — 12.42: A drámain túl, a neneze előtt... — 13.0«: Zenekari muzsika. — 13.4«: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót. — 14.0«: Hírek. — 14.10: A magyar széppróza századai. — 14.28: Operett- linalék. — IS. 00: Shakespeare mindenkinek. — 15.30: Nóták.— 16.00: Hírek. — 16.05: Révkalauz. — 17.00: Ezt láttuk a tévében is. — 17.23: Kamarazene. — 18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 10.15: Rádiószlnnáz. Az élet oly rövid. — 18.59: „A pince mélyén”. — 20.45: Bruckner: III. szimfónia. — 21.40: Vállalkozók a tudományban. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Ettél Sussman operaáriákat énekel. — 22.40: Gondolkodás a közösségről. — 22.59: A dzsessz világa. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.0«: Hírek németül. oroszul és angolul. — 12.10: XX. századi fúvósindulók. — 12.30: Nemzetiségeink zenéjéből. — 13.00: Hírek. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Randevú a Jókai Klubban. — 15.00: Hírek. — 15.05: Néhány perc tudomány. — 15.10: Operaslágerek. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 16.15: RockhangversenyekbőL — 17.00: Hírek. — 17.08: Dzsessz. — 17.30: Zöld telefon. — 16.30: Slágerlista. — 19.00: Hírek. — 19.05: Operettkedvelőknek. — 20.03: A Poptarlsznya dalaiból. — 21.00: Hírek. — 21.05: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. — 22.15: Népdalok, néptáncok. — 23.00: Hírek. — 23.20: Klasszikus operettekből. — 0.15 —4.20: Ejfél után. 3. műsor: 12.20: Magyar zeneszerzők. — 13.00: Hirek. — 13.05: Virágvasárnap — ősszel. — 13.35: XV. Dunakanyar dalostalálkozó. — 14.04: Zenekari muzsika. — 15.00: Pophulläm. — 15.56: Körmendi Klára zongorahangversenye. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Zeneközeiben a magnósok. — 16.30: In llmba materna. — 19.00: Hírek. — 19.05: Zenekari muzsika. — 20.00: Félóra népzene. — 20.30: Francia nyelvű afrikai irodalom. — 21.00: Cliff Richard összes felvétele. — 21.40: Opera-mflvészlemezek. — 22.20: Napjaink zenéje. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés. hirek, időjárás. —17.10: A Tiszától a Dunáig. Eszak- magyarországi képeslap. Szerkesztő: Csonka László. (A tartalomból: Hová lett a régi fürdő? — Ahol Mátyás király is megfordult: Telkibánya. -Toli- beszéd. Németh Miklós Attila jegyzete. — Látogatóban UJszá- szi Kálmánnál.) — 18.00: Eszak- magyarországi Krónika. (Az MSZMP Borsod Megyei Bizottsága a megye közrendjének és közbiztonságának helyzetéről hallgatott meg jelentést. — A magyar vaskohászat vezetői a kohászat helyzetéről tanácskoznak Özdon.) — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.30: Hírek. — 16.35: Meghökkentő mesék. — 17.15: V. nemzetközi karmesterverseny. — 17.55: üj Reflektor Magazin. — 19.05: Tévétorna. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradő. — 20.05: Kerülj ki élve! — »1.15: Hírháttér. — 22.05: A hét műtárgya. — 22.15: Híradó 3. Televízió, t. műsor: 16.40: Pedagógusok fóruma. — 17.15: ■látsszunk bábszínházát! — 17.50: Telesport. — 18.15: Jenny. — 19.30: Jozef Suk: Esz-dúr szerenád. — 20.00: Titkos fegyverek. — *0.5«: Régi holland mesterségek. — 21.00: Híradó 2. — 21.30: Jenny. Kiállítások: Fotógaléria (10— 19); Üttörő- és ifjúsági házak. fotópályázatának kiállítása. «■ Vasas Galéria (14-19): A nép- művészeti pályázat anyagából — 40 éves a magyar úttörőmozgalom ; dokumentum-kiállítás. — Bartók Béla Művelődési Ház (1« —17) : Képzőművészet a könyvkiadásban. — Szakmunkás Galéria (10—18): Kuruez János éa Kurucz Péter fotókiállítása. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Múzeumi mozaik. Az emberi kultúra kezdete. Kiállítás Tóth Lajos dél-afrikai anyagából. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla- emlékkiállltás. — Szőnyegek, szelencék, miniatűrök a Petró- gyűjteményből. — Múzeumi Műhely. Kamarás Jenő fotókiállítása. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—17): A diósgyőri vár története. — Déry- ház (9—17): Déryné-emlékszoba. — Massa Múzeum (10—18): A diósgyőri kohászat története 1870-ig. A kohászatban használt kéziszerszámok. — Központi Kohászati Múzeum (9—17): A nyers- vasgyártás története. — Acélgyártás. — Kovácsolás. — Hengerlés. — Herman ottó-emlék- park (10—18): A Bükk hegység keletkezése. — A Bükk hegység és az emberek kapcsolata. — Városi vadaspark (9—17). Miskolci Nemzeti Színház (7): Cseresznyéskert (Goldoni bérlet). — Játékszín (7): Levéltet- vek. Filmszínházak: Béke (3): Ottó, az orrszarvú (mb színes dán). — (n6, f8): A smaragd románca (mb. színes amerikai, 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!) — Béke kamaramozi (4): Ivanhoe (mb. szovjet). — (6): Nyomás, utána! (olasz, kiemelt és III. helyár!) — Kossuth (f8, hn5): Fehér törzsfőnök (mb. színes amerikai, II. helyár!) —(7): Zorro (színes olasz—francia. III. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7): Carmen (színes spanyol). — Táncsics <f5): Qul- lombo (színes brazil, 14 éven felülieknek I) — (f7): A lótolvaj lánya (színes szovjet. 14 éven felülieknek!) — Táncsics kamaramozi (6): Egyéniség (mb. színes csehszlovák). — Szik» (f5, f7): Szerelem első vérig (színes magyar, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Fáklya (f5, f7): Tű a szénakazalban (mb. színes angol, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Fáklya kamaramozi (£5) : Hótündér (mb. szovjet). — Petőfi (f5, ti): Nyomás, utána! (szines olasz, 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!) — Tapolca, Ady (7. 9): A tűz háborúja (színes kanadai, 16 éven felülieknek, III. helyári) — Tokaj diszkómozi (f8): Kék villám (mb. színes amerikai, 14 éven felülieknek!) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5, 7): Nincs kettő négy nélkül (mb. szines olasz, kiemelt és III. helyár!) — Népkerti szabadtéri mozi (8): Ágyúgolyó futam (mb. színes amerikai, III. helyár!) — Vasas parkmozi (8): Vaskos tréfa (mb. színes olasz. 14 éven felülieknek. III. helyár!) — Hámor ff«): Az elveszett frigyláda fosztogatói (szines amerikai. 14 éven felülieknek. kiemelt és III. helyár !) — Pereces (6): Fehér törzsfőnök (mb. amerikai, II. helyár!) pengek Kossuth rádiő: 8.00: Hintk. — 8.25: A vörös határ. — 8 íj: Jámbor László operáárlákat é™i- kel. — 9.34: Jó a dal. — 10.00: Hirek. — 10.05: Verselt elmondta: Nagy László. — to.to- Hét- színvtrág. — 10.40' Béres János néni kamaraegyüttese látszik. — 11.00: Iránytű. Petőfi rádió: 8.00' Hírek. — 8.05: Joan Sutherland ooerett- és zenésláték-felvételeiből. — 8 50: Tíz pere külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 4e Esti emlék (Barczi Pál rajza)