Déli Hírlap, 1986. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

1986-05-10 / 107. szám

i * A művész miskolci is, ismeri a Tetemvár régi Házait. Múlttal és jelennel találkoz- ' hatunk a képein. Karmcsíerpálcával, külföldi tanulmányúton Ferencsik-díj Kovács Lászlónak Nagy megtiszteltetés érte fiatal karmesterünket, Kovács Lászlót, aki immár két éve a Miskolci Szimfonikus Zenekart vezeti. Elnyerte a világhírű Ooráti Antal által alapított Ferencsik János-dijat. Erre 30 éven aluli magyar karnagyok pályázhattak. Az elismeréssel komoly összeg is járt - valu­tában! -, amelyet a díjazott külföldi tanulmányútra fordít­hat. Vajon eldöntötte-e már Kovács László, hogy mi lesz az úticélja? — Doráti Antal a kiírás­ban nem kötötte ki, hogy csak az ő próbáit lehet meg­tekinteni. Számára az a fon­tos, hogy a karmester kül­földi tapasztalatokat szerez­zen, ismerje meg egy-egy nagy zenei egyéniség mun­káját. Én azonban mégis őt választom, megkaptam tőle az évi programját, és való­színű, hogy ősszel vagy Nyu­gat-Berlinbe, vagy London­— Általában már az első próbára megtanulom a ze­nei anyagot. Igyekszem kí­vülről tudni a művet, és minél jobban belemélyedni a zeneszerző világába. Egy fiatal karmester számára nagy lehetőség ilyen együt­test vezetni. Egy zenekar ne­velése nem egy, vagy két év. hanem ennél jóval hosz- szabb folyamat. Remélem, az együttműködésünk évek­re szól. — Mikor lép fel legköze­lebb Miskolcon a zenekar­ral? — E hónap 19-én, este fél 8-kor a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol Beethoven Vili. és IX. szimfóniáját ad­juk elő. Aradó Mária, Pán- czél Éva, Hormai Horváth József és Tóth János éne­kel, de fellép a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola kóru­sa is. (temesi) Ez az ország nagyon szép Magyar tájak, festményeken ba utazom hozzá egy-két hétre, de az is lehet, hogy mindkét városba eljuthatok. Sok függ az itteni munkám­tól is. — Budapesten él, és mis­kolci zenekart vezet. Hogyan bírja ezt a „kettős életet"? A Képcsarnok felkérésére Reinhardt István fél év alatt festette azokat az olajképe­ket és akvarelleket, amelyek a miskolci Szönyi István-terem- ben május 14-ig láthatók. Év­tizedek vannak a képekben, és egy olyan művészi ars poetica, amely szerint ki merné magá­ról biztosan állítani, hogy Ma­gyarország és a magyar táj minden szépségét, megragadó és megtartó erejét ismeri? A festő 1959-ben az Iparművé­szeti Főiskola textiltervező sza­kán végzett — Miért választotta az ecsetet? A két művészeti ág, a textil szépsége és a tábla­kép elég messze esik egy­mástól. — Minden iparművész tudja, milyen nehéz hűséges­nek maradni még ma is eh­hez a művészeti ághoz. Szinte törvényszerűen az iparszerű termeléshez is kapcsolódik, amelynek a feltételei nagyon keményen meghatározottak. Ha az em­ber önállósítani akarja ma­gát, akkor a többi között az anyagbeszerzés gondjaival találja magát szemben. Hét évig dolgoztam gyárban, és a váltást nem nevezném •negfutamodásnak. Inkább kí­sérletező kedvnek, hiszen rajzolni akkor is kell, ha textillel foglalkozik az em­ber, és rajzolni mindig na­gyon szerettem. Innét már csak egy lépés a festés, hi­szen ki nem akarja kipró­bálni, hogy mit tud? De ez már régen volt. — Miskolcon tájképeket mutat. Ez a kedves témája? — Magyarország nagyon szép, és bár sokan sokszor elmondták, meggyőződéssel állíthatom: nem ismerjük saját hazánkat. Nem, vagy nem méltóképpen tartjuk számon például a közeli múltját, racionálisan sem fogalmazzuk meg, hogy mi­lyen nagy kár a veszendő­ben levő, és mert egy el­múlt életformát takar, fi­gyelmünkre alig méltatott értékekért. Számomra a ta­nyavilág így is fontos, és mindenki tudja, ehhez még művésznek sem kell lenni, hogy a szó művészi értel­mében is mennyire festői. A mai „divatnak” megfelelően (Budapesten élek, és amikor csak tehetem, én is elme­gyek a nagyvárosból) van egy kis házam a Gödöllő- höz közeli Valkón. Ez a mai vidék minden áldásával és átkával megrakott település, nagyon sokat mondott ne­kem. Jól ismerem a hódme­zővásárhelyi, Szolnok kör­nyéki tájat, az alföldi ta­nyavilágot is. Szociográfu- sokra tartozik, hogy tudják, miért néptelenednek el ezek a helyek, amelyek meg is tarthatnák az embereket: én önző módon a csendet, nyu­galmat és harmóniát talá­lom meg itt. Éppenúgv, mint a télben, amikor min­den egészen más arcot ölt, és éppenúgy, mint a vissza­fogott színekben, amelyek szintén békességről beszél­nek. — A tájképeken kívül mu­tat mást is, bár érdekes mó­don egyik sem figurális kompozíció. — Nem kell ahhoz figu­ra, hogy éljen a kép; az ember a hiányával még job­ban .jelzi, hogy ott van. Ha az unió manó KEMPINGVÁSÁR az ÁRUCSARNOK­BAN! (Miskolc, Búza tér) Kempingágy 390 Ft-ért Kempingszék 220 Ft-ért AMÍG A KÉSZLET TART! valaha valóban megismerem ezt az országot, és elmon­dom róla, amit akarok, ak­kor nyilván másféle kom­pozíció születik. De miért ne lehetne örülni annak, ha szívem szerint ki tudom fe­jezni nem is olyan régi idők használati tárgyaiban, egy csendéletben az ember keze nyomát? Olajképen, akva- rellen, a megnyugtatóan is kifejező jelenben a múltat. Untig elég, hogy az akva- relltől például egészen nyug­talan vagyok. Nem könnyű a színben kifejezett véletle­nek tudatos alkalmazása, de ezért szeretem. Ez a műfaj éppen olyan nehéz, mint amilyen súlyos szép élmény ebben az országban élni. M— — A Zeneakadémián is tanítok, de ez nem jár sok elfoglaltsággal, nem zavarja a miskolci munkámat. Egyéb­ként semmilyen téren nem hátrány, hogy Budapesten élek, mert így jobban nyo­mon követhetem zenei éle­tünk fejlődését, gyakrabban járhatok előadásokra. Mis­kolcon jól érzem magam, nagyon jó képességű a ze­nekar, sokat lehet még vele elérni. Tulajdonképpen ez a díj az együttes dicsérete is, hiszen az én zenei pályám elválaszthatatlan tőle. — Hogyan készül egy-egy fellépésre? Díszelőadás a Békében Díszelőadáson mutatják be Grigorij Csuhraj Az élet szép című filmjét a Béke filmszínházban május 16-án, pénteken, délután 3 órakor. A vetítés része a Hazafias Népfront Miskolc Városi Bi­zottsága szervezte munkás- és ifjúsági békenapoknak. A Nagymiskolci Állami Gazdaság, Miskolc, Szirma köz­ponti raktárában minden héten szerdán és pénteken 9—12 óráig az alant felsorolt különféle gépekhez alkatrészeket értékesít 20—60 százalékos árengedmén nye l Teher- és személygépkocsik: Csepel 350-420, ZIL 130-as, GAZ 51-es, ARO benzines, M-21-es Volga. Traktorok és univerzális erőgépek: K-25-ös traktor, Szu- per-Zetor 50-es, DT-75-413, U-650-es, RS-09-es, DUTRA D4KB. Mezőgazdasági munkagépek és pótkocsik: OT-XTN tár­csák, disztiller, RCW műtrágyaszóró, Orkán vontatott siló­zó, SR rendsodró, K-442-es bálázó, különféle fűkaszák, kü­lönféle vetőgépek, permetezőgépek, dizeltargoncák, SZK- 3-4 kombájn, E-281 járva szecskázó, különféle pótkocsik, burgonyabetakaritó és -osztályozó gépek. A megvásárolt áruk értéke helyben, készpénzzel fizetendői Ők őszintén kíváncsiak Gyerekek a televízióról Okosan hirdettek gyerek- rajzpályázatot a 26. Miskolci Tévéfesztivál alkalmából. Ki őszintébb, mint a gyerek, és kinek van eredetibb látásmód­ja? Pogány O. Gábor művé­szettörténész szeretete, amely- lyel a legjobb kis „alkotók­nak" a tévéfesztivál csütörtöki megnyitója alkalmából átadta a dijakat, mindannyiunk össze­tett érzéseiről szólt A felnőttet sok minden be­folyásolja (legfőképpen fel­nőtt volta); amikor a tele- víziról beszél, a gyereket egészen egyszerűen érdekli a kép. Örömet vár tőle, és semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy a 6—14 éve­sek, 27 általános iskola több mint 500 kisgyereke el­sősorban a mesének örül. Ha sokan rajzolták Süsüt, a sár­kányt, Biga-csigát és a töb­bieket, örülhetnek az esti mese szerkesztői. A nagyob­bakat már a mindennapok mozgalmassága is érdekli, másféle aktuális műsorok is megjelennek a rajzlapokon. Hogy a tévések milyen szak­mai tanulságokat szűrnek le ennek a pályázatnak az alapján a gyerekek televí­zió-képzetéről, azt majd meglátjuk, az éppen ennek a korosztálynak szóló mun­kákat szakmailag a kőszegi szemléken szokták értékelni. Egy egészen biztos: a gye­reknek csak értelmes dol­got szabad mondani, a gye­rekrajz kedvessége csak sú­lyosbítja az irántuk érzett felelősséget. Az SZMT-székház előteré­ben látható kiállítás 60 raj­zot mutat, első díjat néhá- nyan kaptak; sajnos ez is verseny. Nyakó Csaba (7 éves, Miskolc), Csögör Orso­lya (8 éves, Miskolc), Nyíró Nóra (9 éves, Mezőkövesd), Prókai Zoltán (10 éves, Mis­kolc), Panyi János (11 éves, Mezőkövesd) nevével min­den kisgyereknek gratulá­lunk. M— jjc Rétlaki Tibor hétéves. Miért ne lenne véleménye? Május 12-től 14-ig csereakció! * Férfi-szövetnadrág vásárlása esetén 1 db használt nadrá­got 150 Ft értékben beszámítunk a vételárba. Várja Ont a

Next

/
Oldalképek
Tartalom