Déli Hírlap, 1986. március (18. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-10 / 58. szám

A Rádiótőé kérdezték — a OH válaszol Kölcsön, lakásfelújításra Lillafüred elképzelhetetlen a tó nélkül. Zsugorodik Lillafüred gyöngyszeme A Sómentők társulása Lakók és lakások címmel 50 perces fórum-műsort su­gárzott a közelmúltban a Magyar Rádió Miskolc Kör­zeti Stúdiója. Az adásban — idő hiányában — több kér­dés nem hangzott el. Doj- csák János, az OTP megyei igazgatója több érdeklődő­nek levélben válaszolt Az alábbiakban ezek közt tal­lózunk. a tetemvári pincékből Csúcsüzem van az Erdei Termék Vállalat legnagyobb hazai szörpüzemében. A Te­temvár több kilométeres pincelabirintusában, hatal­mas fahordókban pihennek a különféle gyümölcslevek, fel­dolgozásra várva. Mostaná­ban gyakran bolygatják őket, hiszen az influenza, illetve a téli vitaminszegény időszak miatt igen nagy a kereslet a szörpök iránt. Tavaly az őszi erdei gyü­mölcsökből kevesebb, de a nyáriakból rekordmennyisé­gű termés volt, így megfe­lelő lékészletekkel rendel­keznek. Jelenleg a csipke­szörp a legkelendőbb; az influenza megelőzésére is ki­váló. de sok üzem védőital­nak vásárolja, ezért naponta nagyobb tételt palackoznak Városunk első közműala- gútja az Arany János utcá­ban épült meg. A Ludvig István (Északterv) tervez­te folyosóban helvet ka­pott a Borsodtávhő, a Víz­mű. az Émász, a Tigáz és a posta valamennyi kábele és vezetéke. A közműalagút előnveit aligha kell felsorol­nunk. Bármelyik vezeték hibásodna meg, nincs szük­ség útfelbontásra; a kényel­A Hazafias Népfront Mis­kolc Városi Bizottságának kezdeményezésére ma dél­után fél 3-kor megalakul a városi cigánytanács. Kezde­ményezői fórumot s szerve­seit keretet akarnak bizto­• Encsi István, a Katowie u. 31-tői telefonon érdeklő­dött, hogy a Sajószentpéteren épült lakásokba mikor lehe beköltözni? — A lakások építésének befejezési határideje 1983. szeptember 30-a volt. A mű­szaki átadás sajnos a külön­féle építési késedelmek mi­att az év végéig elhúzódott. Ennél nagyobb baj az, hogy belőle. A hirtelen megnöve­kedett rendelések teljesítése érdekében a gyáregységben szombatonként is dolgoznak, néha még két műszakban is. Kiemelkedő eredménynek számít, hogy az idén a ha­zai piac ellátására már öt­venegy vagon, szovjet meg­rendelésre pedig 60 ragon szörpöt szállítottak. Folytatják az új termékek előállítását: az ősszel jelent meg a szénsavmentes meggy­ivólé, meggynektár néven, és a napokban kerül a boltok­ba a gyümölcsalapanyagból készült szörpcsalád: a man­dula-, őszibarack, sárgaba­rack-, málna- és szamóca- szörp. A szakemberek véle­ménye szerint jó zárná tűk alapján sikerre számíthat­nak, ezért felkészültek a nö­vekvő kereslet kielégítésére. mesen járható, kivilágított, száraz alagútban minden hi­ba elhárítható. Ehhez a rendszerhez diszpécserköz­pont is tartozik, amelyben azonnal észlelik a kábelek, vezetékek esetleges hibáját, szivárgását, így rögtön intéz­kedhetnek. Miskolcon ha­sonló alagútrendszer épül az új Szentpéteri kapui lakóte- telepen is. sítani a miskolci cigányla­kosság problémáinak feltá­rására. a velük kapcsolatos vélemények ütköztetésére, a beilleszkedést segítő kezde­ményezések és javaslatok megfogalmazására. amikor az utolsó épület mű­szaki átadása után a távhő- szolgáltató vállalat a fűtést be akarta szabályozni, kide­rült, hogy ezt nem lehet megoldani; a fűtés nem volt megfelelő, s így a la­kásokat nem lehetett üzembe helyezni. Azóta kicserélték a fűtési rendszer szivattyúját, de ezután sem lehetett be­szabályozni a fűtést. Ilyen körülmények között, sürget­ve a hibák keresését és ja­vítását, kénytelenek vagyunk a jövőbeni tulajdonosok ér­dekeinek védelmében a tü­relmüket kérni. • Várhegyi Olga a Kun Béla út 28-ból azt kérdezte, hogy kaphat-e felújítási kölcsönt? — Felújítási kölcsönt la­kásfelújításra a tulajdonos­nak, illetve meghatározott feltételek között a bérlőnek is nyújthatunk. A kölcsön általában az építési munkák költségének hetven százalé­káig terjedhet, és a felső ha­tára 3 százalékos kamat mellett 100 ezer forint le­het. Ha a felújítási mun­kákkal együtt más, lakásbő­vítéssel vagy -korszerűsítés­sel összefüggő munkákat is végeznek, ez lehet maga­sabb összeg is. A hitel igényléséhez költségvetés szükséges, és helyszíni el­lenőrzésre is sor kerül. Az ffjúságpoütika közép­távú feladatainak meghatá­rozása jegyében tekinti át a következő ülésén a KISZ városi bizottságával és az úttörőelnökséggel kötött megállapodást a városi ta­nács művelődési és ifjúsági bizottsága. A március 11-én, kedden délután, a Társadal­mi Ünnepségeket Szervező Iroda tanácskozótermében tartandó értekezleten a bi­zottság tagjai a TÜSZI mun­kájáról is tájékozódnak. Derültséget keltett a te­remben, amikor Lőrincze Lajos példával illusztrálta, milyen nagy divat manap­ság idegen neveket adni a gyerekeknek. A történet va­lahogy így szólt: látogató ér­kezik a sokgyermekes csa­ládhoz, és — ahogy illik — sorra bemutatják neki az apróságokat. Az egyik Odett, a másik Arnold, a harma­dik pedig Henriett. A ven­dég: — Aranyosak, de ugye exportra készültek? A magyar nyelv hetét megnyitó előadásban hang­zott el a derűs történet, me­lyet Lőrincze tanár úr —sa­ját bevallása szerint — va­lamelyik írótól plagizált. Persze nem kell a tollat művészien forgató ember­nek lenni ahhoz, hogy ész­revegyük: leszármazó ttaink- tól az üzletházakig szívesen adunk idegen csengésű ne­veket. A kapualjakban meg­búvó, vagy utcáinkon, tere­inken gombamód szaporodó üzletecskéket egy darabig butiknak neveztük, de ma­napság inkább a shop a di­vatos. A szűkre szabott, kez­detleges formájú bodegák egyébként leginkább bóvlit árusítanak — méregdrágán. Az árak igazolására az utó­lag felfércelt hangzatos márkajelek hivatottak, noha A lillafüredi tó ma jóval kisebb, mint valaha volt: hu­szonöt év alatt 1,7 hektár­ral zsugorodott a szabad víz­felülete. Az ország egyik legöregebb víztárolója ez, hiszen az első gátat 170 év­vel ezelőtt építették. Az öreg tavat ma komoly veszély fe­nyegeti, ugyanis a medrét feltölti iszappal, hordalék­kal a Garadna patak, s ezért lassan mocsárrá válik a haj­dan csillogó víztükör. A tó megmentésére szombaton társulás alakult. • KÉSZEN A TERVEK A tómentésre a tervek ké­szen állnak, az ÉVIZ1G jó­voltából. Már írtunk arról, miként próbáltak megoldást találni a tervezők. Három variáció közül végül is azt fogadták e! amelyik a leg­környezetkímélőbbnek mu­tatkozott. Gátat építenek a tó végében, ahol a patak torkolata találtató, s itt kü­lönféle berendezésekkel arra kényszerítik a Garadna pa­tak vizét, hogy mielőtt a «6­a beavatottak tudják: az „eredeti” farmert hazai alapanyagból szabják-varr- ják a Tóth Mihály vagy Ko­vács Boriska névre hallgató kisiparosok. Bármennyire bosszantó ez a majomkodó divat — hogy stílszerűbb legyek: módi —, a nyelvrontásnak nem a bu­tikosok és a shoposok a bajnokai. A magyar nyelv hetének megnyitására felkért dr. Be- recz János (a Központi Bizottság titkára) arról be­szélt, milyen pongyolán és félreérthetően fogalmaznak gyakran a közéleti emberek is. Ráadásul a sajtó munka­társai is megfertőződtek a tudálékos, „hivatali” zsar­gonnal, és habozás nélkül leírjuk a „célkitűzések meg­oldását”, a „nyereségorien­tált gazdálkodást”, a „piac­érzékeny termelést”. De nem akarom „tovább ragoz­ni a problémákat”, hiszen enélkül is tudják, miről van szó. A szakértők úgy tartják: slágerré lehet hazudni egy közepes színvonalú dalocs­kát is. úgy. hogy sokat játsz- szák, éneklik a rádióban, te­levízióban. A gyanútlan hall­gató. néző úgy véli: azért találkozik vele minduntalan, mert sokaknak tetszik, és ba bukna, megszabaduljon a hordaléktól. A gát elől pe­dig a már felhalmozódott iszap eßy részét kitermelik, s lerakjják mögéjük. így itt, miután kiszárad az iszap, parkosítható területet nyer­nek, s végre körbevezethe­tik a parti sétányt a tó kö­rül. Ez a műszaki megoldás a kevésbé költségesek közé tartozik, ám a vállalkozás így is jó néhány millió fo­rintba fog kerülni. • AKIK HASZNÁT LÁTJÁK ... A társulást azért is hoz­ták létre, hogy összejöjjön á szükséges pénz. Azok a cé­gek, intézmények vesznek részt a tómentésben, ame­lyek valamilyen módon ér­dekeltek ebben. Az LKM például ipari víztartalékként számol a Hámori-tóval, a Miskolci Vízművek pedig azért tud több ivóvizet ven­ni a Szinva-íorrásböl, mert végül elhiszi, hogy valóban jó, Valahogy így van ez a nyelvi torzszülöttekkel is: oly sokan és sokszor „ra­goznak”, „problémáznak”, „célkitűznek”, míg végül slágerré válnak a gyom-sza­vak. Sajnos, utánzókra talál a rossz szónok azok körében is, akik szépen, ízesen beszélik nyelvünket. Idős parasztem­berek úgy szólalnak meg például a rádió hajnali me­zőgazdasági műsorában, mint egy vérbeli bürokrata. El sem hinnék talán, hogy a közös gazdaság dolgairól vagy éppen a háztáji ser­téshizlalásról sem kell más nyelven beszélni, csak azon. amit „hétköznap” használ­nak a családban és egymás közt. „Irányt vesznek”, „fo­kozzák a tervteljesítést”, „begyűrűzik” hozzájuk a „külpiaci kereslet”: a jó­száguk nem fiatal, nem el­lik. hanem ..szaporulata van” Szorongva hallgatom őket. mert attól tartok, hogy ha a napi munka után meg­térnek otthonukba — mond­juk hétfőn, amikor tévé sin­csen —. csakis a demográ­fiai hullám alakítása céljá­ból búinak az asszony mellé. (békés) a papírgyár a Hámori-tóbál kaphat ipari vizet. De nem­csak a beruházás szervezé­sére s végrehajtására tár­sultak a cégek, hanem ar­ra is. hogy gondját viselik a tónak, s minden évben el­végzik azokat a munkákat amellyel karbantarthatják Lillafüred gyöngyszemét. Nem túl gyakori, hogy így összefogjanak egy természe­ti érték megmentéséért azok. akik a hasznát élvezik. Re­mél iük. hogy a jó péld* kedvet teremt másoknak f* hasonló vállalkozásra. • NEM ROMLIK TOVÁBB Sokan aggódtak azért a» égeresért, amelyik a Garad- na-völgy természeti kincsei közé tartozik. A tervezők olyan megoldást kerestek, hogy ez érintetlenül meg­maradhat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tó medre nem 170 év alatt töl­tődött fel lassanként; az utóbbi néhány évtizedben gyorsult meg az iszap lera­kódása. Ennek elsősorban az az oka. hogy a patak víz­gyűjtő területén a hegyolda­lakon a fakitermelés sok he­lyütt. megbontotta az erede­ti növénytakarót, és az eső tetemes mennyiségű törme­léket mos bele a mederbe. A másik nagy hordalékter­melő a kőbányászat. Az iga­zi tó-gyógvmód az lenne, ha a hordaléktermelés meg­szűnne a környéken. Erre azonban nincs mód: legfel­jebb javítani lehet a hely­zeten. például a régi meddő­hányó növényekkel való be­telepítésével. A társulok vállalkozása azt garantálja hogy a tó állapota nem romlik tovább ió húsz-harminc éven át á jelenlegi gazdasági helyze­tünkben ez sem kis dolog... (kiss) Tanácstagok fogadóórái Harhai József, a 45. sz. választókerület tanácstagja és Szunyoqh Tibor, a 46. sz. választókerület tonácstaffia ma délután tartja fogadó­óráját Görömböl.yön. a Jah* F. u. 2. sz. alatti pártszer­vezetben. Ij dón súg: az öltagú szörpoalád Vit amin Alagútban a közművek Városi cioánytanács „Ragozzuk a problémákat”

Next

/
Oldalképek
Tartalom