Déli Hírlap, 1986. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-05 / 30. szám
Meghatározó jelentőségű esemény előtt áll a szovjet társadalom; február 25-én benépesülnek a Kongresszusi Palota széksorai Moszkvában, s megkezdi munkáját 3 Szovjetunió Kommunista Pártjának XXVII. kongresszusa. A tanácskozáson elsősorban a jövő feladatait vitatják meg, de természetesen visszatekintést is tesznek: mit, s hogyan sikerült megvalósítani az előző kongresszus óta. Valami hasonlóra vállalkozott a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában most megnyílt tárlat, amely a TASZSZ fotóriportereinek segítségével megpróbál bepillantást adni a Szovjetunió mai életébe, a gazdasági-tudományos fejlődés eredményeibe, a szovjet köztársaságok mindennapjaiba. A látogató a képeket szemlélve meggyőződhet arról, hogy a Szovjetunióban elsődleges feladatnak tekintik Földünk békéjének biztosítását. Erre utal a tárlat címe is: A béke és az alkotás jegyében. if A kisinyovi traktorgyár ifjú kovácsa Hogyan látja a Népszava, s miként a Búvár — a környezetvédelem folyóirata — ugyanazt a diósgyőri nagyüzemet, a Lenin Kohászati Műveket? A Népszava most hétfői számában megjelent terjedelmes riport felcíme biztató változásra utal: „A kohászok visszakapják hitüket”. A bizakodás előzményéhez tartozik, hogy a nagyüzemért felelősök a műszaki tennivalókon túl. „A lábraállás érdekében üzletelni kezdtek. Kis tételek szállítására is vállalkoztak, ... s törekedtek a nagy vevők minden igényének eleget tenni, program szerint szállítani ... Ebből is látszik, hogy a hazai presztízs visz- szaszerzése — bár nehéz dolog — nem lehetetlen ... Évi 500 ezer tonna ötvözött acél gyártására ad módot a technika, s ebből a magyar iparnak csak mintegy 125 ezer tonnára van szüksége, a többivel a külpiacot lehet célba venni ...” „ ... a korszerű tekercshúzó üzemet szeptemberben adták át, s körülbelül 20 ezer tonnás kapacitással jelentős importkiváltó szerepet játszik ...” A Búvár három teljes oldalas cikket közöl idei első számában „Diósgyőr füstfelhői alatt — A helyzet komoly, de nem reménytelen” címmel. „...éppen a nehéz évek hozták az utóbbi fél évszázad legfigyelemreméltóbb eredményeit a környezetvédelemben. Amíg 1962-ben még naponta 128 tonna port ontottak g, kémények, tavaly már alig tizede került a levegőbe, a napi 5400 tonna szén-monoxid-kibocsátást 100 Havonta egyszer Kai siker a Meseszínház A Kossuth Művelődési Ház két előadásban hirdette meg a múlt hét vasárnapjára a Holle anyó című Grimm-mese pódiumváltozatát, Nagy Réka, Papp Ágnes és Gönczy Tivadar zenés-bábos produkcióját. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy még egy előadást beiktattak, ám igy is sokan kintrekedtek. A jegyek elővételben elkeltek... Brézai Zoltánnéé a Meseszínház ötlete, öt kérdeztük arról, hogy lesz-e folytatás: — Minket is meglepett, milyen nagy volt az érdeklődés. Művelődési házunkban, a Kamaraszínházban 156 férőhely van, mind a három előadásra betettünk harminc-harminc pótszéket, hogy minél több gyerek lássa a produkciót. Ügy tervezzük, hogy havonta egy alkalommal rendezünk Meseszínházát a Kossuth Művelődési Házban, a Holló együttest, Dévai Nagy Kamillát és Pelsőczi Lászlót, valamint a Horváth—Benedek duót hívjuk meg a következőkben. A jegyekért nem szeretnénk 20 forintnál többet kérni, így sajnos több produkcióról le kell mondanunk, olyan drágák lennének, akkora lenne a ráfizetésünk. így sem nyereséges a Meseszínház, amelyet a későbbiekben, ha újra játszik a bábszínház, szombati napra teszünk át. — Még egy sorozatot tervezünk, Humor mikropódi- um címmel. Humorista előadókat szeretnénk meghívni. Előreláthatólag havonta egy alkalommal, hétfőnként lépnek fel nálunk a Rádiókabaréból ismert nevettetők. De hol van az A Marx téren két 16—17 éves forma fiatal szállt fel az autóbuszra. Láthatóan-hallhatóan rég találkozhattak, mert arról faggatták egymást: ki hová jár szórakozni? Az egyikük a színházi előadásokat és a filmeket részesíti előnyben, a másikuk inkább a koncerteket és a művelődési házak programjait. Éles vitába keveredtek azon: melyik a legjobb mozi a városban? A két bemutató filmszínházat — a Békét és a Kossuthot — egyikük sem említette. A fiú a Táncsics és az Ady mellett voksolt. S ekkor ért az igazi meglepetés, mert a lány megkérdezte: hol van az Ady? Diósgyőrben, az a szép kultúrház — volt a válasz. Ám a beszélgetőpartnernek változatlanul fogalma sem volt róla, hol található az említett intézmény. Könnyedén át is siklottak a téma felett, és másról folytatták a diskurzust. A 17 év körüli lány, aki a hallottak szerint már évek óta Miskolcon lakik, gyakran jár szórakozni. Ezért volt meglepő a számomra, hogy nemcsak az egyik legszebb, legkorszerűbb művelődési házunkban nem járt még, hanem azt sem tudja, hol van ... Bizonyára nincs ezzel egyedül, és nem is az Ady Művelődési Háznak akarunk most reklámot csinálni: nem is kell, hiszen egy-egy rendezvényükre be sem fér a közönség. Az az elgondolkodtató, hogy nem ismerjük eléggé a lehetőségeinket, értékeinket. S nem jó, ha nem is keressük őket — annyira nem nagy ez a város ... Hírünk az országban tonnára csökkentették. Ma százszor kevesebb kéndioxidot füstölnek az LKM kéményei, mint korábban. Csatornát, ülepítőket, tisztítórendszereket építettek.” A gyár tizenhét tagú környezetvédelmi szervezetében mérnökök, technikusok, laboránsok dolgoznak. A kohógáz hasznosítására kidolgozott módszerük „A pénzügyi gondokkal küzdő LKM-nek húszmilliós bevételeket, az országnak jelentős földgáz-megtakarítást eredményez ... De nem ez az egyetlen pénztermő ötletük. A 90 millió forintért épített víztisztító mű lassan-lassan megtermeli önmaga árát.” * A Turista Magazin februári száma bemutatja „Az év turistáit”. Az év hegySZERDA Kossuth rádió; 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Kamarazene. — 14.00: Hirek. — 14.08: A magyar széppróza századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00- Zengjen a muzsika! — 15.30: Francia sanzonok. — 16.00: Hírek. — 16,05: MLR 10-14. — 17.00: Egy életút állomásai. — 17.30: Székely Mihály operaíelvételedböl — 18.02: Kritikusok fóruma, — 18.15- Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Katonadolog.. — 20.03: Diszkotéka. — 21.03: Nóták. — 21.30: Amiről a világ vitatkozik. — 22.00: Hirek. — 22.20- Tíz perc külpolitika. — 22.30: Zsoldos Imre trombitál. — 22.53: Politika — Tudo- mápy. — 23.03: Alfred Cortot zongorázik. — 24.00; Hirek. — o.io: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjfél után. Petőfi rádió; 12.OO: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Mai magyar fúvósindulók. — 12.25: Néhány szó zene közben. — 12.30: Déki Lakatos Sándor néni zenekara játszik. — 13.00: Hírek. — 13.10: A tegnap slágereiből. — 13.45: Időjárás-és vízállásjelentés. — 14.00 • Lelátó. — 15.00: Hírek. — 15.05: Rákostól Ferihegyig. — 16.00: ..Mindig kerestük egymást.” — 17.00: Hírek. — 17.05: Dobos Attila énekel. — 17.20: Diákfoci. — 17.30- ötödik sebesség. — 18.30: Ritmus. — 19.00: Hirek. — 19.05: Sport. — 19.15: Operettkedvelőknek. — 20.05: Rockföldről érkezett. — 20.50: Tudományos könyv- mozaik. — 21.00: Hirek. — 21.05: Mit olvashatunk a Pártáiét februári számában? — 21.10: Rádiószínház. Isten veled. India! — 21.44: A Rádió Dalszínháza. Hárman Párizsban. — 23.00: Hírek. — 23.20: Néndalcsokor. — 0.15— 4.20: Éjfél után. 3. műsor: 12.07: Barokk zene. — 13.00: Hirek. — 13.05: Vállalkozók a tudományban. — 13.25: Népzene sztereóban. — 14.00: Martin: Négy etűd vonószene- karra. — 14.20: Slágerről slágerre. — 15.00: Salvatore Accardo hegedül. — 15.18: Ooeratörténe+i érdekességek. Grétry- A féltékeny szerelmes. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Takeo Morija- ma dzsesszkvartettje játszik. — 18.00. Kamarazene. — 18.30: V materinskom lazyku. — 19.00: Hirek. — 19.05: Iskolarádió — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magvar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Közben: kb 20.25— 20.45: Minden létező valami lei. — Kb. 21.25: Ooeraáriák. — 21.44- Kamaramuzsika. — 22.41: Karvezetők. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés. hírek, irtőiárás. — 17.05: Ablak az országra. Fodor László ieevzete — 17.15: Index. Gazdasáenolitikai magazin (A tartalomból; Paníravári hétköznapok — Az ’ItTP'sy-rlíias oeeíó- gus — Fóliázó tsz-ek — információk — Téli ha+árszemle.i Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston Szerkesztő: Tolnai Attila. — Sport — 18.00; fozak-masvnrországi Krónika ÍA téli eénía- vításról és az alkatrészellátásról s mályi Agrokernél — Az OKTH. valamint Heves megye vezetőinek mászója címet Csíkos József, a miskolci Alpin Club tagja érdemelte ki, aki társával. Vörös Lászlóval együtt feljutott a Himalája 7893 méter magas Himalchuli csúcsára. Ezzel új magyar hegymászó magassági rekordot állítottak fel. „Mindketten igen sokat vállaltak magukra az útvonal és a magashegyi táborok kiépítésében, és ... együtt léptek a csúcsra ... Csíkos József... a kevesebb rutint igen alapos , felkészüléssel megszerzett biztos kondícióval és szívóssággal egyenlítette ki. A siker nyomán most új terveik megvalósításán fáradoznak: az Andok vulkánjai, és 1987-ben ismét a Himalája hegyei közé készülnek.” összeállította: Berecz József tervegyeztető tárgyalása.) —18.25; Lap- és müsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.30: Hírek. — 16.35: Aki mer, az nyer! — 17.05- Száz híres festmény. — 17.15: Mi és a számítógép. — 17.45: Képújság. — 17.55: Liszt Ferenc. — 19.10: Tévétorna, — 19.15; Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00- Utazás Quiz- landba. — 21.15: Zene. zene. zene. — 22.05: Tv-hiradó. — 22.15: Himnusz. Televízió, 2. műsor: 17.15: A kamasz. — 18.30: Unser Bildschirm. — 18.50- A vállalati siker kulcsa. — 19.30: Beethoven: I. szimfónia. — 20.00: Műteremben. — 20.35: A sas és a félhold jegyében. — 20.55: Tv-hír- adó. — 21.15: Ekés gyilkosság. — 22.55; Képújság. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Makoldi Sándor festményei. — Mini Galéria no—18): Barczi Pál vázlatai. — Herman Ottó Múzeum (10—18) • Ember és munka, — Borsod—miskolci Múzeum (10—18); Kondor Réla- emlékkiállítás. — Szőnyegek, szelencék, miniatűrök a Petró- gyűjteményből. — Múzeumi műhely. Valent Ede fotókiállítása. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszáz.ad magyar festészete. — Múzeumi mozaik. Népművészet a bélyegeken. — Herman Ottó Emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. Miskolci Nemzeti Szinház (7): Három a kislány. (Bérletszünet.) Filmszínházak: Béke (f8): Az elveszett frigyláda fosztogatói (szí. amerikai. 14 éven felülieknek. kiemelt és III. helyár!) — (3) • Mátyás, az Igazságos (szí. magyar). — (n6): Szédülés (szí. amerikai, 14 éven felülieknek. III. helvár!) — Béke kamaramozi (4): Gyertek el a névnapomra (szí. magvar, 14 éven felülieknek!) — (6): Bátorsá«. fussunk (mb francia. 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Kossuth (hn5 és 7): A házibuli folytatódik (mb szi. francia. TIT. helyár!) — (f3) • Mátyás, az igazságos (szí. magyar). — Táncsics (f7): Aranvesö Vuccáb-n (mb. szi. olasz:, kiemelt és TTL helyár!) — (f5): Hideglelés (szí. lengyel. 14 éven felülieknekn — Tokaj discomozj ff8) : Gvilkcs bolygó (mb. sz.í. amerikai. 16 éven felülieknek!) — Krúdy (f7) : A lator (mb. sz.í. olasz— francia. 16 éven felülieknek. ír. helvár!) — Ady Művelődési Ház (5): Szamurájok és banditák T—II (sz.í. iapán. 16 éven felülieknek, dupla és III. helyár!) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00- Hírek — 8.20- Az ösztönzés ereie — 8.30: A Borogyin vonósnégyes felvételeiből. — 9.37- Saidezo- p-'ver- timento — 9.45: Nefeleies. — 10.00- Hírek. — 10.05: ruákféi- óra — 10.35- Bogár Tstván: Hat mese. — 10.49- Offenbach ooe- ret+ieiből — 11.32: Tndol a bak- terbSz. Petfíü rádiő: 8.00- Hírek — 8.05- Nóták. — 8.-20- A Szabó család — 8.50- Tíz nerc külm- litika — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. A Borsod Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat encsi munkaterületre ALKALMAZ- kőműveseket- ácsokat- kubikosokat Jelentkezni lehet: Miskolc, Zsigmondy u. 6. sz. alatt, ITieisz Géza építésvezetőnél, teletonszáma: 37-598 Alkalmazunk továbbá szerencsi munkahelyre- ácsokat Jelentkezni lehet: Szerencs, Vásártér 5. sz. alott T. L. Meghívják Dévai Nagy Kamillát is :Jc Az SZKP KB főtitkára munkásokkal beszélget A béke és az alkotás jegyében HMB .....HUH Jjc Életöröm ...