Déli Hírlap, 1986. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-05 / 30. szám

• Városunk vezetői a Miskolctervnél • A bel tárosért dolgoznak • Két és fél évvel a statt után várostörténeti dokumentum- gyűjteményt a Miskolcterv­nél a továbbtervezéshez használják fel, és foglalkoz­nak azzal a gondolattal is, hogy együttműködve a mu­zeológusokkal. közkinccsé te­gyék mindenki számára a kutatások eredményeit. Hogy a cég valóban el­vállal kis munkákat is, ar­ra a bizonyság: tavaly 228 tervdokumentációt készítet­tek el, s a magánerőből építkezőktől is várnak meg­bízást. Terveznek világbanki hitelből épülő faaprítéktüze- lő üzemet, és foglalkoznak energiamegtakarító, hőhasz­nosító eljárások tervezésével is. • SZEMÉLYES ÜGYÜK Az itt dolgozó mérnökök, technikusok, munkatársak szinte kivétel nélkül mis­kolciak. De nemcsak vá­roslakók, hanem szűkebb pátriájukat szerető emberek: is, akik személyes ügyük­nek tekintik a városkép szépítését A városszere­tet, nem szavakban ölt ala­kot a Miskolctervnél. ha­nem tettekben. Jó néhány tervet készítenek társadalmi munkában, például a Kos­suth mozi felújításáét. Itt született az az ötlet is, hogy a Tízeshonvéd utcánál levő jókora dudvás grundot —, ahol csak a távolabbi jövő­ben építenek — egy kicsit rendezzék, úgy, hogy amit itt társadalmi munkában megvalósítanak, az illesz­kedjen a későbbi beépítés­hez is. A tárgyalásokat meg­kezdték, s hamarosan etkéJ szülnek a parkosítás' tervei is. A Miskolcterv legnagyobb gondja ma az, hogy a Szin- va-parti épületük kicsi, s messze vannak a fő mun­katerületüktől, a belvárostól. Talán erre is sikerül meg­oldást találni, ha előrébb halad a belvárosi rehabili­táció. * A Miskolcterv után Dudla József és dr. Kovács László a MÁV Járműjavítóba lá­togatott el, ahol megtekin­tették a kocsijavítást segítő új műszaki beruházást. Vá­rosunk vezetői délután a Kossuth Gimnázium és Óvó­nőképző Szakközépiskolában fejezték be útjukat. Erről holnap írunk részletesebben. (kiss) Oroszországi forradaimak Az 1917-es oroszországi forradalmak nemzetközi fo­gadtatásáról, valamint a Magyar Tanácsköztársaság­ról tart előadást dr. Vadász Sándor egyetemi tanár hol­nap délután 3 órakor a TIT megyei szervezetében. Eső­sorban a történelemszakos tanárokat várják, de termé­szetesen az érdeklődőket is szívesen látják. A OH fóruma Lokálpatrióta építészek ♦ A munkatársak sok helyről verbuválódtak, de elsöprő többségük miskolci A szomszédban az influenza Felkészült a kereskedelem Már a szomszédban jár az influenza — adtuk hírül a napokban. A tudósítás beszá­mol arról, hogy Kassán ko­moly gondokat okoz, s hogy a Dunántúlon, a felsőlégúti megbetegedések szaporodtá- val, néhány kórházban láto­gatási tilalmat rendeltek el. Felkészült-e a kereskedelem arra az esetre, ha a mi kör­nyékünkön is sok megbetege­dést észlelnek? A Mátra FüSzért illetékese arról adott tájékoztatást, hogy az egyik legfontosabb termé­szetes C-vitaminíorrásból, a citromból igény szerinti ellá­tást tudnak biztosítani, vagy­is, ha növekszik a megbete­gedések száma, akkor is ele­gendő jut belőle az üzletek­be. Az Olympos ivóléből ugyancsak kellő mennyiség áll jelenleg rendelkezé. re. Batta Barnabás, a Pl ÉRT lerakatvezetője arról számolt be, hogy pillanatnyilag van elegendő papírzsebkendőjük S mivel ez alapárucikk, nem fogyhat ki. Az viszont elő­fordulhat, hogy csak egyféle csomagolásban lesz kapható. Ismeretes, hogy néhány éve tartósan hiányzott az üzle­tekből a paoírzsebkendő. A hazai ipar jelenleg a belföldi szükséglet 50—60 százalékát állítja elő, a többit a P1ÉRT külföldről szerzi be. Amióta stabilizálódott az ellátás, nincs szükség arra, hogy csak a kijelölt üzletekben árusít­sák. ezért feloldották a ko­rábbi korlátozó rendelkezést. A Herbária szaküzlet he­lyettes vezetőjétől, Fiaskó Évától megtudtuk, hogy szé­les választékkal tudnak szol­gálni az ebben az időszak­ban használatos gyógyteák- ból.i A kínálatukban megtá­plál hh tó á hurütoldö, a tiárs- virág, a kamilla, a menta és a magas C-vitamin-tartalmú csipketea is. r A televízióban sűrűn rek­lámozzák a H a lim bárium - gyógyteákat. A hirdetés sze­rint ezeket a Fitotéka boltok­ban és a gyógyszertárakban lehet megvásárolni. Próba­ként felhívtuk a Pátria pa­tikát, s megtudtuk, hogy a Halimbárium-rosozatból meg­vehető már náluk a köhö­géscsillapító, a köptető tea. Ugyancsak a szakemberek­től tudjuk, hogy aki nem akar gyógyteákra pénzt ki­adni, jól használható főzetet készíthet a hagyma héjából, Köhögés ellen pedig jó szol­gálatot tehet a méz is. B. A. N ézőcsalogató Tévé a moziban Újabb ötlettel kívánja be­csalogatni a nézőket filmszín­házaiba a Borsod Megyei Mo­ziüzemi Vállalat. Méghozzá ép­pen azzal az eszközzel, amit általában bűnösnek kiáltanak ki a nézőszám csökkenése mi­att: a televízióval. A Béke filmszínház bejáratánál ugyanis tévét nézhet majd a közönség Az ajtó felett már kialakí­tották a színes készülék he­Tanácsta<ri fogadóóra Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Gáspár Sándor, Erdei Termékeket Feldolgo­zd Vállalat (Szentpéteri ka­pu 5—7. sz.), 17 órától.­lyét. A közönség jobb tájé­koztatása, valamint a Video­téka forgalmának fellendíté­se érdekében határozta el a vállalat, hogy televíziót üze­meltet az épület homlokza­tán. Rendszeresen lepergetik majd a Videotéka ajánlatait, s a nagyjátékfilmek előzete­sét is bemutatják. Ez utóbbit Budapestről kapja a film­színház. jóval a premier előtt. Emellett filmes híreket is láthatnak itt a miskolci­ak. nemcsak a Békével, ha­nem a többi mozival kapcso­latban is. A tévé szinte egész nap üzemelni fog. A képernyőt üveg védi majd a szennyező­déstől, éjszakára pedig le­zárják, hogy illetéktelenek ne férhessenek hozzá. A vál­lalat hamarosan megveszi a színes készüléket. Illést tart a tanács vb A városi tanács végrehaj­tó bizottsága a holnapi ülésén megtárgyalja az idei működési, költségvetési és fejlesztési tervre szóló javaslatot, majd városunk ez évi társadalmi munka- programja szerepel napi­rendjén. A testület jelen­tést hallgat meg a telepü­lésfejlesztési hozzájárulás bevezetésének tapasztalatai­ról, s határoz a további-fel­adatokról. Nemrég tettük közzé lapunkban az 1986/87. évi ideiglenes OTP-lakás- névjegyzéket. Most a lakás- osztály vezetője és a lakás­ügyi társadalmi bizottság el­nöke javaslatot terjeszt elő az ideiglenes névjegyzék jó­váhagyására, a végleges név­jegyzék összeállítására. Ha sikerül megmentenünk, megújítanunk a belvárost, akkor megmaradhat Miskolc egyedi arculata, hangulata, ami megkülönbözteti a töb­bi várostól, s magában fog­lalja a múltat is. Az értékek megóvásának kulcsa sok te­kintetben a Miskolcterv ke­zében van. Az előbb idézett monda­tok akkor hangzottak el, amikor Dudla József, a vá­rosi pártbizottság első titká­ra és dr. Kovács László, a városi tanács elnöke tegnap a városi tanács tervező kis­vállalatánál jártak. Ezt a cé­get két és fél évvel ezelőtt azért alapították, hogy le­gyen vállalkozó a város üze­meltetésével, építésével ösz- szefüggő apróbb, a nagy ter­vezővállalatok számára ke­véssé vonzó feladatokra. 6 RANGOT SZEREZTEK A Miskolctervnél ma majd’ százan dolgoznak, s közben jócskán megváltozott a ha­zai tervezői, vállalkozói pi­ac is: manapság inkább ter­vezőkből van túlkínálat, nem megbízásból. Csakhogy a tervező kisvállalat idő­közben a magas színvona­lon végzett munkájával, mozgékonyságával, rugal­masságával rangot szerzett magának, s ezzel együtt bi­zalmat, és elegendő megbí­zást a megrendelőktől. Nem könnyű feladatot vállaltak, hiszen az egyik legnagyobb megrendelőjük a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat. Aki ismeri Miskolcon a felújí­tásra váró öreg belvárosi házakat, építészeti diploma nélkül is tudja, hogy itt oko­san tervezni meglehetősen nehéz. A lakóház-felújítás eddigi színvonalával a mis­kolciak s a tanácsi illetéke­sek sincsenek megelégedve. A közeljövőben változást sze­retnének elérni — mondta dr. Kovács László. Az át­gondolt, takarékos munká­hoz szükség van arra is, hogy az 1988—89-re terve­zett nagyobb arányú felújí­tási munkákhoz már most elkészüljenek a tervek. 9 A KIS MUNKA IS MUNKA... Sokan furcsállani fogják a városlakók közül, hogy né­hány Széchenyi úti házat csak felében-harmadában újítanak majd fel. Az ok egyszerű: az építészek az egész tömböt vizsgálják, s amelyik épületrészt lebon- tandónak, átépítendőnek íté­lik, arra nem szórják a ne­hezen csordogáló felújítási pénzt. Lapunk olvasói már meg­ismerkedhettek azzal a fel­táró munkával, amit a mu­zeológusok folytattak a Szé­chenyi úton. Ezt az egye­dülálló, rendkívül értékes Vége a kísérletezésnek Megalakult a KIOSZ Taxi ★ A hónap közepétől felszámolják az Avas Taxit. Tagjai ezentúl a KIOSZ Fuvarszervező Irodájában keresik boldo­gulásukat. Hogy megtalálják-e az új helyen — az csak me­netközben derül ki. Egy bizonyos: a régi szervezet nem biz­tosított jogi képviseletet tagjainak. • (Kerényi felv.) Megszűnt az Avas Taxi társulás. S talán erre a sors­ra jut a Miskolc Taxi és a CB-s csoport is. Mindez nem jelenti azt, hogy csökken a magántaxik száma, legfel­jebb a különféle társulások közötti egészségtelen rivali­zálásnak vetnek gátat. Kertész Márton, a KI­OSZ miskolci alapszerveze­tének titkára elmondotta, hogy 85 taggal megalakulta KIOSZ Taxi-fuvarszervező Iroda. Megválasztották az öttagú intézőbizottságot, amely immár a miskolci ma­gántaxisok egynegyedét kép­viseli. Az iroda vállalta, hogy összefogja a miskolci taxisokat, munkát szerez a személy- és a teherfuvaro­zóknak egyaránt, havi 500 forintért. Az iroda létesíté­sének egyik legfőbb oka, hogy a korábbi társulások jogviszonya rendezetlen volt Általában az volt a gyakor­lat, hogy negyven-ötven sze­mélyszállító kisiparos tar­tott fenn egy diszpécserköz­pontot, de az érdekelt dol­gozókat nem tudták hivata­losan foglalkoztatni. Nagyon sok probléma gyülemlett fel, s maradt rendezetlen. A ta­xisok számára két megoldás kínálkozott; vagy gazdasági munkaközösségekbe tömö­rülnek, vagy belépnek a KIOSZ Taxi-fuvarszervező Irodájába. Akik még nem döntöttek, most ennek a két lehetőségnek az előnyeit és hátrányait látolgatják. S egy jó hír a CB-seknek: a fuvarszervező iroda, a fő­városi társirodához hasonló­an, engedélyt kért a postá­tól az alsó sáv 27-es, 28-as csatornájának kizárólagos használatára. Ha az enge­délyt megkapják, a minden­ki számára fenntartott 40 CB-csatorna szabadabbá vá­lik. S hogy a CB-n rendel­hető fuvaroktól se essenek el a taxisok, egy középső csatornát is kijelölnek erre a célra, amelyen elérhetik a központjukat. A magántaxizás elterjedé­se óta többféle formában próbáltak együtt dolgozni a személy- és a teherszállító kisiparosok. Nehéz a vég­legeset megtalálni, és min­denki kedvére tenni ennyi iparos között. Lehet, hogy most lezárul a kísérletezés kora? (szántó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom