Déli Hírlap, 1986. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-21 / 44. szám

HL Déli Hírlap Kupa teremkézilabda-torna fi hét végéi! a férfiak iövetkeznek... \ éulen elnyerheti a kupát a D. Dózsa A jelentkezők számának esiikkenese miatt január 26-áu egyetlen nap alatt kellett le­bonyolítani a Miskolc Váro­si Kézilabdaszövetségnek és szerkesztőségünknek a III. Déli Hírlap Kupára benevezett női csapatok mérkőzéseit. Nos, aligha lesz más a helyzet a férfiak vetélkedésén. Szomba­ton ugyanis egyetlen mérkő­zést, vasárnap pedig — a MÉH Kupa találkozóm kívül — négyet tekinthetnek meg az érdeklődök a Miskolc Vá­rosi Sportcsarnokban. A szövetség nyolc együt­test hívott meg a tornára, bízva abban: legalább hat csapat jelentkezik is. Nos, kettő más irányú elfoglalt­sága miatt lemondta a rész­vételt, a Nyíregyházi VSSC- nél pedig — mint a napok­ban, a véleges program el­készülte után kiderült — új vezetés vette át a csapat irá­nyítását, a régiek viszont nem adták át a tornára szóló meghívást. Hogy a Sajóbá- bonyi Vegyész gárdája mi­ért „hallgat”, erről mind a mai napig nem sikerült tu­domást szereznünk. Az NB II-ből kiesett együttest is meghívta ugyanis a szövet­ség a tornára, ám a bábo- nyiak válaszra sem méltat­ták a meghívólevelet... A tornán így négy együt­tes — a kétszeres kupagyőz­tes Debreceni Dózsa, az NB I-től a tavalyi év végén bú­csúzott Ózdi Kohász, az NB I/B-ből kiesett Borsodi Bá­nyász és az NB II-ben re­mekelő Tiszavasvári Lombik — alkotja a férfiak mező­nyét is. A nagy esélyes ter­mészetesen az alaposan meg­erősödött Debreceni Dózsa gárdája, amely az idén har­madik alkalommal nyerheti el a kupát. így az végleg a csapat birtokába kerülhet. Legnagyobb riválisuk az is­mét az élvonalba törő Ózdi A Borsodi Bányász meg fi atalított gárdája meglepeté­sekre is képes lehet... Felvételünk egy korábbi NB l/B osztályú mérkőzésen, a TFSB elleni találkozón készült. (Szabó István felvételei Kohász lehet. Az ózdiak kezdőcsapata nem változott, ezért is bíznak benne, hogy az NB I/B-ben sikerrel helytállva, jövőre ismét az élvonalban szerepelhetnek. A Borsodi Bányász a har­madik helyért indul harc­ba, de a piros-feketék nem titkolják: meglepetést is tar­togatnak. Reméljük, ez Tessék kitalálni! E DilK nvereménves 'áléka 1. 1940-ben az MLSZ az első osztályba osztotta be a Di. MÁVAG labdarúgócsapatát. Kinek az edzősége alatt érte el bravúros szereplését a csapat? 1 Rieff Emil x Tomecsko József 2 Csapkay Károly 2. Milyen elismeréssel illették az 1942-ben a Ma­gyar Kupában második helyezést elért Di. MAVAG csapatát? 1 A Corinthián-díj védője lett x Az ezüst Magyar Kupát vehette át 2 Külföldi mérkőzéseken szerepelhetett 3. 1900-ban nemzetközi kupaszereplésre is lehetősé­get kapott a DVTK, a Közép-európai Kupában játsz­hatott a csapat. Mi volt az eredmény a palermói ta­lálkozón? 1 2:0 arányban a Palermo nyert x,l:l-es döntetlen született 2 2:1 arányban a DVTK nyert 4. Mikor lépte át a DVTK-stadion kapuját a négy­milliomodik néző labdarúgó-mérkőzésen? 1 1979-ben x 1980-ban 2 1981-ben Név: Lakcím, irányítószámmal: Itt kell levágni! Keresse meg az ön szerint megfelelő választ, karikázza be a hozzá tartozó tippet, írja a szelvényre a nevét és a pontos címét, R küldje be postán a DVTK címére (Miskolc, Marx Károly u. SÍ. szám 3533.) A szelvények beérkezési határideje: 198«. február 21»., szerda déli 12 óra. Ezen a napoo értékeljük a beérkezett szelvényeket, s ki­sorsoljuk a DVTK Baráti Kör Egyesület által felajánlott nyere­ményeket, a 3000, 2000 és 1000 forintos Centrum vásárlási utalvá­nyokat, amelyeket a DVTK postán juttat el a szerencsés nyerte­seknek. A helyes válaszokat és a nyertesek névsorát a következő forduló totószelvényével, február 28-án közöljük. A február 14-i számban megjelent tippszelvény helyes megfej­tése: 1. X: Bende Antal; 2. X: 1922—1930 között; 3. 2: Tatár György; 4. 1: Iván József. A több száz megfejtés között 77 helyes tipp érkezet. A sorso­lás után a 3000 forintos fődíjat Tóth Tamásné, 3525 Tízes honvéd n. 14. I1I/3. szám alatti lakos nyerte, a 2000 forintos vásárlási utal­ványt Hajsza Henrik, 3531 Báthory I. u. 30. II/l. szám alatti lakos kapja, míg az 1000 forintos Centrum-utalvány Aes Sándor, 3534 Szinyei Merse Pál u. 9. 1/1. szám alatti lakosé lett. A nyeremé­nyeket a DVTK postán juttatja el. nemcsak abban nyilván«] majd meg, hogy már ked­den lejátsszák az Ózdi Ko­hász elleni találkozójukat... (Az ózdiak a hét végén — pénteken és szombaton — nemzetközi mérkőzést vív­nak, emiatt azonban nem akartak távolmaradni a DH Kupától. Ezért kérték a Borsodi Bányászt, hogy vagy vasárnap reggel, vagy ko­rábbi időpontban játsszák le mérkőzésüket, így került ez a találkozó keddre..J A Tiszavasvári Lombik gárdá­ja elsősorban tapasztalato­kat gyűjteni érkezik a tor­nára, de nem titkolt céljuk, hogy pontot, vagy pontokat csípjenek el az átalakuló­ban levő bányászoktól. Élvezetes, jó mérkőzések­re van tehát kilátás ezen a hétvégén. Amelynek részle­tes programja a következő: SZOMBATON: 16.15-töl Deb­receni Dózsa—Tiszavasvári. VASÁRNAP: 18.00-tól Ózdi Ko­hász—Tiszavasvári, 11.15-től Bor­sodi Bányász—Debreceni Dó­zsa. 12.30-tóJ MÉH Kupa-mérkő­zések, 14.45-től a MÉH Kupa eredményhirdetése. 15.00-tól Ti­szavasvári—Borsodi Bányász, 16.15-től Ózdi Kohász—Debreceni Dózsa, majd 17.30-tól ünnepé­lyes eredményhirdetés. A győztes együttes a Déli Hír­lap Kupát veheti át, a helyezet­tek oklevelet kapnak. Külön- díjban részesül a gólkirály és a torna legjobb kapusa. tóth) apróhirdetések állás Kiemelt bérezéssel, azonnali belépéssel felveszünk esztergá­lyosokat, köszörűsöket, forgá­csoló szakmunkásokat, jelent­kezés: Miskolc, Latorca út 5. sz. (Martintelep.) Figyelem! Jó kereseti lehető­séggel azonnal felveszünk nem italozó, munkaidőt becsülettel ledolgozó férfi segédmunkást és kőművest. Fettig gmk. Szé­chényi ót fi. HL udvar. GR 2/B minősítéssel rendelke­ző hegesztőket kiemelt bérezés­sel, azonnali belépéssel felve­szünk NDK munkaterületen vég­zendő munkára. jelentkezés: Miskolc, Latorca u. 5. sz. (Mar­tintelep.) A B. M.-i Tanácsi Építőipari Vállalat sárospataki építésveze­tősége jó kereseti lehetőséggel alkalmaz ácsokat, vasbetonszere­lőket. Jelentkezni lehet: Sáros­patak, Arany J. u. III. sz. ép.- vez. A B. M.-i Tanácsi Építőipari Vállalat VIII. Sz. Építésvezetősé­ge kiemelt teljesítménybérezés­sel alkalmaz kazincbarcikai, BVK, kurityáni, sajószentpéteri és putnoki munkahelyeire kő­műveseket, ácsokat, hidegburko­lókat, vasbetonszerelőket, beta­nított, ill. segédmunkásokat. Je­lentkezni lehet: Sajószentpéter. Kassai n. 2/a. Kazincbarcikai Vá- rosgazd. telep mellett. Népművelői állás betöltésére pályázatot hirdet a miskolci Vö­rösmarty Művelődési Ház. Olyan fiatal szakemberek jelentkezé­sét várják február 28-ig, akik főiskolán vagy egyetemen nép­művelő szakon végeztek. Jelent­kezni lehet a művelődési ház­ban, a Lenke n. 14. szám alatt. Technikus, lakatos szakmával, „B” jogosítvánnyal, műhellyel délutánonként és hét végén el­foglaltságot keres. „Tavasz 352 232” jeligére a hirdetőbe. ingatlan >, November 3*. út 3% szám alatti 2 saoba-összkomfot- tos saját lakást miskolci bérhá­zira cserélem 4* kp. Éretek tort­ái: a fenti ámen. Lentnvárosbam. a Jbzsef A, út 15. II/L alatt 2 szobás OTP-örök- lakás és garázs eladó. Teher­mentes. Érdeklődni a «-!5-«75. Minden igényt kielégítő, Szé­chenyi úti, tanácsi, 2,5 szobás, földszinti lakásom elcserélném szövetkezeti vagy OTP-lakásért, lehet kisebb is, vagy beépíthető 300—400 négyszögöl telekért, vagy lebontásra kerülő családi házért. „Belváros 182239” jeligére a ki­adóba. Eladó 890 négyszögöl termő- kordonos szőlő a Zsóri-fürdötől 2 kra-re, műút mellett. Érdek­lődni lehet: 36/13-206 telefonon, vagy Andornaktállya, Petőfi út 75 sz. alatt. 16 óra után. Eladó igényesnek az Avas ke­leti lejtőjén ötszobás, nagymé­retű, egyedi tervezésű és kivi­telezésű, telefonos, kertes ház. Generációs lakásnak is alkal­mas. Építési (tapolcai) telket, valamint nyugati személygépko­csit beszámítok. Érdeklődni a 63-144-es telefonon, 17—20 óra között. Avas központi, telefonos, 37 négyzetméteres, szöv. lakás 55— 70 négyzetméteres szöv.-re. vagy régi típusú tanácsira cserélendő, vagy eladó. Tel.: 60-826. Bulgárföldí kétszobás, OTP- öröklakás eladó. Érdeklődni hét­köznap, 17—18 óráig és hétvé­gén. Miskolc, Marx K. 192. II/2. Lyukövölgyben 350 négyszögöl telek eladó Tel.: 75-572, 17 óra után. Elcserélném íeninvárosi 2 szo­ba összkomfortos tanácsi laká­som, miskolci 1 szobás étke­zősre vagy garzonra. Érdek­lődni: 77-163-as telefonon 17 órá­tól. Eladó befejezés előtt átló két­szintes családi ház. Ár: meg­egyezéssel. Érdeklődni: Boldva, Muskáth út 16. sz„ egész nap. Kétszobás, garebróbos, szövet­kezeti iakás garázzsal, vagy anélkül sürgősen eladó. Érdeklőd­ni az est! órákban, 61-660. vagy hétvégén egész nap. Kulich Gy. a. 25. 1/3. alatt. Belvárosi 2 szobás tanácsi la­kásunkat, melyhez pince is tar­tozik, elcserélnénk 2 db kisebb lakásra. Minden megoldás érde­ket „Megegyezünk 1821S2*9 jel­igére a kiadóba. Hadi kétszintes, garázsos, gáz­fűtéses családi ház. Külön szo­ba, konyha, fürdőszobás mellék­épülettel. Érdeklődni lehet este 6-tóL hétvégeken regjei kilenc­től. Szarkahegy 98. A GÉP- ÉS FEL VONÓ SZERELŐ VÁLLALAT Borsod í$ vidéki -mutohelye leid felvesz ♦ ♦ ♦ Hegesztő ♦ minősített íshegesrtő ♦ ács-állványozó ♦ vasipari gyakorlattal rendelkező betanított és segédmunkoevőfcet Minősített ívhegesztők részére NOK-mimkafehetőség. Különélést fizetünk, éttkoHség-bozzájárulás, szállás, üzemi étkeztetés biztosítva. Jelentkezés: MISKOLC, Csabai kapa »6. (Semmehrrét Kóvháaal szemben) A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT felvételre keres „D” VIZSGÁVAL RENDELKEZŐ miskolci munkavállalókat, forgalmi autóbuszvezető munkakör MELLÉKFOGLALKOZÁS keretében történő ellátására. KERESETI LEHETŐSÉG: + 40-45 Ft órabér, ♦ üzemanyag-prémium, ♦ legalább havi 40 óra ledolgozása esetén utazási igazolványt biztosítunk autóbusz- és vülomosjáratainkra. Jelentkezni lehet: a vállalat II. Autóbuszforgalmi üzem vezetőjénél, Miskolc, I., Szondi György a. 1. szám alatt. (101/B-s autóbusz végállomása). A Jókai lakótelepen másfél *so- bás, telefonos OTP-lakás kp. 4 OTP eladó, de csere is érdekel, nagyobbra! Érd.: Fábián u. L VII/3., egész nap. Zártkert ^ereces-Erenyőben igényesnek eladó. Érd.; Bár­sony János u. 39. IV/2.J 17 óra után. Miskolc egyik legszebb helyén, zöldövezetben négyemeletes tár­sasházban, 60 négyzetméteres, te­hermentes. telefonos öröklakás 4 garázs igényesnek eladó. Érd.: telefonon; 66-717, 18—19 óráig. Építési telek eladó Nyékládháza, Szemere 25. szám alatt, a 3-as fő út mellett. Érdeklődni: Nyék- ládház-a. Szemere u. 53. szám alatt. Eladó Olaszliszka, Bánom u. 28. szám alatt kertes családi ház, vagy megegyezéssel miskolci más. fél szobásra cserélem. Érdeklőd­ni : mindennap 15 órától. Balogh- né. Miskolc, Kiss tábornok u. 6. 1/2. Eladó 2 szobás szövetkezeti la­kás, Kassai út 54. sz. alatt. Ér­deklődni 18 óra után, a 11-224-es telefonszámon. Eladó 2 szobás szövetkezeti la­kás készpénzért, azonnali beköl­tözéssel. Miskolc belvárosában. Érdeklődni: 17 óra után, a 86-298- es telefonon. Fiatal házaspár egy gyermekkel különálló albérletet keres Szirmán vagy a Martintelepen. „Március 1-től 182 041»» jeligére a kiadóba. Mályi, Munkás u. 8. sz. alatti családi ház kp. 4 OTP eladó. Érd.: Leninváros, 11-771 telefo­non, 9—17 óráig. Avas III. ütemben, földszinti garzonlakás eladó. Kp. 4 OTP. Érdeklődni; 84-382 telefonon, 17 óra után. Mályifoan beépíthető nagy te­lek eladó. Érdeklődni: Mályi, Kossuth út 28. sz. Kis családi ház eladó mellék­épületekkel, azonnali beköltözés­sel. Érdeklődni lehet: Szír mabe­senyő, József A. 42. adás-vétel Eladó hordozható szovjet színe« tv és nntriabunda. Tel.: 77-567. Kézi lemezvágó eladó. Miskolc* Huszár u. 8. Telelőn: 16-158. 5 köbméter gyümölcs- és akác­rönk, 4 köbméter akáchordó donga anyag fűrészelve és 5 köb. méter kemény oolosdeszka eladó. Érdeklődni délután, Miskolc, Szinva u. 28/B. Telefon; 63-261. öthónapos, törzskönyvezett né­metjuhász eladó. Miskolc, Klap­ka Gf. & fezt, & jármű 1288-as Zsiguü-motor sebvál­tóval, kompletten eladó. Érdek­lődni: Szirmabesenyő* Akác «. 32. sz. dn. 5 órától. ETZ 250 tip. motorkerékpár, extrákkal, olcsón (20 000 Ft) el­adó. Érd.: Árpád 32. 9/3. Bérelnék nagyobb területű szántóföldet, felszántva is! Fő­útvonalhoz közel esők előnyben. Értesítéseket 6 óra után, a 76-864 telefonon kérem. Zongorahangolás, -javítás rövid határidővel. Juhász, Petőfi n. 21. Telefon: 35-820. A hét vége sporteseményei A SPORTCSARNOKBAN szombaton 16.15-től egy mérkő­zéssel kezdődik, vasárnap dél­előtt 10 órától, majd délulán 3 órától pedig 2—2 mérkőzéssel folytatódik a III. Déli Hírlap Kupa férfi teremkézilabda-torna. Eredményhirdetés: 17.30-kor. A NAGYVÄTHY UTCAI ISKOLA tornacsarnokában szombaton délben kezdődik, vasárnap reg­gel 8 órától folytatódik a tol- laslabdázók serdülő országos bajnoksága. A DVTK-STADIONBAN ma délután 2 órától nemzetközi előkészületi mérkőzésen a DVTK ellenfele az SV Sparkasse Stoe- kerau osztrák együttes lesz. BÄNKÜTON szombaton délelőtt 9 órától bo­nyolítják *e a bírósági, ügyész­ségi dolgozók országos siverse- nyét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom