Déli Hírlap, 1985. július (17. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-22 / 170. szám
/ Ä borsodi, miskolci fiatalok Ma utaznak a VIT-re Mikor ezek a sorok megjelennek, az MSZMP Borsod megyei székhaza elől kigördül egy autóbusz, amelyen a XII. moszkvai világifjúsági találkozó már jól ismert emblémája foglalja el a fő helyet. A borsodi delegáció egyik csoportja indul útnak Moszkvába, a VIT-re. Dobozy Zsolt, a KISZ Miskolc Városi Bizottságának első titkára, a csoport vezetője mondta: — Ma 38-an indulunk, és július 31-ig tartózkodunk majd Moszkvában. Csoportunkat az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda szervezte, tagjai a megye különböző településein élő fiatalok. Budapestig különautóbusszal utazunk, majd este a Keleti pályaudvarról a Tisza expresszel megyünk tovább Moszkvába. — Milyen alapon választották ki a csoport tagjait? — Mindenekelőtt véleményt kértünk a területileg illetékes KISZ-bizottságoktol. Olyan fiatalok kerültek a delegációba, akik helytállnak a munkában, a tanulásban, példát mutatnak a közösségi és magánéletben. Arra törekedtünk, hogy megyénk ifjúságának valamennyi rétege képviselve legyen. A mostani, 38 tagú csoportban 21 miskolci található, akiket több mint 18 borsodi KlSZ-szer- vezetből választottunk ki. — Hogyan készültek a moszkvai programokra? — Nagy a felelőssége a delegáció valamennyi tagjának,/ hiszen a magyar ifjúság képviseletében kell eleget tennünk a VIT jelszavának: Antiimperialista szolidaritással a békéért! Az MSZMP kül- és belpolitikája, hazánknak a világban elfoglalt pozíciója kötelez. A csoport tagjai tudják ezt. — Hogy mutatják be a me. gyét és a várost? — Albumokat, ismeretterjesztő kiadványokat viszünk magunkkal. Valamennyi kis- és nagyüzem, intézmény soksok apró ajándéktárgyat küld a delegációnkkal Moszkvába. De most érzem igazán a felelősségünket: bennünk fogják megismerni ezt az országrészt. F. Gy. — Mekkora a látogatottság? — Egyenletes a kutatóforgalom, egy év alatt körülbelül 500-an fordulnak meg: június 30-ig 229-en dolgoztak nálunk. Nagy öröm az is, hogy jó körülmények közöt, csendben, kényelemben foglalkozhat bárki a munkájával, és minden segítséget meg tudunk hozzá adni. Helyén van a könyvtár anyaga, és egyre több kiadványnyal szeretnénk hozzájárulni mi is az eligazodáshoz. — A sokszorosító műhelyük velóbfm nagyon szép kiadványokat készít... — Sikerült korszerű berendezésekhez hozzájutni, a Városi Könyvtárral közösen is jó ipinőségű repríntek készítését tervezzük. Ezek könyvárusi forgalomba kerülnek, a saját kutatómunka alapján születő kézikönyveket pedig itt, nálunk lehet megvásárolni. A sokszorosító műhely tényleg nagy dolog. Bár a restaurálással haladnánk ilyen jól. Szakértelemben nincs hiány, csak kevesen vagyunk. W— Szombaton, július 27-én jelentkezik először tudósítással a moszkvai Világifjúsági és Diák Találkozóról a televízió. Az egyórás összeállítás, amely este fél 10 után 10 perccel kezdődik, a VIT első napjának eseményeiről számol be, az ismertetést vasárnap este folytatják. Ez a VIT-beszámoló negyed likőr kezdődik. Mai fiatalokról szól Békés József (író), Heilig Gábor (zeneszerző) és Kazán István (rendező) Császárok című musicalje. Ebben a műfajban ritkán születik új magyar zenés játék. A szerzők okkal számítanak érdeklődésre. A musicalt szerdán este negyed 9-től láthatjuk az 1-es csatornán. Több értékes művészeti műsor lesz a héten. Szerdán este 8-kor kezdődik a 2-es csatornán a Szép szó: Ördögit Szilvesztert mutatják be írásai tükrében. Csütörtökön este 9-kor, ugyancsak a 2-esen Dosztojevszkij írásaiból készült filmet láthatunk. A Feljegyzések az egérlyukból című művet olasz—magyar koprodukcióban vitték képernyőre. Szombaton este 8 órakor a 2-es csatornán Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényéből készült kétrészes drámát mutatják be; a veszprémi Petőfi Színház előadása felvételről kerül képernyőre. Az előadást vendégként Horvai István rendezte. Liszt HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Házunk tája. — 13.00: Magyar előadóművészek albuma. — 14.(10: Hírek. — 14.10: Daloló, muzsikáló tájak. — 14.40: Valahogy élni. — 14.55: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Veszélyben. — 15.30: Kóruspódiűm. — 18.00: Hírek. — 16.05: Messze, messze... — 16.45: Andrés Se- govita gitározik: — 17.00: Eco- mix. — 17.30: A Lengyel Nép- köztársaság nemzeti ünnepén. — 18.00: Lengyel népdalok, néptáncok. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A Rádiószínház bemütatója. Gyalogszerrel. — 20.02: Aranylemezek. — 21.00: Az utak összefutnak. — 21.30: Grieg: Zongoraverseny. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Nyelvrokonaink zenéjéből. — 22.51: A parapszichológia ..rejtelmei”. — 23.36: Sándor Judit operafelvételeiből. — 24.00: Hirek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Fúvósesztrád. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Cigánydalok. csárdások. — 13.00: Hírek. — 13.05: Slágermúzeum. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — '14.00: Kettőtől ötig. — 17.00: Hirek. — 17.05: Újdonságainkból. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Zeneközeiben. — 19.30: Sportvilág. — 20,03: Show. ami show. — 23.00: Hírek. — 23.20: Könnyűzene Victor Máté szerzeményeiből. — 24.00: Éjféltől hajnalig. 3. műsor: 12.31: Énekeljenek a népek. — 13.00: Hirek. — 13.05: Ferenc talán a legnépszerűbb magyar zeneszerző. Életútját többször feldolgozták, legutóbb vagy két esztendeje készült belőle tévéfilm. műveit újra és újra kiadja a hanglemezgyár. Mégis, vagy éppen ezért sok nézőre számíthat a Magyar rapszódia című műsor, amely vasárnap délután 3 órakor kezdődik az 1-es csatornán. A zenés összeállítás összekötő szövege korabeli dokumentumokból, valamint Liszt levelezéséből készült, és terLengyel költők versei Nagy László fordításában. — 13.25: Nepzene sztereóban. — 14.00: Hummel: esz-moll zóngoraötós. — 14.20: Színészvlzsga 1965. — 14.40: Nagy siker volt. — 16.30: A Simple Minds együttes felvételeiből. — 17.00: Kamarazene. 17.50: Peter Scnreier és Theo Adam operakettősüket énekel. 18.26: A Varsói Filharmonikus Zenekar játszik. — 19.00: Hírek. — 19.05: Kapcsoljuk a Petőfi Csarnokot. — 20.00: Verdi: Requiem. — 21.31: A hét zenemüve. — 22.01: Asconai Ünnepi Játékok. Emil Gilelsz zongorahangversenye. — 23.30: Hirek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés. hírek, időjárás. — 17.05: HétrőK-hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Telefonügyelet: 35-510. Szerkesztő Zengő Árpád (Közben: El szeretném mondani. Mérő Miklós jegyzete — Válaszolunk hallgatóink leveleire. Karcsai Nagy Éva összeállítása.) — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (Magyar gyermeksebészeti kongresszus kezdődik Miskolcon — Nyári szünet a tiszakeszi cipőgyárban — Aratás Borsodivánkán.) ár Sport — 18.25: Szemle az Észak-Ma- gyarország, a Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság, valamint a Nógrád keddi számából. Televízió, 1. műsor: 18.05: Hirek. — 18.10: A Lengyel Nép- köztársaság nemzeti ünnepén. — — 18.30: Egészségünkért. —18.40: rnészetesen megszólalnak a legnépszerűbb művek, a II., a VIII., a XIV. és a VI. magyar rapszódia. Szombaton este 8-kor az 1-es programban kerül adásba az 1942-ben forgatott Lenyi vagy nem lenni című amerikai film. Még a háború alatt készült, nem véletlenül vált világhírűvé. Hasonlóan A diktátorhoz, máig eleven humorral figurázza ki a náci gépezetet és Hitlert. A rendező: Ernst Lubitsch. Tévétorna. — 18.45: Esti mese. — 19.00: Összeállítás a múlt heti maratoni koneentről, amelyen a világ kiemelkedő rocksztárjai léptek fel -az afrikai ehezok megsegitésére. — 23.00: Hirek. — 23.05: Himnusz. Szlovák televízió: 16.35: Ter- mészetfilm-sorozat. — 17.05: Katonák műsora. — 17.55: A szocialista országok életéből. — 18.35: Telesport. — 18.40: A robotokról. — 19.30: Tv-hiraüó. — 20.00: Lengyel film. — 21.25: Riportok. — 21.50: A fehér sámán. Kiállítások: Fotógaléria- <10— 19) : XV. észak-magyarországi fotóművészeti szemle. — Mini Galéria (10—18): Teliinger István grafikái. — József Attila Könyvtár (11—19): Miskolc város levéltárának kincsei. Filmszínházak: Béke (3, n6 és f8): sárkányölő (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Béke kámaramóvj (4): A XX. század kalózai (mb. szí. szovjet, II. helyár!) — (6); A piszkos tizenkettő I—II. (mb. amerikai, 14 éven felülieknek, dupla és II. helyár!) — Kos. sutit (f3, hí:5 és 7): Sok pénznél jobb a több (mb. szí. francia, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (f7): Bűvös vászon (szí. olasz, 14 éven felülieknek!) — (15) : Jim Craig (mb. szí. ausztrál, II. helyár!) — Táncsics (f4, 18 és f8): Feketehimlő (szí. jugoszláv, 16 éven felülieknek, II. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6): Mackenna aranya (szí. amerikai, II. helyár! — Szikra (fö): Lebegés (mb. szí. szovjet, 14 éven felülieknek!) — (f7): King Kong (szí. amerikai, 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!) — Petőfi (4, 6 és 8) : A profi (mb. szí. francia. 1® éven felülieknek, III. helyár!) — Fáklya (f5): Folyóparti tangó (mb. szi. szovjet. 14 éven felülieknek!) — (f7): Örült római vakáció (mb. szí. olasz, III, helyár!) — Fáklya kamaramozi (f5): Gyilkos bolygó (mb. amerikai, 16 éven felülieknek. III. helyár!) — Tokaj discomozi (f8): Kémek a lokálban (mb. szí. francia—olasz. 16 éven felülieknek !) — Krúdy (f7) : A kicsi kocsi újra száguld (mb. szi. amerikai, III. helyár!) — Nco- kerti szabadtéri mozi (níO): Al- tatódal nászágyon (mb. szí. Olasz. 16 éven felülieknek. II. helyár!) — Tapolca, Ady (7 és 9) : A cápa (szí. amerikai, 16 évep felüiieknek, kiemelt és III. helyár!) — Vasas parkmozi (nlO): A szavanna fia (mb. szi. olasz—francia. II. helyár!) — Avas-déli mozi (9): Hét merész kaszkadőr (amerikai. III. helyár!) — Hámor (16): A kicsi kocsi újra száguld (mb amerikai: III. helyár!) — Szirma (f6): E. T. (A Földönkivüli) (mb. szí: amerikai, in, helyár! — Pereces (6): Flashdance (szí. amerikai, kiemelt és III. helyár!) KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Társalgó. - 9.44: Nefelejcs. — 10.00: Hírek. — 10.05: Szlriusz és a Rettenetes Vendég... — 10.35: Éneklő Ifjúság. — 10.48: Lemezmüzeum, — 11.40: Védett férfiak. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. - 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz nerc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. 3. műsor: 9.00: Hirek. — 9.08: Az amszterdami Concert Gebo- uw Zenekar hangversenye. — 10.37: Hander zenés játékaiból., — 11.20. Régi magyar dalok és táncok. — 11.40: Baiazzók. Tetevízió. t. műsor: 3.30: Szünidei matiné. — 9.35; ví. kendház nélkül nem élet az éleü — 11.05: Képirfság. ★ Jelenet a Lenni vagy nem lenni című amerikai filmből. Szombaton este S-kor láthatjuk. Nézze mess, hatl&assa mess... Musical, mai fiatalokról Népdalok, cigánydalok Hétfőn hétkor címmel, hónapokkal ezelőtt nagy sikerű rendezvénysorozatot indított útjára a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ. A vendégek: neves művészek, írók és sportolók. Ma este 7 órakor az előre meghirdetett Dinnyés József helyett Madarász Katalinnal és Szántó Károllyal találkozhatnak az érdeklődők. Mindketten népdalokat és cigánydalokat adnak elő, majd a nézők elbeszélgetnek a népszerű művészekkel. A műsort Juszt László vezeti. Kényelmesen a kutatószobában. (Kiss József felvételei) nagy kiterjedésű anyag. A legrégebbi, a legértékesebb rész középkori, de ahogy haladunk a feudálisból a kapitalista, vagy a szocialista kor felé, az értéket már a mennyiség is adja. Ilyen nagy gyűjteményt egy helyen nem tud elhelyezni a megye és a város. Ezért kínálkozott az a megoldás, hogy — igazodva a történelmi korokhoz is — a rendszerezéskor a közigazgatás változását is figyelembe vettük. Őrizzük Borsod, Borsod- Gömör-Kishont, Abaúj-Tor- na és Zemplén történelmi változásainak iratanyagát. Értelemszerűen a zempléni és a környező területek anyagai kerültek Sátoraljaújhelybe, Mezőcsátra mennek a külső raktárak, 1950- től a megyei igazgatási anyagok és minden, ami oda kívánkozik. Itt Miskolcon az 1950 előtti gyűjtemények maradnak, mert az igazán nagy kutatási érdeklődés inkább a történelmi korokat érinti. — Most már rendben vannak? — A mezőcsáti és az újhelyi fióklevéltárak még az idén rendelkezésre állnak, itt már elhelyezkedünk. Rendben vagyunk a szónak abban az értelmében, hogy tudjuk, mi hol van. Nagyon nagy dolog, hogy fűthető raktárakban, biztonságban tudjuk azokat a gyűjteményeket. amelyek itt elférnek. Nagyon fontos, hogy ilyenformán nemcsak nyáron, hanem egész éyben tudnak a munkatársak a raktárakban is dolgozni. Siketéit egy év alatt kialakítani a raktári rendet, bár a da- rabszijitű rendezettség ezután következik: idő és ember kérdése. De aki bejön hozzánk, annak a kezébe tudjuk adni, amit keres. * Nagy értékű anyagok várnak, míg a szakemberek kezébe kerülhetnek. A restaurátorok kevesen vannak. A levéltárak fogalmához az évszázadokat társítja az ember, de a réginek nem kell társulnia a korszerűtlenséggel; stükös és rossz viszonyok változtak meg egy évvel ezelőtt, amikor a Fazekas u- 1. szám alá, a bíróság melletti régi bérpalotába költözött a Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. Dr. Csorba Csaba igazgatónak az elmúlt esztendő után a kényelem már nem új, de élénken emlékszik a korábbi kényelmetlenségekre. — Valami rosszul értelmezett babona folytán alakult ki az a gyakorlat, hogy a levéltári anyagokat pincében tárolják. Nemcsak ez az intézmény volt ilyen helyzetben, a kollégák szerte az országban ugyanezt mondhatják el. Nekünk hosszú ideig a megyei tanács udvarának mélyén levő épület adott helyet, itt tartottuk az anyag egy részét, itt voltak a kutatószobák, és itt volt olvasási lehetőség is. Az épület nem alkalmas levéltári célokra, mert. nagy légtérben, kevés anyagot lehetett elhelyezni, ä raktárak a házban is fűtetlenek voltak. A pincében 97 százalékos volt esős időben a páratartalom, ami több, mint rossz; egyszerűen tilos. Megfelelő körülmények akkor mutatkoztak, amikor a tanácsi átszervezések során a járási hivatal elköltözött, és megkaptuk ennek a nagy háznak az alsó szintjét. — Milyen nagy ma a levéltár anyaga? — Ebben a házban kétezer folyómétert őrzünk, Mező- csáton 4000, Sátoraljaújhelyen pedig 2000 folyóméter kap helyet. Itt, Miskolcon a Fazekas utcán kívül változatlanul a megyei tanácson, a Szondi-udvarban és a Minorita-templomban vannak raktárak. — Tehát három helyen van jelenleg az intézmény? — Három helyen lesz, ugyanis amit őrzünk, nemcsak időben, de térben is Egy éve jó helyen Meaújult a levéltár