Déli Hírlap, 1985. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-03 / 102. szám

a Bombajó bokszoló című Bud Speneer-filmet vetítik le, majd rövid mesefilmek következnek. Délután 4-től és este 7-töl mutatja be a Vidám Színpad Ezt is tud­juk című műsorát, amelyben mások mellett szerepel An­tal Imre, Kudlik Júlia, Poór Klára, Farkas Bálint, Rózsa György és Vágó István. Az előadást a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat leg­újabb tavaszi-nyári modell­jeinek divatbemutatója egé­szíti ki. Avar u. 1. szám alatti, Marx tér melletti gyógyszertár (tele­fon: 51-697). E két patika ál­landóan ellátja az éjszakai ügye­leti szolgálatot. SZERVIZEK A Gelka televízió- és közpon- tiantenna-javító szervize szom­baton délig várja a bejelenté­seket. Címük: Testvérvárosok útjai szolgáltatóház, telefon: 66-666, 66-653. Vasárnap reggel 8 órától déli 1 óráig ügyeletet tartanak. A VILLKÉSZ rádió- és tele­víziójavító műhelye a Szűcs Sámuel u. 5. szám alatti szer­vizében szombaton reggel 7-től 14 óráig, vasárnap reggel 7-től* 13 óráig tart ügyeletet. Telefon: 15-601, 36-599. A miskolci autószerelő kisipa­rosok közül május 4-én és 5-én Hajdú György, Réz u. 1/a. sz. alatti mester ügyel. Szombaton és vasárnap helyszíni autójaví­tás, segélyszolgálat, vontatás: Pálfi Sándor, Középszer u. 96. CB AM15, telefon: 68-892. TEJ ÉS KENYÉR A következő vendéglátóhelye­ken kapható vasárnap reggel 7 órától 11 óráig tej és kenyér, bolti áron: a Gyöngy cukrász­dában, az Aranycsillag vendég­látóházban. az Egyetem étte­remben, az Ifjúság étteremben, az Otthon étteremben és a Mű­vész bisztróban. A Stadion ét­teremben fél 8-tól 15 óráig, a Katowice étteremben 6-tól 11 óráig lehet tejet és kenyeret vásárolni, a Gyors étterem va­sárnaponként 6-tól 10 óráig áru­sít tejet, vajat, péksüteményt, tejterméket és kenyeret. A Hu­nyadi utcai tejivó vasárnap reg. gél 7-től 11 óráig, a Lenin tér 1. szám alatti tejivó reggel 5-től 9 óráig van nyitva. + GYÖZELEMNAPI TORA A győzelem napja, a II. vi­lágháború befejezésének 40. évfordulója alkalmából ifjú­sági túrát rendez a Bükkben szombaton és vasárnap a DVTK természetjáró szakosz­tálya. Az úgynevezett „Hold- fény-túra” résztvevői május 4-én a majális-parki busz- végállomásról 9.39 órakor közlekedő 15-ös busszal men­nek Ömassára, s innen a Száraz-völgyön fel Bánkúira. Így látták a történetírók Török hadak Magyar- orzságon 1526—1566 cím­mel ismét hasznos ma­gyar ..útikalauzt’5 adott ki a Panoráma. Egy úti­rajzot — a múltból. Most nem az őshazát, nem a reformkor világát utaz­hatjuk be a leírások nyo­mán. hanem a törökök magyarországi hadi-uta­zásait a XVI. században a nagy hódító. Szule.jmán császár idejében. Az anyag Thury József nagy­kőrösi tanár, keietkutató 1893-ban és 1896-ban meg­jelent kétkötetes munká­jának válogatott részeiből áll. Ez a ritka forráski­advány akkor kis Dél- dányszámban jelent meg, ma már ritkaság, alig is­merik az emberek. Ezért helveseMiető. hogy Kiss Gábor válogatásában, dr. Fehér Géza jegyzeteivel és lektorálásában most kiad­ták. Kemalpasazade török tör­ténésznek a mohácsi csa­tárói szóló leírásával kez­dődik a kötet, majd egy. számos magyarországi hadjáratban részt vett tö­rök államférfi, jogtudós és történész leírásai követ­keznek. Ezután egy ak­koriban Törökországban hivatalos történetíró írja le az 1543-as hadjáratot Siklós vára ellen. Vétrül egy rövid rész tárgyalja az 1566-os magyarországi hadjáratot. Szulejmán csá­szár utolsó évének ese­ményét. Külön érdekessége a kötetnek az a mintegy 40 török miniatúra. amelv a hadjáratokról, a várakról és az akkori életről ké­szült. Ezek a kötet máso­dik részének. Dselátzáde Musztafa leírásának il­lusztrációi voltak. Azt, amelyik a mohácsi csatát ábrázolja, színes nyomás­ban láthatjuk a kötet bo­rítólapján. (máté) + VETÉLKEDŐ REJTŐBŐL Az idén márciusban lett volna 80 éves „a halhatatlan légiós”. P. Howard, azaz Rej­tő Jenő, a nagyszerű humo­rista, kabarétréfák és pony­vaparódiák szerzője. Köny­veit nemzedékek „falják”, humorán a tizenéves éppúgy könnyesre neveti magát, mint a felnőtt. Hrotkó László nép­művelő és néhány társa — szintén Rejtő-rajongók — né­hány éve esztendőnként egy alkalommal megrendezik a Rejtő Jenő műveltségi ver­senyt a Kossuth Gimnázium­ban. Az idén kiléptek a gim­názium keretei közül váro- sivát tették a vetélkedőt. Az Ifjúsági Házba várják a ját­szani kívánó háromtagú csa­patokat Eddig 8—10 trió je­lentette be szándékát, de mások is megpróbálhatják elnyerni a fődíjat, A Nagy Levintöl feliratú tortát. A vetélkedőn „mindössze” 13 Rejtő-regényt kell lehetőleg betéve tudni. A verseny hely­színe az Ifjúsági Ház alkal­milag Hotelhall a Négy Bölcs Sintérhez címzetű fogadónak keresztelt egyik helyisége. Kezdési időpontja: ma dél­után 5 óra. + VASÁRNAPI VASÁRNAP Vasárnapi vásárnap címmel egész napos rendezvénynek ad otthont a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ. Az előcsarnok baji sokféle vá­sárfiának való kínálja ma­gát, a színházteremben fél KM?or kezdődik Vitai Ildikó zenés gyermekműsora. 11-től ORVOSI ÜGYELETEK Kör*eti orvosi ügyeleti szol­gálat, csak sürgős esetekben, a következő helyeken található Miskolcon, a hét végén: az I. és II. kerületben lakóknak a Csabai kapu 9—11. szám alatt (bejárat a Bottyán János utcai oldalon), telefon*. 63-333, 63-124. A III. kerületben lakóknak az Első u. 4. szám alatt (telefon: 51-704). Jó tudni, hogy ezeken a helyeken hétköznap déli 12 órától délután 3 óráig ügyelnek; hétvégeken pedig pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a bükkszentkereszti és a répáshutai lakosokat is. Gyermekorvosi ügyelet, 14 éves korig: a Hunyadi u. 21. szám alatt (telefón: 15-698). Pén­teken este 7 órától hétfőn reg­gel 7 óráig fogadják a beteg gyermekeket. A Csabai kapui rendelőinté­zetben szombaton délelőtt is van rendelés. A fogászati ügye­lem szombaton délután 1 órától hétfőn reggel 7 óráig tart a Csa­bai kapu 42. szám alatti Tüdő­kórház szájsebészeti osztályán, telefon: 68-622. Az ideiglenesen Miskolcon tartózkodók a szállásuk szerint illetékes orvoshoz tartoznak. Sürgős esetben a gyerekeket a Hunyadi utcai rendelőbe is el lehet vinni. Állatorvosi ügyelet Ezen a hétvégén pénteken 15.30-tól hétfőn reggel 7.30-ig dr. Wirtz Ferenc körzeti állatorvos ügyel. Lakása: Vörösmarty u. 52. szám. Telefon: 86-026. Beje­lentés: 8—9 és 13—14 óra között. GYÓGYSZERTÁRÁK Szombaton és vasárnap nyitva van a Széchenyi út 3—9. szám alatti (Pátria-ház) gyógyszertár, telefon: 35-951, és a 90. számú, PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? Nyír­egyházán. — 12.45: Rónay György: A regény és az élet. — 12.55: Egy óra Médgyaszay Vil­mával. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar széppróza századai. — 14.25: Üj operalemezeinkből. Si­egfried Jerusalem aperaáriákat énekel. — 15.00: Nemzetiségeink életéből. — 15.30: Daloló, muzsi­káló tájak. — 16.00: Hírek. — 16.05: Nemzetközi mese- és gyermekrádiójáték-fesztivál. És mégis a Föld forog? — 16.55: Üstökös-látók. — 17.00: Fűtől fá­ig. — 17.25: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — — 18.01: Kórusmuzsika az erdő­ről. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30': Esti Magazin. — IS.15: Húszas stúdió. — 20.15: Karl Richter orgonái. — 20.40: Az ostromlott/város Moszkva. — 21.10: Népdalok. — 21.30: Egy­ház nélküli vallás. — 22.00: Hí­rek. — 22.20: Tíz perc külpoli­tika. — 22.30: .„Áttörés”. — 23.00: Az éjszakai túra útvonala: Bánkút — Háromhuta-völgy — Istállóskő — Holló-kövek — Csurgó — Bánkút. Május 5-én a délelőtti túra útvona­la: Bánkút — Csipkéskút — Jávorkút — Létrás (emlék­mű-koszorúzás) — Vesszős — Lillafüred. A túrát Béres La­jos és Varga János vezetik. A diósgyőriek felnőtt cso­portja vasárnap ugyancsak Bánkút felé indul. A túra út­vonala: Ó mass a — Száraz­völgy — Bánkút — Bálvány — Tarófő — Mála-bérc — Nagyvisnyó. Indulás: a ma­jális-parki buszvégállomásról 7.37 órakor közlekedő 15-ös busszal. Túravezető: Mérai Miklós. A miskolci helyiipari ter­mészetjárók „Szülők—gyere­kek” túrát rendeznek vasár­nap. Az útvonal: Dózsa Gy. út — Bábonyibérc — Sza­badka-tető — Istenhegy — Kis-Nánás — Nagy-Császár- tető — Lyukóbánya — Marx tér. Indulás: a Tanácsház térről 8.30 órakor. Túraveze­tő: Gallovieh Leventéné. A miskolci vasutas termé­szetjárók szombaton Varbó— Tardona térségében túráznak. A túra a szép számú fiatal számára egyben minősítő pontok szerzésének lehetősé­ge is. Az útvonal: Varbó — Lippa-tető — Bangó — Tar­dona — Hidegkút — Ham- vai-tető — Pétemé-tető — Varbó. A 18 km-es túrát Do- bozy László vezeti. A sajóbábonyi vegyész ter­mészetjárók szombaton csa­ládi kirándulást rendeznek a Felső-forráshoz. Az útvonal: Majális-park — Kecskelyuk- barlang — Közép-forrás — Felső-forrás. (Itt szalonna­sütés, az Udvarkői barlang megtekintése.) Találkozás: 8.30 órakor a majális-parki buszvégállomáson. Túraveze­tő: Kiss Péter. A mindössze 8 km-es könnyű túrára vár­ják a kisgyermekes családo­kat és az idős természetjáró­kat is. + PARKNYITÓ Holnap este nyit a Vasas Ifjúsági Park. Nagy Feró új együttese, a Bicigli ad kon­certet 7 órától. Eső esetén vasárnap tartják meg a ren­dezvényt. ★ A Képcsarnok nyitvatartása idején ezen a héten még lát­ható Farsang Sándor festőművész kiállítása a Szönyi István- teremben. Az itt közölt mű címe: Lányok. Műsor A Régi Zene Együttes játszik. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül. oroszul és angolul. — 12.10: Uhrner Ferenc, fúvósze­nekara játszik. — 12.25: Édes anyanyelvűnk. — 12.30: Népi muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.05: Pophullám. — 13.45: Időjárás­és vízállásjelentés. — 14.00: Péntektől péntekig. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Fia­taloknak! — 19.50: Egészségün­kért! — 20.00: Régi nóta, híres nóta. — 21.00: Hírek. — 21.05: Senki többet? Harmadszor! — 22.15: Életem kész regény. — 23.00: Hírek. — 23.20: Varázske­ringő. — 24.00: Éjféltől hajna­lig. 3. műsor: 12.19: Massenet ope­ráiból. — 13.00: Hírek. — 13.05: Rádiószínház. — 14.50: Régi ma­gyar dalok és táncok. — 19.14: XJj lemezeinkből. Schönberg: Gurre-dalok. — 17.10: Nyitnikék. — 17.30: “Magyar szintetizátor­felvételekből. — 18.00: A kama­razene kedvelőinek. — 18.50: Rónay György: A regény és az élet. — 19.00: Hírek. — 19.05: Közvetítés a debreceni Csoko­nai Színházból. Erkel: Branko- vics György. — 22.15: Dzsessz- felvételeinkből. — 22.54: Zenei panoráma. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsoris­mertetés, hírek, időjárás. — 17.05: Péntek este Észak-Magyarorszá- gon. (A tartalomból: Körzetfel­ügyelők Miskolcon. — Időszerű munkák a kiskertekben. — Út­törőtáborok a három megyében. — Üj szolgáltatások Hevesen. — Hétvégi programajánlat.) Szer­kesztő: Jakab Mária. — 18.00: Eszak-magyarországi Krónika. (Átadják a sárospataki MÁV- pályaudvart. — Közművelődési fórum. — Piaci jelentés.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 13.20: Jég­korong-VB, döntő. — 15.50: Há­rom nap tévéműsora. — 15.55: Hírek. — 16.00: Szindbád. — 17.35: Szövetkezetek tájékoztató­ja. — 17.50: Ablak. — 19.10: Idő­sebbek is elkezdhetik... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Megáll az ész. — 22.20: Népdalkórusok. — 22.25: Tv­híradó. — 22.35: Himnusz. Televízió, 2. műsor: 16.10: Csör­gősipka. — 16.20: Don Quijote. — 18.50: Jégkorong VB, döntő. — 19.20: Mesterdallamok. Nép­szerű operarészletek. — 20.05: Tanulóidő. — 21.05: Tv-híradó. — 21.25: Kulisszán innen, ku­lisszán túL — 22.00: Képújság. Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Ember és mun­ka. — A természet három or­szága. Ásványok, növények ál­latok Észak-Magyarországról. — 1919—1944—1984. Munkásmozgal­mi kiállítás Miskolc felszabadu­lásának 40. évfordulója alkal­mából. — A miskolci iskolák története. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Herman O.ttó-em- 1 ékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla- emlékkiállítás. — Jakoby Gyu­la kassai festőművész kiállítá­sa. — Szőnyi István-terem (9— 18).: Farsang Sándor festményei. Miskolci Nemzeti Színház: (7): Musgrave őrmester tánca. (Föl­des ifjúsági bérlet.) Filmszínházak: Béke (3, n6 és f8): Segítség, felszarvaztak (mb. szí. olasz. 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Béke kamaramo­zi (4): A trombitás (szí. magyar. 16 éven felülieknek!) — (6): Tű a szénakazalban (mb. szí. angol. 16 éven felülieknek. III. helyár!) — Kossuth (f3) : Ballagás (szí. magyar. 14 éven felülieknek!) — (hn5): Lebegés (mb. szí. szov­jet). — (7): Seriff az égből (szí. olasz, III. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (f5 és f7): Car­men (szí. spanyol). — Táncsics (fi): Gyilkosok utcája (mb. 6zí. francia, 16 éven felülieknek. III. helyár!) — (f5): Szaffi (szí. ma­gyar. II. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6) : £ zerelem ré­ceptre (mb. szí. szovjet). — Szikra (f5 és f7) : Harctéri re­gény (szí. szovjet, 14 éven felü­lieknek!) — Petőfi (f5) : 101 kis­kutya (mb. szí. amerikai. II. helyár!) — L.j: Napló gyerme­keimnek (magyar. 14 éven felü­lieknek!) — Fáklya (f5 és f7): Az önvédelem nagymestere (mb. szí. szovjet). — Fáklya kamara­mozi (fé) : Finom kis bordély (mb. csehszlovák. 16 éven fe­lülieknek !) — Krúdy (f7) : A le­győzhetetlen Vutang (mb. szí. kínai. 14 éven felülieknek, 111. helyár!) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5): A vörös grófnő I— II. (szí. magyar, dupla helyá:r!) — Hámor (f6): Esztarlánc (szí. magyar). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Családi tükör. — 9.00: Szí-r nes népi muzsika. — 10.00: Hí­rek. — 10.05: Ismét — a javá­ból! Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.11: Népszerű muzsika — világ­hírű előadók. — 9.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Hétvége. — 10.30: Fúvós- zenekari hangverseny, — 11.00: Hírek. — 11.05: Operettparádé. Miskolci rádió: 8.00: Műsoris­mertetés, hírek, időjárás. —8.10: Hová menjünk, mit csináljunk? — programajánlat. — 8.20: Visz- szapillantó. (Információk, tu­dósítások, riportok az elmúlt hét fontosabb eseményeiről.) — 8.40: Napjaink kérdései. Önodvári Miklós jegyzete. — A zenét szerkesztik a hallgatók. Tele­fonszám: 35-510. — 9.00: Észak­magyarországi Krónika. (Indul a viT-vágta. — A filmfesztivál­ról. — Rehabilitációs park át­adása Műhibán.) — 9.30: Mikro­fonlánc. Délelőtt a szabadidő- központban. Riporter: Horvátit Kálmán. — Sport. — 9.55: Mű­sorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 8.30: Un­ser Bildschirm. — 8.50: Mesé­dről mesére. — 9.15: Szép tájak. — 9.35: Tüskevár. — 10.05: Ze­nés ajándékkosár. — 10.55: A halál archívuma. — 11.55: Kép­újság’. + URAMISTEN Az artistavilág'ba vezet az eddig kisfilmesként ismert Gárdos Péter első nagyjáték- filmje, az Uramisten. (A rendező Osvát Andrással kö­zösen írta a forgatókönyvet.) Máthé Tibor fényképezte le, ahogy Feleki Kamill, Eper­jes Károly, Garas Dezső megélik szerepeiket a kitű­nő filmben. A történet: a bal­esetet szenvedett ifjú artis­tának új szám kellene. Min­dent megtesz annak érdeké­ben, hogy Binder Lipót haj­dani világszámát megszerez­ze, ám az öreg nem árulja el neki a jégbefagyasztásos mutatvány titkát. Ragyo­góbbnál ragyogóbb alakítá­sokat látunk a szereplőktől, akik között ott van Nyakó Júlia, Dörner György, Csá­kányi László, Tarjáin Györ­gyi. * Nyakó Júlia és Eperjes Károly a film egyik jelenetében MAJUS 1-5-IG kempingkiállítás és - vásár a miskolci sportcsarnokban (Felszabadítók útja 19.) Nyitva: május 1—2—4-én 10—18 óráig május 3-án 10—15 óráig május 5-én 10—16 óráig

Next

/
Oldalképek
Tartalom