Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-29 / 75. szám
Kiszela Béla Téli erdő és Balló Ödön Akt című képe annak a kiállításnak az anyagából való, amely a városunk fotográfusainak az elmúlt negyven évben készült legjobb munkáit mutatja be. A több száz fotóból álló válogatás április 5-ig látható a Miskolci Galériában.-f ÁRNYJÁTÉK GYEREKEKNEK A pécsi Figurina bábszínház tart előadást holnap délután 3 órától a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központban. A Párácska ér, a kishal története című mesedarabot mutatják be különleges, árnyjátéktechnikával + VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY Az Aurora országos felszabadulási vers- és prózamondó verseny megyei döntőjét holnap délelőtt rendezik meg a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központban. A versenyző fiatalok a felszabadulás utáni szovjet és magyar irodalomból választhattak. A program fél 11-kor kezdődik. + KÖNYVRŐL KÖNYVÉRT MISKOLCON A rádió mai zenedélutánja közben — 3 óra 25 perctől 3 óra 35 percig — Miskolcról, a Bajcsy-Zsilinszky úti könyvesboltból jelentkezik a népszerű Könyvről ORVOSI ÜGYELETEK Körzeti orvosi ügyeleti szolgálat, csak sürgős esetekben, a következő helyeken találhatók Miskolcon, a hét végén: az I. és II. kerületben lakóknak a Csabai kapu 9—11. szóm alatt (botarat a Bottyán János utcai oldalon), telefon: 63-331. 63-121. A III. kerületben lakóknak az Első u. 4. szám alatt (telefon: 51-704). Eleken a helyeken hétköznap déli 12 órától délután 3 óráig ügyelnek: hétvégeken nedig pénteken es+e 7 órától hétfőn reggel 7 óráié fogatnák a bökkszentkereszti és a répás- hutai lakosokat Is. Gyermekorvosi ügyelet, 14 éves korig: a Hunyadi u. 21. szám alatt (telefon: 15-69S). pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a beteg gyermekeket. A Csabai kapui rendelőintézetben szombaton délelőtt is van rendelés. A fogászati ügyelet szombaton délután 1 órától hétfőn reggel 7 óráig tart a Csabai kapu 42. szám alatti Tüdő- kórház szájsebészeti osztályán, telefon: 69-632. Az ideiglenesen Miskolcon tartózkodók a szállásuk szerint illetékes orvoshoz tartoznak. Sürgős esetben a gyermekeket a Hunyadi utcai rendelőbe is el lehet vinni. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Ezen a hét végén, pénteken 16.30-tól hétfőn reggel 7.30-ig dr. Végh Endre körzeti állatorvos ügyel. Lakása: Aranv János n. 5. szám. Telefon: 15-687. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. GYÓGYSZERTÁRÁK Szombaton és vasárnap nyitva van a Széchenyi út 3—9. szám alatti (Pátria-ház) gyógyszertár, telelőn: 35-951 és a 90. számú könyvért vetélkedő. A játékot, amelyre a helyszínen lehet jelentkezni ma délután 3 óra előtt 10 perctől, Kulcsár Katalin vezeti. A nyeremény 500 forint értékű könyvutalvány. + BACH-HÄNDEL- HANGVERSENY A 300 éve született Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Händel műveiből rendeznek hangversenyt ma este 6 órától a Bartók-terem- ben. Az Egressy Béni Zeneiskola tanárai szólaltatják meg Bach 3 korái, A-dúr prelúdium és fúga. Olasz koncert, G-dúr trió-szonáta, E-dúr prelúdium és c-moll versenymű két zongorára című műveit, valamint Hün- deltől a g-moll szonátát, az F-dúr szonátát, a Német áriákat. Közreműködik az iskola tanáraiból alakult kamarakórus és kamaraegyüttes, Bakos Judit (zongora), Rőczey Ferencné (hegedű), Rőczey Ferenc (zongora), Hursán Lászlóné (fuvola), Kissné Gladics Sarolta (csembaló), Győri Nagy Ilona (gordonka), Györgyné Szívós Avar u. 1. szám alatti, Marx tér melletti gyógyszertár, telefon: 51-697. E két patika állandóan ellátja az éjszakai ügyeleti szolgálatot. SZERVIZEK A Gelka televízió- és központiantenna-javító szervize szombaton délig várja a bejelentésekéi. Címük: Testvérvárosok útjai szolgáltatóház., telefon: 66-666, 66-653. Vasárnap reggel 8 órától déli 1 óráig ügyeletet tartanak. A VILLKÉSZ rádió- és televíziójavító műhelye a Szűcs Sámuel u. 5. szám alatti szervizében szombaton reggel 7 órától 14 óráig, vasárnap 7-től 13 óráig tart ügyeletet. Telefon: 15-601, 36-599. A miskolci autószerelő kisiparosok közül március 30-án és 31-én Vavrek Ferenc, Lenke u. 22. szám alatti mester ügyel. Telefon; 17-810. Szombaton és vasárnap helyszíni autójavítás, se-* gélyszolgálat, vontatás; Pálff Sándor, Középszer u. 96. CB AM15, telefon: 68-892. TEJ ES KENYÉR A következő vendéglátóhelyeken kapható vasárnap reggel 7 órától 11^ óráig tej és kenyér, bolti áron: a Gyöngy cukrászdában, az Aranycsillag vendég- látoházban, az Egyetem étteremben.. az Ifjúság étteremben és a Művész bisztróban. Az Otthon étteremben reggel 7-töl 15 óráig, a Stadion étteremben fél 8-tól 15 óráig, a Katowice étteremben 6-tól 11 óráig lehet tejet és kenyeret vásárolni. A Gyors étterem vasárnap 6-tól 10 óráig árusít tejet, vajat, péksüteményt, tejterméket és kenyeret. A Hunyadi utcai tejivó vasárnap reggel 7-től ll óráig, a Lenin tér 1. szám alatti tejivó reggel 5- töl 9 óráig van nyitva. Mária ének), N. Füzes Mária (hegedű), Zs. Nagy Mária (zongora), Komoróczi Zsuzsanna (zongora), Ferenczi Katalin (fuvola), Állné Szabó Klára (zongora), Nagy Ferenc hegedű), Kóródy Marianna (zongora). + SZABÓ LÖRINC- EMLÉKNAP Szabó Lőrinc 85 éve született Miskolcon. Tiszteletére holnap emléknapot rendeznek városunkban. A Miskolci Galériában délelőtt fél likőr kezdődik a program. Először Kabdebó Lóránt iroda- loirrtörténész tart . előadást Szabó Lőrinc költészetéről, majd Lakatos István költő eleveníti fel emlékeit Szabó Lőrincről. Az ünnepségen közreműködik Kulcsár Imre színművész. Az előadásokat követően a városi, tanács művelődési osztálya, a Herman Ottó Gimnázium és a Városi Könyvtár képviselői megkoszorúzzák a költő szobrát a Szabó Lőrinc-emlékkert- ben, a Miskolci Galéria udvarán. Délután 3 órától Szabó Lőrinc-szavalóversenyt rendeznek a Zeneművészeti Szakközépiskola dísztermében. Megnyitót mond Gépelné Tóth Rózsa, a városi tanács elnökhelyettese, zárszót a költő fia, ifi. Szabó Lőrinc mond. tje Borsos Miklós Szabó Lö- rinc-szobra a Miskolci Galéria udvarán. Előadásokkal és szavalóversennyel emlékeznek holnap a Miskolcon született költőre. (Kiss József felvétele) + FELSZABADULÁSI ÉS VIT-TÚRA A BÜKKBEN Műsor OTP a fiatal házasokért • Gyógytorna gyerekeknek — Szolgáltatások a városkörnyéki községekben — Üj könyvekről. Programajánlat.) Szerkesztőt Nagy István. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A Nógrád megyei Tanács a községben élrt pedagógusok helyzetét vitatta meg — A b.-A.-Z. megyei Bűn- megelőzési Tanács üléséről tudósítunk.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.20: Hírek. — 16.25: összefüggések. — 17.20: Sztárok randevúja. —■ 18.00: Kalendárium. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Esti Kornél éneke. — 20.50: Népdalkórusok, —^ 20.55: Derrick. — 21.55: Tv- híradó. — 22.05: Himnusz. Televízió, 2. műsor: 17.50: Természetbarát. — 18.10: Csali. — 18.20: Don Quijote. — 18.45: Csör- gósipka. — 19.00: Keresztkérdés. — 19.30: Indiai útinapló. — 20.00: Péntek esti randevú. — 21.00: Tv-híradó. — 21.10: Pannónia Kupa. — 21.55: Képújság. A XII. VIT tiszteletére immáron másodszor rendez a KISZ VIT-túrát a Bükkben. Szombaton a fiatalok reggel 8 és délelőtt 10 óra között, előre kijelölt, turistajelzésekkel ellátott hat útvonalon vághatnak neki a 20 kilométeres távnak. A túrára a csa- nyiki KISZ-képzési központban jelentkezhetnek az érdeklődők. Vasutas természetjáróink szombaton felszabadulási emléktúrára indulnak. Az útvonal: lillafüredi buszvégállomás—Vesszős—Létrás— Savós—Létrási emlékmű— Kühne Andor út—Svédfenv- ves—Jávorkút—Ömassa. Találkozás a majális-parki buszvégállomáson 8 órakor. A 12 km-es túrát Dobozy László vezeti. A diósgyőri vasas természetjárók szombaton az OrPÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? Vá- sárosnaményben — 12.45: Major Ottó: Egy nemzet férfikora. — 12.55: A zene is összeköt. — 14.00: Hírek. — 14.10: Húszas stúdió. — 15.17: Sugár Rezső műveiből. — 16.00: Hírek. — 16.05: Pinocchio. — 17.00: Duplaszaltó. — 17.25; Operettslágerek. — 18.15; Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 19.51: ,,Szép életem lobogj. lobogj tovább . ” — 20.51: A zenéről. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Igen is. nem is. — 23 00: Nagy mesterek, világhírű előadóművészek. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül. oroszul és angolul. — 12.10: Fúvósátiratok. — 12.25: Édes anyanyelvűnk. — 12.30: Népi muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.05: Pophullám. —. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Péntektől péntekig. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Fiataloknak! — 19.55: Egészségünkért! — »>.05: Budapesti Taszágos Kék Túra egyik szép szakaszát járjak végig a Mátrában. Vasárnap viszont a Bükkbe indítanak túrát az úgynevezett dózerutakon. Az útvonal: Hollóstető—NagyDél—Rejtek—Kajlabérc— Gyertány-völgy—Kis-Bodzás —Dorongós—Bodzás-rét—' Lillafüred. Indulás: az 5-Ös autóbusz lillafüredi végállomásáról 9.03 órakor közlekedő Volán-busszal. Túravezető: Balkányi Ferenc. Helyiipari természetjáróink szombaton és vasárnap is munkatúrát indítanak a Helyiipari-forráshoz. Indulás: mindkét nap 8.30 órakor a majális-parki busz- végállomásról. Túra vezető: Tóth István. vaszi Fesztivál, — 21.00: Hírek. — 21.05: Rádiószínház. Doktor Szélpái Margit. — 22.13: Az élő népdal. — 22.23: Forrói pillanatok. -- 23.00: Hírek. — 23.20: Lehár Ferenc saját műveit vezényli. — 23.39: Külföldről érkezett. — 24.00: Éjféltől hajnalig. 3. műsor: 12.16: Poulenc: Az emberi hang. — 13.00: Hírek. — 13.05: Megtérés a röghöz. — 13.36: Zenekari muzsika. — 14.14: Aranyalbum. — 15.34: A Poptarisznya dalainak különkiadása. — 17.00: Nyitnikék — 17.30: Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványtermét. Egész évben Bach. — 18.50: Népballadák. — 1.9.00: Hírek. — 19.05: Major Ottó: Egy nemzet férfikora. — 19.15: Az MRT énekkara énekel. — i9.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál. — 21.20: Balettzene. — 22.00: Operaművész lemezek. — 22.47: Zenei panoráma. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés. hírek, időjárás. — 17.05: Péntek este Észak-Magyar- országon. (A tartalomból: Az Kiállítások: Szőnyi István-te- rem (9—18): Balogh Ervin festményei. — József Attila Könyvtár (11—19) : König Róbert grafikái. — Fotógaléria (10—19): Berde Béla kiállítása. — Miskolci Galéria (10—18) : A miskolci fotográfia története I. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — A természet három országa. — Ásványok, növények, állatok Eszak- MagyarorSzágról. — A miskolci iskolák története. — 1919—1944— 1984. Munkásmozgalmi kiállítás. — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (ló— 18) : Kondor Béla-emlékkiáJlítás. — Jakoby Gyula kassai magyar festőművész kiállítása. — Herman Ottó-emlékház (10— 18) : Herman Ottó elete és munkássága. — A Bükk élővilága. Miskolci Nemzeti Színház (16): Dankó Pista. (Ady ifjúsági bérlet.) — Kamaraszínház (7) : Tétek. Filmszínházak: Béke (3. n6 es f8) : 39. lépcsőfok (mb. szí. angol, 14 éven felülieknek. III. helyár!) — Béke kamaramozi (4): A matróz, a kozák és a hamiskártyás (szovjet). — (6): Mindhalálig zene (amerikai, 56 éven felülieknek, III. helyár!) — Kossuth (f3): Vera és a férfilátogatók (mb. szí. szovjet. 14 éven felülieknek!) — (hn5 és 7): Bombajó bokszoló (mb. szí. olasz, 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (fó) : Berthe (belga, 16 éven felülieknek!) — (f7): Árny éklovas I—II. (szí. japán, 14 éven felülieknek, dupla helyár!) — Táncsics (f5 f7 és f9): A legyőzhetetlen Vutang (mb. szí. kínai. 14 éven felülieknek. III. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6) : Elvis Presley (szí. amerikai, Ili. helyár!) — Szikra (3) : Boldogságkeresők (szí. szovjet). — (5): Szamurájok és banditák 1—II. (szí. japan, 16 éven felülieknek, dupla éti III. helyár!) — Petőfi (15 és í’7) : Tavaszi szimfónia (szí. NDK—NSZ!t£). — Fáklya .f5): István, a király (szí. magyar, kiemelt és III. helyár!) — <í7): A város hercege I—II. (mb. szí. amerikai. 14 éven felülieknek, dupla helyár!) — Fáklya kamaramozi (f5) : Kincs, ami nincs (mb. olasz, III. helyár!) — Tapolca, Ady (7): Kétéltű ember (szovjet). — Krúdy (f7): O. kedves Harry (mb. szí. NSZK. III. helyár!) — Nehézipari Műszaki Egyetem (7): Erotikus képregény (szí. japán, 18 éven belülieknek!) — (5): Házibuli (mb. szí. francia, III. helyár!) — Hámor (f6): Hazánk. Magyarország (szí. magyar). — Szirma (f6) : Harctéri regény (szovjet, 14 éven felülieknek!) SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Családi tükör. — 9.00: Színes népi muzsika. — 10.00: Hírek. — 10.05: Ismét — a javából! Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.11: Népszerű muzsika — világhírű előadók. — 8.50: Tíz uerc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Tövisek és virágok — iO.OO: Szombat délelőtt. Miskolci rádió: 8.00: Műsorismertetés. hírek, időjárás .ap- szemle. — 3.10: Hová menjünk, mit csináljunk? — programajánlat. — 8.20: Visszapillantó «Információk tudósítások, riportok a hét fontosabb eseményeiről.) — 8.40- Napiamk kérdései. Onod- vári Miklós iegvzete. — A zenét szerkesztik a hallgatók. Telefonszám: 35-510.— 9.00: Eszak- magv^országi Krónika. (Negyedév vége a nógrádi kohászoknál — Vendégváró«: Tokaiban.) — 9.30: Mikrofon lánc. Küldöttek között a xni oártkonsresszu- son. Riporter: Tolnai Attila. — Sport. — 9.55: Műsorösszefoglaló. Televízió. 1. műsor: 3.00: Csak gyerekeknek! — 9.30: Tízen Túliak Társasága. — 10.20: Tüskevár. — 10.50: Képújság. I! Miskolci Közlekedési Vállalat felvételre keres: dépkocsivezelőket. akik a 21. életévüket betöltötték, „D”- vagy „C”- vizsgával rendelkeznek, legalább 1 éves vezetési gyakorlatuk van, és 20 000 km levezetéséről igazolással rendelkeznek. Kereseti lehetőség: 5000—9000 Ft/hó. „D"-vizsgával nem rendelkezők részére az Autó- közlekedési Tanintézetnél inayenes J-taÉlva* való részvételi Biziositui FELVÉTELRE KERESÜNK TOVÁBBÁ: ♦ autószerelőket, ♦ autóvillamossági szerelőket, ♦ karosszéria-lakatosokat. A vállalat dolgozóinak és azok családtagjainak a városi autóbuszokon és villamosokon fmenies utazási óiztesit Felsőzsolca, Kistokaj, Szirmabesenyő, Alsózsolca, Mályi és Nyékládháza községekből a napi bejárást SZEMÉLYZETI JÁRATOKKAL BIZTOSÍTJUK. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi -'’♦olyán, Miskolc, Szondi György utca 1. szám, a 101 B-s autóbusz végállomásánál.