Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-29 / 75. szám
VEGET ÉRT HZ MSZMP XIII. KONGRESSZUSI! Kádár Já-iss vitazáróra A két napirendi pont együttes vitáját nyíltnak, felelősségteljesnek es magas színvonalúnak tartom. A felszólalások szinte kivétel nélkül tartalmaztak bírálatot és önbírálatot, építő jellegűek voltak — hangsúlyozta vitazáró bőszedének bevezetőjében Kádár János, majd megállapította: a kongresz- szusi küldöttek 47,9 százaléka felsőfokú politikai, több mint 6.7.5 százaléka felsőfokú áliami végzettséggel, 10 százaléka tudományos fokozattal rendelkezik, s kilenc akadémikus van közöttük. Ebben is tükröződik pártunk, társadalmunk óriási fejlődése. Nagyszerű, hogy idáig elérkeztünk. A megtett úttal kapcsolatban szólni kívánok arról — mondotta ezután —, hogy nemzetközi találkozókon a partnerek gyakran — néha félig kimondva és néha egyenes formában — felteszik a kérdést: tartós-e ez a politikai irányvonal, amely most Magyarországon érvényesült? Ha arra gondolok, hogyan és miről beszélt itt 58 felszólaló, s hogyan reagált erre a kongresszus, akkor azt mondom: ez a magyar- országi politikai fővonal sokáig fog tartani. A legfontosabbnak azt tartom, hogy valamennyi felszólaló egységes politikai álláspontot képviselt. Összefoglalómban tehát csak néhány kérdést szeretnék érinteni. olyanokat, amelyek a vitában is felvetődtek és a párt okmányaiban, a párt életében is foglalkozunk velük. A Magyar Szocialista Munkáspártban ma teljes mértékben érvényesülnek a lenini normák. Ezek közül mi természetesen mindig kiemeltük, hogy a döntéshozatalban a kollektivitás, a végrehajtásban az egyéni felelősség érvényesül, bár ez még a mainál jobban is érvényesülhetne. Megvalósul a demokratikus centralizmus, amelynek a forradalmi munkáspártok, kommunista pártok életében alapvető fontossága van. Ez nemcsak a pártszervek fölé- és alárendeltségi viszonyát jelenti, hanem azt is, hogy a döntéshozatal helyén és annak folyamatában a lehető legszabadabb vita folyjék. A Központi Bizottság biztosította, s nagyon jó lesz, ha a lövőben is biztosítja — csakúgy, mint a Budapesti Pártbizottság. a megyei pártbizottságok s valameny- nvi pártbizottság és pártszervezet —, hogy a döntés- hozatal folyamatában mindenki fenntartás nélkül, szabadon fejthesse ki nézeteit, és annak semmiféle háttá- nvos következménye az illető számára nem lehet. Nagyon fontos, hogy minden kérdést a leggondosabban, a legsokoldalúbban mérlegel- h^soTiak. és így megfelelő döntést hozhassanak. De nem kevésbé fontos, hogy amikor a döntéshozatalra jogosult te-’ület határozott, akkor az, a testület minden tagjára — bármilyen nézetet feitett is ki a döntéshozatal előtt — egyformán kötelező. s kifelé csak a többségi döntést képviselheti Fmn a *^ren még van javítanivaló. Határozott kiállás szükséges minden párttag részéről az. itt sWi’eVS határozatok világnézetünk. szocialista, kommunista eszméink mellett. Képviselnünk kell álláspontunkat. politikánkat, erkölcsi nézeteinket mindenütt a közélet fórumain, a munkahelyen, a lakóterületen. még a családban is. Nagyon sok szó esett a kongresszuson fejlődésünk, előrehaladásunk legfontosabb zálogáról, arról a munkáról, amely pártunkba, népünkre vár — mondotta ezután Kádár János. A felszólalók helyesen mutatták rá arra, hogy nem több, hanem jobb munka kell. A termelésben éppúgy, mint a társadalmi élet bármely területén. Ez előrehaladásunk útja, ennek feltételeit kell megteremtenünk. A gazdasági építés kulcskérdése mindenütt a műszaki fejlődés előmozdítása és a munka termelékenységének emelése. A dolognak természetesen több összetevője van, nem sorolom őket, ismertek. Egy valamiről azonban külön is kell szólnom: ha a műszaki fejlődés területén előre akarunk jutni, megfelelő figyelmet kell fordítani az oktatásra, a képzésre. Más kérdésekre áttérve: az egyik felszólaló azt mondta, hogy ő nem akar igényeket bejelenteni, mert előtte már sokan megtették. Ha ezeket — sorrend nélkül — összerakosgatom, akkor elhangzott; hogy javítsunk a nagyüzemi munkásság, a bányászok, ezen belül az olajbányászok helyzetén. Más szakmák is felvetődtek, mondván, hogy meg kell őrizni vonzerejüket. Szóba kerültek a műszaki értelmiségiek, a pedagógusok, a vasutasok, s nem is folytatom tovább. Helyeslem, hogy ezekről itt szó esett, mert a kérdések felvetését nem tartom alaptalannak és jogtalannak. Csak azt kérem: értsünk egyet abban, hogy a dolgozók nagy rétegeiben a jövedelmek és a keresetek növeléséhez, a juttatásokhoz, a kedvezményekhez mindenekelőtt a gazdasági és pénzügyi alapokat kell megteremteni, mert ha nem, akkor légvárakat építünk, s abból nagy károk származnak még a megnevezett rétegekre nézve is. Amikor az összefoglalón gondolkoztam, természetesen szót váltottam a kollégákkal arról, hogyan tudnánk felelősen szólni a vitában felvetődött kérdésekről, igényekről. A Politikai Bizottság egyetértett azzal, hogy a gazdaságirányítási rendszer fejlesztése, javítása szükséges. De emellett indokolt a termelőegységek vezetőinek és most már kollektíváinak is az az igénye, hogy a ®az- dasági szabályozók a lehetőség szerint stabilak legyenek. Egy másik, a vezetés részére kötelezettséget jelentő feladat, amely a kongresszuson feltétlen megerősítést nyert, hogy a munka szerinti elosztás elvét fokozottabban kell alkalmazni. A kereset a teljesítmény, a szociális támogatás a szükségletek, a közteherviselés a jövedelmek szerint alakuljon. A beszámoló és a határozati javaslat foglalkozik a társadalmi rendszerek közötti világméretű ideológiai, politikai harccal. A kaoitalista propaganda a szocializmusról mint társadalmi rendszerről és a szocialista országokról nem valami tapintatosan, udvariasan, hanem általában agresszív hangon szól. Bár ezzel időnként segítenek felismerni gyenae pontjainkat, mégis úgy vélem hogy mi yiszont mintha túl tapintatosak lennénk velük kapcsolatban. Különösen nem kell olyan tapintatosnak lenni, amikor a társadalmi rendszerek ösz- szehasonlításáról van szó, és a mi viszonyainkat a legfejlettebb tőkés országok bizonyos eredményeivel mérik össze. Ezt persze meg lehet tenni, de ne felejtsék el, hogy a legfejlettebb kapitalista országoknak bizony nagy a gazdasági erejük, ott hatalmas méretű tőkekoncentráció megy végbe, és a gazdasági életet a határok felett átnyúló, nagy nemzetközi monopóliumok uralják. A kapitalizmus lényegéhez tartozik, hogy — miközben egyik-másik technikai vívmánya okkal kelt elismerést — van egy olyan kísérőjelensége, amely akár csökken, akár egyhelyben topog, akár növekszik a termelés, mindig jelen van, s ez a munka- nélküliség. Nálunk sok a panasz, az igény — itt is lehetett belőlük hallani bőven és ez helyes —, de azért az emberek alapvető létbiztonságát a szocialista rendszer biztosítja. Itt a munkanélküliség nem fenyegeti az embereket, itt nincs létbizonytalanság, mint a kapitalizmusban. Aki dolgozni akar, itt munkát talál és megél. És olyan elveszett lények, akikből a kapitalista országokban százezrek, milliók tengődnek — Magyarországon nincsenek! Itt megvannak az intézmények és fórumok, amelyek a bajban Tevő emberen mindig tudnak és akarnak segíteni, s segítenek is. A kongresszusi felkészülés során nagy nyomatékot kapott — s itt is szóltak róla — a társadalmi igazságosság követelése, az, hogy rendszerünk ne tűrje a munka nélküli jövedelmet. Ennek az igazságosságnak a része az is, hogy szocialista viszonyaink között, ki-ki munkája, az általa létrehozott értékek arányában részesüljön a javakból és a közterheket is ennek arányában viselje. Az is felvetődött, hogy a társadalmi értékrendben is van valami torzulás. Megfogalmazódott az a jogos igény, hogy változtassunk ezen. Ha e tekintetben a pártban megfelelő a közszellem, annak ki kell sugároznia a társadalom gondolkodására is. Az első számú követelmény, hogy a becsületes munkának legyen tekintélye, és ne az ügyeskedések, az ügyeskedők imponáljanak az embereknek. Ugyanúgy a képzettséget is jobban kellene becsülnünk. Az újért bátran és határozottan kiálló, a rendet és fegyelmet tartó vezetőt is becsüljük, népszerűsítsük, s ha kell, védjük is meg. Egy más természetű vitatott kérdés: a vállalati gazdasági munkaközösségek ügye. Kísérletről van szó, azt hiszem, ez mindenki előtt világos. Célja, hogy bizonyos hiányosságokat pótoljon, amit sok helyen meg is tesz. De torzulásai is tapasztalhatók. Mégis úgy véljük, hogy a megfelelően dolgozó vállalati munkaközösségekre szükség van. Jó vonásaikat erősítsük, a rosszakat faragjuk le. Ebben sokat segít majd az — amit javasoltunk —, hogy a vállalati munkaközösségeket a dolgozó kollektívák demokratikus ellenőrzése alá kell helyezni. Ha a vállalati kollektíva megnézi, mi történik ezekben a munkaközösségekben, akkor nem lehet majd manipulálni, akkor rendben mennek majd ott a dolgok és kidomborodik pozitív szerepük. Most visszatérek arra, ami társadalmi szükséglet és jogos igény, nevezetesen, hogy a gazdaság feladatait az egész termelési szférában döntően a fő munkaidőben kell és csak ebben lehet megoldani. A társadalmi rétegekről elhangzottakhoz is szeretnék néhány megjegyzést fűzni. A vitában viszonylag kevesen foglalkoztak a nők társadalmi helyzetével. Talán joggal mondhatom: ennek az az oka, hogy több évtizedes erőfeszítések nyomán javult a helyzet. Nem arról van szó, hogy már nincs mit tenni, hiszen itt is hangot kaptak jogos igények, például a továbbképzéssel kapcsolatban. Szeretnénk továbblépni a nők társadalmi megbecsülése és az egyenjogúság valóságos érvényesítése terén is. Vannak olyan társadalmi kérdések, amelyek a nőket talán súlyosabban érintik, mint a férfiakat. Ilyen a válások nagy száma. A családok felbomlása nemcsak a felnőtteket érinti, s nemcsak az asszonyokat sújtja erősen, hanem meggyötri a gyermekeket is. Nagyon jó volna a harmonikus család.. az anya és a gyermek jó értelemben vett kultuszát erősíteni társadalmunkban. Sok szó esett a nyugdíjasok helyzetéről is. Azt hiszem. ebben a kérdésben helyes álláspontra jutott pártunk, a kongresszus; tennivalóink világosak. Egy dologra azonban szeretném felhívni a figyelmet: tegyünk meg mindent, amit kell a nyugdíjasok érdekében — az igazán rászorulóknál tegyük ezt minél gyorsabban —, de ne „kiskorúsítsuk” a nyugdíjasokat. Társadalmink teljes értékű, megbecsülésre érdemes tagjai ők, akiknek élezniük kell, hogy a társadalomnak szüksége van rájuk. A fiatalokról szólva is csatlakozhatom számos felszólaló megállapításához. A döntő: erőt próbáló, felelős, a képességeiket próbára tevő feladatokat, társadalmi megbízatásokat kell adni a hatnánknak. Mert enélkül ajka nem der«) ki. melyikük alkalmas a nagyobb megbízatások teljesítésére, és melyikük nem. Nyilván nem mindenkinek volt alkalma követni a kongresszus nemzetközi sajtó- visszhangját. Hadd mondjam el: nagyon nagy figyelmet fordít erre a kongresszusra a Szovjetunió, a többi szocialista ország sajtója, s nagy terjedelemben számolnak be munkánkról a kapitalista országokban működő testvér- pártok lapjai is. Ez jó és megtisztelő számunkra. Itthon is nagy figyelem követi tanácskozásunkat, a kongresszus munkájával valósággal együtt élt a párttagságunk. sőt az ország egész politikai közvéleménye. A szerkesztő bizottság jelentésében szó volt azokról a levelekről, amelyek nagy tömegben érkeztek a kongresszus előkészítésének időszakában. Sokszor valóban megható, megrendítő formában fejtik ki egyes emberek a véleményüket, álláspontjukat. A kongresszus ideje alatt is kisebb-nagyobb kollektívák, szocialista brigádok, egyes emberek elküldték üdvözletüket táviratban, levélben. Ezekben kifejtették nézeteiket, felajánlásokat tettek a kongresszus tiszteletere, s közöltek: teljesítik, amit korábban vallattak. A bizalom legmagasabb fokának tartom, hogy ezek az üdvözletek nagyon gyakran azt is tartalmazták: amit a kongresszus határoz, annak megvalósításában készek részt venni. Ez a bizalom értékes jele. A párt szerepéről szólva még egyszer szeretném hangsúlyozni — mondotta ezután Kádár János —, hogy az MSZMP marxista-leninista párt. A magyar kommunistákat a szocializmus, a kommunizmus elvei vezérlik. Hazánkban szocialista társadalmi rendszer, népi hatalom, népi állam van. Célunk világos: a fejlett szocialista társadalom felépítése. De ez sem önmagáért való program. Marx és Engels, majd Lenin sem azért dolgozták ki forradalmi elméletüket, és annak szilárd, időtálló alapjait, hogy maguknak dicsőséget szerezzenek, hanem azért, hogy a munkásosztály felszabaduljon, az embernek ember általi kizsákmányolása megszűnjön, az imperializmus hatalma megtörjön, a népek szabadon és békében élhessenek. A marximus-leninizmus számunkra is iránytű, amelytől soha nem térhetünk és nem is térünk el. Azért dolgozunk, hogy a munkásember, minden dolgozó boldoguljon, az eddiginél jobban éljen, és egy szebb jövő felé tekinthessen. Azért dolgozunk, hogy szocialista hazánk tovább virágozzék. Hem közömbös nekünk az sem, hogyan vélekednek más népek a magyar népről, hogyan ítéli meg a világ közvéleménye a Magyar Nép- köztársaságot. Ezt semmiféle udvarlással nem lehet formálni, ezért dolgozni kell- Ha munkánk eredményes, akkor tisztelet és elismerés övezi népünket. S ez fontos számunkra, hiszen történelmünk során sokféle képet alkothatott országunkról a világ. Azt akarjuk, hogy a szocialista országok népei, a világ haladó erői, a béke hívei, a reálisan politizáló polgári személyiségek úgy tekintsenek Magyarországra, mint amely békében és barátságban akar élni a világ minden népével. Mert meggyőződésünk. hogy az emberiség jövőjének nincs más biztató útja. Pártunk — ez világnézetéből is következik — optimista, bízik a jövőben. Olyan világért harcolunk, amelyben az emberi szellem és munka eredményei az életet, a szilárd és tartós békét szolgálják. Ebben bízunk, ez a mi programunk — mondotta befejezésül Kádár János. Mihail Gorbacsov távirata Kádár Jánoshoz Kádár János elvtársnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának Kedves Kádár Elvtárs! A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a magam nevében szívből köszöntőm önt a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárává történt megválasztása alkalmából. A Szovjetunióban mély tisztelet övezi önt, a testvéri Magyarország és a magyar kommunisták pártjának vezetőjét, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő személyiségét. Közismert az ön tevékenysége, amelyet a magyar—szovjet barátság és együttműködés erősítése, valamint a békéért és a szocializmusért folyó közös harcunk érdekében kifejt. Kívánok Önnek, kedves Kádár Elvtárs, Magyarország kommunistáinak és minden dolgozójának újabb sikereket a fejlett szocialista társadalom építésében, az MSZMP XIII. kongresszusa határozatainak végrehajtásában. Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkár»
