Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-27 / 73. szám
Svéd minta, veszprémi példa, miskolci gyakorlat Városkörnyéki könyvtárai A Miskolci városi Könyvtárban a hálózat 25 éves fennállása óta kevés dolognak örültek úgy, mint a mikro- busznak, ami nemrég az övéké. 1984 január elsejétől ugyanis hozzájuk tartoznak a varoskörnyéki községekben működő könyvtárak is, es Hernádi Istvánné igazgató nem győz kiigazítani: az a pontos megfogalmazás, hogy Miskolc vonzáskörzete. Összesen 43 kis könyvtár (szaknyelven, szolgáltatóhely, egység) került hozzájuk. — Mit jelentett a könyvtáraknak és a könyvtárosoknak a járások közigazgatási átszervezése? — A volt miskolci járls falvainak könyvtárai eddig külön igazgatás alá tartoztak, módszertani segítséget pedig a megyei könyvtár adott. Több. mint egy éve a vonzáskörzet ellátására nálunk jött létre egy külön osztály, és egy évig tartott, amíg újra felmértük, katalogizáltuk az állományt. Szokatlan feladat volt, rengeteg elfoglaltságot jelentett, de nem magunkat, hanem az olvasókat sajnáltuk. med amíg a könyvtár nincs rendben, addig alig-alig működhet az olvasószolgálat. Végre túl vagyunk rajta. — Milyen nagy a vonzás- körzet? — Azért nem mondom, hogy negyvenhárom könyvtár, mert némelyik olyan kicsi, hogy a városban élő .m- ber nem fogadná el könyvtárnak. Negyvenhárom szolgáltató helyet mondjunk inkább, amelynek a fele társulás. Ez azt jelenti, hogy a községi tanácsok közös kasz- szába teszik a könyvtáraknak szánt éves összeget (mintegy 170 ezer forintot jelent ez), a beszerzés pedig a mi dolgunk. Mindenhol, a legkisebb könyvtárban is van törzsállomány, ameiy kézikönyvekből, szépirodalomból, iskolásoknak való kötelező olvasmányokból áll. A vonzáskörzet könyvany -i- gának másik része a csera- állomány: pillanatnyilag negyvenezer kötet. Ebben a friss beszerzések foglaltatnak benne; úgy igyekszünk összeválogatni, hogv kielégíthessük a különböző olvasórétegek igényeit, s mindenhová eljussanak a könyvkiadás újdonságai. Nem na- zai találmánv ez. eredendően. svéd a minta, és a veszprémiek elég régen ki is dolgozták a gyakorlatát. Az elmúlt egy év itt is erre kellett. Azért örülünk nagyon a mikrobusznak, mert bárHírünk az országban A Népszava a március 21-i számában hírt ad szovjet műszerek tervezett miskolci bemutatójáról. Hogy miért Miskolcot választották a bemutató színhelyéül? „Azért, mert ez a város a magyar ipar körülbelül kétharmadát reprezentáló körzet központjának számít. .. Elvisszük az áruinkat a lehetséges felhasználókhoz.” A lap másnapi számának 5. oldalán „Miskolci vasutasok kezdeményezésé”-ről olvashatunk: „A MÁV miskolci körzeti üzemfőnökségén új módszerként egy-egy célfeladat végzésére munkabrigádokat hoznak létre. E szervezetekben a szocialista brigádok önkéntes vállalkozása és a gazdasági munkaközösségekre jellemző anyagi ösztönzés ötvöződik... A kocsijavítórészlegben . .. négy munkabrigád alakult. Eredményeként a külföldi szállításra is alkalmas kocsik száma naponta a húsz fölé emelkedett.” öt teljes oldalon számol be Miskolc megpezsdült zenei életéről a Muzsika idei 2. száma: „A szűk esztendők után a közönség újra kezdi jobban pártolni a muzsikát, és pártolja a városi tanács is. amely az elmúlt évtizedben nagyon nagy erőfeszítéseket tett a jelenlegi helyzet kialakulásáért. .. Van közönsége a koncerteknek, van az intimebb kamara műfajoknak, van a fúvószenének, a szórakoztató zenének ... egészségesen sokrétű érdeklődés alakult ki, melyet... sokrétű választékkal szolgálunk ... A város minden zenei intézményének összefogása szükséges hozzá . .. Így válik kollektívvá a zenei élet, melyet immár egyetlen intézmény sem tud kisajátítani.” Az írás részletesen ismerteti a főiskolai tagozat, a többi zeneiskola, a Miskolci Szimfonikus Zenekar s a Filharmónia itteni kirendeltségének összehangolt tevékenységét. A borító belső oldalát pedig a szimfonikusaink új székházának próbatermét bemutató fotó tölti ki. Egy másik zenei lap. a Kúta 85/3. számában a Lisztdíjas miskolci karnagy. Reményi János kevésbé ismert „külszolgálatáról” olvashatunk tudósítást — ő irányítja 1972 óta a Szerencsi városi Pedagógus Kórust is. „Hogy milyen eredménnyel, azt jelzi .. „ hogy az énekkar megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést. 1983 óta pedig a Kiváló Együttes cím végleges birtokosa.” összeállította: Berecz József Kiállítás a Képcsarnokban Balogh Ervin festményei A Képcsarnok Szőnyi Ist- ván-termében holnaptól április 12-ig tekinthetők — és vásárolhatók — meg Balogh Ervin festményei. A művész 1925-ben született. Számos csoportos kiállításon vett részt, egyebek között Moszkvában. Berlinben, Prágában, Varsóban, Tokióban, Eislebenben. Több képe van múzeumok, a Magyar Nemzeti Galéria és magángyűjtők tulajdonában, önálló kiállításai voltak Budapesten, Egerben. Szombathelyen, Veszprémben és másutt A miskolci Szőnyi Ist- ván-teremben 1975-ben mutatta be kepeit. Mostani tárlatának témája a Balaton. A kiállítást Moldován Gyula, a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezetének főtitkára nyitja meg holnap délután 5 órakor. mennyit segített is tavaly a módszertani munkában, mag mindig a megyei könyvtár, a társulás csereállományát alig-alig tudtuk mozgatni, gs egyszerűen nem tudtunk mindenhová időben elérni. Nagy szerencsém, hogy hatalmas gyakorlattal rendelkező munkatársat kaptam a volt járási könyvtár vezetőjének személyében. Sztojalovszky Gábor, a vonzáskörzetért felelős osztály vezetője most a Miskolci Városi Könyvtárnak: — Harminc éve ismerem a járást; minden könyvtárost és minden község könyvtári viszonyait. Nagyon sokszínű a kép. mert a falvak ellátottsága is különböző. Művelődési házakban, iskolákban vannak a könyvtárak, a városi ember sokszor mondaná, hogy tarthatatlan körülmények között. Ezért becsülöm nagyra a tiszteletdíjas könyvtárosokat, akik 10—12 forintos órabérért dolgoznak. Igaz. hogy a nagy többségük nem szakképzett, ennyi pénzért szakképzett könyvtárost nem is lehetne kapni, de ők vannak ott. ismernek mindenkit. és az olvasószolgálatot kitűnően ellátják. Ezután jobban tudunk mozogni. több lesz a szakmai segítség is. — Milyen a forgalmuk az apró. falusi könyvtáraknak? — Ahol jó a könyvtáros, ott nagyon jó. Ónodtól Ra- dostyánig. Girinestől Sajó- hídvégig. sok-sok községet sorolhatnék. Olyat pedig, ahol kevésbé sikeres a munka. azért nem mondok, mert nem azok a tiszteletdíjasok tehetnek róla. Az elmúlt évtizedekben annyi vita volt. hogy meg kell-e tartani ezeket a kis könyvtárakat, van-e értelme, hogy fűtetlen helyiségek erre a címre igényt tartsanak. Kevés olvasó, rongyos könvvek. elhasználódott állomány... — la'ssan léptünk előre, míg belátták: a körzetesítés naevon sok kistelepülésről elvitte az iskolát. sokfelé semmiféle közösségi létesítménv nincs. A könyvtárak megmaradtak. Talán adódik majd kicsit több nénz. és kicsit több figyelem is. M— A Berlini Fúvósötös hangversenye A Berlini Fúvósötös ad koncertet holnap este fél 8-tól a Bartók-teremben. Az együttes 1975-ben alakult a berlini zeneművészeti szakiskola növendékeiből, akik később a Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola hallgatói lettek. A fúvósötös kezdettől fogva Fritz Finsch professzor vezetésével dolgozik. 1982-ben a colmari nemzetközi kamaraversenyen második díjat kapott az együttes, amelynek tagjai: Helga Möller, a lipcsei Rádiózenekar szólófuvolása, Gabriele Bastian (oboa), az 1981-es Concertino Praga első helyezettje, Norbert Möller, a Berliner Sinfonie-Orchester klarinétosa, akit az 1981-es Prágai Tavaszon oklevéllel jutalmaztak, Sebastian Weigl, a berlini Staatskapelle szólókürtöse, több nemzetközi verseny nyertese és Holger Straube, a Berliner Staaatskapelle leendő szólófagottistája, aki 1980- ban Lengyelországban, 1981- ben Prágában nyert díjat. A Berlini Fúvósötös A holnap esti koncert műsora: Reich: F-dúr fúvósötös, Ligeti György: Hat bagatell, Ibert: Fúvósötös, Mozart: f- moll fantázia, Farkas Ferenc: Régi magyar táncok. szerda Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: George Malcolm Domenico Scar- latti-szonátákat csembalózik. — 13.30: Udvardy Tibor operettfelvételeiből. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar széppróza századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00; Népzenei Hangos Ojság. — 15.40: Madrigálok madaraktól. — 16.00: Hírek. — 16.05: MR 10- 14. — 17.00: Vizsgálatok nyomában. — 17.25: Hallgassuk együtt! — 18.02: Kritikusok fóruma. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.30: Verbunkos muzsika. — 20.00: Visszapillantó tükör. — 22.00: Hírek. — 22.30: Tíz perc külpolitika. — 22.40: Szijjártó Jenő népdalfeldolgozásaiból. — 22.59: Képesítése: biotechnológus. — 23.14: Archívumok mélyéről. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. — 12.10: Néhány szó zene közben. — 12.30: Kathy Horváth Lajos népi zenekara játszik. — 13.00: Hírek. — 13.10: Pophullám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: A mi rádiónk. — 15.00: Hírek. — 15.05: Sokféle! — 15.55: Sport. — 17.00: Hírek. — 17.05: Negyedóra dixieland. — 17.20: Diákfoci. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Rá- duly Árpád gordankázik. — 18.45: Sport. — 19.15: A hang- lemezbolt könnyűzenei újdonságaiból. — 19.36: „Ki viszi át a szerelmet?” — 20.00: Tomy Shaw felvételeiből. — 20.50: Mit olvashatunk a Béke és Szocializmus c. folyóiratban? — 21.00: Hírek. — 21.05: Közkívánatra! — 23.00: Hirek. — 23.30: Gonda Műsor János szerzeményeiből. — 24.00: Éjfjéltől hajnalig. 3. műsor: 12.00: Igor herceg. — 13.00: Hírek. — 13.06: Szonda. — 13.35: Kamarazene. —• 14.07: Csak fiataloknak! — 15.02; A Magyar Rádió Händel-ciklu- sa. — 16.02: Az Üj Budapest Vonósnégyes felvételeiből. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Az OPUS együttes játszik. — 18.00: Iskolarádió. — 18.30: V ma teri ns kom jazyku. — 19.00: Hírek. — 19.03: Kapcsoljuk a Magyar Állami Operaházat. Beethoven: Fidelio. — 21.43: Wilhelm Kempff Brahms-műveket zongorázik. — 22.07: Bartók: Két kép. — 22.25: Csaka. — 22.53: Zenei panoráma. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.05; Hangoló. Beély Katalin összeállítása. — 17.15: Index. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Az energiaracionalizálásról — Az ÉMASZ-nál — Épül az új polietiléngyár a TVK-ban — Előkészítés és termelés a nógrádi bányákban — A biztonságos zöldség- és gyümölcstermelésért.) Felelős szerkesztő : Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Borsodi Gyula. — Sport. — 18.00; Észak-magvar- országi Krónika. (A xni. párt- kongresszusról jelentjük — idegenforgalmi szezon előtti előkészítő tanácskozás Salgótarjánban.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.45: Hírek. — 16.50: Kétmillió. — 17.25 Nemcsak nőknek! — 17.45 Legyen a vendégem! — 18.20 Halovánvok ősszel. —. 19.10. Idősebbek is elkezdhetik... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 19.45: Tanácskozik az MSZMP XIII. kongresszusa. — 20.35: Bizonyíték híján. — 21.25: Johnny Halliday. — 21.50: Tv- híradó. — 22.00: Himnusz. Televízió, 2. műsor: 17.15: Nefelejcs. — 17.30: Csali mese. — 17.40: Cimbora. — 18.30: Tévé BASIC-tanfolyam. — 19.00: Budapesti Tavaszi Fesztivál. — 21.35: Perui emlék. — 21.50: Képújság. Kiállítások: József Attila Könyvtár (11—19): König Róbert grafikái. — Fotógaléria (10—19): Berde Béla kiállítása. — Vasas Galéria (14—19) : Szepesvári Lászlóné népi iparművész kiállítása. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka, — A természet három országa. — Ásványok, növények, állatok Észak-Magyarországról. — A miskolci iskolák története. — 1919—1944—1984. Munkásmozgalmi kiállítás. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla- emlékkiállítás. — Jakoby Gyula kassai magyar festőművész kiállítása. Miskolci Nemzeti Színház (3): A farkas szempillái. (Gyermekelőadás.) — (7): Musgrave őrmester tánca. (Petőfi ifjúsági bérlet.) — Kamaraszínház (7): A régi nyár. Filmszínházak: Béke (3): Hazánk, Magyarország (szí. magyar). — (n6 és f8): Aranyoskám (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek. III. helyár!) — Béke kamaramozi (4): Az ember, aki lezárta a várost (szovjet). — (6): Ellopták Jupiter fenekét (mb. szí. francia, ni. helyár!) — Kossuth (f3, hn5 és 7): A legyőzhetetlen Vutang (mb. szí. kínai, 14 éven felülieknek, Hl. helyár!) — Táncsics (f5 és f7) : Kt kém, ki nem kém? (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Szikra (f5 és f7): Hét merész kaszkadőr (szí. amerikai, III. helyár!) — Ady Művelődési Ház (5 és 7): Arany a tó fenekén (mb. szí. ausztrál —új-zélandi, III. helyár!) — Tokaj, discomozi (f7): Gyilkosok utcája (mb. szí. francia, 16 éven felülieknek!) — Krúdy (f7): Bomba jó bokszoló (mb. szí. olasz, 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyér!) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Köznapi ügyeink. — 8.30: Mozart: B-dúr divertimento. — 9.12: Családi szőttes. — 9.42: Szólj, szólj, sípom! — 10.00: Hírek. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Labirintus. — 10.50: Bizet: Az arles-i lány. — 11.09: Daloló, muzsikáló tájak. — 11.39: Jókai Mór élete és kora. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Az MRT énekkara énekel, — 8.20: A Szabó család. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. ^ A kifejező, szép fotó Berde Béla Vizek fák, emberek című kiállításáról való. A miskolci fotós I960 és 1985 között készült képeinek bemutatója a Molnár Béla Ifjúsági Ház Fotógalériáján április 5-ig látható. A MISKOLCI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ VALLALAT felvételre keres JÓ KERESETI LEHETŐSÉGGEL ♦ járdatakarító kisgépre KRESZ-vizsgával rendelkező gépkezelőket, ♦ gépjárművezetőket (5 év feletti gyakorlattal) ♦ vízvezeték- és központifűtés-szerelőket, ♦ karbantartó kőművest, ♦ lakatosokat, ♦ autószerelőket. JELENTKEZNI LEHET: Miskolc, József Attila u. 65. szám