Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

1985-03-26 / 72. szám

Hogyan segít a KISZ? Cserépvásár a bemutatón Diák m űve lód és és szórakozás A diákság művelődési-sza­badidős tevékenységének je­lentős szinterei az iskolák, a művelődési házak, szórakozta­tási intézmények. Jelenleg sem felszereltségük, sem szervezé­si-irányítási rendszerük nem teszi lehetővé, hogy a nagy­létszámú diákság igényeit ki­elégítsék, illetve befolyásolják. Szinte semmilyen lehetőséget nem biztosítanak a tizenéve­seknek a közös együttlétre. A fenti megállapítások ab­ból a jelentésből valók, amely a múlt héten szere­pelt a KISZ Miskolc városi Bizottsága ülésének napi­rendjén, és amely a KISZ- nek a diákművelődést, a szabad idő kulturált eltölté­sét segítő tevékenységét vizsgálta. Miskolc —, ha nem is meghatározó hagyományok­kal rendelkező, de — diák­város. öt gimnáziumban, tíz szakközépiskolában, hét szakmunkásképző intézetben összesen 18 ezren tanulnak; nem egészen a felük mis­kolci, harmaduk kollégista, s minden ötödik bejáró. Je­lentős tehát a létszám, fon­tos a közérzetük, az, hogy milyen művelődési-szórako­zási élményekkel gazdagod­nak a fiatalok. + AZ IFJÚSÁGI NAPOKTÓL A VETÉLKEDŐKIG A KISZ önálló programok megszervezésével, az iskolai KISZ -szerve zetek eszmei­anyagi támogatásával, a fia­talok kulturális érdekképvi­seletével kíván segíteni. Az önálló programok sorában elsőként említendő az elő­ször ' 1980-ban, azóta két­évenként megrendezett mis­kolci ifjúsági napok, amely­nek hagyományos diákprog­ramjai között szerepel a Diákcentrum — amit egyéb­ként 1982-től minden téli és nyári szünetben a Városi Művelődési Központtal kö­zösen megrendeznek —, a diákfogadó, az amatőr mű­vészeti csoportok bemutat­kozási fóruma. Több száz fiatal vesz részt az ötödik éve folyó közművelődési sta­fétában. Az idén újabb — környezetvédelmi — staféta indul útjára. Ha sikeres lesz, szeretnék ezt is hagyomány- nyá tenni. A művelődési ve­télkedők sorában a könyv- és ifjúságvetélkedők, a sza­valóversenyek és szónokver­senyek említhetők. Az iskolai KlSZ-szerveze- tek kezdeményezései nyomán bővülnek az önkormányzati napok. Több intézménynél a drótgyárban A felszabadulásunk óta el­telt negyven év fejlődését bemutató kiállítást rendez­tek a December 4. Drótmű­vekben, amelyet tegnap dél­előtt nyitott meg Vágner Jó- zsefné, az MSZBT-tagcsoport elnöke. A gyár dolgozói ápri­lis 9-ig tekinthetik meg az országunk gyarapodását be­mutató tárlatot, amelyben helyet kaptak a Drótművek fejlődését reprezentáló do­kumentumok is. A rendezé­sért az MSZBT-tagcsoportot és a hasonló nevű szocialista brigádot illeti az elismerés. ík A Diákcentrumot 1982-töl minden nyári és téli szünetben megrendezi a KISZ Miskolc városi Bizottsága és a Városi Művelődési Központ. (Kiss József felvétele) Egymás után két kiállítást nyitott meg tegnap délután Drótos Lászióné, a Borsod megyei Építőanyagipari Vál­lalat igazgatója. Az egyiket a miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetemen, a másikat pedig Encsen, a városi mű­velődési központban. A vállalat híres cserépedé­nyeket és dísztárgyakat ké­szít a sárospataki és a he- jöszaiontai üzemében, ame­lyek már országhatárainkon túl is ismertek. A kiöregedő fazekasok utódai is míves holmikat adnak ki a kezük alól. amit most mindkét be­mutató reprezentál. A kiál­lítók arra is vállalkoztak, hogy vásárra vigyék néni ihletésű kerámiáik szép da­rabjait. Gondoskodnak a gyerekekről Napközi a tavaszi szünetben ezek hetes, illetve többhetes rendezvénysorozattá fejlőd­tek. + CSUPÁN A LÉNYEG HIÁNYZIK Hosszan lehetne sorolni azokat a formákat, amelyek­kel a KISZ segíti a diákok művelődési, szabadidős tevé­kenységét. ehelyett inkább ismét a jelentésből idézünk: „A fejlődés nem egyenle­tes, inkább mutatkozik a városi szintű kezdeményezé­sekben, együttműködésekben, ám a tanulói csoportok szintjén elmarad a kívána­tostól.” Vagyis: egyelőre semmi sincs megoldva, már „csak” a lényeg hiányzik. A feladatok, célok között szerepel olyan együttműkö­dési megállapodás kötése a KISZ városi bizottsága és a tanulók művelődési-szóirako- zási tevékenységében érin­tett társadalmi és tömegszer­vezetek (városi tanács mű­velődési osztálya, Városi Művelődési Központ, múze­um, TIT, MHSZ, Vöröske­reszt, MTA) között, amely továbbfejleszti a diákok le­hetőségeit. A KISZ Miskolc városi Bizottsága fontosnak tartja olyan művelődési, szó­rakozási programok meg­szervezését, támogatását, amelyek elősegítik a külön­böző iskolák, iskolatípusok diákjainak találkozását. A további javaslatok is kap­csolódnak a már meglevő határozatokhoz, intézkedési tervekhez. Ilyen például a KISZ VB 1982-es határoza­ta a klubmozgalom tovább­fejlesztésére, vagy a KISZ városi bizottsága és a váro­si tanács ugyancsak 1982- ben kelt, az ifjúság szóra­kozása és a szórakoztatás feltételeinek fejlesztése ér­dekében hozott intézkedési terve. Sz — A tavaszi szünet az általá­nos iskolákban április 6-án kezdődik. A vakáció hatnapos lesz, s ebből két nap, ami nem ünnep. Néhány csalód­ban azért ilyenkor is gondot okoz a gyerekek elhelyezese, s a megoldást az iskolakto» várják. Az érvényben levő rend­tartás szerint minden olyan intézményben gondoskodni kell a gyerekek szünidei log- lalkoztatásáról, ahol ezt tíz­nél többen igénylik. Erre az időre — napközis formában — különféle foglalkozásokat szerveznek, s gondoskodnak az étkezésről is. Mindezt az egész tanévben érvényes napközis térítési díj feje­ben. Miskolcon kialakult gyakorlat, hogy az iskolák­nak körülbelül a kétharma­dában rendeznek szünidei foglalkozásokat. Jelenleg a legtöbb helyen az igények felmérésénél tartanak. Hogy mi kerüljön a prog­ramba, ahhoz segítséget nyújtanak a városi közmű­velődési intézmények is. A művelődési házak mellett például a Miskolci Galériá­ba várják a gyerekeket, ahol a tárlatlátogatás, mű­elemzés mellett lehetőséget biztosítanak az alkotásra is; rajz- és papírhajtogató fog­lalkozásokra várják az ér­deklődőket. A Herman Ot­tó Múzeum a szokásos ta­vaszi szüneti gyermekren­Nézze meg, hallgassa meg.., Fesztiváli rendezvények A rádió és a televízió mű­soraiból először azokra hívjuk fel a (jgyeimet, amelyek a Budapesti Tavaszi Fesztivál rendezvényeihez kapcsolódnak. A ma esti Stúdió ’85 tel­jes terjedelmében a feszti­vállal foglalkozik. Ezt meg­előzően a második csatornán a Magyar Rádió és Televí­zió Szimfonikus Zenekará­nak Dvofák-hangversenyét láthatjuk-hallhatjuk. A színházi világnap alkalmá­ból Beethoven Fidelio című operája felújításának pre­mierjét közvetíti a tévé — és sztereóban a rádió 3. mű­sora — az Operaházból, hol­nap este 7 órától. A Pesti Vigadóban jugoszláv—ma­gyar dzsesszkoncertet ren­deznek, a Petőfi rádió su­gározza pénteken este 8 óra 5 perctől. Szombaton a ta­vaszi fesztivál képzőművé­szeti eseményeiről ad hírt D. Fehér Zsuzsa szerkesztő- riporter, a 6 óra előtt 10 perccel kezdődő tévéműsor­ban. A vasárnap délután 4- kor jelentkező Zenebutik is a fesztiválról jelentkezik, a Hotel Buda-Pentából. Fesz­tiválnapló címmel hangké­pekben számol be a Kossuth rádió a legérdekesebb ren­dezvényekről, vasárnap este 8-tól. A hét egyéb műsorai kö­zül elsőként Johnny Halli- day egy koncertjének fran­cia felvételét ajánljuk ol­vasóink figyelmébe. A hol­nap este fél 10 előtt 5 perc­cel kezdődő 25 perces show- ban közreműködik Olivia Newton-John. A Közkívánatra! című rá­dióműsor kabaréábécéje a „cs” betűnél tart, ez alka­lommal — holnap este, kö­rülbelül 10 órától — Csá­kányi László szerepel ben­ne. Nagy Endre, Komlós Já­nos, Marthy Barna egy-egy humoros írása, jelenete hangzik el a Petőfin, a köz­reműködők sorában Kiss Manyi, Pécsi Sándor, Major Tamás, Sinkovits Imre, Vár­konyi Zoltán neve olvasha­tó. Vasárnap délelőtt ismét a gyerekek kedvencéé, Brekié — és a többieké — a kép­ernyő 25 percen át. Azt a Muppet-show-t ismétli meg a tévé, amelyben a bábok vendége Diana Ross volt. Márkus László beszél éle­téről, vagyis a színjátszás­ról a Mestersége: színész sorozat vasárnap, délután 5 óra 5 perckor kezdődő leg­közelebbi műsorában. Be­szélgetőtársa: Ungvári Ta­más. dezvényeit az idén korábban tartja, mivel munkaszünetük egybeesik a vakációval. Így is nagy érdeklődésre számí­tanak március 28-án és 29- én, valamint április 2-án, amikor a húsvéti és a ta­vaszi népszokásokkal ismer­tetne meg az iskolásokat. Szép magyar beszéd A Szép magyar beszéd verseny megyei döntőjét nemrég rendezték meg az 1. sz. ipari Szakközépiskola­tan. A gimnáziumi és szak­középiskolai tanulók teljesít­ményét együtt, a szakmun­kástanulókét külön értékelte a zsűri. A döntőn harminc- nyolcán vettek részt, a két kategonában fele-fele arany­os n. A gimnazisták és a szak­középiskolások közül a zsű­ri e!ső díjjal jutalmazta Lu­kács Emesét (Kazincbarcika. Ságvári Endre Gimnázium), másodikkal Kónya Marian­nái (Leninváros, Kun Béla Gimnázium és Ipari Szak­közér iskola), harmadikkal Nussbaumer Ildikót (Kazinc­barcika, Egészségügyi és Óvónői Szakközépiskola). A szakmunkásképző inté­zeti tanulók közül Nagy Sándor lett az első (Sze­rencs, 118. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet), az ózdi Bihari Erzsébet a má­sodik (102. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet), a ka­zincbarcikai Krenella Márta a harmadik (112. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet). Műsor jjc Constance és D’Artagnan, azaz Raquel Welch és Michael York. Szombaton A három testőr, vasárnap A négy muské­tás. avagy A Milady bosszúja című angol filmet vetíti a te­levízió. KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Viktor Pikajzen Paganinl- caprice-okat hegedül. — 13.06: Üjraolvasva. — 13.36: Régi híres orosz—szovjet énekesek. — 14.00: Hírek. — 14.10: Magyarán szól­va. — 14.25: Orvosok a mikro­fon előtt. — 14.30: Dzsesszmeló- diák. — 15.00: Vallomás a mű­fordításról. — 15.20: Üj Melódia­lemezeinkből. — 16.00: Hírek. — 16.05: Látogatóban. — 17.00: Leo­nard Warren operafelvételeiből. — 17.33: A Magyar Néphadsereg rézfúvós együttese játszik. — 17.45: A Szabó család. — lí.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.30: Opera­áriák. — 20.00: íróvá avatnak. — 20.46: Negyven esztendő. — 21.31: Az egészségügy világköz­pontjában. — 22.00: Hírek. — 22.30: Tíz perc külpolitika. — 22.40: Emlékezetes hangverse­nyek. — 23.48: Kamaramuzsika. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Híreit né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Jindrich Bauer fúvószene­kara játszik. — 12.30: Déki La­katos Sándor népi zenekara ját­szik. — 13.00: Hírek. — 13.05: Pophullám. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Zenés délután. — 17.30: Sport — 17.45: Disputa — arról, hogy tudunk-e mosolyogni? — 18.30: Sport. — 18.45: Barlay Zsuzsa SulUvan- felvételeiből. — 19.00: Hírek. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Közvetítés a Kárpáttá étterem­ből. — 20.30: Gramofonalbum. — 21.00: Hírek. — 21.05: Csinta- mánok és madarak. — 21.35: El­vis Presley összes felvételei. — 22.32: Néptáncok. — 23.00: Hí­rek. — 23.30: A tegnap sláge­reiből. — 24.00: Éjféltől hajnalig. 3. műsor: 12.40: Hírek. — 12.4S: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galériát. — 13.40: Világhírlap.— 13.55: A Solaris együttes műso­rából. — 14.30: Régi kórusmu­zsika. — 14.49: Magyar zene­szerzők. — 15.32: Labirintus. — 15.47: Kodály: Gyermektáncok. — 16.00: A bagdadi borbély. — 17.00: Iskolarádfó. — 17.30: Shee- na Easton felvételeiből. — 16.00: Korunk zenéje. — 18.3Ó: Na ma- temjem jeziku. — 19.00: Hírek. — 19.05: In der Muttersprache. — 19.35: Budapesti Tavaszi Fesz­tivál. — 21.30: Maurice André Defaye-átlratokat játszik trom­bitán. — 21.55: Operaest. — 22.45: Az irodalomtudomány műhelyei — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsor- ismertetés. hírek, időjárás. — 17.05: Döntött a bíróság. Dr. Tímár László előadása. — 17.10 ■ Fiatalok zenés találkozóla. szer­kesztő: Beély Katalin és Zakar János. — 18.00: Észak-magyar- orszáei Krónika. (A XIII. párt- kongresszusról jelentlük — a Nógrád megyei NEB lelentést hallgatott meg a vállalati gaz­dasági munkaközösségek tevé­kenységéről.) — 18.25: Lap- és műsorelőzetes. Televízió. 1. műsor: 15.50: Hí­rek. — 15.55: Orosz nyelv kicsik­nek. — 16.05: Tévé BASIC-tan- folyam. — 16.40: A ..gáspárok”. — 18.15- Szabályos életút-..?! — 19.05: Minl-stűdió ’85. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 19.45: Tanácskozik az MSZMP xin. kongresszusa. — 20 35: Budapesti Tavaszi Feszti­vál. stúdió -85. — 21.40: Jő han­gulat, zenével. — 22.00: Tv-hír- adó. — 22.20: Himnusz. Televízió, 2. műsor: 15.55: Kuc­kó. — 16.25: Jégkorong ..B”-vi- lágbajnokság. Magyarország— Olaszország mérkőzés. — 19.00: Irena Sanior énekel. — 19.30: A selyemgubók. — 19.40: Budapesti Tavaszi Fesztivál. Dvorák-hang- verseny a Zeneakadémián. Köz­ben 20.25:. Barangolás a termé­szetben. — 21.30: A Kiliman­dzsáró lábánál. — 21.55: Képúj­ság. Szlovák televízió: 16.55: Feje­zetek a történelemből. — 17.45: Közép-szlovákiai magazin. — 18.30: Kék fény. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Egy igazi em­ber. — 21.35: Honvédelmi műsor. — 22.15: Zenés est. Kiállítások: József Attila Könyvtár (11—19) : König Róbert grafikái. — Fotógaléria (10—19): Berde Béla kiállítása. — Vasas Galéria (14—19): Szepesvári Lász- lóné népi iparművész kiállítása. — Herman Ottó Múzeum (10— 18): Ember is munka. — A ter­mészet három országa. — Ásvá­nyok, növények, állatok Észak- Miagyarországról. — A miskolci iskolák története. — 1919—1944— 1984. Munkásmozgalmi kiállítás. — Miskolci Képtár (ló—18): Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum ('§— 18): Kondor Bóla-emlékkiállítás. — Jacoby Gyula kassai magyar festőművész kiállítása. — Her­man Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkás­sága. — A Bükk élővilága. Miskolci Nemzeti Szinház (9): Danko Pista. (Upor ifjúsági bér­let.) Filmszínházak: Béke (3): Ha­zánk, Magyarország (szí. ma­gyar). — (n6 és f8): Aranyos­kám (mb. szi. amerikai, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Béke kamaramozi (4): Vadállatok a fedélzeten (szovjet). — (6): Akit Bulldózernak hivta (mb. szi. olasz. m. helyár!) — Kossuth (f3, hn5 és 7): A legyőzhetetlen Vutang (mb. szí. kínai, 14 éven felülieknek, m. helyár!) — He- vesy Iván Filmklub (£5 és f7): Hófehér (szi. magyar. 14 éven felülieknek!) — Táncsics (ís és f7): Ki kém, ki nem kém? (mb. szí. amerikai, 14 éven felüliek­nek, III. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6): Bombanő (mb. szi. amerikai, 16 éven felüliek­nek. III. helyár!) — Szikra (5): Redl ezredes I—II. (szi. magyar, 16 éven felülieknek, dupla hely­ér!) — Petőfi (6): Kelly hősei I—II. (mb. szí. amerikai, dupla és III. helyár!) — Fáklya (f5): öklök és koponyák (mb. szí. szovjet). — (f7): Szexis hétvége (mb. szi. olasz—francia, 16 éven felülieknek. II. helyárl) — Fák­lya kamaramozi (f5): Volt egy­szer egy vadnyugat I—n. (szi. amerikai. 14 éven felülieknek, dupla és II. helyár!) — Tokaj, discoroozi (f7): Játszani kell! (szi. magyar—amerikai). — Ne­hézipari Műszaki Egyetem (5): Gengszterek sofőrje (mb. szi. angol. 14 éven felülieknek. III. helyár!) — Szirma (f6); Gyilko­sok utcája (mb. francia. 16 éven felülieknek, ni. helyár!) SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek — 8.20: Világablak. — 8.50: Kis magyar népTaiz. — 8.55: XTX. századi operákból. — 9.49: Négy­kezes zongoramuzsika gyerekek­nek. — 10.00: Hírek. — '0.05: Rádiószínház. A legenda születé- — 16.51: Ismeretlen szerzők keringői fúvószenekarra. — 11.08: Mi ez a gyönyöTŰ? — 11.23: Év­századok mesterművei. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz perc külpolitika — 9.00: Hírek — 9.05: Napközben. 3. műsor: 9.00: Hírek. — 9.08: Muzsikáról versben és prózában. — 9.36: Dzsesszarchívum. — 10.0O: Zenekari muzsika. — 11.21: Pil­lanatkép. — 11.2«: Népzene «-*. redbaa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom