Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-25 / 71. szám
Megkezdte munkáját a pártkongresszus iMHiiwwiwiiM-w.iBieiay.iBg ware. —— nmmmmmmmmmtmmmmmmmKmmmnmmmtmmmmMmmmmnmmmmmmmmmmmm Ma délelőtt 10 órakor megkezdte munkáját az MSZMP XIII. kongresszusa a Budapest Kongresszusi Központban. A Magvar Szocialista Munkáspárt 871 ezer tagját képvisel'» 935 küldött négynapos tanácskozására Hónapok óta - készültek a párt szervezetei. A szervezeti szabályzatnak megfelelően alapszervezet i taggyűléseken, majd a budapesti kerületi, városi, megyei, illetve megyei jogú és a budapesti pártértekezleteken vitatták meg a kommunisták a XII. kongresszus óta eltelt öt esztendő tapasztalatait, a kongresszusi haSzombaton volt a meteorológiai világnap. Ez alkalomból hívtuk fel az Országos Meteorológiai Intézet miskolci állomását. Szűcs Lajos munkatárs a következőket mondta el: — Ilyenkor több szó esik a meteorológusok munkáiéról. talán még a közvélemény is többet foglalkozik velünk, mint máskor. Állomásunkon elsősorban megfigyeléseket végzünk, fontos adatokat szolgáltatunk az előrejelző osztálynak. A több éves. évtizedes méréseket feldolgozzák, és ezekből átlagot számítanak, amely alapot ad az elkövetkezendő hónapok időjárására való következtetésre. Igaz. ilyen farkasordító hidegre, mint az idei. a tapasztalt meteorológusok sem számítottak, hiszen utoljára négy évtizeddel ezelőtt volt hasonló az időjárás. Minden órában különféle időjárási elemeket mérünk, igv nemcsak a csapadékra, páratartalomra, felhőzet-típu- sókra. látástávolságra, levegőhőmérsékletre vagyunk kíváncsiak, hanem a talaj hőmérsékletére is. Szombaton kegyeibe fogadott bennünket az időjárás, hiszen több órát sütött a nap, és a maximum- hőmérséklet 12.5 Celsius- fok volt. Tegnap beborult, szinte alig sütött a nap. és a maximum-hőmérséklet is csak 7,4 fok volt. Ma reggelre kisebb csapadék is tározatok végrehajtását, továbbá azokat az irányelveket, amelyeket a Központi Bizottság a XIII. kongresz- szus előkészítéséhez adott ki. A nvilt. őszinte eszmecseréket' Dártunk tagjai felelősségteljes állásfoglalásaikkal megfelelő feltételeket teremtettek ahhoz, hogy a kongresszus eredményesen végezhesse el munkáját, amely az egész ország életére, a kö- v-ekező öt év fejlődésére kihat. A kongresszusi irányelvek vitájában politikai, társadalmi, gazdasági, ideológiai és kulturális életünk minden lé- hvésés kérdése szóba került, elemezték hazánk belső helyhullott, változatlanul borult az idő, bár kezd szakadozni a felhőzet. A minimumhőmérséklet 4,7 Celsius-fok volt. zetét. külkapcsolatait, és véleményeikkel, javaslataikkal kellőképpen seg’tették a kongresszusi dokumentumok előkészítését. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom nagy érdeklődéssel kíséri pártunk XIII. kongresszusát, ezt fejezi ki az is, hogy mintegy 50 testvérpárt képviselteti magát magas szintű delegációval a kongresszuson. A Szovjetunió Kommunista Pártjának küldöttségét Gri- gorij Romanov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vezeti. Budapestre érkezett a szocialista országok, valamint számos európai ország kommunista pártjának delegációja. Megfigyelőként jelen van a kongresz- szuson több szocialista, illetve szociáldemokrata párt képviselője is. Régi hagyományt folytat a Központi Bizottság azzal, hogy a kongresszusra ezúttal is meghívta a munkás- mozgalom réai harcosait, tudományos, művészeti és irodalmi életünk több ieles személyiségét, köztük pár- tonkívülieket is. A Központi Bizottság javaslata szerint ' a mai tanácskozáson Kádár János terjeszti elő a Központi Bizottság beszámolóját a XII. kongresszus határozatainak végrehajtásáról, a párt feladatairól. Ennek keretében mondja el a Központi Bizottság első titkára a szervezeti szabályzat módosítására tett javaslatokat is. A küldöttek ezután meghallgatják Gi/enes Andrást, a KEB elnökét, aki a Központi Ellenőrző Bizottság ötéves tevékenységéről tart beszámolót. Elhangzik a fel- lebbviteli bizottság munkájáról szóló tájékoztató. A beszámoló feletti vita előreláthatóan csütörtök estig tart. A kongresszus előzetes beszámolóit, a KB és a KEB jelentését — amit a küldöttek már korábban kézhez kaptak — a reggeli lapok nagyobb terjedelemben ismertetik. Mi a 3. oldalon közöljük a jelentések főbb gondolatait * POLITIKAI NAPILAP * XVn. ÉVFOLYAM, 71. SZÁM 1985. MARCIUS 25., HÉTFŐ ÁRA: 2,20 FORINT Ma reggeli telelőn Napsütés a világnapon jjc Miskolc és Leninváros küldöttei búcsút intenek. Küldölteiiik indulása Miskolc és Borsod párt- küldöttei tegnap délben indullak el az MSZMP XIII. kongresszusára. A hetvenöt borsodi küldött közül 27-en Miskolc kommunistáit képviselik. Őszinte izgalommal és nagy-nagy várakozással Készülődtek a kongresszusi oa- lotába, tudva, hogy életre szóló politikai és személyes emberi élménnyel térnek haza a négy nap után. Mire e sorok megjelennek, már tanácskozik a kongresszus, melyről Dudla József, a Miskolc városi Pártbizottság első titkára teenap az indulás előtt így nyilatkozott: — Sikeres politikai előkészület befejezése lesz a négynapos tanácskozás, városunkban is hathónapos politikai munka előzte meg. melynek során sikerült mind a párttagok. mind a pártonkívüli- ek körében a realista valóságlátást kialakítani. Közös nevezőre jutottunk abban, melyek azok a tennivalók, amiket ki-ki személyesen. de kollektive is mint feladatot tart számon. Abban bízunk: a kongresszus megerősít bennünket abban a tudatban, hogy valóban reálisan látjuk a jövőt... Tronka Béláné Miskolc. Nagy Lászlóné Hemádnéme- ti, Földest Erzsébet Tiszake- szi küldöttje arról szólt: a politikai alapokat illetően 0 Hogyan lépnek a munkáséletbe a szakmunkástanulok? Mit tudnak, milyen útravalót kapnak a szakmához, s az önálló, felnőtt élethez? Megismerkednek-e a szakszervezeti mozgalmi munkával, s tudnak-e mindent kötelességről és jogokról? Az SZMT kezdeményezésére vitatéma volt a közelmúltban mindez — erről szól cikkünk a 4. oldalon. (Kiss József felvétele) Az SZKP tevékenységében a jövőben is elsőséget élvez a szocialista országokhoz fűződő viszony fejlesztése — állapította meg a Novaje Vremja című hetilapban Vagy im Zaglagyin. az SZKP nemzetközi osztálya vezetőiének első helyettese. A Közváltozatlanságot, a gazdaság- irányítás rendszerében viszont változtatást várnak a XIII. kongresszustól. Egy dinamikusan fejlődésnek Indult gazdaság talaján válik lehetővé az életszínvonal emelese. az életkörülmények javítása is. Kongresszusi és kommunista műszakok sorával köszöntötték a hét végén a borsodi üzemek az MSZMP ma megkezdődött kongresz- szusát. A diósgyőri Lenin Kohászati Művekben szombaton és vasárnap a szocialista brigádok kezdeményezésére a gyáróriás mintegy 3000 dolgozója jelentkezett munkára. Többségük a termelő munkahelyeken tevékenykedett. A kongresszusi műszak so* rán. több évtizedes rekordot adtak át a múltnak a csiszolóüzemben: a munkások 1007 tonna bugát csiszoltak meg, ez az üzem fennállása óta a legnagyobb teljesítmény. A kétnapi munka jelentősen hozzájárult a kemény tél, illetve az energiakorlátozások miatt keletkezett, mintegy 200 millió forintos veszteség csökkentéséhez, a termelési tervek teljesítéséhez. A műszak számfejtett bérét szociális és egészségügyi célokra ajánlották fel a dolgozók. ponti Bizottság ülésén megfogalmazódott. hogy a Szovjetunió komoly mértékben szeretné javítani kapcsolatait a Kínai Népköztársasággal, s véleménye szerint kölcsönös szándék esetén ez teljes mértékben lehetséges is. Küldötteinket Juhász Péter, a megyei pártbizottság titkára búcsúztatta. Hangsúlyozta: szellemileg, fizikailag nehéz négy nap áll előttük, s felelősségük nagy. Munkájukhoz, melyet Borsod és Miskolc párttagsága képviseletében végeznek, eredmé- nyessegeit és sikert kívánunk. A Borsodi Szénbányák Vállalat valamennyi aknájában kommunista műszakkal Kő* szöntötték vasárnap a kongresszust. A borsodi bányászok a műszak során összesen csaknem ötezer tonna szenet hoztak a felszínre, illetve juttattak el a központi szénosztályozóba, az erőművekbe és a Tüzép-telepekre. Sikeres volt a kommunista műszak a sajóbábonyi Északmagyarországi Vegyiművekben, a leninvárosi Tiszai Vegyi Kombinátban, valamint a Debreceni Ruhagyár ózdi gyáregységében is. A Diósgyőri Gépgyárban — töbl* milliós eredménnyel — vasárnap zárult a március Igán kezdődött kongresszusi hét. N9Í0-ÉE fttts Nemet mondunk a NATO. ra! Semleges külpolitikát követelünk! Amerikaiak, menjetek haza! — ezek voltak a fő jelszavai a tegnapi madridi béketüntetésnek. Százezren vonultak a spanyol főváros közelében levő torrejoni USA-légibázishoz, követelve az Európában telepített amerikai rakéták visszavonását, s elítélték * reagani fegyverkezési politic kát. Elsőbbséget elvez Kommunista műszakokkal köszöntötték + A miskolci 3. számú Volán Vállalat két autóbusza szállította Budapestre a küldötteket. Ez a „start” pillanata.