Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1985-03-23 / 70. szám
« Pályák, lányoknak Mi leszel, ha nagy leszel? A könnyed kérdés nehéz tartalmak takar. Pályát választani, és jól, adottságaink és lehetőségeink figyelembevételével dönteni nehéz. Mi legyen a döntő szempont: a fizetés, a kényelmes munkahely, vagy az izgalmas feladatok? A lányoknak, ha lehet, még nehezebb a dolguk, hiszen kisebb a választási lehetőségük. Ez a kislány szabász lesz. S mi legyen a többi? Erről szól » írásunk a 3. oldalon. Kommunista műszakok Két kommunista műszakot tartanak az idén a Lenin Kohászati Művekben: a tavaszit március 20-a és május lö-e között. Ma és holnap, a hétfőn kezdődő XIII. pártkongresszus tiszteletére dolgoznak a kohászok A két nao alatt minteev háromezer dolgozó részvéteiére számit a gyárvezetés. A nagyolvasztónál — a folyamatos munka mellett — kokszszaiag-takarítást végeznek. az acélműben a tűzálló anyagokat rendezik, az öntödében öntéselőkészítés a feladat, de ma és holnap javítják ki a sérült mozdonyokat, járműveket is. A kommunista műszak bérét a megyei vértranszfúzi- äs állomás építésére, az alacsony nyugdíjjal rendelkező volt dolgozók segítésére. a mozgáskorlátozottak megyei egyesületének támogatására és a vállalati lakásalap bővítésére fordítják, * A kongresszusi és jubileumi mun ka verseny keretében, ma délelőtt kommunista műszakot tartanak a December 4. Drótművek dolgozol. Célként tűzték maguK c-'é. hogy a február eleii energiakorlátozás miatt elmaradt termelést pótolják. A kommunista műszakon a gyár dolgozóinak 90 százaléka vesz részt. A keresetük nagyobbik felét a drótművek kisnyugdíjasainak anyagi támogatására. kisebbik felét pedig a VIT-alapra ajánlották fel. KISZ-fíataloknak Kitüntetések tfc Ma kommunista műszakra öltöztek be a kohászok... A KISZ zászlóbontásának 28. évfordulója alkalmával kitüntetési ünnepséget rendezett a KISZ Miskolc várost Bizottsága tegnap délután » diósgyőri Vasas Művelődési Központban. Részt vettek az ünnepségen a város párt- és állami szerveinek, tömegszervezeteinek. fegyveres testületéinek képviselői. Az elnökségben foglalt helyet üudla József, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának első titkára és Gépelné Tóth Rózsa, a városi tanacs elnökhelyettese. Dobozy Zsolt, a KISZ Miskolc városi Bizottságának első titkára ünnepi beszédeben megemlékezett az ifjúsági mozgalom alapításáról, a sikeresen megrendezett forradalmi ifjúsági napokról, a miskolci fiatalok társadalmi tevékenységéről. Dobozy Zsolt és Dudla József kitüntetéseket adott át á mozgalomban élen járó fiataloknak. Fiatalos, kedves ötlet volt, hogy miközben a kitüntetettek átvették az oklevelet és a jutalmat, színes diafényképüket egyenként kivetítették a művelődési ház mozivásznára. A kitüntetések átadását színes, hangulatos záróműsor követte. (Folytatás a 3. oldalon> XVII. ÉVFOLYAM, 70. SZÁM 1985. MÁRCIUS 23., SZOMBAT ARA: 1,80 FORINT Ma recseli (eleien Fent /tó, lent sár A XIII. kongresszus küldötteinek Előzetes jelentés 4 25. miskolci filmfesztivál előtt Mozi a moziban Az MSZMP Központi Bi- zotlsága előzetes jelentést készített a XIII. kongresszus küldötteinek. A dokumentum — amelynek teljes szövegét a Népszabadság mai száma teljes terjedelmében közli — nyolc fejezetben adatokat és tényeket ismertet a két kongresszus közötti pártmunka cs társadalmi élet áttekintésének megkönnyítésére. A I. fejezet a Központi Bizottság tevékenységéről szól. A testület a XII. kongresz- szustól ez év március 1-ig 23 ülést tartott. Tanácskozásain rendszeresen foglalkozott a nemzetközi helyzet, a gazdaságpolitikai, az állami élet. a belpolitika, a párt belső élete és a társadalmi élet időszerű kérdéseivel. A párt tevékenységének néhány területét ismertető II. fejezet élén az a közlés áll, hogy a párt taglétszáma 1885. január 1-én 870 992 volt, 6t év alatt 59 159-cel (7,3 százalékkal) nőtt. A párttagság több mint 25 000 alaDszerve- Zetben tevékenykedik. A fejezet — a pártintéz- trtények munkájának számbavétele után — a párt nemzetközi tevékenységének áttekintésével zárul. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa megalakította az Országos Választási E. nökséget. Elnöke, dr. Papp Lajos, államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi HivataláA társadalmi fejlődésről szóló III. fejezet közli, hogy az ország népessége az 1980 évi 10 millió 710 ezer főről 1985. január 1-ig 10 millió 658 ezer főre csökkent, a születések számának visszaesése és a halálozási arány növekedése miatt. Az aktív keresők száma az utóbbi négy év alatt 95 ezerrel, az eltartottaké 155 ezerrel csökkent, az inaktív keresőké 193 ezerrel nőtt. A IV. fejezet a „Népképviselet, közigazgatás, fegyveres erők és testületek, törvényesség” címet viseli. Méltatja az Országgyűlés, az Elnöki Tanács, a Minisztertanács, a tanácsok és a népi ellenőrzés sokrétű és eredményes tevékenységét, majd megállapítja, hogy hazánk védelmi képessége a követelményeknek megfelelően fejlődött, országunkban a közrend és a közbiztonság szilárd. A gazdasági építőmunkáról tájékoztató V. fejezet rámutat, hogy a népgazdaság a XII. kongresszus határozatában megjelölt gazdaság- politikai irányvonalnak megfelelően fejlődött. A fő célok — a feltételezettnél nehezebb világgazdasági felténak elnöke lett. Elnökhelyettesnek dr- Köpf Lászlónét. a KISZ KB titkárát, titkárnak pedig dr. Molnár Bélát, a HNF OT titkárát választották. telek mellett is — a terve- zettnez Közelálló mertenben megvalósulnak. A nemzeti jövedelem az utóbbi négy evben együttesen 8,4 százalékkal nőtt. Az ország eladósodása megállt, az ados- ságallomany valamelyest csökkent. Az ipari termelés 1980 óta — a kisszervezetek termelésével együtt — évi atlagban mintegy 2,5 százaléksai nőtt. A Vi. öteves terv első négy eveben a mezőgazdasági termeles számottevően emelkedett, 12,4 százalékkal haladta meg az 1976—1980 évek atlagat. Az „Életszínvonal, szociálpolitika” című VI. fejezet megállapítja: a teljes foglalkoztatottság — amely a létbiztonság alapfeltétele — változatlanul érvényesült. A lakosság összes jövedelme (a munkajövedelmek, valamint nyugdíjak, társadalmi juttatások együtt) az elmúlt négy évben mintegy 37 százalékkal nőtt. A fogyasztói árak 30 százalékkal emelkedtek, igy a lakosság egy főre jutó reáljövedelme átlagosan négy év alatt 5,8 százalékkal nőtt. A társadalom egyes csoportjainak reáljövedelme csökkent. A jelentés VII. fejezetében a tudomány, az oktatás, a közművelődés, a művészetek fontos és érdekes adatai olvashatók. A dokumentum VIII. fejezete — „Külpolitika, nemzetközi kapcsolatok” címmel — ismertetést ad a Varsói Szerződés tagállamainak 1980 óta lezajlott fontosabb tanácskozásairól, valamint a KGST-együttműködés fejlődéséről. Majus 8-tol I3-»g tart az idén a 25. miskolci filmfesztivál. Az előkészítő bizottság tegnapi megbeszélésén György István, a fesztivál igazgatója bejelentette: a központ ezúttal nem a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ lesz, hanem a Kossuth filmszínház. Szerte a világon a fesztiválokat a mozik gazdáival, üzemeltetőivel közösen rendezik : ezt teszik az idén Miskolcon is, ahol a Borsod megyei Moziüzemá Vállalatban leltek segítő partnerre. A fesztivál szervezői úgy vélik, hogy a belváros legnagyobb moziját központtá téve, közelebb hozhatják a fesztivált a nagyközönséghez. A Kossuth moziterme és a Hevesy Iván Filmklub lesz a fesztiválvetítések két színhelye. De ezenkívül az Ady, a Vasas és a Rónai Művelődési Házak is otthont adnak különféle rendezvényeknek, filmösszeállításoknak. A moziüzemi vállalat mellett a fesztivál másik segítője a Hungar Hotels. A fesztiválklub az idén a Magyaros sörözőben lesz, a recepció a Fehérterem előterében, a zsűri pedig a Lőcsei-teremben ülésezhet. A tervek közölt szerepel, hogy a Kossuth mozi előcsarnokában kiállítást rendeznek a negyed évszázad fesztiváldokumentumaiból. Nemcsak a filmeseké lesz a tárlat, hanem a Magyar Televízió is társ a rendezésben. Eldőlt, hogy Drecin József államtitkár lesz a feszt iváí- zsüri elnöke, s elkós/"- • zsűritagok névsora '■ t». bemutathatták a bizottsu). tagjainak a fesztivál plakátját és plakettjét. Az előbbit Kocsis Imre, az utóbbit Asz- szonyi Tamás alkotta. Néhány érdekesség a lassan kialakuló fesztiválprogramból: bemutatkoznak a Balázs Béla stúdiósok es a főiskolások filmalkotásaikkal a Nehézipari Műszaki Egyetemen. Retprospektív filmösszeállítást szentelnek Huszárik Zoltánnak, s megtekinthetjük a 60-as, fa-es, 80-as évek díjnyertes filmjeit is. A filmstúdió-vezető információs vi- deoprogramokban mutatkoznak be, minden valószínűség szerint a Molnár Béla Ifjúsági Házban. A fesztivál híreihez tartozik az is, hogy május 8-ig egy kicsit rendbehozzák a Kossuth mozit: a kisiparosok társadalmi munkában vállalták, hogy segítenek az • előcsarnok festési munkálataiban. Jócskán késett az idei tavasz. Ahol más években a nőnap előtt kaszálni lehetett a hóvirágot, most meg mutatóban sem akad egy szál se. Milyen most az erdő » hosszú tél után? — kérdeztük Czeglédi Lajost, a lillafüredi erdészet műszaki vezetőjét. — Az alacsonyabb területeken már elolvadt a hó. de például Sebesvíz környékén még tegnap is félméteresben jártam. A nagy sár miatt Tapolca környékén felbe kellett szakítanunk a termelést, és magasabbra mentek dolgozóink, ahol még hóban lehet dolgozni. A tavasz hírnökei: a hóvirág, a pirosló hunyor, a kétlevelű csillagvirág és a többiek, legalább két-három hetet késtek. A cinegék éneke ugyan időben megindult, de a hideg beléjük fagyasztotta a nótát. Már a szalonkáknak is húzniuk kellene, de még nem találkoztam velük. A szokatlanul kemény tél szerencsére nem okozott rendkívüli károkat erdeinkben. Nem volt számottevő fatörés, és a vadállomány sem romlott le nagyon. Igaz, egész télé« etettük őket. Lassan a faszénégetők is készülődnek, az ügyesebbje már be is indult. A mészégetők is be* gyújtják kemencéiket. i ‘ ii .'olyó szovjet—amerikai leszerelési tárgyalások egyik küldőtI-''.'(/vezetője, Viktor Karpov üdvözli az újságírókat .. Közölte, hogy a tárgyalások a jövő héttől három munkacsoportban folytatódnak. Megalakult a választási elnökség »