Déli Hírlap, 1984. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1984-11-01 / 258. szám
Labdarúgó ?5 Kiszenvedte” a továbbjutást a Diósgyőr DV1K-11. Papp J. SE 1.1 (0-0, 1-1, 1-1) A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában már a legjobb 32 köze jutásért játszottak tegnap a csapatok. A DVTK a Szentpéteri kapui sporttelepen a Honvéd Papp J. SE együttese ellen lépett pályára, ködös, nyirkos, mondhatni hideg időben. Az első félórában a Veréb — Szlovák, Szűcs, Teo- ■ doru, Görqei, Lippai (Szo- bóczki), Menyhárt, Fükő, Szlifka (Fekete). Dzurják, Szemere összetételű vendégek kezdeményeztek többet, Fükő kapufát lőtt, s Dzurják i két lövése kerülte el alig a honvédok kapuját. Félóra elteltével a házigazdák is vezettek veszélyes támadást, de a Sárközi — Szilágyi, Kondás, Dinea, Jávorszki, Csanálosi (Simon), Bém, Ba- gi, Németh, Héjas (Kerekes), Hajdú összeállításban szereplő honvéd-csapat jobbhátvédje abszolút helyzetben Veréb kezébe emelte a labdát. Befejezésül a 43. percből Teodora beadását Menyhért fejelte kapufára. Az alacsony színvonalú, csapkodó és sok hibával tarkított első játékrész után a második félidő elején játékvezetői segédlettel jutott vezetéshez a DVTK. Lippai jó három méteres lesen kapott átadást, az 57. percben, az indiszponált Takács partjelző — aki többször zavarba hozta Lauber játékvezetőt integetéseivel — ezúttal nem jelzett, s miután Lippai a bal sarokba talált, Lauber gólt ítélt, 1-0. Mezőnyjátékkal teltek- múltak a percek, a házigazdák nagy erőfeszítéseket tettek az egyenlítésért, mondhatni mezőnyfölényt harcoltak ki, ám a 16-os környékén elfogyott a tudományuk. Már mindenki a megváltó sípszót várta, amikor a 90. percben Németh kapott hosszú indítást, s a védőket lefutva, a kiinduló Veréb fölött 22 méterről ívelt a bal sarokba, 1-1. Következett a hosszabbítás, amelynek első percei ismét a DVTK-é voltak, ám a 105. percben Hajdú eldönt- hette volna a mérkőzést a házigazdák javára, ha Lauber sípja — tévesen! — nem állítja meg vélt leshelyzet miatt... Egy perccel később Dzurják egy lépésről sem tudta gólvonal mögé juttatni a labdát, így a 120 perc leteltével büntetőrúgások következtek. A H. Papp J. SE. játékosai közül Kondás kezdett, s telibe lőtte a kapufát. Szűcs, Dinea, Szemere és Bém betalált, majd Görgei mellé helyezte a bőrgolyöt. Ismét egyenlő volt az állás, ám ekkor előbb Németh, majd — miközben Fükö biztosan lőtt a hálóba — Jávorszki büntetőjét Veréb kivédte, s ezzel továbbjutáshoz segítette csapatát. Amely ezen a mérkőzésen mélyen tudása alatt szerepelt. Egyszerűen nem lehetett elképzelést felfedezni a & Borsod megyei Birkózó Szövetség rendhagyó módon, nyílt verseny keretében rendezte megyei kötöttfogású serdülő birkózóbajnokságát. A versenyen így nemcsak borsodi, de megyén kívüli egyesületek is elindíthatták utánpótlásuk legjelesebb képviselőit. A jó színvonalú bajnokságon a DVTK birkózói szerepeltek a legeredményesebben, de néhány értékes teljesítményt láthattunk a H. Papp J. SE és a Kazincbarcikai VSE sportolóitól is. Eredmények, 42 kg: 1. Bakos (KVSE). 2. piricz (HPSE), 3. Lázár (DVTK). 45 kg: 1. Kéninger (DVTK). 2. Kalán. 3. Horváth (mindkettő HPSE). 49 kg: 1. Barna (DVTK). 2. Varga (HPSE), 3. Cseh (Lehel SC). 53 kg: 1. Árokszállási (Pásztó), 2. Csordás. 3. Csordás G. (mindkettő Lehel SC). 57 kg: 1. Irinyi. 2. Szabó (mindkettő DVTK), 3. Szirmai (HPSE). 62 kg: 1. Gonda (DVTK), 2. Búzás (KVSE), & Of&h (Püspökladány). 67 kg: 1. Kiss (HPSE), 2. Szabó (KVSE), 3. Muhari (Lehel SC). 7-2 kg: 1. Fábián. 2. farkas, 3. Ináncsi (valamennyi DVTK). 78 kg: 1. Matyikánics (HPSE). 2. Tóth (KVSE). 3. Orosházi (DVTK). Nehézsúly: 1. Orloczki, 2. Ko- 'csis (mindkettő DVTK), 3. Szaia (KVSE). Csapatversenyben: 1. DVTK, 2. HPSE, 3. KVSE. A hét végén Kecskemét adott otthont a Garacsi-em- lékverse'nynek, amely úttörők „A”-kategóriáü versenye. Megyénket a DVTK és a HPSE versenyzői képviselték a rangos viadalon. A legszebb sikert a diósgyőri Mészáros érte el. aki az 53 kg-os súlycsoportban első lett. míg Túri (HPSE) a 49 kg-os. Henrik (DVTK) pedig a nehézsúlyú küzdelmek során szerzett bronzérmet. KÖZÜLETEK, INTÉZMÉNYEK, FIGYELEM ! Commodttre 64 számítógépekre előjegyzést felvesz határidőre a — november 15-ei szállítási í5rfr3=BORSPPT. I VÁLLALAT vegyesiparcikkboltja a Miskolc, Testvérvárosok úti szolgáltatoházban. Telefon: 64-053 csapat játékában, főleg nem tudatosságot. Többen is megjegyezték: Szolnokra 180 fokos fordulatot kell venni a gárdának, ha nem akar gólzáporos vereséggel távozni onnan . _. Meglepően jól helytállt az MNK-ban a Hejöcsaba5 amely hazai pályán minimális, 2-1 arányú vereséget szenvedett a Nyíregyházi VSSC együttesétől. Mádon a helyi Bányász nagy bravúrt vitt véghez, ugyanis az NB I-es Debreceni MVSC-töl mindössze 1-0 arányban kapott ki. Kiesett a Kazincbarcika is, az l-l-es nagybátonyi eredményt itt is büntetőrúgások követték, s 6-5 arányban a házigazdák bizonyultak jobbnak . .. alias (tóti# Megbízható, nem italozó dolgozókat keresünk jó fizetési lehetőséggel,. kőművest, festőt, asztalost és géplakatost, FETTIG gmk, Miskolc, Széchenyi üt 6, Hl. udvar, fszt. l. A Kohászati Gyárépítő Vállalat diósgyőri föépítésvezetősége magas kereseti lehetőséggel felvesz: kéméncekömövés, kemence-segédmunkás, motorszerelő, villanyszerelő, lakatos, targonca- vezető és ács dolgozókat. IBUSZ-szállást és étkezést biztosítunk. Jelentkezés: az LKM területén, a KGYV-munkaügyön. Telefonhálózat-szerelőket állandóra vagy másodállásban felveszek, lehet nyugdíjas is. Érdeklődni lehet; november 1- tői: Szabó Géza kisiparos, Bekecs, Vörösmarty út 29. szám alatt. ingatlan Keresünk Miskolc belterületén 250 négyszögölnél nagyobb, beépíthető területet, kis méretű régi lakas is lehet rajta, víz, villany szükséges. Jelige; „Sürgős No 156 045” a kiadóba. Nyéken 2 szoba, konyha, előszoba, tetöteraszos víkendház igényesnek, sürgősen eladó. Érdeklődni: Miskolc, Oprendck S. u. 26.. Bartlék. Kétszobás, szövetkezeti lakás a Vörösmarty 62. 1/3. sz. alatt kp. 4 OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni 17 óra után. larmu Járműközvetítő gmk megnyílt. Miskolc, Martintelep, Balaton u. végén, a Nyírjes tanyán. Nyitva: hétfőtől szombatig 7—18 óráig, vasárnap 10—14 óráig. Személy- és tehergépkocsik, munkagépek, utánfutók, lakókocsik közvetítése. Bö választékkal várjuk kedves ügyfeleinket. 30 000 kcal ÉTI gázkazán eladó. (Nem volt használva.) Érdeklődni: a 65-547-es telefonon, este 5 óra után. Faredőny javítást, -cserét vállalok. Értesítést a következő címre kérek: Váradi József kisiparos, Miskolc n., Boglárka u. 8. sz. 3508. Leinformálható fiatalember november 26-ig alkalmi és ker- tészkedési munkát vállalna Miskolcon és környékén. Válaszokat a kiadóba: „Pontos * munka 156060” jeligére kérem. Takarítás, szőnyeg-, padló- és bútorkárpit-tisztitás. Tel.: 64-480, ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Dudás Józsefnek es Görzsőny Magdolnának Viktor József $ Sallay Sándor Miklósnak és Antal Katalinnak Gábor; Sepsík Ferencnek és Sas Anikónak Erika; Boldizsár Lászlónak es Kacsur Ilonának Tamás; Hernádi Ferencnek és Csordás Katalin Annának Gábor; Kiss Ernő Mihálynak és Turóczi Editnek Richard; Zupkó Lászlónak és Fekete Zsuzsannának Péter: Héczei Bélának és Kiss Máriáv nak Nikoletta; Hankó Zoltánná** és Balla Máriának Sándor; Kőszegi Istvánnak és Gulyás Annának István; Szabó István Mihálynak és Soltész Terézneli Zsolt nevű gyermeke. köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondunk kössr?^ netet mindazoknak a szereti szívű barátoknak és ismerősöké nek, akik DR. URBAN JANOS temetésén részt vettek, s t&to virággal búcsúztak. A gyászoló család Árengedményes vásár ■ékszer boltokban az óraMOVÉMBÉR l-T<A 1SMG Most 30 százalékos engedménnyel kapkatók «gyes dtxaizMsBcmk, bánnák, L. ii.tji i. giíifhí 1117.Vi ti**, I i rí -. Jit Yorjő Ont m Ora-eSksiec baft Miskolcon, Széchenyi út 3-9. ofott, a Pátria-házban, valamint a megyében működő többi boltunk fs. A SZIRMA BESENYŐI AUTOBONTO változatlan foimában áll a kedves ügylelek rendelkezésére: — bontott alkatrészek értékesítése (Multicar, IFA stb.) — forgalomból kivont gépjármüvek felvásárlása magánszemélyektől és közület- töl — haszongépjármű- értékesítés, -közvetítés — szaktanácsadás, gépkocsik értékmegállapítása Hívásra házhoz megyünk, megegyezés esetén a felvásárolt gépkocsit elszállítjuk. Telephelyünk: Szirmabesenyö— Sajovamos között a Skála-raktár mellett Telefon: 16-482/L3 Nyitva: hétköznap'7-15 óráig Vezető: Ozorák István. Személygépjarroü- afkatrészrsmeFettet rendet ke rn férfnmmkatársat keresünk ELADÓI MUNKAKÖRBE. Cim: Autóker, Miskolc, Zsolcai kapu 7. sz. Úttörőcsapatok, közületek, magánszemélyek figyelmébe! CSAK 30 NAPOS A NEM MINDENNA-POS papírgyűjtési akció! AZ 1984. NOVEMBER 1-30-K3 A MINŐSEGENKÉNT VÁLOGATOTT ES ÁTADOTT kötegelt fekete-fehér újságpapírt, kötegelt színes folyóiratokat, hullámpapírt, nátronzsákot, irományt, brosúrát és vegyes papírhulladékot 20 százalékkal magasabb áron veszi at az (sMok-magyarotsecigi Nyersanyaghasznosrtó Vallalo* valamennyi telepe és átvevöhelye Borsod, Heves és Nográd megye egész területen! A MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VALLALAT felvételre keres GÉPKOCSIVEZETŐKET, okik a 21. életévüket betöltötték, „D" vagy „C” vizsgával rendelkeznek, legalább 1 éves vezetési gyakorlatuk van, és 20 000 km levezetéséről igazolással rendelkeznek. Kereseti lehetőség: 5000-9000 Ft/hó. „D” vizsgával nem rendelkezők részére az Autóközlekedési Tanintézetnél INGYENES „D”-TANFOLYAMON VALÓ RÉSZVÉTELT biztosítunk. Felvételre keresünk továbbá: ♦ autószerelőket, ♦ betanított autószerelőket, ♦ jegyellenőrőket, ♦ lakatosokat, ♦ esztergályosokat, ♦ villanyszerelőket, ♦ takarítókat, ♦ segédmunkásokat. A vállalat dolgozóinak és azok családtagjainak a városi autóbuszokon és villamosokon DÍJMENTES UTAZÁST BIZTOSIT. Felsözsolca, Kistokaj, Szirmabesenyő, Alsózsolca, Malyi, és Nyékládháza községekből a napi bejárást személyzeti járatokkal biztosítjuk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, Szondi Gy. u. 1. 101/B-s autóbusz-végállomás.