Déli Hírlap, 1984. augusztus (16. évfolyam, 180-205. szám)
1984-08-28 / 202. szám
Dixi tanár úr Mexikóba készül 5^c A Jókai utcai általános iskolában is tanítani kell szeptembertől (Kiss József felvétele) Ha elkészült, miért nincs készen? Benkó-adatbank A dixielandnek sok híve van ma Magyarországon. Ehhez nagymértékben hozzájárult hét kitűnő zenész, akik immár három évtizede megszakítás nélkül szerepelnek a hazai közönség előtt. A Benkó-dixie- londról van szó. Ez az a magyar együttes, amelyet határainkon, sőt kontinensünkön túl is jól ismernek. Vasárnap este a X. miskolci ipari vásár és kiállítás keretében adtak nagysikerű koncertet a Rónai Sándor Művelődési Központban. Alig ült el a vastaps, amikor a zenekar vezetőjével, Benkó Sándorral beszélgettünk. — Minden ülésen egy cédula várt a nézőkre, amelyre „Benkó-adatbank” volt írva. Mit takar ez? — Azt hiszem, a világon egyedüli rendszerbe gyűjtjük a zenénket kedvelőket. Körülbelül egy éve minden koncerten megtalálhatók ezek a cédulák, amelyeket névvel, lakcímmel kitöltenek a híveink és ezeket számítógépben tároljuk. Egy-egy nagyobb eseményről, programunkról értesítést küldünk. Nagyon fontosnak tartjuk az effajta kapcsolatteremtést, és eddig mintegy 40 ezer (!) rajongónkról tudunk .. . — Legközelebb miről küldenek értesítést? — Arról, hogy három hétig nem leszünk itthon, mert november 4-én Mexikóba utazunk. A fővárosban lépünk fel többször is a szocialista országok bemutatkozó vásárán, amelyet a Hungexpo szervez. A télen még egy ázsiai körúton mutatkozunk be, és ezt követően ismét Kaliforniába látogatunk. — Hogyan tudja ezt időben összeegyeztetni a tanári munkájával? — A Budapesti Műszaki Egyetemen számítógépes optimális tervezést oktatok. Szerencsére nagyon segítőkészek a kollégák, és így minden turné alatt van, aki helyettesít az órákon. (temesi) Uj iskolák Amióta a város új lakótelepei felépüllek, nem múlik el tanévkezdés iskolaavató nélkül. Az üj lakások számától függ, hogy egy-egy lakótelepen hány általános iskola épül, sokszor tehermentesíti a régi intézményeket az új. Körzetesítésnek hívják ezt, és sok-sok év után mára már talán elmondhatjuk, hogy az általános iskolás korosztály átcsoportosítása egyre kevesebb gondot okoz. Mármint ami a gyerekek elhelyezését illeti, mert az iskolaépítés — úgy túnik — nem is olyan egyszerű. A nyári szünetet — értelemszerűen — mindig arra használják, hogy a lestrapá- lodott épületeket gyerekmentesen rendbe szedjék. Mint arról mi is hírt adtunk, a felújítási munkálatok rendben lebonyolódtak az elmúlt két hónapban. Ennek az az oka, hogy nagyon régen rájöttek: a kisebb munkákat magánvállalkozóra kell bízni, aki (egy kisiparos költségvetésében ez figyelemre méltó tételnek számít) gyorsan dolgozik. Az építkezést viszont nagyvállalat végzi, amely más munkahelyekről, lakásépítkezésekről csoportosítja át á szakembereit. így áll elő az a helyzet, hogy miközben a tanévkezdésre elkészül az iskola, tulajdonképpen még nincs készen. Tanítani lehet az utolsó napokban villámgyors munkával berendezett tantermekben, de az összes többit, a más rendeltetésű helyiségek munkálatait már bizony gyermeki asszisztenciával szokták elvégezni. + A TORNATEREM KICSIT KÉSŐBB Miskolc egyik viszonylag nagyszabású lakótelepi építkezése, a Jókai utcai, lassan befejezéséhez közeledik. A Szó szoros értelmében lassan készült a Jókai utcai általános iskola is, amelynek az építkezése egy évig állt. Szeptembertől tanítanak a 12 tanteremben. Itt a tornateremre kell majd várni, mert augusztusban még úgy tűnik, hogy ennek a burkolását októoerben tudják befejezni. A másik új iskola a Szputnyik utcán van Hejő- csabán, ez szintén 12 tantermes, és szintén új építkezésnek kell tartani a Nagy- váthy utcai általános iskola megújulását is. A meglevő kilenc mellé ugyanis négy tantermet építenek, ezen kívül ebédlőt, tornatermet és műhelyt. Az arrajáró láthatja. hogy itt is lesz mit csinálni még a tanévkezdést követő hetekben is. + TEHERMENTESITES TERHEKKEL A Jókai utcai általános iskola a néhány eve meg több, mint ezer gyereket tanító Fazekas utcai 6-ost tehermentesíti, a Szputnyik utcai a régi hejőcsabai iskolát, azonkívül Miskolc kisegítő iskoláit is; a nyolc normál osztály mellett nyolc kisegítővel indulnak szeptemberben. A Nagyvátny bővítésére, a város átrendeződése mellett, főleg azért volt szükség, hogy jobb körülmények közé kerüljenek a századfordulón épült' intézmény gyerekei. Minden új iskolára nagyon nagy szükség van, és az sem számít kis megrázkódtatásnak, amit egy-egy új intézmény a családok számára jelent. A körzetesítés egyenlő az iskolaváltoztatással, és mindig messze az idő, amíg egy új épületből iskola lesz. Az annyit emlegetett pedagógiai munka ilyenkor a gyakorlatban úgy néz ki. hogy nemcsak a legkisebbeket kell az iskolához szoktatni, hanem a netedik-nyolcadiIsmerkednek az iskolával Hagyomány a 101. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben, hogy a leendő elsős diákok a tanévnyitó előtt megismerkednek az iskolával. Augusztus 31-én, pénteken az intézet új tanulói nemcsak az iskolát látogatják meg. de megtudják azt is, hogy kik tanítják majd őket a következőkben. Ezen kívül ismertetik velük a vállalati gyakorlat rendjét, s a házirendet is. 4 Miskolc városi Televízió műsorközlő munkatársakat keres! Várjuk azoknak a 18—35 év közötti nőknek és férfiaknak a jelentkezését, akik tehetséget éreznek magukban műsorközlői feladat ellátáséra. A jelentkezők alkalmassági vizsgán vesznek majd részt. Jelentkezni lehet 1984. szeptember 10-ig levélben, melyben kérjük, szíveskedjenek feltüntetni nevüket, címüket foglalkozásukat, iskolai végzettségüket és munkahelyüket. Címünk: Miskolc városi Televízió, Miskolci Gyermek- város, Vöröshadsereg útja. kos nagyok kivételével (ezt a korosztályt meghagyják a régi helyükön, már nem mozgatják) minden évfolyamot meg kell ismertetni az iskolájával. Meg kell értetni a gyerekkel, hogy ez az ő iskolája. És ebből a szemszögből nézve a pedagógusok dolgoznak az építők asszisztenciájával. A tereprendezést az új épületek körül általában a kertészeti vállalat végzi. Mint ezt is megírtuk, van elég bajuk a lezajlott átszervezések miatt, de ez egyáltalán nem vigasztalja az iskolákat, ha a gyerekeket nem lehet kiengedni az udvarra, mert térdig sárban járnak. A nagy építőipari vállalatoknak is van nyereségesebb munkájuk, mint az iskolaépítés, de azért tervezhetnének úgy, hogy legalább becsengetés előtt néhány héttel elvonuljanak, tornaterem, konyha is időre elkészüljön. A huszonnegyedik órára úgyis megcsinálják. Öt perccel hamarább kellene. M— Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: A Káüió Dalszínháza. — 14.28: Nóták. — 14.40: Eio világirodalom. — 15.00: Hírek. — la.Oö: Régi híres enekesek műsorából. — 15.20: Sziriusz és a Rettenetes Vendég... — 10.00: Kóruspodium. — 10.27: Délutáni Radiószinhaz. — 17.00: Hírek. — 17.05: Társadalom és iskola. — 17.35: Bodza Klára és- Dévai Nagy Kamilla népdalokat énekel. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hói volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: ,,Nel mezzo del cammin di nostra vita.” — 19.27: Magyar: Imre népdalfeldolgozásaiból. — 19.48: Lesznek-e biokertjeink? — 20.18: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 21.18: Rádiószínház. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tiz perc külpolitika. — 22.30: Arpassy Sándor cimbalmozik. Fátyol József klarinétozik. — 22.50: Mai várépítők. — 23.00: Operafinálék. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.30: Hírek. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.25: Látószög. — 13.30: A váci állami zeneiskola zenekara játszik. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Zenés délután. — 18.00: Kamasz-panasz. — 18.30: Hírek — 18.35: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságaiból. — 18.55: Jákó Vera es Bárány Pál László nótákat énekel. — 19.25: Veszélyes szikrák — feltöltött permet felhők. — 19215: Csak fiataloknak! — 20.30: Hírek. — 20.35: Magyar anekdotakincs. — 21.03: Nosztalgiahuilám. — 22.03: Kálmán Imre operettjeiből. — 23.00: Hírek. — ’ 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.07: Magyar irodalmi arcképcsarnok. 13.27: A Debreceni Dzsesszegyüttes és a Debreceni Ütőhangszeres Együttes játszik. — H.00: Világújság. — 14.20: Vivaldi: Tizenkét concerto. — 16 02 • Nepek zenéjéből. — 16.45: Labirintus. — 17.00: Kapcsoljuk a 22- es stúdiót. — 18.00: Madrigálok. — 18.30: Na maternjem jeziku’ — 19.00: Hírek. - 19.05: In der Muttersprache. — 19.35: operaest. — 20.35: Didier Lockwood dzsesszegyiittese játszik. — ->i oo- Kamarazene. — 22.00: Elefánt" éi <?triT‘erÖ' f — :2-20: Richard Strauss: Imigyen szöla Zara?2'58: Rádiószínház. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Müsor- ismertetes. hírek, időjárás. — Muvészportrék, színház. történeti érdekességek. Dr. Gyár- fas Agnes eiöadása. — a Royal i- ^harmonikus Zenekar egy ve- legeMUűI — 17.30: A Szabad szÜ fliV Vkm11?1-61“2®* a szi°vák rtem- cUVvfelke-les 40- évfordulójára, is Pauiovit'i Ágoston. lí“' Eszak-magyarországi krónika. (A B.-A.-z. megyei Ta- 2SS?..-v-. B- , jelentést hallgatott rulrn»«« lokaJ-he*y.AUUi rekonst- ruKr^Qs, .lyty vegret!» jtasarol es a 1 :^bbi-fciaaaSk“kWÍr|ajíó- t.i cko.- 5. . munkás kulturális hetekről Salgótarjánban.). 18.25—;4.8.30: Lap- és műsor- előzetes. Televízió, 1. műsor: ifi.55: Hírek. — 17.00: Beszédműveié». — Nézze meg,, hallgassa meg... Volt egyszer egy fesztivál Ez a fesztivál az első volt a rockzene hazai történetében, a diósgyőri stadionban rendezték meg 1973-ban. Az ott fellépett együttesek közül azóta nem egy már megszűnt, vagy átalakult, illetve újak születtek — és bomlottak fel —, de azért néhány régi nagyágyú itt volt a tavalyi, jubileumi rockfeszti valón, a MÉMTE- pálván. Az 1983 szeptemberében megrendezett fesztiválon Koltay Gábor rendező irányításával a tévé is forgatott. A Péntek esti randevú című ifjúsági műsor keretében mutatják be a Volt egyszer egy fesztivál című koncertriportfilmet, melyben masok mellett közreműködik az Omega együttes. az Edda Művek, a P. Mobil. (Hogy miért kellett egy évet várni, azt nem tudhatjuk, mint ahogy azt sem, hogy az Edda tavaly év végi búcsúkoncertjéről készüli filmet mikor láthatjuk.) Szombaton tanévnyitó, hétfőn megkezdődik az iskola. Köpeczi Béla művelődési miniszter országos tanévnyitó beszédét 1-én, délután fél 5- töl közvetíti a televízió a Pécsi Nevelési Központból. Még egy iskolai műsorra hívjuk fel a figyelmet. Lapunkban is írtunk már az általános iskolák 7. és 8. osztályaiban bevezetendő fakultációról. Ez a témája az Újdonság az iskolában című kétrészes műsornak (melyet május végén már egyszer levetítettek), amit ma délután F.gy kép a tavalyi miskolci rockfesztiválról: Szűcs Antal Gábor és Frenreisz Károly (Temesi László felvétele) 6 óra 5 perctől a második, holnap háromnegyed 6-tól az első programon sugároz a tévé. Hazánkba is elért a világ számos részén már zajló vita a mezőgazdaság kemizálásá- nak hasznáról, illetve káros voltáról. Tavaly óta már nálunk is könyvek, tanácsadó cikkek sora jelent meg a vegyszer nélküli művelést hirdetve. Lesznek-e biokertjeink? címmel kerekasztal- beszélgetést sugároz a Kossuth rádió ma este háromnegyed 8 után 3 perces kezdettel. A műsorvezető Palu- gyai István. Ugyanez.a téma kerül terítékre a Falurádióban szombaton délután fél 2-től. Bitechnológia és kemizálas a szerkesztőségi beszélgetés címe, a műsor szerkesztője Tál a Simon Tibor. 17,20: A Tenkes kapitánya. — 17.4): Rallye-bajnokok. — 18.15: Életet az éveknek. — 18.55: Művész eivtárs... — 19.40: idősebbek is elkezdhetik... — 19.45: Esti mese. — 20.00; Tv-hlradó. — 20.30: Vörös jel. — 21.20: Stúdió ’84. — 22.25: Szép magyar tánc. — 22.30: Tv-hirado. Televízió, 2. műsor; 18.05: Újdonság az Iskolában — 18 40: A tejeseinber. — 19.30: Htjaink. — 20.00: Az Iraki Népi Együttes műsora. — 20.35: Ki vagyok én? — 21.35: Tv-híradó. — 22.00: Autó-motorsport. — 22.20: Asz- szony a kövön. — 22.45: Képújság. Szlovák televízió: 14.3«:. Dokumentumfilm. — 14.55: Dokumentumműsor. — 17.00: Dokumentumfilm. — 17.30: Hangverseny. — 19.30: Tv-híradó. — 20.30: Szovjet film. — 22.00: Világtm- üőó. — 22.15: Musica viva. Kiállítások: Fotógaléria <10— 18) : Miskolc archív fotókon. — Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ (10—18): Kovác* Éva kerámiái. — Herman Ottó Muzeum (10—18): Ember es munka. — a Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjteménye, — A tér. meszet három országa. — Ásványok. növények, állatok Eszak- Magyarországrol. — Népviseletek peri György gyűjteményéből. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszazad magyar festészete. — Borsod—miskolci Muzeurn (io—18i: Kondor Béla-emiékkiallHas. — Az esz a k-magyarországi posták története. — Herman Ottó-em- lekház (10—18): Herman Otto • élete es munkássága. — A Bük« élővilága. — Diósgyőri vár <9— 18): A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Déryné-ház (9—18): Déryné-em- lékszoba. — Üvegművészet! emlékek a XVI—XIX. századból. Filmszínházak: Béke (3): Vér. testvérek (felújítás, mb. színe» NDK) — (n0): A szenzáció áldozata (mb. színes amerikai) — (f8): öld meg a Sogunt! (mb. színes iápán. 16 éven felülieknek. ni. helyár!) — Béke ka- maramozi (4): A bosszúállók (szovjet) — (6): A Kobra napja (mb. olasz. 16 éven felülieknek. III. helyár!) — Kossuth (fsi: Az ember, aki lezárta a varost (mb. színes szovjet, 14 éven felülieknek!) — (hi)5 és 7): fű a szénakazalban (mb. színes angol, 16 éven felülieknek. III. heivár!) — Hevesv Iván Filmklub M5 és f7): Szelíd motorosok . (színes amerikai. 16 éven felülieknek!) — Táncsics (f5 és f7): Omega. Omega. Omega (színes magyar. II. helvár!) — Táncsics kamaramozi (6): Szeretők (színes ma- eyar. 14 éven felülieknek!) — Szikra (4 és 6): Balfácán (mb színes francia. III. helyár!) — Petőfi (Í5 és #7) : Ordasok között (mb. szovjet) — Tokaj, diszkómozi (7): A piszkos tizen, kettő I—II. (mb. színes amerikai, 14 éven felülieknek!) — Tapolca kertmozi (7 órakor a teremben. 9 órakor a kertben): King-Kong (színes amerikai. 14 éven felülieknek. kiemelt és III. helyár!) — Vasas parkmozi (f9l ; A szenzáció áldozata (mb. színes amerikai). — Avas-déli mozi (f9l: Eszkimó asszony fázik (színes magyar. 16 éven felülieknek!) — Egyetem étterem (9) Abba (színes svéd—ausztrál. II. helyár!) — Szirma íf6): Vértestvérek (mb. színes NDK). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Kötődésem a tájhoz. — 8.56: Utazó ügyintézők. — 9.10; Nóták. — 9.44: Kis magyar néprajz. — 9.49: Tarka mese. kis mese. — ÍO.OO: Hírek. - lO.Oö: A képzelet varázslója. — 16.34: Filmzene. — 10.43: Wilhelm Furtwängler vezényel. Petőfi rádió: 8iK): Hírek. — 8.05: Forradalmi dalok. — 8.20; Tiz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Idősebbek hullámhosszán. — 9.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.45: Fúvós— polkák. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: Hírek. — u.35: A Szabó család. 3. műsor: 9,00: a Budapesti Fúvósötös játszik. — 9.43: A Francia Rádió énekegyüttésénele hangversenye. — n.oo: Hírek. — 11.05: A leprások ápolónője. — H.35: Dzsesszarchivum. Televízió, l. műsor: 10,05: Lábus postás. — 18.9S: Delta — 11.09: utazás Alcarriába. —11.3*: Képújság.