Déli Hírlap, 1984. augusztus (16. évfolyam, 180-205. szám)

1984-08-28 / 202. szám

r Embertől emberig A drótgyárban az ismerős kapus igazoltat, s* a korábbi gyakorlattól eltérően belé­pési engedélyt állít ki.. A szi­gorodásnak ez a külső jele is utal arra, hogy Miskolc „si­ker-gyárában” valami meg­változott. A párttitkár nem magya­rázkodik, hanem tényeket közöl. A negyvenórás munka­hétre való áttérés miatt kieső munkaidőalapot gyáron be­lülről kell pótolni. Az ösztön­ző bérezés bevezetése mel­lett nagyobb munkahelyi fe­gyelemre is szükség van. A feszes gazdálkodás nem tűri a csellengőket. Ezért á foko­zottabb ellenőrzés a kapunál és a kapun belül is. • A PiAC DONT Kovács Mihállyal, a De­cember 4. Drótművek párt­bizottságának titkárával a gyár jövőjéről beszélgettünk, tudva azt, hogy már jó más­fél éve új feiezet kezdődött a Besenyői úti vállalat törté­netében. — Az 1982-es esztendővel lezárult egy korszak. Egy olyan korszak, amelyben — mai szemmel nézve — vi­szonylag könnyen boldogul­tunk. Tíz esztendő alatt meg­duplázódott a termelés, lát­ványosan növekedett az ex­port, szép nyereséget köny­velhettünk el és fizethettünk ki. Tizenegy, nemzetközi szabadalommal védett talál­mányunk van. s mi tagadás, válogathattunk a megrende­lések között.. . Aztán fordult a kocka. Amint az várható volt. a kohászatot, mint alap­anyaggyártó ágazatot sújtó válság átterjedt a továbbfel­dolgozó ágazatokra is. Ter­mékeink világpiaci ára csök­kent, s fokozódott a konkur- rencia. Közben a belföldi alapanyag-árak emelkedtek, de ezt a külföldi partner, érthetően, nem hajlandó elis­merni az árban. A vevőt nem érdekli a belső árrendszer, szabálvozórendszer módosí­tása. Ö az értéktörvény sze­Üdítő, hektoliíerszámra ^ Mindenki másképp csinálja: ki késsel.'.'. Kiss József . ki kanállal Több mészpép A Lenin Kohászati Művek kombinált acélművének üzembe helyezésekor a koráb­binál jobb minőségű meszet igényeltek a hejőcsabai gyár­tól. A HCM-ben igyekeztek eleget tenni a technológia megkövetelte elvárásoknak. Már az év elejétől üteme­sen szállítják a kért minő­ségű meszet. Ez a 28-as jel­zőszámot viseli a korábbi 25-sel szemben. A szám azt jelenti, hogy 10 kilogramm mészből hány liter mészpép nyerhető az acél gyártásá­hoz. Előnye még ennek az új gyártmánynak. hogy használatakor kevesebb ki- égeteüen, vagy kőmaradék keletkezik. nalú karbantartási munkák­nak köszönhető, hogy jó ál­lapotban vannak a gyártó­sorok. A gyár másfél száz dolgozóból álló szakmunkás- állománya már csaknem uni­verzálisan alkalmazható. Ha például a szeszüzemben kar­bantartás van. akkor azott dolgozók átmehetnek az üdí­tőital-üzembe, ahol ugyan­úgy ismerik a gépsorok ke­zelését. Nőtt az üdítőital-választék a Miskolci Likőrgyár ter­melésében. A Coca-Cola mel­lett Sztár-üdítőket is palac­koznak. Kínálnak még cit­rusféléket, narancs, citrom és tonik üdítőket. A meggy, a málna és az alma Sztár kólák mellett itt készül még a szénsavval dúsított, köz­kedvelt Tapolcai víz. Éven­te összesen 135 ezer hektoli­ter üdítőt szállítanak a meg­rendelőknek. Véradó kohászok lódtak az emberek. Volt, aki bírta, volt. aki feladta. A dróthúzók, , hőkezelők, fém- bevonók általában ötven szá­zalékkal kaptak több bért, egyik hónapról a másikra. Ä párttitkár mondja: — Nagy ára van ennek. De mi azt szeretnénk, ha émbere- ink drótgyári dolgozóként is boldogulnának. Csak jelsza­vakkal ma már nem lehet operálni. Meg kellett terem­teni a pénzszerzés vállala­ton belüli feltételeit. Ná­lunk nincsenek gmk-k' Nem tiltottuk, de nem volt rá szükség Egyrészt azért, mert a termelőapparátusban nincs fehér folt, másrészt azért, mert a hivatalosan megnyújtott műszak is jó pénzt ígért. A műszakilag megoldatlan kérdésekre — több millió tforint kilátásba helyezésével — pályázatot írtunk ki. O nem léphetjük at... A drótgyári változások a korábbi személyi változáso­kon is lemérhelök. Ez a mozgás csak fokozódni fog, részben a nyugdíjazások mi­att, részben a feladatok és a felállás változása miatt is. Itt már készülnek a válla­lati tanács megalakítására, a tulajdonosi jogok gyakorlá­sának erősítésere, a vezetés kollektivizálására. — A politikai munka a gyáron belül úgy támogat hat­ja leginkább a központi aka­ratot, ha embertől emberig, brigádtól brigádig agitál és mozgósít. A Sy i rm a besenyői, felsőzsolcai bejárók otthoni gondja: a miénk is. A műve­zetők fórumán személyes problémák hangzottak el. De így teljes a kép! Csak együtt és egyszerre tudunk boldo­gulni. Várjuk — reményked­ve is. félve is — a jövő ér elejétől esedékes, az életfel­tételek alakulására is kiható gazdasági változásokat. Mi szeretnénk nagyobb szigort ott, ahol szigor kell, s na­gyobb kalácsot annak, aki többet tesz le az asztalra . .. De tudjuk azt is. hogy saját árnyékunkat nem léphetjük át. S ez éppúgy vonatkozik a drótgyárra, mint az egész népgazdaságra. Brackó István A dinnyevásár nem zsákbamacska: a lék rhindent elárul M Dinnyelavina A nyárutó egyik legbizto­sabb jele a piacokat elborító dinnyelavina: ha megjelen­nek a szemet gyönyörködte­tő nagy zöld gömbök, hama­rosan itt az ősz. A dinnyevá­sárlás olyan, mint a foci, min­denki ért hozzá, számtalan jobbnál-jobb tanácsot kap­hatunk a csalhatatlan jelek­ről, amelyek tévedhetetlenül jelzik a dinnye minőségét... A legbiztosabb mégis a lé­kelés, az más kérdés persze, hogy a félénkebb vásárló mindenképpen megveszi a meglékelt drága gyümölcsöt. Mert drága a dinnye, úgy lát­szik. nem akar lemaradni más — elegánsabb szájrnig?á- sú — gyümölcsök mögött. Szerencsére, ha az említett zöld lavina valóban elönti a piacot, akkor kissé ..maga alá temeti” az árakat is: en­nek biztató jeleként már lát­hattunk kilónál jóval na­gyobb dinnyéket tízforintos egységáron. Immár csaknem másfél évtizedesk a Miskoici Likőr­gyár amerikai gyártmányú Coca-Cola-gyártó gépei. Ha­sonlóan öregek a szeszüzem gépei is. A magas színvo­Mi mondjuk... Mit kell tenni a magából kikelt, elvörösödő fejjel ordí­tozó, jogosan reklamáló vevővel? Például nem szabad fél­beszakítani. és nem lehet gyanúsítgatni sem, hogy ő volt a reklamált hiba okozója. Ugyancsak tilos a vevőt ámítgatni azzal, hogy villámgyorsan megszüntetjük a kifogásolt hibát. Főbenjáró vétek a reklamáció intézése során a vevő kiok­tatása. valamint a közömbös magatartás is. Mindezek csak apró szemelvények abból a cikkből, amit német eredetiből fordítottak, s egyik kereskedelmi vállalatunk üzemi lapjá­ban közöltek le. A reklamáció gyors elintézése a legjobb reklámok egyike — ezt a véleményt osztják úgy látszik a hazai vállalatunknál is. Egy apró szócska volt mindössze za­varó a takaros cikkben, amikor is azt olvashattuk, hogy a vállalatok többsége még nem részesíti kellő figyelemben a reklamációk intézését. Még? Már! A kereskedelemben ugyanis szinte már mindent feltaláltak, csak nem volna szabad elfelejteni. A neves miskolci Csendom-féle zöldség­rint kalkulál. Azaz: a világ­piaci árak a mindenkori ke­resleti—kínálati viszonyok tükrében alakulnak. • BÉR ES EXPORT A gazdálkodás törvényeinek és mindenkori szabályainak ellentmondásai olvkor furcsa helyzeteket is szülhetnek. Az alumínium-, (illetve bauxit-) nagyhatalom Maeyarorszáaot hátrányosan érintette a ..fe­hér aranv” árának világpiaci visszaesése. De a drótgyár a mélypont idején sem kapott olcsó alapanyagot, sőt.' ez év elejétől növekedtek a be­szerzési árak. Igaz. meglódult a félkész, termékek (acél-alu­mínium kábel) piaca, de az árak most ismét csökkenő tendenciát mutatnak. A szin­te havonkénti változást egy szigorú kötöttségű magyar vállalat gyorsan és rugalma­san követni nem tudja. (Idő­közben emelkedett néhány import anyag — horgany, ólom — ára is, s ez is rontot­ta a jövedelmezőséget.) — Nekünk sem mindegy, hogy mit csinálunk, meny­nyiért csináljuk, s meny­nyiért tudjuk eladni. Eddig — szerényen fogalmazva — rentábilis volt a drótgyár. A kísérleti bérszabályozás fel­tételei viszont szigorúak. A kétezres kollektíva csaknem minden tagja rájött arra, hogy az egyéni boldogulás azon múlik, hogy hogyah boldogul a gyár. A műszaki és bérfejlesztésre szánt pénz (az egyre csökkenő preferen­ciák mellett) attól függ, hogy milyen a termelékenység, mennyi a nyereség, s meny­nyi a főként dollárban mér­hető export. A valutában el­számolható kivitelről nem mondhatunk le, mert külön­ben elvesztenénk a piacot. Nem titok, hogy néhány ter­mékünket veszteséggel ér­tékesítjük, de a mérleg még mindig pozitív. És várjuk, reméljük a kedvezőbb világ­piaci áramlatot. Változtat­tunk is, és készülünk a vál­tozásokra is. Májustól (a pótlékok mi­att) megvastagodott a borí­ték a drótgyárban. Nem rit­ka az ötszámjegyű kereset azóta. A sodróműben példá­ul önként jelentkező vállal­kozókat toboroztak a gép­csoportokra. Képesség', rá­termettség szerint szelektá­Új történet a régi gyárban Huzalfa Ez a mész nemcsak ko­hászati célokra alkalmas, építkezéseknél is használha­tó, sőt a vegyipar is igény­li — ezért fokozzák a ter­melését. üzletben évtizedek óta ott virít a felirat: Ha meg van elé­gedve, mondja el mindenkinek, ha nincs megelégedve, mondja el nekem. Ml, vevők úgy vagyunk ezzel, a legtöbb helyen mondanánk is, csak legyen, aki meghallgatja. (k-ó) A múlt hét végén véradó­napokat rendeztek a Lenin Kohászati Művekben. A há­rom nap alatt 80 liter vért adtak a kohászok. Kábelvégből és különféle huzalokból készít fákat az NSZK-beli Gerhard Engel­hardt. Tíz centiméter a leg­kisebb és egy méter a leg­nagyobb huzalfa magassága, képünkön egy közepes nagy­ságú ilyen műtárgy látható. Vásárlója szerint ennek a fának az az előnye, hogy nem hullatja a leveleit, s persze öntözni sem feltétle­nül szükséges.

Next

/
Oldalképek
Tartalom