Déli Hírlap, 1984. február (16. évfolyam, 27-51. szám)

1984-02-04 / 30. szám

Szemere nagy kedvvel játszott a középpályán. Felvéte­lünkön Fiiegeit igyekszik szerelni. A német játékos mögött egy új diósgyőri, Tözsér figyeli,.sikerül-e? (Szabó István felvétele) Lz még n 112) on idény eleji játék volt... „Visszavágtak” a vendégek Brandenburg Steel—DUK 2*1 (0*1) Meglepően sokan gyüle­keztek tegnap a DVTK-sta- dion környékén. Nem vélet­lenül. Kiéheztek már az igazi focira, s természetesen kíváncsiak voltak arra is, hogy a már ismert kedven­cek mellett mit nyújtanak az újak. Hát ami azt illeti: igencsak idény eleji játékot láthattak.... & Már az első percekben kitűnt: a vendégek még szervezettebben védekeztek, mint tették azt szer­dán, s a gyors kontratámadá­sokra igyekeztek összpontosítani. Bár a Veréb — Szlovák, Oláh, Bősz, Takács, Kiss (Szabó), Menyhárt (Sztahon, Tözsér), Sze­mere, Lippai, Dzurják, Boros­tyán (Fehér) összetételű hazaiak keztek jobban, Menyhárt sérü­lése — az 5. percben el is kel­lett hagynia a pályát — igen­csak megzavarta a diósgyőrie­ket. Mindössze Dzurják közeli, a kapusban elakadt lövése jelen­tett eseményt ebben az időszak­ban. A Bahra — Mánké, Ringk, Krauter, Kraschina (Kölsch), Schulz, Gumtz. Malyska (Arendt), Jeske. Fiiegei, Schok- necht összeállítású, II. Osztályú, NDK-beli együttes kitűnően ver­te vissza a támadásokat, sőt ve­szélyes ellenakciókat is vezettek. Félórányi játék után szerzett ve­zetést a DVTK. Jobb oldali ak­ció után a beadás egy védőről Lippai elé pattant, aki közelről a bal felső sarokba lőtt, 0-1. Egy perccel később növelhette volna előnyét a DVTK, de Bah­ra parádés védéssel mentette Kiss lövését, majd a diósgyőri középpályás szabadrúgását ök­lözte ki. Egyre nagyobb fölény­be kerültek a hazaiak, néhány szép megoldás aratott elismerést, ANYAKÖNYVI HÍREK HÁZASSÁGOT KÖTÖTT; de a befejezésekkel adós ma­radt az együttes, A 40. percben Borostyánt a lövés pillanatában meglökték, de így is Bahra bra­vúrja kellett ahhoz, hogy ne szülessen újabb gól. Fordulás után Dzurják vétette el közelről a kaput, s a nagy helyzetkihagyás után nem ma­radt el a büntetés sem. Az 54. percben Krauter szabadrúgását Jeske 8 méterről fejelte a bal felsőbe, 1-1. Egy perccel később megint csak Jeske veszélyeztetett, de Veréb bravúrral mentett. Ám az 56. percben már ő is tehetetlen volt. amikor Jeske szögletét Schoknecht bebólintotta a bal felsőbe, 2-1. Ezután még Verébnek kellett parádésan védenie a balszélső újabb fejesét, majd átvette az irányítást a DVTK, de fölénye meddőnek bizonyult, mert a csa­tárok ordító gólhelyzetben sem tudták bevenni Bahra kapuját. A látottak igazolták Fekete Fe­renc vezető edzőt, aki a talál­kozó előtt azt mondta: „Megle­hetősen fáradtak a fiúk — fő­ként az újonnan igazoltak —, így ki tudja, mire lesz képes a csapat.. Ennek ellenére is biztató volt, hogy sok helyzetet alakítottak ki az ellenfél kapuja előtt, így tehát már csak a be­fejezésre kell jobban összponto­sítani. Az újabb lehetőség már ma délelőtt adott volt, hiszen 11 órától a csapat az Eger SE ellen játszotta újabb előkészü­leti mérkőzését. ... • T. Z. alEős Miskolc 1. Postahivatal felvesz érettségizett munkavállalót vál­tozó munkahellyel, rendszeres helyettes munkakörbe. Jelentke­zés : Miskolc 1. posta, Kazinczy u. 16. szám, 117. szoba. Műsor SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Déli zeneparadé. — 13.25: Orvosi tanácsok. — 13.30: Hullámvölgyben a zöldborsóter­mesztés. — 14.00: Hírek. — 14.05: A hét embere. — 14.15: Népzenei példatár. — 14.25: Magyarán szól­va. — 14.40: Mindennapi irodal­munk. — 15.10: Üj Zenei Újság. — 10.00: 168 óra. — Közben: 17.00: Hírek. — 17.30: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Hírek. — 18.45: Népdalelőadók hangalbuma. — 19.30: A burok. — 20.29: A hege­dű virtuózai. — 21.19: Fjodor Sal- japin operaielvételeibol. — 22.00: Hírek. — 22.15: Európa hangver­senytermeiből. — 23.49: Tárogtjtó- muzsika. — 24.00: Hírek.. Petőfi rádió; 12.00: Jó ebédhez szol a nóta. — Közben: 12.30: Hírek. — 13.01: Rohanj velem.— 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: Filmzene. — 14.12: Telefon-party. — 11.30: Hírek. — 14.35: A Rádió Dalszínháza. Gé­sák. — 15.51: Nóták. — 16.30: Hí­rek. — 16.35: Slágerek mindenki­nek. — 17.30: Mozaikmontázs. — 18.30: Hírek. — 18.35: Sport. — 18.55: Popzene sztereóban, — 20.15; Sport. — 20.30: Hírek. — 20.35: Szivárvány. — 22.00: Slá­germúzeum. — 23.00: Hírek. — 23.15: Dzsessz. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.23: Zenekari ope­rarészietek. — 13.00: Hírek. — 13.07: Lemezbörze helyett. — 14:00: Kívánságműsor szombaton. — 16.00; Aranyalbum. — 17.02: Barokk operákból. — 17.30: Tip­top parádé. — 13.00: Kritikusok fórum«!. — 18.10: Népzene szte­reóban. — 18.40: A magyar szép­próza századai. — 13.55: A mar­koló. — 19.00: Hírek. — 19.05: Beethoven: e-moll vonósnégyes. — 19.39: A Szegedi Kamarazene- kar hangversenye. — 20.38: A rocktörténet- nagy előadói. — 21.38: Reneszánsz vokális muzsi­ka. — 22.33: Pénzt Marijának. — 23.30: Hírek. Televízió, 1. műsor: 14.20: Bre­ki és a többiek. — 14.45: Ki mi­ben tudós? — 18.05: Feleki Ka­mill és vendégel. — 19.10: Idő­sebbek is elkezdhetik___— 19.15; Esti mese. — 19-30: Tv-hiradó. — 20.00: vers — mindenkinek. — 20.05: Goldoni: Csetepaté Chiog- giában. — 22.00: ördögöt a far­kánál. — 23.30: Tv-hiradó 3. Televízió, 2. műsor; 16.40: Gó­lyavári esték. — 17.25: Kék fény. — 18.35: Iskolatévé. — 19.30: Az amszterdami Concertgebouw ze­nekar. — 21.10: Tv-hiradó 2. — 21.30: Magyar nemzetközi fedett­pályás atlétikai bajnokság. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Cziráki Lajos festmé­nyei. — szántó Dezső grafikák — Vasas Galéria (14—19): Cser­halmi Ágnes kiállítása. — szőnyi István-terem (9—13): Csup'or László festményei. — Herman Ot­tó Múzeum (10—18): Ember és munkg. — A Herman Ottó Mu­zeum numizmatikai gyűjteménye. — A természet három országa. — Ásványok, növények, állatok Észak-Magyar országról. — Mis­kolci Képtár (10—18): Két évszá­zad magyar festészete. — Bor- sod-miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla-emlékkiállitás. — A magyarországi délszlávok textil- művészete. — Déryné-ház (9—15) - Déryné-emlékszoba. — Üvegmű­vészeti emlékek a XVI—XIX. szá­zadból. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilá­ga. Miskolci Nemzeti Színház (3): Rómeó és Júlia. (Upor bérlet.) Filmszínházak: Béke (3): Hi­deg napok (magyar). — (n6): Gyilkosságok ok nélkül (színes szovjet, 14 éven felülieknek!) — (f8): Languszta reggelire (mb. színes olasz—francia, 14 éven fe­lülieknek, II. helyár!) — Béke kamaramozi (4); a kétarcú fel­derítő (mb. szovjet). — (3, 6): Hárman a slamasztikában (mt>. Jugoszláv ülőgarnitúra, hasz­nált, eladó. Érd.: Miskolc, Füzes u. 30. Tel.: 87-08«. főrmu Lada Combit vennék* Ajánla­tokat, ár- és évjárat-megjelölés­sel. Noré János, Miskolc, Mikes u. 6* ZY-os 1500-as Lada jó állapot­ban sürgősen eladó. Cím: Me- gyaszó, Lenin u. 35. «egyes Értesítem tisztelt megrendelői­met, hogy lakcímem és telefo­nom megváltozott. Üj cím; Sik- tár László szobafestő-mázoló mester. Miskolc, HL, Gépész u. 20. Tel.: 77-846. Elcserélődött TIT-rendezvényen január 27-én eg3^ sötétszürke ,Tonak”-ka!ap. Kérem leadni: Széchenyi út 29. IV/4. alá, dr. Fehér Gábornak. Pekingi palotakutya január 30- án a lyukói út elején pórázzal eltűnt. Törzskönyvezett kan, hosszú selymes, feketével tűzött világos szőrzetű. Tüdejével be­teg, gyógykezelés alatt áll. Nyomravezetőjét jutalmazom. La­katos, Mátyás király u. 34. színes amerikai, III. helyár!•) — Kossuth (f3) : Szeretők (színes magyar, 14 éven felülieknek!) — (hnő, 7): Spagetti-ház (mb. szí­nes olasz, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Hevesy Iván Film­klub (5): 2001. Ürodüsszeia I—II. (színes angol, dupla és II. hely­ár !) — Táncsics (±6): A XX. szá­zad kalózai (mb. színes szovjet, II. helyár!) — (f8): Bombanő (mb. színes amerikai, 16 éven fe­lülieknek, III. helyár!) — Tán­csics kamaramozi (6) : Bátorság, fussunk! (mb. színes francia, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Matiné: (í4) : A törökfejes kopj a (színes magyar). — Szikra (4. ö): Tűtorony (magyarul be­szélő színes kanadai, III. helyár!) — Petőfi (f5, f7): D. B. Cooper üldözése (mb. színes amerikai.. 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Fáklya (6, 8): E. T. (mb. szí­nes amerikai, kiemelt és 111. helyár!) — Fáklya kamaiamozi (f5) : A kék lagúna (amerikai, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Matiné (4): A legkisebb törpe (színes szovjet mesesorozat). — Ady , Művelődési Ház, matiné (2): A tizedes meg a többiek (ma­gyar). — Vasas, Sikerfilmek Mo­zija (4): A francia hadnagy, sze­retője (mb. színes angol, 16 éven felülieknek, II. helyár!) VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: öt kontinens hét napja. — 8 .21: Énekszóval, muzsikával. — S.OO: Tövisek és virágok. — ÍO.ÜO: Hírek. — 10.03: Százszorszép Színház. Kóconkóc. — 10.46: Va­sárnapi koktél. — 12.00: Hírek. — 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12.35: Édes anya­nyelvűnk. — 12.40: Rázós úton. — 12.50: Évszázadok mesterművei. — 13.37: Hatar-Idő-Napló. — 14.05: Népdajköiök pódiuma. — 14.30: Szonda. — 15.00: Hírek. — 15.05: Művészlemezek. — 16.19: Önmagunk teljes vállalása. — 17.00: Hírek. — 17.05: Bányászok szabadnapja. — 17.35: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Hírek. — 13.40: Büchner; Danton halála. — 19.48: Hallgas­suk együtt! — 20.30: A zene nem ismer határiakat. — 21.20: Jussi Björling oper^áriákat énekel. — 22.00: Hírek. — 22.15: Zenekari muzsika. — 23.22: Vladimir As- kenazi (zongora) felvételeiből. — 24.00: Hírek. Petőfi radio-. s.Wf: Hírek. — 8.05: Ki kopog? — matiné. — 8.39: Mi­re való a Messiás? — 8.50: Világ­hírű tenoristák operafelvételeiből. — 9.05: Mit hallunk? — 9.30: Színészek sanzonfelvételeiből. — 10.00: Szerpentin. — Közben 10.30; Hírek. — 11.00: Világvasárnap. — 12.10: Jó ebédhez szól a nó­ta. — Közben 12.30: Hírek. — 13.00: Rohanj velem. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Erről beszéltünk. — 14.30: Hírek. — 14.35: Táskarádió. — 15.33: Hilde Güden aperettdalo- kat éneke!. — 16.00: Útközben hazafelé. — 17.30: Húszas stúdió. — 16.30: Hírek. — 18.35; Sport. — 19.00: Poptarisznya. — 20.30: Hírek. — 20.35: Társalgó. — 22.00: örökzöld dallamok. — 23.00: Hí­rek. — 23.15: Romberg és Friml operettjeiből. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 7.00: Hét évszázad muzsikájából. — Közben 8.00: Hí­rek. — 9.10: Az álarcosbál. — 10.00: Új Zenei Üjsag. — 10.45: Öt kontinens hét napja. — 11.00: Hírek. — 11.03: Kapcsoljuk a Ze­neakadémia nagytermét. — Kb. 11.45: A riporterőrs vendége: Hajdú János. — Kb. 12.30: Opera- áriák. — 13.00: Hírek. — 13.05: Az imagination és a Fraez együt­tes felvételeiből. — 13.35: Magyar fúvószene. — 13.50: Gregor Jó­zsef és az MRT gyermekkórusa enekel. — 14.11: Kis magyar nép­rajz. — 14.16: A kamarazene kedvelőinek. — 15.01: Isao To- mita albumai. — 15.39: A Nem­zetközi Rádióegyetem műsorá­ból. — 16.09: Rossini: A tó asz- szonya. — 18.30: Na maternjem .ieziku. — 19.00 Hírek. — 19.05: In der Muttersprache. — 19.35: A Grúz Kamarazenekar hang­versenye. — Kb. 20.15: Színház az irodalomórán. — Kb. 21.25: Dzsessz. — 22.18: Aranyóra. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 8.00: Jó reg­gelt, jó szórakozást, jo pihenést! A stúdió kétnyelvű információs, szolgáltató és szórakoztató mű­sora. — Vasárnapi krónika. Lap­szemle. — 8.15: Programajánlat. — 8.20: Riporternapló. Februári tarka-barka. Szerkesztő: Hor­váth Kálmán. — 9.00: Táncrit- musban. — 9.20: Sport. — 9.25: Műsorösszefoglaló. — 9.30: Szlo­vák nyelvű műsor. (Hírek. — Zárszámadó közgyűlések Borsod, megyében. Jegyzet. — Vadászok kö ott. Riport. — Tv-pzogram- ajánlat. — Zenés percek.) Szer­kesztő: Mács Ildikó. — 9.35 :Mü- sorösszefoglaló es a délutáni program ismertetése. Délután: 18.00: Hírek, időjárás, műsoris­mertetés. — 18.05: Mérkőzésen, versenypályán. Vasárnapi sport­magazin. Szerkesztő: Tóth Zol­tán. — 18.27—18.30 : Müsorössze- foglaló és a hétfői program is­mertetése. Televízió, l. műsor: 3.15: Té­vétorna. — 8.20: óvodások film­műsora. — 8.40: Sátortábor bo­nyodalmakkal. — 9.05: Lakó­telepi gyerekek. — 9.35: A Don­gó-őrs pályát választ. — 10.05: Hírek. — 10.10: Az impresszio­nizmus. — 11.00: Kapcsoljuk a Pesti Vigadót. Zenebutik. — 14.05: Negyven éve prímás. — 14.50: Sportmúzeum. — 15.25: Khmer árvák magyar fedél alatt. — 15.50: Vasárnap délután. — 17.35: Műsorainkat ajánljuk. — 18.00: Delta. — 18.40: Tévétoma. — 18.45: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Zöld a vetés. — 21,40. Kapcsol­tam ... — 22.20: A koncertmes­ter. — 23.00; Hírek. Televízió, 2. műsor: 2Q.00- Hí­rek. — 20.05: összefüggések. — 20.55: Berlioz : Fantasztikus szim­fónia. — 21.50'; Telesport, Kiállítások: azonos a szomba­tival, kivéve a Szőnyi Istyán- termet, amely vasárnap zárva tart. Miskolci Nemzeti Színház (7): Rómeó és Júlia. (Bérletszünet.J** Filmszínházak: Béke (nio, fl2): Spagetti-ház (mb. színes olasz, 14 éven felülieknek, II. helyar !> — (3, no): Gyilkosságok ok nél­kül (színes szovjet, 14 éven fe­lülieknek !) — (f8) : Languszta reggelire (mb. színes olasz—fran­cia, 14 éven felülieknek, II. hely- ár!) — Kossuth (11): Gyilkos­ságok ok nélkül (színes szovjet, 14 éven felülieknek!) — (x3) : Szeretők (színes magyar, 14 éven felülieknek!) (hn5, 7): Spagetti­ház (mb. színes olasz, 14 even felülieknek, II. helyár!) — He­vesy Iván Filmklub (3, 6): 2001, Ürodüsszeia I—II. (színes angol, dupla és II. helyár!) — Hevesy, Mesemozi (10) : Süni a ködben (mb. színes szovjet). — (11): Mindent látó királylány (színes magyar). — Táncsics (f4): A XX. század kalózai (mb. színes szov­jet, II. helyár !) — (f6, í8): Bom- banö (mb. színes amerikai, III. helyár’) Táncsics kamaramozi (6) : Zúgügyvéd zavarban (színes olasz, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Szikra (4, 6): Tüto- rony <mb. színes kanadai. 111. helyár!) — Petőfi (fő. í7): D. B. Cooper üldözése (mb. színes amerikai, 14 éven felülieknek. III. helyár!) — Fáklya (4, 6): E. T. (mb. színes amerikai, kiemelt és III. helyár!) — Fáklya kamara- mozi (fő): A koncert (színes ma­gyar, II. helyár!) — Tokaj, Co­la bár (2) : Jöj jön vendégségbe (színes szovjet mesefilm). — Ady (7) : Donald kacsa és a többiek (színes amerikai rajzfilm*. — Ady Művelődési Ház (5, 7) : Dé­libábok országa (színes magyar). — Hámor (f6): A matróz, a ko­zák és a hamiskártyás (mb. szov­jet). — Pereces (6): Britann-a Gyógyintézet (angol, 16 éven fe­lülieknek .’). HÉTFŐ Kossuth radio: 8.00; Hírek. - Kb. 8.20: Mai kulturális progra­mok. — 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: A hét zeneműve. — 9.30; A hét költője. — 9.40: Ki kopog? — 10.00: Hírek. — 10.05: Nyitni- kék. — 10.35: Deki Lakatos Sán­dor népi zenekara játszik. ^ 11.05: Szovjet dalok. — 11.22: Bio­ritmus. — 11.42; Az eltűnt minia­tűr. Petőfi rádiót 8.00: Hírek, —8.65; Verbunkosok, katonadalok. — 8.30: Hírek. — 8.33: Figyelmébe ajánlom. — 8.50: Fuvóspolkák. — 9.00: Slágermuzeum. — 10.90: ze- nedélelőtt. 3. műsor 9.00: Mesedélelőtt. — 9.25: Barokk operákból. — Ifl.QíV Szonda. — 10.30: A Stockholmi Rádió énekkara énekel. — 11.00: Hírek. — 11.05*: Zenekari muzsika. Rudolf! Imre és Varga Erzsé­bet; Fodor Attila és Tárnái Ka­talin; Kecskés András és Márton Erzsébet; Lipóczki István és Sza­bó Judit Katalin; Molnár Attila Mihály és Vasas Beáta; Kis László és Boros Judit; Erdei Ti­bor és Buella Erika; László Gá­bor és Nagy Irén; Zelenák András és Vokánics Éva; Moldo- ván Gyula és Sújtó Ilona; Kis György és Kruppa Krisztina; Kiss Bertalan és Hutai Agnes; Tóth László és Gávay Katalin; Vantal János és Szilágyi Judit; Kurcsik Csaba és Fekete Mária. MEGHALT: Kis Sándor; Bacsó Barnabás; K»*ádi Károly; Csefó Lajosné (Czibula Mária); Bakti István; D«brosi Sándor Emilné (Taksás Ilona) ; Cseh István; Bucsák Má­ria; Merényi Dániel; Ajzner Ber­talan; Nagy Béla; Szentesi Béla; Galambos József; Balog Antal- né (Bari Eszter); Badarik Jó­zsef; Vesztróczi Lajos Ferenc; Kovács Mihály; Katona Ernő. innatlan I,S szobás OTP-öröklakás el­adó, kp. + OTP-átvállalással. Érdeklődni: 18—20 óráig. Miskolc, Templom utca 53. 1/2. Kilián-délen, a Szinva-parti ga­rázssoron villannyal és szerelő- aknával ellátott garázs eladó. Ér­deklődni a 78-489-es telefonszá­mon. Avas-déli OTP-garzon eladó, kp. 4- OTP-átvállalással. Érdek­lődni: a 18-975-ös telefonon, hét­főtől. adős-uétel Amatí kétfüggős új dobsze­relés eladó. Érdeklődni lehet: szombat—vasárnap. Csabai kapu 30. 1/5. 4 tét még sokáig tarthat, sót lesz jövőre k! Február 6=íó! 18=ig TÉLI VÁSÁR 30—40 §zázalékos engedménnyel Női télifcabét 3989 Bakfisszoknya 711 Lánykakabát 882 Női téli kosztüm 1568 Női csizma 571 Férfi bundocipő 785 Férfi flanelling 160 Női szőrme kucsma 200 Gyermekkardigán 139 Férfisál 72 Kártolt szövet 466 Női kabátszövet 441 Franciaágyra terítő 500 Függöny 135 cm sz. 49 Bobszánkó 670 helyett 2388 helyett 426 helyett 529 helyett 936 helyett 343 helyett 471 helyett 96 helyett 120 helyett 97 helyett 44 helyett 268 helyett 265 helyett 350 helyett 35 helyett 402 Férfiöltöny Nagykamasz farmeröltöny Bébi lábzsák Kk, bélelt ballon- kabát Női bokacipő Fiúcsizma (35-38-ig) Női kardigán Bakfispulóver Férfiing Férfipulóver Flanellruha Jersey Kriszta falvédő Síléc Síkötés 2430 helyett 1458 650 170 550 538 335 340 190 248 361 62 142 394 1200 570 helyett 390 helyett 102 helyett 330 helyett 353 helyett 201 helyett 238 helyett 133 helyett 149 helyett 253 helyett helyett helyett 276 helyett 720 helyett 342 37 85 Korcsolya 27-, 28-, 29- és 30-as méretben 800 Ft helyett 480 Ft ÉS MÉG SOKFÉLE ÁRUVAL VÁRJA ÖNT A Centrum WP Aruház

Next

/
Oldalképek
Tartalom