Déli Hírlap, 1984. január (16. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-02 / 1. szám

Zenei élet Miskolcon — tegnapelőtt Az első tizenöt év A Miskolci Szimfonikus Ze- zekar fennállásának huszadik évfordulója kapcsán érdekes a kérdés: milyen voit a zenei élet Miskolcon közvetlenül a felszabadulás után, és az öt­venes évek végén.’ Sajnos, „er­ről a korról nincs feljegyzés sehol. Vargáné Zalán Irén is csak 1845-ig dolgozta fel zene- történetünket, a folytatásban halála megakadályozta. Most hármat kérdeztünk meg a még élő „nagy öregek’* közül: mondjak el, amire emlékez­nek. Gombás Ferenc és Neveli József gordonkatanárokkal, a szimfonikus zenekar nyugdí- ' jasaival és Herszényi Bálint­tal, a zeneiskola volt igazgató­jával, zongora- és zeneelméle­ti tanárral beszélgettünk. Saj­nos, az emberi emlékezet vé­ges, ezért nagyon örülnénk, ha miskolci zenei élet tegnap- elöttjenek ismerői hozzászól­nának cikkünkhöz, és kiegészí­tenék emlékeikkel azt, amit három kérdezettünk elmon­dott. NEVELI JÓZSEF. Azt hi­szem, nekem kell kezdenem a válaszadást, mert hármunk közül én éltem itt már a fel- szabadulás pillanatában, ami­kor a város koncertigényét szinte kizárólag a Diósgyőr- vasgyári Szimfonikus Zene­kar és a Vasutas Rézfúvós Zenekar elégítette ki. Voltak közös tagjaik is. Jómagam 1945 végén lettem tagja gor­donkásként a vasgyári zene­karnak, Közben Gránát Jó­zsef, a Hubay Jenő Zeneis­kola (a mai Bartók Béla Ze­neművészeti Szakközépiskola elődje) igazgatója alakított egy zenekart. Ez azonban al­kalmi maradt, hamar felosz­lott. Maradtunk mi a vas­gyári zenekarral, amely a negyvenes évek végéig ha­vonta adott koncertet a szín­házban és a Vasgyárban. Gyakran léptünk fel vidéken is. GOMBÁS FERENC: Most már én is közbeszólok. 1950- ben ugyanis megalakult a Hubay Jenő Zeneiskola he­lyén az állami Konzervató­rium. Az akkori kultuszkor- mányzat zenészeket küldött Miskolcra, .hogy tanítsanak, és fellendítsék a zenei életet. Akkor kerültem ide. Kezdet­ben a tanárok — szinte ki­vétel nélkül — Miskolcon is laktak. Egész napunkat a konzervatóriumban töltöttük, a tanítványok között Az igazgató Galánffy Gábor 1951-ben többünk közremű­ködésével létrehozta a Mis­kolci Filharmonikus Zene­kart. Ez 1951. április harma­dikén tartotta első koncert­jét. Rozsnyai Zoltán volt a karmester. Én is tagja vol­tam a zenekarnak, mint gor­donkás. Valamennyien őriz­zük még a lassan már klasz- szikus értékű képet erről a premierről. Galánffy és Rozs­nyai között elöl áll Petri Endre zongoraművész, a_ kon­cert vendégművésze. A zene­karban egyaránt helyet fog­laltak az iskola tanárai és olyan miskolci zenészek, akik nem tartoztak sem az iskolá­hoz, sem a vasgyári zenekar­hoz. Eleinte minden honorá­rium nélkül játszottunk a koncerteken. NÉVELI JÓZSEF: 1952-ben lettem tagja ennek a zene­karnak. Előzőleg 1951-ben a színház zenekarában játszot­tam, majd 1952-ben Fekete Alajos, a Filharmónia itteni kirendeltségének akkori veze­tője hívott meg a filharmo­nikusokhoz. Ugyanebben az évben alapítottuk meg Erdé­lyi Lászlónéval, az Egressy Béni Zeneiskolát, ahol én gordonkát tanítottam. GOMBÁS FERENC: A színház zenekarában én is játszottam. Ekkor még opera is volt a színházban, ezt Mu­ra Péter szervezte. A hang­versenyeket a Filharmónia rendezte, de az első időkben — tehát 1951-ben —, amikor még nem volt itt kirendelt­sége, a konzervatórium hív­ta a közönséget. A színházon kívül a legtöbb koncert a zenepalotában volt, szólóes­teket is rendeztünk. Nem árt megemlékezni a zenekar ré­gi karmestereiről, elsősorban Rozsnyai Zoltánról, azután Sulyok Tamásról, Melles Ká­rolyról, Rubányi Vilmosról, és a ma is működő Mura Péterről. A zenekari kollé­gáim közül ma is él még a Velem itt ülő Néveli József, továbbá Pálvölgyi József, Fe­kete Sándor, Vrana József, Dénes István, Molnár Sán- dorné, s Vogel Gáspár. HERSZÉNYI BÁLINT: Miskolci vagyok, de sokáig nem éltem itt, csak 1948-ban jöttem haza zongorát, majd később zeneirodalmat taníta­ni. Az ötvenes években a TIT-ben is volt zenei élet. Zeneirodalmi előadásokat tartottam, amelyeken jóma­gam is zongoráztam a mon­dandó illusztrálására, de ma­sok is felléptek szólistaként; például Ág Magda műsorai voltak nagyon népszerűek. Önálló iskolai koncerteket tartottak a tanárok is, a nö­vendékek is. Vidékre is jár­tunk, elmentünk az üzemek­be. és az előadásokat mint szólisták játékunkkal illuszt­ráltuk. Közben a zenepalotai koncerteken illusztris vendé­geink is voltak. Hirtelen visszaemlékezem Jean Marie Darré, Cziífra György és Za­ra Doluhanova nevére. Ifjú­sági filharmónia-sorozat is volt, ezen lépett fel például Szendrey-Karper László. Szólni kell arról is, hogy eb­ben az időben a miskolci is­kola volt a felügyeleti szer­ve Borsodon kívül Heves és Nógrád zeneiskoláinak, vala­mint arról, hogy megalakí­tottuk a Bartók Béla Zene- művészeti Szakközépiskola leánykórusát, amelyet a ma már nem élő Kardos Pál ve­zetett. GOMBÁS FERENC: Végül még néhány szót a Filhar­monikus Zenekar előadásai­ról. Nekem megvan még az 1958. október 26-i plakát a szakiskola hangversenyéről, és az 1959. január 19-i pla­kát a pesti, hangversenyről, amelyet Rubányi Vilmos ve­zényelt. Én mindkettőn gor- donkáztam. Amit a krónikás itt le­jegyzett, korántsem teljes ké­pe a felszabadulás utáni mis­kolci zenei pionirmunkának. Csak ízelítőt adhattunk róla. MÁTÉ IVÁN Piaci vázlat (Feledy Gyula rajza) Áz idei Á Immár 24. alkalommal sorsolták ki az új esztendő újszülöttei között az Állami Biztosító ÁB-bébijét. A biz­tosítónál újév hajnalán, 0 és 1 óra között 20 újszülöttet jelentettek be: hat kisbabát Budapestről és tizennégyet vidékről. A csecsemők közül 15 volt fiú és 5 lány. 1984 budapesti ÁB-bébije az éjfél után 8 perccel szü­letett Závori Zoltán Lajos lett. A vidékiek közül a sor­solás a bólyi Reisz Juditnak kedvezett, aki 0 óra 50 perc­kor született a mohácsi kór­házban. Az ÁB-bébiknek a korábbi 20 ezer forint he- • lyett 40—40 ezer forint név­értékű életbiztosítási köt­vénnyel kedveskedett az Ál­lami Biztosító. A nyertesek 2002-ben, 18 éves korukban, a kamatokkal növelten 57 128 forintot vehetnek fel. Műsor JÜÉTFÖ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 13.00: Zenei érdekessé­gek az elmúlt hét #műsorából. — 14.28: Sosztakovics: Ünnepi induló. — 14.34: Ugyan, eredi a Rákócziddal! — 14.54: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Hírek. — 15.05:. Népdalok. — 15.27: Hobbi dominó. — 15.58: Kórus­pódium. — 16.29: Világablak. — 17.00: Hírek. — 17.05: Tenor­kulcs. — 17.34: A magyar ezüst fénye. — 18.04: Filmzene. — 18.14: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: / Üimutató kisvállalkozások szabásairól A Pénzügyminisztérium — a PM Joginform sorozat ke­retében, második átdolgozott kiadásban — megjelentette az Ütmutató a kisüzemi ter­melés és a kisegítő tevé­kenységek szabályainak al­kalmazásához című kiadvá­nyát. A kiadvány útmuta­tást ad a kisvállalkozások­kal (kis- és leányvállalat, kisszövetkezet, szakcsoport, gazdasági munkaközösség, kisipar stb.) kapcsolatos szervezeti, pénzügyi szábá- lyokról, a kapcsolódó mun­kajogi és társadalombiztosí­tási rendelkezésekről. Külön fejezetek tájékoztatnak az árszabályozásról, a biztosí­tásról, a számviteli és sta­tisztikai előírásokról, az adó­hatósági kapcsolatokról./ A kiadvány megrendelhető a PM Szervezési és Ügyvitel­gépesítési Vállalatnál (Bp., V., Tanács krt. 20. Posta­cím: 1364 Bp. Pf. 64.) Szilveszter ’83 A Vigadóból közvetítette a tévé az óesztendőt búcsúztató szilveszteri műsort. A régi pesti vígasságok, nemzedékek emlékezetében, és a kultúr- históriában élő koncertek szín­helye kivilágítva még szebb, mint nappal. Ezúttal a felújí­tás óta nem túlságosan jó akusztikája ellen sem lehetett kifogás, bár nem klasszikusok szólaltak meg azon az annyi­szor felemlegetett néhány négyzetméteren, ahol annak idején Liszt Ferenc zongorája állt. Érthető Kerényi Imrének, a Nemzeti Színház rendezőjé­nek az elképzelése: ha szil­vesztert ünnepel Magyarország, hadd látszódjék az ablakokon keresztül (és a kamerák jó­voltából) a Duna, amely „múlt, jelen és jövendő”. Mindig érthető, ha nagy lé­legzetű műsorra készül, aki ezeket az estéket felvállalja. Talán azért nem sikerülnek, és ezen az sem segít, hogy sok esztendeje csodálkozva Ami az újságcikkekből kimaradt Kinek fütyül a A hírszerkesztés alapszabá­lyainál, hogy a „ki, mi, hol, mikor, miért” mindig legyen benne a kéziratban, már csak egy dolgot tanul meg, vagy inkább vesz nehezebben tudo­másul az újságíró. Azt, hogy nem kell mindent beleírni egy kéziratba. Ami nincs benne, ugyanis nem hiányzik (az ol­vasónak), viszont nemcsak az éppen kézből kiadott írás, az adott műfaj nyer vele, ha öt­ven-hatvan gépelt sor csak egy dologról szól. A másik, a har­madik, a tizedik gondolatot te­gye el az ember magának, mert ami egyszer megérint© te, az a-/ övé, és — ahogy a szakmában mondják — akármire is jó le­het. Brackó István egy könyvet nyert azzal, hogy újságíró, és mert tudja, hogy ami egy újságcikkben csak a jelzés szintjén van meg (mert ép­pen másról ír), az nem vész el. Tudja azt is, hogy amit a napilap terjedelmi korlátái tiltanak, annak zöld útja van egy folyóiratban, ahol két és fél flekk helyett nyolcat, ti­zet is lehet írni. A Kinek fütyül a madár? című, a me­gyei tanács által patronált sorozatban mejelemt riport­kötetben foglalt írások nagy részének a Naniaink adói először megjelenési lehetősé­get. Nemcsak a szerzőnek je­lent sokat (az első könyv az egyik legnagyobb dolog a vi­lágon}, hogy az elmúlt évek nagylélegzetű írásai most együtt olvashatók; egy, a vá­ros életében kardinális vál­tozásokat hozó évtized te­kint ránk az újságíró rossz- és jókedvéből, egy olyan ember megélt mindennap­jaiból, akinek az írógép több, mint munkaeszköz; egy élet­forma első számú bizalmasa. 1969 szeptemberében in­dult útjára a Déli Hírlap, Brackó István a hetvenes évek legelejétől dolgozik itt, azóta miskolci lakos. Abban az időben kezdett kiépülni a Győri kapu, és még híre sem volt az avasi lakótelepnek. Azóta születtek a tízezres, hatalmas városrészek, azóta derült ki, hogy a hajdani középvárosnak még jó úthá­lózat naponkénti trombózi­sait a gyógyszeres kezelés nem orvosolja. Lassan-lassan jövünk rá, hogy kik is él­nek a tízemeletes pont- és sorházakban, kik a belvá­rosban. Lassan tanuljuk, hogy mit érez az az ember­tömeg, amelyet a nagyváros hatalmas átrétegződésének eredményeként alig bír át­ereszteni magán a Széchenyi üt. Az újságíró traumákat, elfogadható perceket, szép pillanatokat élt át. Miskolci változásokat és a világgazda­ság válságát a város nagy­üzemeiben. Egy házban él, ami olyan, mint a többi, és házak mellett megy el, ame­lyek nem épültek fel. Sok embert ismer, ismeri a gaz­daság összefüggéseit, és mi­kor kötetbe válogatta a szer­kesztő bizottság által kívánt írásokat, némelyiket gororn- ,bán meghúzta. Egy évtized 'nagy idő... Az értéket az idő méri. Mi is igazán ennek a könyvnek a műfaja? Ri­portelemekre fűzött publi­cisztikák sora, erős szociog­ráfiai beütéssel? Vagy szo- cioriportok, ahogy a szerző mondja a könyv fülszövegé­ben? Olvasmánynak • is, do­kumentumnak is jó a könyv. Egy ember tehetségének, egy szakma lehetőségeinek a bizonyítéka. Meg mertem mondani, meg is írom: a cím az egyet­len, ami nem tetszik. Mert soha rosszabb hivatkozást, mint Arany János, de a Nyit- nikék, a kötet záró írása nem erről, nem fülemüle-konflik­tusról szól. A mindennapok kemény ütközéseiről szól ez a százharminckét oldal. Bá­torságról, ami ahhoz kell, hogy felszállton az ember az 1-es buszra, a gép mellé áll­jon, mikor fúj a gyár, vagy leüljön az írógép mellé. (makai) kérdezgetjük: miért össznépi ügy, hogy jó legyen a szil­veszteri műsor, hiszen annyi más szórakozási lehetőség is van szerte a hazában? A produkció (ha már van) csak önmagával mérhető, és a tegnapelőtt estét is csak az menti, hogy nagyon nehéz ez a műfaj 1983—84 fordulóján • is. Különösen, ha műfaj sincs, mert a vidám­ságot forszírozó összeállítás nem volt kabaré; ez évek óta a rádió privilégiuma# Nem volt sztárparádé sem, mert nálunk csak jó színé­szek vannak, és nem volt revü sem, mert nálunk az nincs. Mindennek a keveré­ke volt, és annak a bizo­nyítéka, hogy nem is olyan üres a televízió zsebe, ha háromórás egyenes adást felvállal. Színházi életünk nagy öregjei, nagyon tehetséges fiataljai kezdték a műsort egy-egy dallal, tánccal, és Antal Imre folytatta. Bár a műsorszerkesztés jóvoltából az ünnepek alatt nagyon sokszor láthattuk (még teg­nap este is, mert a Savarij táncversenyt is hónapokon keresztül el tudja adni), alighanem ő az egyetlen, aki ellen egy nézőnek sem volt kifogása. A nagyon tehetsé­ges életét jelentő televízió­ért még azt is eltűri, hogy egy habos tortát (?!) má­zoljanak az arcára, konfe­rál, játszik, összekötőként szerepel az egyes, nála. sok­kal gyengébb műsorszámok között, elkapja, akit el kell kapni, megtámogatja a má­sikat, és nagyon finom hu­morral alig-alig törleszt. Időnként megnézte az órá­ját, várta az éjfélt. A szilveszter ünnep is, a Himnusz, az óévbúcsúztató Kisze-baba égetés előtt meg- illetődött, az elmúlt másfél órán túltenni igyekezett ma­gát az ember. Éjjel egy órá­ra sikerült. Akkorra fárad­tak ugyanis bele az opera­tőrök a közvetítésbe, és többször már nem láttuk, hogy milyen is egy ünnep­ség, amelynek — nincs ezen mit szépíteni — a televízió belső munkatársai voltak a főszereplői. M— Boldog új évet kívánunk! — 21.15: Operaénekesek operettfel­vételeiből. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Thomas Beecham két szimfóniát vezényel. — 23.25: Nóták. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Nóták. — 12.30: Hírek. — 12.35: Kis ma­gyar néprajz. —, 12.40: Táncze­nei kojttél. — 13.25: Éneklő If­júság. — 13.35: Szól a hárfa hangja. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kettő­től ötig ... — 17.00: Vizsgálatok nyomában. — 17.30: ötödik se­besség. — 18.30: Hírek. — 18.35: Kritikusan. — 19.30: Sportvilág. — 20.00: A keleti gyógymódok lehetőségei. — 20.30: Hírek. —, 20.35: Vangelis összes lemezei.— 22.04: Török Erzsébet és Melis György virágének-felvételeiből. — 22.19: Rádiószínház. Kocsonya Mihály házassága. — 23.00: Hí­rek. — 23.20: A mai dzsessz. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.00: Magyar elő­adóművészek felvételeiből. — 13.00: Hírek. — 13.07: A Deller- énekegyüttes Monteverdi-madri- gálokat. énekel. — 13.25: Dzsessz' az NDK-ból. — 14.00: Történel­mi operákból. — 14.35: Zenekari muzsika. — 16.04: A kamaraze­ne kedvelőinek. — 17.00: A 100 Folk Celsius együttes felvételei­ből. — 17.34: Két zenekari szvit. — 18.15: Az új magyar zene a rádióban. — 19.00: Hírek. — 19.05: Puccini: Pillangókisasz- szony. — 21.22: Hanglemezgyűj­tők. — 22.10: A Poptarlsznya dalaiból. —, 23.00: A hét zene­műve. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, Időjárás, műsorismertetés. — 17.0a: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Szerkesztő: Hor­váth Kálmán. (Közben: El sze­retném mondani. Paulovits Ágos- ton jegyzete. — Válaszolunk hallgatóink leveleire. Karcsúi Nagy Éva összeállítása.) — 18.00: :Észak-magyarországi Krónika. (Az év első munkanapján az Ag­ria Bútorgyárban — Gyors szám­vetés négy salgótarjáni gyárból — A Miskolci Vendéglátó Válla­lat munkásgyűlése az 1984. évi feladatokról.) — 18.15: Sport. —. 18.25—18.30: Szemle az Eszak- Magyarország, a Déli Hírlap, a Heves megyei Népújság, vala­mint a Nógrád keddi számából. — Reklám. Kiállítások: Rónai Sándor Kiubgaléria (10—18): Huszár István festményei. Filmszínházak: Béke #3, n«, f81 : E. T. (mb. színes amerikai, kiemelt és III. helyár!) — Bé­ke kamaramozi (4) : Huszárkis­asszony (mb. szovjet); (6): Óva­kodj a törpétől (mb. amerikai, 16 éven felülieknek, II. hely­ár!) — Kossuth (f3, hn5, 7): E. T. (mb. színes amerikai, ki­emelt és III. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (£5, f7) : Várlak nálad vacsorára (mb. színes amerikai, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Táncsics (£4, íS): Jegesmedve a porondon (mb. színes román—szovjet mesefilm); (£8): D. B. Cooper üldözése (mb. színes amerikai, 14 éven felüli­eknek, III. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6) : Világvége kö­zös ágyunkban (mb. színes olasz—amerikai, 14 éven felüli­eknek !) — Szikra (3, 5. 7) : Flor asszony és két férje (mb. szí­nes brazil, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Petőfi (4): Rita asszony menyasszony (mb. szí­nes szovjet) : (6, 8) : Hair (színes amerikai, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Fáklya (4): A zöld kabát (színes olasz, 14 éven felülieknek) : (6. 8) : Ojra szól a hatlövetű (mb. színes amerikai, II. helyár!) — Fáklya kamara- mozi (fa) : Péntek 13. (magyar). — Tokaj vendéglátóhéz (f8): Gyilkos bolygó (mb. színes ame­rikai, 16 éven felülieknek!) — Tapolca, Ady (7): Britannia Gyógyintézet (sz.ínes angol. 16 éven felülieknek!) — Krúdy (£7) : Csatár a pácban (mb. szí­nes francia, 14 éven felüliék­nek, II. helyár!) — Ady Műve­lődési Ház (5. 7): Muppet show (mb. színes angol). — Egyetem étterem (£9) : Félénk vagyok, de hódítani akarok (mb. "francia, III. helyár!) — Hámor (£6) : A kétbalkezes és az örömlány (mb. amerikai, III. helyár!) — Pereces (6) : Donald kacsa és a többiek (amerikai rajzfilm). KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek, -a Kb. 8.20: Mai kulturális progra­mok. — 8.27: A keleti gyógy­módok lehetőségei. — 8.57: Nó­tacsokor. — 9.44: A csudafuru- lyás juhász. — 10.00: Hírek. — 10.05: MR 10—14. — 10.35: Szim­fonikus könnyűzene. — 11.00: Zenekari muzsika. — 11.39: Kis kamorámban gyertyát gyújték. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 3 05: Szécsi Pál felvételeiből. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Társalgó. — 10.00: Zenedélelőtt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom