Déli Hírlap, 1983. november (15. évfolyam, 259-283. szám)

1983-11-16 / 271. szám

★ Az ABC—80-as kijelzője előtt, a Földes számítástechnikai laboratóriumában. (Kerényi fe'.v.) A diákok kedvelik Számítógép a középiskolákban Lezárult az iskolai számító­gép-program első szakasza - állapítja meg egy közelmúlt­ban készített művelődési mi­nisztériumi jelentés a tanév kezdetéig 932 mikroszámítógép került a középfokú iskolákba, valamint a tanárképző egyete­mekre, főiskolákba, illetve né­hány más oktatási intézmény­be. Az év közepéig minden me­gyeben és a fővárosban 3—5 napos intenzív tanfolyamo­kat tartottak, ezeken mint­egy 1700 pedagógus vett részt. A program jelenlegi szaka­szában számítógépes szakkö­rök szervezése és működte­tése a feladat, valamint foly­tatják a géphez értő pedagó­gusok felkészítését, tovább­képzését. A tervek szerint 1985 végéig a középfokú is­kolák 3—6 géppel rendelkez­nek majd; a jövő év első fe­lében az Iskola televízió pén­tekenként a számítógépes ok­tatáshoz kapcsolódó műsort sugároz, részben gyerekek­nek, részben felnőtteknek. Azt tervezik, hogy néhány év múlva a számítógép isme­A Magyar Rádió Miskolc- körzeti és Nemzetiségi Szer­kesztősége november 28-án, hétfőn este 17 óra 10 perc­től Fórumműsort sugároz „Színház, műsorpolitika, szí­nészek” címmel. Az 50 perces élő. adásban szó lesz a Miskolci Nemze­ti Színház életéről, az intéz­mény műsorpolitiká járói, a különböző művek iránti ér­deklődésről, az egri színház- kedvelők igényeinek kielégí­téséről. a „tájolásról”, a klasszikus és a mai szerzők műveinek műsorra tűzésé­ről, a színház személyi, tár- * gyi. művészi és műszaki le­hetőségeiről, a közönségkap­csolatról, az intézmény és a két megyeszékhely együtt­működéséről, egymással szemben támasztott igényei­ről, valamint számos, a szín­házat, a műsorpolitikát és a színészeket érintő kérdésről. Ilyen és hasonló témák kapcsán várjuk a hallgatók kérdéseit, címünk: Magyar Rádió Miskolc Körzeti Szer- fcesztősége (Miskolc, Bajcsy­rete, kezelésének elsajátítása tantárgy lesz a középiskolák­ban. Nem számítógéptechni­kusokat akarnak képezni, ha­nem megtanítani a felnövek­vő generációt a gép haszná­latára. A tapasztalat egyébként az, hogy a középiskolások öröm­mel ismerkednek a számító­gepekkel. így látja Komlósi Imre, a megyei tanács műve­lődésügyi osztályának volt főmunkatársa. Egy - kivételé­vel Misjcoíc valamennyi' kö­zépfokú oktatási intézménye rendelkezik számítógéppel, van. amelyik többel is. Az egy: az Egészségügyi Szak­iskola, de elképzelhető, hogy még az idén ők is kapnak. Miskolc négy középiskolá­jában — a Földes Gimná­ziumban, a Zalka Máté Gép­ipari Szakközépiskolában, a Bláthy Ottó Erősáramú Szakközépiskolában és a Köz- gazdasági Szakközépiskolá­Zs. út 15. 3527). A leveleket november ■ 25-ig kérjük el­juttatni címünkre, az adás időpontjában pedig telefon­ügyeletet tartunk Miskolcon a 35-510-es, Egerben pedig 12-946-os számorj. Kérdezzen, az illetékesek válaszolnak! Magyar Rádió Miskoic­körzeti Szerkesztősége Lassan hagyománnyá vá­lik, hogy a 101. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet kollégiumában minden hó­napban kiállítást rendeznek. Legközelebb Lukovszky László hagyatékából állíta­nak ki. Rajzok és akvarellek címmel. A kiállítást Papp ban — számitógépes centru­mot kívánnak létrehozni. Ezekben az iskolákban már most több gép van, általá­ban nemcsak az ABC—80. il­letve az. ezt felváltó HT— 1080 Z típusú személyi szá­mítógép. hanem ezeknél na­gyobb teljesítményű. Hama­rosan ismét indul tanfolyam, először azoknak a pedagógu­soknak, akik már részt vet­tek számítógépes képzésen, később olyan tanároknak — köztük nem feltétlenül a matematika, fizika vagy tech­nika oktatóinak —. akik most kezdik az ismerkedést a gép­pel, a számítógépes nyelvvel. ■ ■ Városunk középiskolái kö­zül a Földes Ferenc Gimná­zium büszkélkedhet a legré­gibb számítógépes múlttal, a legjobb felszereléssel. A Föl­des számítástechnikai labo­ratóriumának vezetője, Dusza Árpád: — Az első gépünk TPA— 1001/1. típusú volt, a KFKI készítette. 1972-ben jutottunk hozzá. Attól kezdve először a speciális matematikát tanu­lók, majd mások is. köztük kísérleti jelleggel általános iskolások ismerkednek labo­ratóriumunkban a számító­géppel, jelentőségevei, lehe­tőségeivel. — Az iskolai számítógépes oktatáshoz először az ABC— 80-as típust kívánták az il­letékesek meghonosítani. 1981 őszép kaptunk egy ilyen gépet. (Ma a Híradástechni­kai Szövetkezet HT—1080 Z típusú gépe terjedt el.) 1982 karácsonyán iskolánk vett egy VC—20-as Commodore-t. Nem sokkal rá csapatunk megnyerte a középiskolások­nak kiírt országos programo­zási versenyt, jutalmunk egy Aircomp—16-o.s gép volt. Ed­digi tevékenységünket három darab HT—1080 Z géppel ho­norálták az illetékesek. Arra törekszünk, hogy legalább az alapokkal minden gyerek is­merkedjen meg. Sz— Lajos, a Napjaink toszerkér­tője nyitja meg holnap dél­után négy órakor. Közremű­ködik a kollégium népzenei szakköre. A kiállítás meg­nyitása után a kollégium tár­salgójában a fiatalok beszél­getnek Papp Lajossal, fórum a miskolci rádióban Színház, műsorpolitiká, színészek A Miskolci Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenye A fennállásának 20. évfordu­lóját ünnepid együttes hétfő esti koncertjén Erkel, Kodály és Berlioz müveit vezényelte a zenekaralapítd karnagy, Mura Péter. Erkel és Kodály kom­pozíciói jelentették azt a ma­gyar zenei anyagot, amelyhez a kötődését ezen a hangverse­nyen is hangsúlyozta a Mis­kolci Szimfonikus Zenekar. A Fantasztikus szimfónia pedig olyan mű, amelynek széles tablóiban lemérhető az együt­tes tudása, felkészültsége, fej­lődése. Erkel Ünnepi nyitánya 1887- ben készült, a Nemzeti Szín­ház megalakulásának 50. év­fordulójára. Zenei anyagá­ban a századvég verbunkos stílusa elegyedik a Szózat és a Himnusz ünnepélyes ak­kordjaival. Kodály Galántai táncok- ja ugyancsak évfordulóra készült, a Budapesti Filhar­monikus Társaság 80 éves ju­bileumára, 1933-ban. Ebben Zsa7sának hét férj elég volt 0 — Emlékeim vannak már csak. darling, kizá­rólag emlékeim! —mond­ja a nécsi Buníe Los Ange­lesbe látogató munkatárs­nőjének a1 fényképen jól láthatóan már a hetedik X-et is meghaladó, kül­földre szakadt honfiíárs- nőnk, Gábor Zsuzsa. Mi tagadás, a pesti Gábor ékszerész egykor idehaza ünnepelt szépséges szép lánya nem él valami rosz- sznl Los Angelesben levő luxuslakásában. Még min­dig mutatós a korahoz képest, és viszontagságos, kalandos élete nem törte meg. Pedig iniosí szakí­tott éppen Anhalti Fri­gyes herceggel, aki csak adoptált alapon lett kis kalandorból herceg". —. Hogy miért? - Meri herceg kissé sokba került Zsazsának. Legutóbb is ezer márkát meghaladó te­lefonszámlát fizetett ki utána az élni vágyó öreg hölgy, akinek ez már vég­leg elég volt ahhoz, hogy. ne menjen férjhez nyol­cadszor. — ö többet nem teheti be . a lábát a há­zamba — mondja az ő szócskát kissé megvetően kiejtő Zsazsa — különben is, nyolcadik házasságra nem gondolok már. ö Zsazsasága megelégszik az emlékeivel, amelyeknek maradandó nyoma a cso­dás lakás (egykor Elvis Presley is lakta), a ru­hásszekrényben ezer to- ilettel, száz kalappal és ugyanannyi pár cipővel, hálószobájában a 3X3 mé­teres, „isveni ággyal”. Mi tűrés-tagadás, Zsazsa nem valami tudományos Nobel-díjjal kereste ezt meg, hanem egészen más­sal —, de megkereste. (máté) Tanulmány (Drozsnyik István rajza.) a műben is szerepel verbun­kos anyag, de ez már újjá­teremtett verbunkos, nem „úri muzsika" a teljes ma­gyarságot képviselő tánc­fantázia. Vitathatatlanul előnyösebb kép rajzolódott ki a Miskolci Szimfonikus Zenekarról a Kodály-műben. Itt is legin­kább azok a részek voltak magával ragadóak. amelyek a duhaj jókedvet, a kirobbanó táncos hangulatot példázták. Mura Péter ebtjen a műben mutathatta be a jubileumi koncert közönségének a ze­nekari hangzás sokszínűsé­gét, az együttes virtuozitá­sát. Berlioz Fantasztikus szim­fóniája igazi romantikus programzene — minden szimfonikus zenekar nagy próbaköve. Az ötteleles mű a Miss Smithson angol szülész­nő (utóbb Berlioz felesége) iránti fájdalmas és gyötrel­me» szerelem története. A hölgy portréja az az „idée fixé". mely a szitnfónia va­lamennyi "tételében vezermo- tivumszerűen feltűnik. Mura Péter és együttese remek formában érzékeltette a kü­lönböző álomképeket. Az el­ső tétel — Álmodozások — szenvedélyek dinamikai el­lentéteivel, gyönyörű, puha lezárásával marad meg em­lékeinkben. A Bál — szelle­mes hangulatkép, a Jelenet a mezőkön afféle zenei tái- kép — hangulatával, szén szólóival ragadott meg. A rövid negyedik rész. Menet a vesztőhelyre, valamint a zárótétel, a Boszorkányszom- bat ismételten alkalmat adott a differenciált zenekari hang­zás bemutatására. A Berlioz-mű színvonalas tolmácsolása méltán repre­zentálta Mura Péter és a Mis­kolci Szimfonikus Zenekar 1963—1983 között megtett út­ját, töretlen fejlődését. BARTA PÉTER Műsor 9 SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Házunk tája. — 13.00: Ope­raslágerek. — 13.30: Dzsesszme- lódiák. — 14.2í): Kagylózene. — 15.00: Hírek. — 15.05: Népszerű operettkettősök. — 15.28: MR 10-14. — 16.05: Kritikusok fóru­ma. — 16.15: Réti József dalfel­vételeiből. — 17.00: Hírek. — 17.05: Van vagy nincs?! — 17.30: Népszerű szimfonikus zene. — 18.15: Hol volt. hol nem volt .. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Gondolat. — 20.00: Victoria de Los Angeles operaáriákat éne­kel. — 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 21.30: Egy No- bel-díjas vallomását öt-zi... — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Bizet: A szép perth-i lány. — 22.46: Mer­re tart a Balázs Béla Stúdió? — 23.01: Kamaramuzsika. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.05: Déki La­katos Sándor népi zenekara ját­szik. — 12.30: Hírek. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.24: Pil­lanatkép. — 13.29: Nefelejcs. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: Zenés délután. — 16.00: Mindenki iskolája. — 16.30ú Hírek. — 16.35: Néhány perc tu­domány. — 16.40: A Válasz mel­léklete. — 17.10: Külföldről érke­zett. — 17.30: ötödik sebesség. — 13.30: Hírek. — 18.35: Egy énekes, több szerep. — 19.25: Prizma. — 19.45: Az Asia együt­tes felvételeiből. — 20.30: Hírek. —- 20.35: A holtak nem vetnek árnyékot. — 21.45: Kovács An­dornak hívják. —- 22.30: Fáy András táncdalaiból. — 23.00: Hírek. — 23.20: Nótacsokor. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.52: Sarasate: Ci­gánydalok. — 13.00: Hírek. — 13.07: A Melos vonósnégyes fel­vételeiből. — 14.00: Magyar . iro­dalmi arcképcsarnok. — 14.20: Zenekari muzsika. — 16.15: A Berlini Rádió bigbandje játszik. — 16.46: öt földrész zenéje. — 17.00: A véges végtelen. — 17.30: A megiutalmazott hűség. — 18.20: Magnóról magnóra. — 19.00: Hí­rek. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: George Malcolm csemba­lózik. — 20.15: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. — 22.25: Angol madrigálok. — 22.40: A pikk dáma. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. műsorismertetés. — 17.05: Hangversenykrónika. — 17.20: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. — 17.30: Ind^x. Gazdaságpolitikai magazin. (A tartalomból: Ipari beruházás a termelőszövetkezetben. — Műve­zető kis üzemben. — Egy jelen­tős gép születése az egyetem és a tsz együttműködéséből.) Fele­lős szerkesztő: Paulovits Ágos­ton. Szerkesztő: Borsodi Gyula. — Sport. — 18.00: Észak-magyar­országi Krónika. (Cukorrépa-fel­dolgozás Hatvanban. — Év vége és tél előtt a Nógrádi Szénbá­nyáknál. — Jelentés a Borsodi Hőerőműből.) — 18.25: Lap- és musorelozetes. Televízió, 1. műsor: 16.31: Hí­rek. — 16.35: Tévémozaik. — 16.50: Csehszlovákia—Olaszország EB selejtező labdarúgó-mérkő­zés. — 18.45: Képújság. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik... — 19.15: Esti mese. —' 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Amerikai bur- leszkparádé. — 20.15: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. — 22.10: Tévéegyetem, — 22.55: Tv-hír­adó. Televízió, 2. műsor: 20.01: Fű« re lépni szabad. — 21.35: Tv-hir- adó. — 21.55: Magyarok a Mura mentén. — 22.30: Képújság. Szlovák televízió: 14.50: Berlin. — 15.10: Ipari tanulóknak. — 15.40: Autósok-motorosok maga­zinja. — 16.10: Kék fény. — 16.50: Csehszlovákia—Olaszország labdarúgó EB selejtező mérkő­zés. —8 18.55: Portréfilm. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Trnava. — 20.25: Hangverseny. — 21.25: Honvédelmi műsor. — 22.05: Vi­lághíradó. — 22.20: Nemsokára itt a karácsony! Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18) : Ádám Zoltán, Bernát András. Buliás József és Máz­zá? István kiállítása. — Czugh Dezső és Miklós fazekasmunkái. — Mini Galéria (10—18) : Imre Lajos grafikái. — Szőnvi István- terem (f9—18): Brokés Ágnes festményei. — Fotógaléria (10— 13): Dormán László dzsesszíotó- kiállítása. —? Vasas Galéria f 14—- 18): Márton Jánosné hímzései. — Herman Ottó Múzeum (1.0—18): Ember és munka. — A Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjteménye. — A természet há­rom országa. — Ásványok, nö­vények. állatok Észak-Magyar- országról. — Miskolci művészek 1983. — Diósgyőri vár (9—15) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgvőr életéből. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18): Kondor Béla-emlékkiállítás. — Szomszéd népek viselete le­velezőlapokon. — A magvaror- szági délszlávok textilművészete. — Miskolci Kéotár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Déryné-ház (9—15): Dérvné-em- lékszoba. — Üvegművészeti em­lékek a XVI—XTX. százF'dból. — Városi vadaspark (10—16). Miskolci Nemzeti Színház (7) r Koldusopera. (Shakespeare bér­let.) Filmszínházak: Béke (n6 és hn8): Excalibur I—II. (mb. szí­nes ír. 16 éven felülieknek, dup­la és TI. helyár!) — (3): Riki- Tiki-Tévi ímb. színes szovjet- indiai). — Béke kamaramozi (4): Rally (szovjet). — (6): Viadukt (színes magyar—francia—ameri­kai). — Kossuth (hn5 és 7) : Az álarcos lovas legendája (mb. szí­nes amerikai. II. helyár!) — (f3): Rita asszony menyasszony (mb. színes szovjet), -r Táncsics (f5): Magánélet (mb. színes szov­jet). — (f7): Tűzharc (színes angol. 14 éven felülieknek. III. helyár!) — Tokaj vendéglátóház íf8) : Ez Amerika (színes ame­rikai, 16 éven felülieknek!) Krúdy (f7): A francia hadnagy szeretője (mb. színes angol, 16 éven felülieknek. II helyár!) — Ady Művelődési Ház (5 és 7) : Britannia Gyógyintézet (színes angol, 16 éven felülieknek!) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.27: Népdalosokor. — 9.00: Jan- dó Jenő zongorázik. — 9.20: Iro­dalmi évfordulónaptár. — 9.44: Szólj, szólj sípom! — 10.00: Hí­rek. — 10.05: Diákfélóra. —10.35: Operettrészletek. — 11.24: Tud maga rendben vásárolni? —11.39: Egy címíró emlékiratai. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Faragó „Judy” István gitá-» rozik. — 8.20: Tíz perc külpoliti­ka. — 8.30: Hírek. — 8.35: Nap­közben. — 10.00: Zenedélelőtt. 3. műsor: 9.00: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 10.00: Ze-' nekari muzsika.

Next

/
Oldalképek
Tartalom