Déli Hírlap, 1983. november (15. évfolyam, 259-283. szám)
1983-11-16 / 271. szám
Melegen tálaljuk — ha találjuk Ham-hatn hamburger n Nem vagyok dadogós, csak a látványos tévéreklám után gusztusom támadt megkóstolni egy ropogós, friss hamburger-szendvicset. Érdeklődtem az egyik élelmiszerboltban, a másikban, de hiába. Van ahol még nem is láttak ilyet, másutt ismerik ugyan, csak éppen nincs. A bele való tölteléket több üzletben is kínálták, de csak azt így pedig ugye olyan, mintha fűzőt lehetne kapni, de cipőt hozzá nem. Gyártják ugyan már Miskolcon is, de mivel még nem eléggé ismert, a kereskedők nem rendelik. s így mi vásárlók nem jutunk hozzá. Hogy a kört bezárjam, a legilletékesebb helyen, a pékeknél érdeklődtem tovább: hol kapható a hamburger-zsemle? A Miskolci Sütőipari Vállalat Bacsó Béla utcai telephelyének üzemvezetője, Kocsis László: — A vendéglátóipari vállalatoknak már régóta szállítjuk a hamburger-alaptész- tát, de mivel nem volt rá igény, a kereskedelem nem kerte. Most, hogy egy pécsi termelőszövetkezet az ország egész területére szállítja a hamburger-tölteléket, városunk legnagyobb üzletei már kérik tőlünk a hozzá való zsemlét. A Pátria és a Márka ABC hetente 160 csomaggal. azaz 800 darabot kap belőle. Ennél jóval nagyobb mennyiséget is tudnánk a boltokba küldeni, ha kérnének. Egy-egy csomagban öt darab finom tésztá- jú zsemle van, s az ára sem magas: 10 forintba kerül. Mivel a szavatossági ideje kilenc nap. vendégváró falatnak is praktikus: bármikor elővehetjük a hűtőszekrényből, s percek alatt elkészül a hamburgerszendvics. Az üzemvezetőtől, aki tulajdonképpen hidegkonyhai cukrász, még egy jó receptet is kaptunk. A hamburgertésztát ‘felhasználás előtt sütőben vagy grillsütőben átmelegítjük. s kettévágjuk. Frissen sült hamburgervagy húspogácsával, de akár bélszínrolóval töltjük. Retekkel, uborkával. paprikával vagv paradicsomszelettel gazdagítjuk. A tetejét piros arannyal, ketchuppel díszítjük. Melegen tálaljuk — ha találjuk! S. A. Mire jó a karolin? A sárgarépa értékes anyaga a karotin, amelyből szervezetünkben A-vitamin keletkezik. Terhesség, szoptatás, betegség, erős fizikai munka, idősebb kori rossz felszívódás esetén nagyobb a szervezet A-vitamin ig - nye. A szoptatós anyák tejükkel jelentős mennyiségű A-vitamint adnak át a babának, amelyre zavartalan növekedése szempontjából nagy szüksége van. Az A-vitamin a szem. a nyálkahártyák, a bőr védelmezője. A korai sárgarépafajták általában kisebb mennyiségű karotint tartalmaznak. mint a későbbiek. A karotin nem egvenletesen helyezkedik el a gyökérben. Legkevesebb belül található, legtöbb a külső részekben. Ezért felhasználása előtt ne hámozzuk, hanem kaparjuk le a külső réteget. Hazánk a világgazdaságban A világgazdasági folyamatba való illeszkedésünkkel kapcsolatos feladatainkról tart előadást dr. Kádár Béla, a közgazdaságtudományok doktora, a Világgazda. sági Kutató Intézet főosztály- vezetője, csütörtökön délután 2 órakor a Magyar Nemzeti Bank miskolci tanácstermében. Gyér érdeklődés mellett tartották Rofring- bemutató Tizenegy órára szólt a meghívó, s bizony a Borsodi Iparcikk Kereskedelmi Vállalat — az egyik házigazda — képviselői még negyed tizenkettőkor sem voltak sehol. Talán számukra nem volt fontos, hogy az Apisz cég a BIK üzleteiben mennyi és milyen Rotring típusú írószert forgalmaz. Az igazsághoz hozzátartozik: egy kezemen meg tudnám számolni, hogy a tegnapi Júnó-beli Rotring-bemutató kezdetén mennyien voltak jelen . . Tény, hogy a tegnapi kiállítás érdekes .volt. Bemu- tasták a Magyarországon forgalomban levő Rotring-ké- szítményeket, tollakat, tuski- húzókat, számítógépes rajz- gépet, tust és sablonokat. Diafilm és videofilm ismertette a Rotring előnyeit. A rohamléptekben fejlődő technika igényli a korszerű eszközöket. A rajzgép négy- százezer forintba kerül ugyan, de három rajzoló munkáját helyettesíti. A gazdasági fejlődés, a struktúraváltás, a termékek és a termelés racionalizálása megköveteli azokat a célszerű, jól használható műszaki rajz- és segédeszközöket, melyek könnyebbe, gyorsabbá teszik a műszaki szakemberek munkáját. •ló lett volna több tervezővállalat szakembereit is látni a kiállításon . .. * A számitógépes rajzológép majd félmillió forintba kerül, de három rajzoló munkáját elvégzi Irány Szentlélek és a Látókövek A korán beköszöntött télben is szükségük van a gyerekeknek a mozgásra. Ilyenkor is t-omantikus és szép az erdő, s az idő is megenyhülhet szombat reggel fél tízig, amikor Kocsárdi Ervinné tanárnő várja a túrázni induló gyerekeket a lillafüredi kisvasút kiliáni végállomásán. Úticél: Szentlélek és a Latokövek. Tuskihúzókat. tollakat, sablonokat állítottak ki a tegnapi bemutatón + A táj legfőbb értéke, vonzereje a Mályi-tó. A község és az üdülőtelep csatornázása nélkül azonban nem sikerülhet megóvni vizének tisztaságát, ami egyébként már ma sem a régi. örnyezetvédelem a környékünkön • • Kern ismer határokat • Ot község gondjai Hasonlóságok és specialitáson A környezetvédelem nem ismer országhatárokat. A mi megyénkben nem szorul ez bizonyításra, hiszen mindannyian jól tudjuk, hogy folyóink az országhatáron túlról erednek, és esetenként azzal a szennvezödéssel is számolnunk kell, amit szomszédaink elővigyázatlansága okoz. De ha ez így van, akkor még nyilvánvalóbb, hogy Miskolc környezet- és természetvédelme elválaszthatatlanul összekapcsolódik a környezetében levő településekével. Nemcsak a városkörnyéki községek közigazgatási státusa indokolta tehát, hogy a városi tanács a Miskolcéval együtt feltérképezze Alsó- és Felsőzsolca. Kisfokai. Mályi és Szirmabésenyő környezetvédelmi helyzetét is. Mivel ezek a községek szinte összeépüllek mára a megyeszékhely- lyel. a Miskolcra érvényes megállapítások jó része rájuk is vonatkozik. Van azonban néhány specialitásuk is. Tízezer ölle 4l Akárhogy is forgatjuk a kimutatásokat, a borsodi újítási statisztikák— az arányokat is figyelembe véve — jobbak az országos átlagtól. Talán a hely szelleme teszi, de a téma szempontjából apályosnak ítélt időszakban is buzog a borsodi ötletemberek kedve. Tavaly megyénkben tízezer újítást hasznosítottak, s az ennek nyomán1 kimutatható gazdasági haszon meghaladja a háromnegyed milliárd forintot. A javaslattevők száma majd harmincezerre rúgott, s a harmincszázalékos „találati arány” jónak mondható. (Bár ezt a véleményt aligha osztják azok. akiknek ésszerűsítő javaslata anyagi eszközök hí ján megvalósíthatatlan. vagy pedig az adminisztráció útvesztőjében kallódott el.) Hogy hány újító van Borsodban, az pontosan nem határozható meg. hiszen az ötlettől a tettig tekervényes az út. sokan lemorzsolódnak, s gyakran nem a szakértelem, hanem a kurázsi kevés a jól bevált régi. helyett a jobb újat alkalmazni. Mindezt azért emlegetjük föl, mert tegnap szokásos összejövetelét tartotta az újítók klubja a szakszervezetek megyei székházában. Dr. Vékás Gusztáv, az Országos Találmányi Hivatal főosztályvezetője tartott előadást, hasznosítható tippeket adva a vállalati újítási szabályzatok kidolgozásához. A klub annak a 88 borsodi gazdálkodó szervezet ötletembereinek a csúcsszerve, ahonnan a legtöbb tipp érkezik, ahol a legtöbbet hasznosítják á mindig úiat akaró alkotó ember fantáziájából. E lazán szervezett szervezet tagjai évente három-négy alkalommal találkoznak, s hol külföldi előadókat, hol pedig hazai szakembereket hallgatnak meg. Évente egyszer összejön a ..nagyválogatott” is: mérleget készíteni, ünnepelni. Kihirdetik a verseny eredményét, megjutalmazzák a legjobbakat. Azt persze túlzás lenne állítani, hogy az ilyen ritka, ünnepélyes alkalmakkor gondtalanul felhőtlen a hangulat... Mert ki látott valaha is maradéktalanul elégedett újítót?! (brackó) Mindenekelőtt az, hogy a szóban forgó községek közmüvei való ellátottsága jócskán elmarad Miskolcé mögött. Vezetékes ivóvízzel — Kistokaj kivételével — valamennyi városkörnyéki község rendelkezik. Szennyvízcsatorna azonban sehol sincs. Igaz, néhány ipari telephely, így például a mályi téglagyár, az alsózsolcai házgyár, és a BVM alsózsolcai gyára rendelkezik saját tisztító berendezéssel, ám a Hejő-pata- kot, illetve a Sajót így is szennyezik a községek és a községekben működő ipari ■•’••mek. Különösen fájó Mályi csatornázatlansága. hiszen a tópart kedvelt üdülő- és kirándulóhely. s félő, hogy az áldatlan állapot miatt éppen azt veszíti el a táj, ami a legnagyobb értéke: a tó vizének tisztaságát. Gyökeres változást hozhat annak a tervnek a valóra váltása, mely szerint a Mályi és Nvékládhaza közötti területen felépítendő 500 lakásos lakótelepet szennyvízcsatornával is ellátják majd. E csatornázással egvben megoldanák a község és az üdülőtelep közműgondját, a to vizének védelmét. Felsőzsolcának sincs még csatornahálózata, de legalább tanulmánytervvel már rendelkezik a közmű kiépítésére. A legsúlyosabb a helyzet Kistokajban. ahol ásott kutakból nverik a vizet, kivéve a tanácsházát, az óvodát és az orvosi rendelőt. Az intézményeket fúrt kút látja el. Az ásott kutak vizének minősége odáig romlott, hogy csecsemők nem is fogyaszthatják. Kistokaj az egyike azon megyei településeknek, melyeknek tasakos vizet szállítanak. ■ ■ A városkörnyéki községek levegője tisztább, mint a miskolci. Bár, a Sajóbábönybam működő vegyipari üzem. illetve a BVM sajókeresztúri gyára Szirmabesenyő levegőjét jócskán szennyezi. A Borsodi Ércelőkészítő Mű nagy kéménye port pipál, de — ahogy a jelentés készítő) írják — e pornak a megkötése olyan költséges beruházást igényelne, melynek megvalósítására a népgazdaság jelenlegi helyzetében nincs lehetőség. A mályi téglagyárat fejlesztik. Jó lesz ügyelni a környezetvédelmi előírások betartására, hiszen az üdülőterület. illetve a miskolciak számára parcellázott területen épülő új lakónegyed sokat veszítene értékéből, ha romlana a táj levegője! ■ ■ A lakossági szemét összegyűjtése és elszállítása más- más módon és színvonalon ugyan, de megoldott a város- környéki községekben. A szállítások rendszerességével kao- csolatban azonban jogos kifogásokat lániaszt a lakosság. Felsőzsolcan még az is son- dot okoz. hogy egy felhagyott kavicsbányába gyűjtik a hulladékot, s ezzel veszélyeztetik a talajvíz minőségét. A kavicságyon keresztül ugyanis könnyen a mélvbe mossa a szennyet a csapadék. A községek szeretnék, ha a Miskolci Köztisztasági Vállalat gyűjtene náluk is a szemetet: ám erre a vállalat kapacitását és a lerakóhely (szemétbánya) szűkös voltát figveiembe véve. egyelőre nem számíthatnak. (békés) Kertbarátok tanulmányútja A Buday és a Kocsis Pál kertbarátszafkör holnap tanulmányutat szervez a Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás munkájának mégis-: mérésére. A Katowice étterem előtti buszmegállóba* találkoznak reggel 9 órakor. Minden érdeklődőt szívesen látnak.