Déli Hírlap, 1983. november (15. évfolyam, 259-283. szám)
1983-11-16 / 271. szám
"\i AÖ i. (i 'TZ ■ Hol a ham lm I« er? (CIKK A 3. OLDALON) Nagyobb becsülete kellene hogy legyen a lillafüredi kisvonatnak, hiszen idegenforgalmi kuriózum, Lassan épülget a kiliáni új végállomás, és túl lassan reparál- ják a már jócskán elavult pályát. Hamvába holt az a jó ötlet is, hogy hétvégeken úttörö- vasútként működjön. (Cikk az S. oldalon) Lesz-e ismét „Határtalan” körnvezetvéáelem (A DH VÁROSPOLITIKAI FÖRUMA A 3. OLDALON) Csehszlovák * vendéghívogató (CIKK AZ 5. OLDALON) (Jlést tartott a városi pártbizottság Tegnap, Dudla József első titkár elnökletével, ülést tartott az MSZMP Miskolc városi Bizottsága. A testület jelentést tárgyalt meg a belső irányítási és érdekeltségi rendszer működésének és fejlesztésének tapasztalatairól Miskolc város üzemeiben, illetve javaslatot fogadott el a pártszervek, -szervezete« tennivalóiról. A jelentéshez Tímár Vilmos titkár fűzött szóbeli kiegészítőt. A pártegység és a pártfegyelem városi tapasztalatairól Káli Lajos, a fegyelmi bizottság elnöke tájékoztatta a pártbizottságot. Székely Lászlónak, a városi tanács általános elnökhelyettesének előterjesztésében tájékoztató hangzott el a városi, tanács VI. ötéves tervének időarányos teljesítéséről. a végrehajtás további feladatairól. A végrehajtó bizottságnak a pártbizottság szeptember 15-i ülése óta végzett munkájáról dr. Kovács László titkár adott számot. _ • Létra nyúlik oz ég felé... Tűzoltósági gyakorlatot tartottak tegnap a Júnó-szállodában. A feltételezések szerint a hetedik emeleten keletkezett a tűz, s emberi életeket, anyagi javakat kellett menteni. (Tudósítás a 6. oldalon.) (Kerényi László felvétele) Wa megkezdődlek a tárgyalások Ma reggeli telelőn Már áll az óriás fenyő Az osztrák kancellár Budapesten Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tegnap fogadta Arthur Hartmant, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét. A találkozón, amely az amerikai diplomaA nicosiai kormány tegnapi rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy a ciprusi törökök „függetlenségének” kikiáltása nyomán kérni fogja a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását. Athénban a ciprusi törökök egyoldalú lépése után Andreasz Papandreu miniszterelnök, hadügyminiszter vezetésével összeült a három haderőnem parancsnokaiból álló nemzetbiztonsági tanács. Ankarában tegnap délutánra szintén összehívták a nemzetbiztonsági tanács ülését. A török külügyminisztérium szóvivője egyébként úgy nyilatkozott, hogy Törökországot „meglepetésszerűen” érte a török közösség egyoldalú „függetlenségének” kihirdetése. Szpirosz Kiprianu ciprusi elnök nyilatkozatban ítélte el a ciprusi török közösség egyoldalú lépését, a „független” állam kikiáltását a sziget északi részén. A ciprusiak sohasem fogják elismerni ezt a török államot — szögezte le Kiprianu, majd megállapította: a török fél egyoldalú lépése még bonyolultabbá teszi a ciprusi problémát. Törökország tegta kérésére jött létre, áttekintették a szovjet—amerikai kapcsolatok általános kérdéseit, valamint a jelenlegi nemzetközi helyzet néhány vonatkozását. nap elismerte a Ciprus északi részén egyoldalúan kikiáltott török államot, az „Észak-ciprusi Török Köztársaságot”. Az Elnöki Tanács november 26-ára időközi képviselőválasztást tűzött ki az elhunyt országgyűlési képviselők — Tóth István, Klaukó Mátyás. Cseterki Lajos és Várkonyi Imre — megüresedett képviselői helyének betöltésére 3 budapesti 26., a Békés megyei 10., a Borsod- Ahaúj-Zemplén megyei 3. és a Bács-Kiskun megyei számú országgyűlési választókerületben. A fővárosi, megyei tanácsok ugyancsak erre a napra tűzték ki a helyi tanácstagok időközi választását. mert egyes helyi tanácstagi választókerületek elköltözés, elhalálozás és egyéb okok miatt megüresedtek. Az országgyűlési választó- kerületekben megtartották a jelölőgyűléseket A miskolci Centrum Áruház előtt már felállították a fenyőfát. A piacokon azonban még korai lenne karácsonyfát keresni. Tavalyelőtt kevés volt, az elmúlt évben pedig a kelleténél is több fenyőt kínáltak eladásra. Mire számíthatunk most? — kérdeztük Pollner Gusztávtól, a Zöldért kereskedelmi igazgatójától. — Bár a magánkereskedők is szép számmal kínálnak majd karácsonyfát, az ellátással kapcsolatos fő felelősséget mi viseljük. Ezért határoztunk úgy. hogy az idén 25 ezer fát rendelünk So- mogyból. Tavaly körülbelül 23 ezret adtunk el, s 3 ezer méter megmaradt fenyőt A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 3. számú országgyűlési választókéi ületoen dr. Czibere Tibort, a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem rektorát jelölték országgyűlési képviselőnek. A Hazafias Népfront Országos ,Tanácsa a jelöléseket benyújtotta az Országos Választási Elnökségnek. Az elnökség megállapította, hogy a jelölések törvényesek voltak, és ezér* dr. Czibere Tibor képviselő- jelöltségét elfogadta. Mintegy 900 helyi tanácstag időközi választásának je lölögyűlései is lezajlottak A illetékes választási elnökségek november 17-ig döntenek a jelöltek elfogadásáról. égettünk el. A választék többségében luc,- és néhány száz ezüstfenyő. Nem tartunk erdei fekete vagy douglas fenyőt, noha ezek jobban bírják a házgyári épületek klímáját, a drágaságuk miatt nem keresik ezeket. Előreláthatóan a fák döntő többsége másfél—két méteres lesz, a vásárlók leginkább ezeket keresik. Az áruk változatlan, méterenként 28 forint. Tegnap a késő délutáni órákban Budapestre érkezett Fred Sinowatz, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja, aki Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének meghívására hivatalos látogatást tesz Magyarországon. Vele érkezett felesége, Hermine Sinowatz. Az osztrák kormányfőt és a kíséretében levő személyiségeket a magyar és az osztrák zászlókkal díszített Keleti pályaudvaron ünnepélyesen fogadták. A pályaudvar előtti téren katonai díszegység sorakozott fel csapat- zászlóval. A vendégek fogadtatására megjelent Lázár György es felesége. Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. Várkonyi Péter külügyminiszter, valamint politikai életünk több más vezető személyisége. A pályaudvar nagycsarnokában a vonatról leszálló vendégeket elsőként Lázár György és felesége üdvözölte szívélyesen, majd Fred Sinowatz bemutatta hivatalos kíséretének tagjait. Ezután kis úttörők virágcsokrokat nyújtottak át a vendégeknek. A téren a felsorakozott katonai egység parancsnoka jelentést tett Fred Sinowatz kancellárnak’, ezt kővetően elhangzott az osztrák és a magyar himnusz, majd Fred Sinowatz — Lázár György társaságában — ellépett a díszegység előtt. Az ünnepélyes fogadtatást követően a vendégek gépkocsiba ültek, és szállásukra hajtattak. A kora esti órákban a két kormányfő Lázár György parlamenti dolgozószobájában szűk körű megbeszélésen találkozott. A plenáris tárgyalások ma délelőtt kezdődtek meg az Országházban. A tanácskozás alkalmat ad árra, hogy a partnerek véleményt cseréljenek a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséről, az együttműködés további lehetőségeiről, valamint a nemzetközi politikai helyzet időszerű kérdéseiről. Lázár György és felesége este a Parlament Vadász-termében díszvacsorát adott Fred Sinowatz és felesége tiszteletére. A díszvacsorán, amelyen részt vettek az osztrák kancellár kíséretének tagjai, s magyar részről ott volt a politikai és a gazdasági élet számos vezető személyisége, a két kormányfő pohárköszöntőt mondott. ★ A budapesti Unió Információs és Értékesítő Társaság tegnap a — Lenin Kohászati Müvekkel közösen—börzét rendezett a jkohászat nemesacél-hengerművének hivatalházában. Tizenkét anyagcsoporton belül — pl. színesfémek, kábelek, kötőelemek, acélok, ékszíjak — mintegy 20 ezer árucikket kínáltak a vállalatok eladásra. Három számítógépes terminál segítségével bizonyosodhattak meg az érdeklődők, hogy melyik cikk hol. mennyiért, kapható, illetve szerezhető be. A kohászat idomacélokat kínált eladásra, s villamossági cikkeket keresett. A börze, amit idén első ízben rendeztek meg vidéken, s elsőként Miskolcon, sikeres volt. Több tucatnyi érdeklődő jött el, s üzletek is köttettek. (Képünkön; a számítógép válaszol az anyagbeszerzők kérésére.) Kikiáltották a ciprusi török köztársaságot November 26-án