Déli Hírlap, 1983. október (15. évfolyam, 233-258. szám)
1983-10-31 / 258. szám
Egységes szemléletre ran szükség a fekvő- és járóbeteg-ellátásban Vizsgálja, műti, utókezeli Közeníelfű hirdetmény A Miskolci Köztisztasági Vállalat értesíti Miskolc város lakosságát, hogy az 1983. november 7-i ünnepre való tekintet tel november 5-én, szombaton kommunista műszakban a hétfői járati napnak megfelelően szemétgyűjtést, illetve -szállítást végzünk. Kérjük az érintett utcák lakosait, hogy szemétgyűjtő edényzetüket a szokásos helyre készítsék ki. MISKOLCI KÖZTISZTASÁGI VÁLLALAT Eleinte vontatottan haladt az építkezés, olyannyira, hogy az esztendő első felében nagyon is illúziónak tűnt a november 30-i befejezési határidő. Hogyne, hiszen a Szinva-meder is befedésre várt, támfalakat is építeni kellett, nem beszélve a betonozásról, az aszfaltozásról, a villamosipari berendezések elhelyezéséről. Aztán az év közepétől kezdve huszáros tempóba kezdtek az építők, az Északmagyarországi Állami Építőipari Vállalat munkásai. Igaz, az időjárás is nagy segítséget nyújtott nekik. Kevés eső esett, a Szinva víz- szintje nem ciuclkegeU, így 3fr Az volna az ideális, ha így néznének ki a rendelőintézetek váróhelyiségei. Az Egészségügyi Minisztérium javaslata alapján tűzte napirendjére a Magyar Kórházszövetség a IV. kongresz- szusán a kórház-rendelőintézeti egység, vagyis a fekvő- és járóbeteg-ellátás tapasztalatainak és feladatainak megvitatását. Az egészségügyön belül ez =-=a.e!y *eia Oktrrfan a szakemberek, Ite a széles közvélemény érdeklődésére is okkal tarthat számot. Itt ugyanis nem kevesebbről Van szó, minf-hogy milyen formában, s főként: milyen tartalommal működik az az intézményrendszer, amely az állampolgároknak az egészségügyi törvényben deklarált jogát — a progresszív betegellátást — hívatott ki teljesíteni. A kongresszus első napján a Magyar Kórházszövetség vezető szakembereinek ■ — dr. Aczél György, dr. Mányi Géza és dr. Naj- zer Lajos — összefoglaló előadását vitatta meg a több száz küldött az egészségügyi integráció eddigi eredményeiről, s a fejlesztés irányáról. Elmondották: a szocialista országokban az ingyenes egészségügyi ellátás keretei között nagy terhelés nehezedett a kórházrendelőintézetekre. S miután a szakrendelő-intézeti hálózat fejlesztése a kórházénál viszonylag olcsóbb volt, ezek száma gyarapodott tehát, s a kettő aránya végül is eltolódott a rendelőintézet „javára”. Az egészségügyi hatóság egy évtizede rádöbbent, hogy ez a tendencia rontja az alapellátás és a szakorvosi ellátás közötti együttműködést, s 1975-ben megszületett a miniszteri utasítás a gyógyító-megelőző intézményrendszer továbbfejlesztéséről. Ennek a folyamatnak a feladata volt az azonos tanács felügyelete alá tartozó, gyógyító-megelőző intézmények és szolgálatok egyesítése. Ennek első modelljét Miskolcon alakították ki. Eleinte csupán az igazgatási integráció, vagyis a szervezeti egységesítés történt meg, majd sor került a gazdasági-műszaki összevonásra, amelynek, keretében csökkenthetőkké váltak a párhuzamosságok, jobban kihasználhatók a kapacitások, s a munkaerővel is eredményesebben lehet gazdálkodni. Elsőként ezen a területen bizonyosodott be, hogy az integráció nem öncél, hanem eszköz: a jobb betegellátás eszköze. A ma egészségügye végül is eljutott oda, hogy a formán belül az alapvető tartalom központi kérdését, vagyis a szakmai ellátó munka egységének szükségességét fogalmazza meg a fekvő- és járóbeteg-ellátás területén. Készül az új út Talán egyetlen út építését sem kísérte annyira figyelemmel a város, mint a déli tehermentesítőét. Már csak azért is, mert megépültévei jelentékenyen esökken a belváros forgalma, s csak ennek segítségével tudják megoldani a város vezetői azt a régi miskolci óhajt, hogy a Széchenyi út sétálóutca legyen. A klinikai szakmákban összevonásra került a kórház és a rendelőintézet személyzeté is a közös vezetés alatt. Kialakult a gyakorlat: a szakrendelés a fekvőbeteg-osztály ambulanciája lett. A két egységben azonos orvosok dolgoznak, azonos színvonalon, egységes módszerekkel. A kórházi felvételre jelentkező betegeket azonos orvosi kollektíva tagja látja el — ha nem is mindig ugyanaz az orvos —, de ugyanannak a kollektívának a tagja vizsgálja, műti és utókezeli. A gond jelenleg az, hogy végre összhangot kell teremteni a kórházak ágyszáma és a rendelőintézeti szakellátás kapacitása között is. Megszületett! az állásfoglalás arra is, hogy a kórházi háttérrel nem rendelkező rendelőintézeti szakorvosokat is fekvőbeteg-osztályokhoz kell kapcsolni. Az egységes szakorvosi ellátás a betegek érdekében jött létre, jó vagy rossz működését a betegek érzékelik. A KNEB 1982-ben vizsgálta, hogy mi a véleménye erről a lakosság széles rétegeinek. A megkérdezettek többsége elsősorban a szak- rendelések munkáját bírálta: a szakrendelések zsúfoltak, sok a várakozás, a kivizsgálás gyakran napokig elhúzódik, nincs szervezetten megoldva a betegirányítás, több szakrendelés —reuma, orthopédia sth. megoldatlan. Az integráció kezdetétől természetesen sokat fejlődött egészségügyünk a keretek között — állapították meg a kongresszus részt vevői —, azonban még számos a tennivaló. A többi között felhívták a figyelmet rá, hogy a kórházi rekonstrukciós tervek összeállításánál, de az igazgatási jogszabályok korszerűsítésénél, a képzés, továbbképzés rendszerénél is minden esetben a szakmai egység kialakítására kell törekedni. fr) I Jó idő és huszáros tempó ak Az ország legtöbb kórházában kialakították már az intenzív betegellátó osztályrészlegeket. Városi tanácstagok fogadóórái Korlát- és sétányügyék Biciklivel Tapolcára? Gyalogszerrel az Ávas-dé- len közlekedni, különösen télen nem könnyű feladat: sok a lépcső, a meredek útszakasz. Az avas-déliek sokszor és joggal kifogásolták, hogy a lépcsők mellől hiányoznak a korlátok, csorbák a fokok, s általában kevés a gyalogosútvonal. Vajon várható-e változás? A lépcsőkké! és a korlátokkal elsősorban az I-es és a 11-es ütem területén van gond, ám a beruházók ígérete szerint az év végéig végeznek a javítással. Az is tény azonban, hogy amikor a korlátokat eredetileg felszerelték, sokat már akkor kidöntöttek a vandálok, amikor még meg sem kötött a beton... Azt is felvetették a városrészben lakók, hogy jó lenne, ha Tapolcát és azt Avasdelet sétány kötné össze. Az út kocogóknak, biciklistáknak, gyalogosoknak épülne. A tervezők megvizsgálták, mennyiért lehetne ezt az utat létrehozni, és a becsült összeg elég magasra kerekedett: elérni a 40 millió forintot. Ügy hisszük, minden avas-déli belátja, hogy ennél lényegesen fontosabb dolgokra kell a városrészben a pénz. De ez nem jelenti azt, hogy teljesen süllyesztőbe kerül az útvonal ügye: arra lenne lehetőség, hogy a kerékpárút kijelölt nyomvonalán gyalogösvényt, sétautat építsenek, s a későbbiekben, ahogy a város anyagi lehetőségei engedik, lassanként kiépülhetne a kerékpárút Ehhez azonban jelentős társadalmi segítség is kell. <k-Ő> Ma tartja tanácstagi fogadóóráját Budai József és Káló István, pártalapszerve- zet, Baross Gábor u. 18. sz„ 17 órakor; Kiss András, MSZMP tanácsterme, • Hámor, Palota u. 57. sz., 17 órakor; Kovács Ernő né és Keszthelyi Zoltán 1/7. sz. pártalapszervezet, Kisfaludy u. 37. sz., 18 órakor; Kovács György, pártalapszervezet. Tízes honvéd u. 21. sz., 17 órakor; Kovács János, 8. sz. Általános Iskola, Edéi" György u. 1. sz., 17-től 18 óráig; Kucskár Julianna, B.-A.-Z. megyei Vízművek, Tömösí u. 2. sZ.y 17 órakor; Lakatos Attila, 42. sz. Általános Iskola, Elek Tamás u. 2. sz., 17.30 órakor; Már- kusz Dezső, hejőcsabai párt-) alapszervezet, Csaba vezér u. 95. sz, 16 órakor. Az üzletek ünnepi nyiívafartása A B.-A7-Z. megyei? Tfmáff? V. B. és a Miskolc megyei város Tanácsa V. B. kereskedelmi osztályai, a KPVDSZ megyei bizottságának egyetértésével, az üzletek és vendéglátó egységek november 7-i ünnepi ntyitvatartását a BkM. rendelet és a kiadott irányelv alapján az alábbiak szerint szabályozzak: November 3-én (szombaton): Valamennyi élelmiszerbolt, csarnok es piac 14 óráig, az ennél később záró üzletek szokásos szombati rendjüknek megfelelően tartanak nyitva, a ruházati, iparcikküzletek és áruházak szombati nyitvátartást alkalmaznak. A vendéglátó egységek szombati nyitvatartási rend szerint üzemeW nek. November 6-án (vasárnap): A vendéglátóhelyek szombati, a dohány-, édesség- és virágboltok vasárnapi nyitvatartási rendjük szerint üzemelnek. Minden más üzlet, áruház, piac és vásárcsarnok zárva tart. November 7-én (hétfőn): A vendéglátóhelyek, a dohány-, édesség- és virágboltok vasárnapi nyitvatartas szerint üzemelnek. Minden más üzlet, áruház, piac és vásárcsarnok zárva tart. A kijelölt vendéglátóhelyek november 6-án és 7-én tejet, kenyeret és péksüteményt árusítanak. £ Az új út utolsó tíz métereit betonozzák az építők. II (Farkas Ida felvétele} a medret és a támfalai megfelelő körülmények között tudták betonozni. És néhány hónap múlva a Rudas László utcai Szinva-sza- kaszt — a rendőrségtől a Szabadság térig — teljes egészében befedték. Jelenleg a Toronyatja és‘ a. Ráca Qjöí&y utcák között A B.-A.-Z. MEGYE! TÁVHÖSZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT i értesíti fogyasztóit, hogy telefonszámaink T983. október 7-éa megváltoztak Fontosabb hívószámaink az alábbiak: József Attila u. 51. Központ Szemere u. 15. Kpzpont 89-022 86-011 89-409 86-314 89-606 86-515 89-299 86-736 89 874 86-847 86-903 Diszpécserszolgálat: 38-964 Avas-dél Hidraulikai Állomás: 68-427 Futó utcai kazánház: 69-232 Korvin O. utcai ügyelet: 89-215 Park u. 4. Területi üzem: 63-858 Vörös Hadsereg u. 17. Kazánház: 63-524 dolgoznál: az EÁÉV-eselí. az új út utolsó tíz métereit betonozzák. Reménykednek, hogy az időjárás a továbbiakban is kegyes marad hozzájuk. Bíznak abban, hogy november 30-án át lehet vágni a szalagot, s megindulhat a forgalom. ^