Déli Hírlap, 1983. szeptember (15. évfolyam, 207-232. szám)
1983-09-24 / 227. szám
'éké ' ’' ' Vi5\,í*‘; Műsor Jf /I Két Szalontai, Imre és Zoltán is ott lesz Kijevben XXIV. birkózó VB, líijev (Szabó István felvételei) A két Szalontar is utazik Erőfelmérés az olimpia előtt Kötöttfogásban már csütörtökön megkezdődtek a XXIV. birkózó világbajnokság küzdelmei. A .magyarok eddig meglehetősen vegyes eredményeket produkáltak. Kérdés, hogy ki. vagy kik kerülnek be a ma este sorra kerülő döntőkbe és az is, hogy milyen érdemeket szerezhetünk. Szabadfogású válogatottunk ma délelőtt vonattal utazott el Kijevbe. A csapatban ezúttal is helyet kapott a DVTK két kiválósága, Szalontai Imre és Szalontai Zoltán. A világbajnokságra utazók között található Gutman József, a diósgyőriek mesteredzője is. — Sokak számára meglepetés, hogy a kétszeres EB ezüstérmes Szabó Lajos nem vesz részt a VB-n. Mi történt? — kérdeztük Gutman Józseftől az elutazás előtt. — Lajosnak az utóbbi hónapokban megszaporodtak a családi kötelezettségei. Két kisgyermek édesapja. így az edzéseken nem tudott olyan intenzitással dolgozni, mint korábban. Hosszas mérlegelés után dr. Hegedűs Csaba szövetségi kapitány úgy döntött, hogy feleslegesen nem szabad őt vereségeknek kitenni, elsősorban a jövő évi olimpia miatt. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a magyar szakvezetés még az év elején úgy döntött — éppen az olimpiai szereplés sikere érdekében —, hogy birkózóink az idén elsősorban a budapesti EB- re készülnek. A világbajnokságon már eleve nem vettek volna részt a legjobbak. így itthon maradt Kocsis Ferenc, Tóth István, A HKl megyei dimioje Befejeződtek Borsod megyében^ p Honvédelmi Kupa Lövészverseny városi és járási döntői, amelyeken az MHSZ honvédelmi klubjaiban előzőleg megrendezett mérkőzéseit legjobbjai vettek részt. A több tízezer lövész részvételével lebonyolított hatfordulós verseny végére szőkébb pátriánkban ma tesznek pontot: Lenin városban rendezik meg a megyei döntőt. Minden városból és járásból egy hattagú — két- két ifiből, nőből, s felnőtt férfiből álló — csapat 'délelőtt 10 órától lég-, illetve kispuskái versenyén bizo- nyítjá képességeit. A győztes csapat képviseli majd Borsod lövészeit az országos HKL-bajnokságon. Rácz Lajos, Gáspár Tamás, Bállá József, hogy csak néhány „nagy nevet” említsünk. — A két Szalontai mégis ott lesz Kijevben .,. — Ez egyáltalán nem baj! Az olimpiát megelőző utolsó világbajnokságon már a legtöbb ország azokat szerepelteti, akiket az ötkarikás játékokon is indítani kíván. Tehát nagyszerű erőfelmérő, tapasztalatszerző lehetőség van Kijevben, és ez Szalon- taiék számára fontos. — Milyenek a diósgyőriek esélyei? — Mint mindig, ebben a sportágban, most is sok függ a sorsolástól. Az 57 kilogrammos súlycsoportban Szalontai Imre lép szőnyegre. Itt az európaiak a legjobbak, a legtöbb vetélytársát ClSSflES Szobafestő segédet állandóra felveszek, azonnal! Telefon: 74-474. Zsiguli gépkocsim vezetésére állandó sofőrt keresek. Lakatos Gusztáváé, Sajóbábony, Béke ti. 45. Kétéves kislányhoz pótmamát keres orvosházaspár. Telefon: 13-747. Bihari út 5. VII/d. Konyhai kisegítőt felveszünk. Érdeklődni lehet: 33-704-es telefonon. inflation 2x1 szoba-konyhás családi ház Martintelep, Gutenberg u. 4. szára alatt eladó. Érdeklődni; Miskolc, Széchenyi út 6. III. udvai, fszt. i. Héczei Péter. Kétszobás szövetkezeti lakás eladó. Miskolc, Testvérvárosok u. 28. V/4. este 6 után. Édesapa 15 éves fiával külünbe- járatú összkomfortos szobát keres október l-i beköltözéssel. „Számlaegyenlítés havonta 134 230” jeligére a kiadóba kérem. Bútorozott szoba, fürdőszoba- használattal két diáklánynak azonnal kiadó. Bajcsy-Zs. út 26. II. em., Szűcsné. Elcserélném 2 szobás összkomfortos szövetkezeti lakásomat 1970—71-ben átadott szövetkezeti másfél szobásra, vagy él- kezöfülkés garzonra, II. emeletig. Érdeklődni lehet: mindennap du. 6 óra után a Clilepkó E. *45. IV. l. sz. alatt, Nagynál. Ikerház vagy 3—4 lakásos társasház építésébe betársulnék. Levélcím: 3523. Miskolc, 23. Pf. 43. Kiadó Dédestapolcsányban nagy lakás, kert. Jó levegő, erdő, víz, halászáéi lehetőség. Levélcím: Kiss Ferenc. Kazincbarcika, Paál L. 33. Bútorozott sz#ba albérletbe kiadó. Érdeklődni lehet: Hejőcsa- ba, Békési Imre ut l. Héti ön 13-tól 18 óráig. ismeri. Ám, módunkban lesz elemezni az amerikaiak és a japánok birkózását is. Szalontai Zoltán a 68 kilósok között indul. Ez már nehezebb téma, A szovjetek .és bolgárok mellett számolni kell az amerikai, a japán és az iráni versenyzőkkel is. — Mit vár tanítványaitól? — Én személy szerint ezen a VB-n kiegyeznék azzal, ha a DVTK birkózói három pontot szereznének* * Hétfőn a 48, 5?, 68, 82 és 100 kilogrammos súlycsoportokban a, selejtezőkkel megkezdődnek a szabadfogású birkózó VB küzdelmei Kijevben. FELFÖLDI GYÖRGY Elcserélném másfél szobás, Avas-déli, földszinti tanácsi, központi fütéses lakásomat hasonló gázfűtésesre, 2. emeletig. Címet a Széchenyi út 15. kiadóba, „Betegség 134253” jeligére. összkomfortos lakásban nagyszoba kiadó, két rendes, kultúráit férfi részére, október 1-töl. „Egyedülálló 134246” jeligére a kiadóba. Szalonna, Rakaca-tónál, félkész állapotban 3 szintes víkend- ház eladó, A befejezéshez az anyag rendelkezésre áh. Értlek- ődni lehet: Szalonna, vasútállomáson. Elcserélném 2 szoba komfortos, külön bejáratú, udvaros, garázs os házrészemet, 2 + fél, vagy 3 szobás tanácsira a bel- - városban, megegyezéssel. „Beköltözhető 132275” jeligére a kiadóba. Háromszobás — esetleg félkész — kertes, családi házat vennék Miskolcon vagy peremkerületeiben. „Tavasszal 134296” jeligére a kiadóba. Egy + két félszobás tanácsi lakásomat 2 db másfél vagy garzonra cserélném, sürgősen. Korvin O. 5. 7/4., szombattól szerdáig, délutáni órákban lehet érdeklődni. Egyszobás szövetkezeti lakás eladó. Érd.: Miskolc, Gyula u. 12. Ill 1. Miskolci kétszobás, összkomfortos szövetkezeti lakásomat garázzsal eladom, vagy budapesti lakásra cserélem. Tel.: 32-433. Győri kapui szövetkezeti ház- felügyelői kettőszobás lakásomat elcserélném kettő- vagy másfél szobás tanácsira. Érdeklődni: Miskolc, Clilepkó E. 21. fsz, 1. Komfort nélküli, kertes, kétszobás ház Hejőcsabán, fizetési kedvezménnyel eladó. Érdeklődni: a reggeli órákban 37-848. *a«lös-ifé*al Eladó nagy méretű antik szek- résy, használt bőr rekamié, fotelok, minden elfogadható áron. Miskolc III., l- azola H. u. 7. Il i. SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Déli zeneparádé. — 13.25: Orvosi tanácsok. — 13.30: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. — 14.00: Hírek. — 14.05: A hét embere. — 14.15: Zenei anyanyelvűnk. — 14.25: Magyarán szólva. — 14.40: Irodalmi figyelő. — 15.10: Üj Zenei Újság. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Kováts Kolos operaáriákat énekel. — 10.15: Hol volt. hol nem volt... — 18.30: Hírek. — 18.45: A szülőföld muzsikája. — 19.50: A Rádiószínház, bemutatója. — 20.39: Holnap közvetítjük. — 20.59: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 22.00: Hírek. — 22.15: Európa hangversenytermeiből. — 23.26: Jascha Heifetz hegedül. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.Ott: Jó ebedhez szól a nóta. — 13.03: Helyettem írták. — 13.45: időjárás- és vízállásielentés. — 14.00: Magunkat aiánliuk. — 16.00: Újdonságainkból. — 145.30: Hírek. — 16.35: Slágerek mindenkinek. — 17.30: Sport. — 18.05 ; Válasz. 19.05: Hírek. — 19.10: Sport. — 20.00: Popmühedy. — 20.30:Hírek. — 20.35: S zentend- rei Klára nótákat énekel. — 20.57: Hortobágy—Rheingau 1300 kilométer. — 21.57: A Rádió Dalszínháza. — 22.30: Jó éjszakát, jó éjszakát, jó éjszakát, mindenkinek! . — 24 . 00: Hírek. 3, műsor: 13.00: Hírek. — 13.07: Lemezbörze helyett. — 14.00: Epizódok a magyarországi operajátszás történetéből. — 14.53: Romantikus korusművek. — 15.20: Rádiószínház. — 15/56: Szimfonikus zene. — r?.00: Dalok és találkozások. — 17.30: Tip-top parádé. — 18.00: Kritikusok fóruma. — 18.10: Népzene sztereóban. — 13.40: A magyar széppróza századai. — 18.55: ,,Örök vándor...” — 19.00: Hírek. — 19.05: Operaest. — 19.49: Pierre Fournier gordonkázik, Dorel Handraan zongorázik. — 20.20: Berlioz: Requiem. — 21.45: Évfordulók nyomában, — 22.36: Irodalmunk a felszabaduias után. — 23.30: Hírek. Televízió, 1. műsor: 14.05: Ide- süss!' — 14.30: Kengyelfutó gyalogkakukk. — 14.50: Közkívánatra! A maláji tigris. — 15.40: Űtravaió. — 16.10^: Hírek. — 16.20: Híres magyar könyvtárak. A kalocsai érseki könyvtár. — 17.10: Homokóra. — 17.55: Módi »S3. — 18.25: Parabola. —'i&icrr Idősebbek is elkezdhetik... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Vers — mindenkinek. — 20.05: Szeszélyes évSzőlőoltványob, fajíagyűjtemé- nyek termelői áron, árjegyzéket díjmentesen küldök. Valiskó szőlész. Gyöngyös, Arany u. 3. 3200. Iker mély gyerekkocsi eladó. Martintelep, Kisfaludy 96. Dán hallókészülék sürgősen eladó. Telefon: 77-514. Eladó 4 db vattacukor-készítőgép. Miskolc 1., Kassai 40. Költözés miatt két modern szekrénysor. 2 heverő, 2 fotel, dohányzóaszta!, négyszemélyes rekamié eladó. Engels 68. II/2. Oxigén- és tíissousgázpalackot veszek. Sürgős 1 Teleion: 78-335. AEO nyitott platós Diesel, üzemképes kocsi eladó. Széchenyi úr 91. sz., hátul az udvarban, Farkasné. Zsiguli. Wartburg Trabant sár- védocserét, küszöböíést. vizsgára felkészítést rövid határidővel vállalok. Miskolc. Lenke u. 22. Tel.: 17-810. Trabant Limuzin, 4 éves, kék, megkímélt állapotban eladó. Telefon: 73-033. UE—28-as traktor pótkocsival és ekével ellátva, Super zetor hátsó köpeny 2 db eladó. Ernőd, Tompa út 5. Kosa. Japán Mazda 323 új, ezüstme- tál, 1100 cm kis fogyasztású szgk. kp-ért, miskolci, zsoleai vagy arnóti lakásért sürgősen eladó. „Megéri 134356” jeligére a kiadóba. Könykötést rövid határidőre, szakdolgozat-bekötést két napra vállalok. Miskolc 1„ Kassai 40. Családi háznál gyermektelügye- letet keresek minden kedden, pénteken 13 órától 20 óráig, két gyermekre. Telefon; 35-417, mindennap. szakok. — 21.20: „Csak a szépre emlékezem ...” — —22.10: Re- né Clair-sorozat. Az Orgonás negyed. — 23.50: Tv-híradó. . Televízió. 2. műsor: 16.45: Oroszul beszélünk. — 17.05: Kék fény. — 18.15: Születésnapi beszélgetés Molnár István kiváló művésszel, 75. születésnapján. — L9.10: Új egymillió fontos hang- Kötöttfogású birkózó VB. — 21.00: Tv-híradó. — 21.20: Pilóta pedállal. — 22.10: Röplabda Európa-bajnokság. — 25.50: Képújság. Szlovák televízió: 14.40: Úttörők magazinja. — 17.10: Aranykapu. — 18.10: Valasz a nézők leveleire. — 18.20: Goro, a fehér kutya. — 19.30: Tv.-híradó. — 20.00: Vendégünk karosszéke. — 20.30: Zene. — 21.40: Sportlnr- adó. — 21.35: Egyik olyan, mint a másik. — 23.30: Operettmelódiák. Kiállítások: Mini Gaiéria (10— 18) : Kovács Éva kerámiai. — Fotógaléria (10—-18): Austria trió. —• Városi vadas- park (10—17) — József Attila Könyvtár (12—17): .Miskolc es környéke régi térképeken. Vasas Galéria (14—19): A Vasas Képzőművész Kör jubileumi kiállítása. — Ady Művelődési Ház (10—13) : Országos rockíotó- kiállitás. — Herman Ottó Múzeum (lü—18) : Ember és munka. — Üj szerzemények. — A természet három országa. A3Vi*" nyok, növények, állatok Eszak- Magyarországról. — Löffler Béla kiállítása. — • Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béláéin! ékkiállítás. — Szomszéd népek viseléte képes levelezőlapon.— Miskolci Képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Hermán Ottó-emlékhez (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—17) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életéből. — Déryne-ház (9—17) : Déryné-emlékszoba. — Üvegművészeti emlékek a XVI —XIX. századból. Filmszínházak: Béke <3)Feketepiac (szí. szovjet). — (n6 és f8):‘Gyanútlan gyakornok (rab. szí. francia, III, helyár!) — Béke kamaramozi (4): Noé bárkái (szí. magyar). — (6): Haír (amerikai, l-i éven felülieknek, III. helyár!) — Kossuth (f3) : Eltűntnek nyilvánítva (mb. szí. amerikai. 14 éven felülieknek! — (hn5) : Visszaesők (szí. magyar, 16 éven felülieknek!) — (7) : Csúfak és gonoszak (mb. szí. olasz, 18 éven felülieknek, II. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (f5 és fi): Az ifjúság édes madara (szí. amerikai 16 éven felülieknek !) — Táncsics (f6 és f5): A profi (mb. szí. francia, 16 éven felülieknek, ITT. helyár!) — Táncsics kamaramosi (4 és 6) : Csillagok háborúja I—II. (szí. amerikai, dupla és III. helyár!) — Táncsics, matiné (f4): Aranyfej (szí. magyar). — Szikra (4 és 6): öld meg a Sogunt (mb. szí. japán, 18 éven felülieknek. III. helyár!) — Petőfi (f?): Bomba* * nő (szí. mb., amerikai, 16 éven felülieknek, III. helyár!). — (f5): A festő felesége (mb. szí. szovjet). — Fáklya (6 és 8): Tűtorony (nib. szí. kanadai, III. helyár!). — Fáklya, matiné (4): Süni a ködben (szí. szovjet). — Fáklya kamaramozi (f5) : A friss széna bódító illata (mb. NDK; 16 éven felülieknek!) — Vasas, Sikerfilmek Mozija (4 és 6): Az Ezüst-tó kincse (mb. szí. NSZK —jugoszláv). — Pereces (4): Languszta reggelire (mb. szí. olasz—francia. 14 éven felülieknek, II. helyár!). VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: öt kontinens hét napja. — 8.21: Énekszóval, muzsikával. — 9.00: „Nem az idő halad: mi változunk”. — 10.00: Hírek. — 10.03: Micimackó felfedezi az Északi-sarkot. — 11.00: Vasárnapi koktél. — 12.00: Hírek. — 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. — 12.35: Édes anyanyelvűnk. — 12.40: Egy korty tenger. — 12.50: Mi a titka? —13.52: Alfred Cortot (zongora) felvételeiből — 14.35: Utazó kutatók. — 15.0C: Hírek. — 15.05: Művész'emezek. — 16 00: irodalmunk a felszabadulás után. — 17.00: Hírek. — 17.05: Jelenidőben. — 17.35: Schubert: Pisztrángötös. — 18.12: Hol volt. hol nem volt... — is.30* Hírek. — 18.40: Népdalest. — 19.35: Kapx csoljuk az Erkel . Színházat. — 21.45: Szentírey-Karper László gitározik. — 22.00: Hírek. —22.15: Híres előadóművészek triófelvételeiből. — 23.07: Sámson és Delila. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: A Nyitnikék postája. — 8.50: Irodalmunk a felszabadulás után. — 9.03: Mit hallunk? — 9.30: Magnóról magnóra. —10.15: Az MRT gyermekkórusa Bartók egynemű karaiból énekel. — 1 0.30: Hírek. — 10.35: Kishegyi Árpád és Várhelyi Endre operettfelvételeiből. — 10.55: Álarc nélkül. — 12.05: Sport. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.58: Lee ven bármily hihetetlen, ez a csülök ehetetlen. — 13.45: Időjárás- és vízállásielentés. — 14.00: Ha még nem tudná ... — 14.30: Hírek. — 14.35: Táskarádió. — 15.33: Poptarisznya. — 17.53: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. — 18.30: Hírek. — 13.33: Útközben. hazafelé. — 20.30: Hírek. — 20.33 • Lehet így is! — 20.53: A Rádió Dalszínháza. — 23.00: Hírek. — 23.15: Kellemes pihenést! — 24.00: Hierk. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.11: Komolyzenei zsákbamacska. — 10.00: Üj Zenei Újság. — 10.45: Öt kontinens hét napja. — 11.00: Hírek. — 11.03: Herbert von Karajan vezényli a Berlini Filharmonikus Zenekart. — 12.27: Reneszánsz kórusmuzsika. — iá.00: Hírek. — 13.05: A Flock of Seagulls zenekar felvételeiből. — 13.35: Kőolaj vegyészből — seriőző. — 14.00: Magyar művészek operafeivéttílelböl. — 14.53: A Weather Report együttes lemezei. — 15.35: Miller Lajos op- - rettfelvételeiből. — 15.55: Fis magyar néprajz. — 10.00: Becsi klasszikus muzsika. — lm-' Népdalfeldolgozások. — \ 18.08: Puccini: Pillangókisasszony.^ 20.26: Sztárok sztereóban. — 21.1J3: Évfordulók nyomában. — 21.5>: Blues-felvételek. — 22.11: Radio- színház. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 8.00: Jo reggel jó szórakozást, jó pihenést. Kétnyelvű információs, szolgáltató és szórakoztató műsor. Vasárnapi krónika. Lapszemle. — 8.15: Programajánlat. — 8.20: Riporternapló. Válogatás az elmúlt hónap műsoraiból. Szerkesztő: Paulovits Ágoston. - 9.00: Táncritmusban. — 9,20: Sport. — 9.25: Műsorösszeíoglaio. — 9.30: Szlovák nyelvű műsor. (Hírek — Tanulóknak a tanulásról — Tv-programajánlat — Könnyűzene.) — Szerkesztő’ Mács Ildikó. — 9.55: Musorösz- szefoglaló és a délutáni program Ismertetése. — 19.30: Hírek, időjárás. műsorismertetés. — 19.35: Mérkőzésen, versenypályán. Vasárnapi sportmagazin. Szerkesztő: Felföldi György. 19.57: Műsorösszefoglaló és a hétfői program ismertetése. Televízió, l. műsor: 3.00: Idősebbek is elkezdhetik-----— 8.05: Óvodások filmműsora. — 8.25: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyezer. .1 az Ember. — o.->5: Kicsi a bors... — 9.15: Páréi Prágája. — 9.35: Tudományos? Fantasztikus! — 9.50: Cimbora. — 10.40: Hírek. — 10.45: Miért nem vagyok jó gyerek? — 13.30: A kegyelmes úr szárnysegéd''e. — 14.35: Képújság. — 14.50: ..Nekem szülőhazám ...” — 16.50? Műsorainkat ajánljuk. — 17.20: Elmebajnokság. — 18.00: Delta, 18.40: Idősebbek is elkezdhetik ... — 18.45: Esti mese.----tik... — 18.45: Esti mese. — 19.00: A Hét. — 20.00: Hírek. — 20.05: Apaszerepben. — 21.40: Az ember tragédiája, a szegedi szabadtéri játékokon. — 22.40: Hí-, rek. Televízió, 2. műsor: 16.30: Az ; országos ökölvívó-bajnokság den- • tői. — 17.45: Kötöttfogású birkózó vb. — 19.10: A modern művészet kalandja. — 20.00: Hírek. — 20.05: Tevék a Dél kereszt a alatt — 20.30: Kapcsoljuk az Er« kel Színházat. — 21.40: Telesport, — 23.00: Képújság. Szlovák televízió: 8.3d: Gyerekeknek. — 11.05: Nő a pult mögött. — 11.55: A héten történt. — 12.30: Zene Pozsonyból, — 13.30: Híradó. — 13.45: Nemzetközi salakpályás motorverseny. _ 16.35: DokumentumfUm. — 17.00: A vasnagyapa. — 18.2?' Zenés szórakoztató * műsor. — 19.30: Tv-híradó. — 20.05: Anyái keserű illata. — 21.25: A Prágai Nemzeti Színház. — 21.55: Sport- híradó. — 22.10: A pozsonyi té- véfeSZ'tivál krónikája. — 22.255 Esték a Cseh Filharmóniával. Kiállítások: azonos a szombatival, kivéve a Midi Galériát es a József Attila Könyvtárat, amelyek vasárnap zárva tartanak. A városi vadaspark 10-től 13 óráig van nyitva. Filmszínházak: Béke (nlO és fl2): Eltűntnek nyilvánítva (rab, szí. amerikai, 14 éven felülieknek !) — (3): Feketepiac (szí, szovjet). — (n6 és f8) : Gyanútlan gyakornok (mb. szí. francia, TIT. helyár!) — Matiné (nlO es fí2): A sziklabarlang titka (mb. szovjet). — Kossuth (9 és il): Kaszkadőrök (mb. szí. amerikai, II. hely ár!) — (f3): Eltűntnek nyilvánítva (szí. amerikai, 14 éven felülieknek!) — (hn5): Visz- szaesők (sz.í. magyar, 16 éven felülieknek!) — (7): Csúfak és gonoszak (mb. szí. olasz, 18 éven felülieknek, II. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (f5 és f7): Az ifjúság édes madara (szí. amerikai, 16 éven felülieknek!) — Hevesy mesemozi (10): A legkisebb törpe újabb kalandjai (szí. magyar). — (11): No, megállj csak! (szí. szovjet.) — Táncsics (f4, f6 és f8) : A profi (mb. szí. francia, 16 éven felülieknek, III. helyár!) Táncsics kamaramozi (6) : Kaliforniai lakosztály (szí. amerikai, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Szikra (4 és 6) : öld meg a Sogunt! (mb. szí. iapán, 16 éven felülieknek, III. hely ár!) Petőfi (f7): Bombanő (mb. szí. amerikai, 16 éven felülieknek, III. helyár!) — (fő): A festő felesége (mb. szí. szovjet). — Fáklya (4 és 6): Tűtorony (mb. szí. kanadai, III. helyár!) — Fáklya kain aramozi (5) : A frNs széna bódító illata (mb. NDK, 16 éven felülieknek!) — Ady (7): Jobb ma egy nő, mint tegnap három (mb. szí. francia. 16 éven felülieknek, H. helyár!) — Egyetem étterem (f9) : Csatár a pácban (mb. francia, 14 éven felülieknek. II. helyár!) — Hámor (f6) : Kémek a lokálban (mb. szí. francia, 16 éven felülieknek ITT. helyár!) — Pereces (6): Elcserélt szerelem (szi. magyar) — (4) : Egy nap rock (magyar). HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.25: Nóták. — 9.00- A hét zeneműve. — 9.30: A hét knt+ő-íe. 9.44: Ki kopog? — 10.00; Hírek. 10.05: Nyitnikék. — 10.35: Zenekari muzsika. 11.05: Bruno Prevedi oneraáriákat énekel. — 11.25: Sárközy István—Raics István: Reng már a föld. — 11.40: Irodalmunk a felszabadulás után, Petőfi rádió: 8.00: Hírek. —• 8.05: Házy Erzsébet, ooerettfelvé- te’eiből.. — 8.30: Hírek. — P,‘*5: Figyelmébe ajánlom. — 8.50: Slágermúzeum. — 9.50: Köznapi ügyeink. — 10.00: Zenedélelőtt. 3. műsor: 9.00: A kísértetkas- tély. — 9.4<>: Zenekari muzsika. — 10.30- Dzsesszarchivum. —> ll.oo: Hírek. — 11.05: Csajkovszkij • a-moll trió. — 11.55: -nációk zenekarra. > I