Déli Hírlap, 1983. június (15. évfolyam, 129-154. szám)

1983-06-17 / 143. szám

jf: Egymásnak feszülő fiatalok (Szabó felv.) Egy nappal a vakáció elölt Úítörő-grundbirkózólí városi versenye Óriási siliere volt a Budapesten rendezett birkózó Európa- bajnokság előtt a miskolci grundbirkózó városi döntőnek. E siker adta az ötletet a 33. sz. Általános Iskoia vezetőinek, bogy vándordíját alapítsanak grundhirkózók számára. Bár a tegnapi városi verseny időpontja nem volt éppen szerencsés _— mindössze egy betű hiányzott az osztálytermek tábláiról, az „AKÁCIÖ” felirat elöl, amely a bosszú, kéthónapos szabad­ságot .jelenti —, de a végül megérkezett négy csapat olyan remek hangulatot varázsolt az iskola aulájába, hogy szinte meg is feledkeztünk róla: még ugyanennyi iskola csapata küldte el nevezését... A verseny patrőnusa a Mis­kolci Üveggyár volt, amelynek KISZ-bizottsága a vándorserle­get, s az értékes díjakat is biz­tosította. A lebonyolításban a DVTK birkózószakosztálya se­gédkezett. S hagy még ünne­pélyesebb legyen a Magyar Út­törők Szövetsége alapításának évfordulója jegyében rendezett grundbirkózás, a diósgyőriek el­hoztak az iskolába három Euro­pa-bajnoki ezüstérmesüket. Sza­bó Lajost, Szalontai Imrét és Szalojtiíai Zoltánt. Kell-e ennél jobb hírverés a birkózósport­nak . . . — Nalunfc egyébként is szép hagyománya van a birkózó«port- j nak, noha nagyon fiatal iskola vagyunk. A DVTK kihelyezett utánpótlasesoportot működtet, amelynek mi biztosítjuk a tor­natermet — hallottuk dr. Czakó Szilárdtól, az iskola igazgatójá­tól, — Ezzel kettős célt érünk el. Egyrészt egészséges, edzett gyermekeket nevelünk, másrészt máltai biztosítjuk a szabadidő hasznos eltöltését is számukra. — Arról már nem is beszélve — vette át a szót Kopcsek Im­re, az üveggyár igazgatója, aki a DVTK birkózószakosztályának vezetője is, hogy így tovább bővül az utánpótlásunk bázisa. Ki tudja, nem találunk-e az itt felnövekvő gyerekek között újabb Szabó Lajosokat,- Szalon- taiakat . . . Beszélgetésünket az iskola szignálja szakítja félbe, kezdő­dik a hagyományteremtő ver­seny. (Merthogy az iskola veze­tésének elképzelése szerint, a jövőben minden évben — arra alkalmas időpontban — megren­dezik a brundbirkúzók városi döntőiét.) Guímann József, a | DVTK birkózóinak vezető edző- j je szólt néhány szót a birkő- I zásról, majd bemutatta a diós- j győri birkózók három büszke­ségét a jelenlévőknek. Kedves figyelmességként a szervezők ajándékcjkkal kedveskedtek az Európa-bajnokság előtti országos grundbirkózó versenyen ezüst­érmet szerzett, miskolci pajtások tanárának, Jávorkút? Juditnak. Aki néhány pillanattal később, mar fiaiért izgulhatott, hiszen szőnyegre léptek a csapatok, először a 30-as és a 21-es isko­láé. Meglepetésre az országos döntős 21-esek nehezen nyertek, 5-3 arányban. Az, aulában el­szabadulni látszott a pokol, mert ezután a házigazdák kitűnő ..birkózással” 6-2-re verték a 19- es iskola csapatát. A kiemelés, a kitolás — amely e verseny szabályai szerint pontot ér —, még sokszor nem sikerült a versenyzőknek, de nemegyszer láttunk olyan dobásokat, amely­re még a rutinos diósgyőri ver­senyzők is csettint éttök. Csak hát Juhász József, a jej.es di­ósgyőri birkózó — aki ezúttal a mérkőzéseket dirigálta — mindezt nem méltányolhatta . . . Zengett, zúgott, az aréna — helyesebben az aula —, hiszen a, házigazdák csapata a máso­dik fordulóban „lehengerelte” a 30-as iskola gárdáját, mind a nyolc találkozót győzelemmel fejezték be a csapattagok. Ugyanakkor nem kis meglepe­tésre a 21-es nem bírt a 19-es együttesével, a 4-4-es döntetlen után — az itteni szabályoknak megfelelően — a legkisebb sú­lyúak újabb összecsapása dön­tött. Dávid -'Laczai Zoltán — visszavágott Góliátnak — Sziszák Attilának —, s ezzel egyszer­smind megmentette csapata be­csületét is. S következett a dön­tő összecsapás — fergeteges hangorkán mellett. Laczai győzelmével kezdődött, ám ezután zsinórban három mérkőzést nyert a 33-as iskola csapata. Már-mar úgy tűnt: nagy meglepetés, lesz ezen a ta­lálkozón is,: de következtek a Világi testvérek, s végül 4-4 iett az eredmény. Es ki más lett volna, aki ezúttal is kitett ma­gáért: Laczai Zoltán, aki Le­li oczki László elleni sikerével az első helyhez juttatta csapatát. Az ünnepélyes díjkiosztáson a vándorserleg mellé aranyérmet kapott az első helyezett, okleve­let és érmet a többi helyezett is, s — kedves figyelmesség — a súlycsoportok legjobbjai is ok­levéllel térhettek haza, igazolan­dó, hogy a miskolci grundbir- kózók köpött ma ők a legjob­bak. Bár a küzdelemsorozatban — ahol mindig van győztes —, a 21-es iskola győzött, a verseny minden résztvevője nyertes volt. Hiszen olyan eseményen vet­tek részt, amely próbára tette fizikai erejüket, állóképességü­ket. s nem kis mértékben szel­lemi felkészültségüket is . . . TÓTH ZOLTÁN A DH tippjei 1, Hajdúk Split—Partizán Beograd 1 s A rangadón hazai győzelem, vagy döntetlen várható. 2, Ősijeit—Buducsnoszt Titograd 1 A kieső jelöltnek kellenek a pontok. 3, OFK Beograd—Szloboda Tuzla ' x 2 Jobbak a vendégek. 4, Rijeka—Olimpia Ljubljana v A döntetlen a legvalószí­nűbb. 5, Szarajevó—Dinamo Zagreb I 2 Háromesélyes mérkőzés. A B.-Ä..Z. MEGYE! TÁVHÖSZOLGÁLTAÍO VÁLLALAT értesíti a Miskolc, Szentpéteri kapu 79. sí. lakóház fo­gyasztóit, hogy június 20-án 0 órától június 30-án 24 óráig karbantartási munkák miatt a meissráittl aiiittttii lap Kérjük T, fogyasztóink szíves türelmét és megértését ft, Velezs Mósztár—Cí£ Beograd x 1 Döntetlen, de hazai győze­lem is lehet. 7, Vojvodina—Dinamo Vinkovici 1 A vendégek idegenben alig szereztek pontot. S, Növi Sad— Borac Banja Luka törölve 9, Gosk Jug.—Jedinsztro Ercsko x 1 A vendéggyőzelem nagy meglepetés lenne . . . 10. OFK Kikhida—NK Zagreb 1 Hazai siker várható! 11. Rozsra Boszamzka Gradiska —Rá,tinik BdjeÜhr* 2 Otthon is gyengék a házi­gazdák. 12. Maribor—Leotar Tr eb ín je 1 Idegenben „pontatlanok” a vendégek. 13. Spartak Subotiea—Varteksz Varazsdin i Simán kel! nyerni a hazai­aknak. 14. Sutjeska Nikszics— Napredak l Biztos tipp a hazaiak győ­zelme, PÓTMERKOZÉSKK ; 15= Dtibcsica—Ratíuier-ki Pirol 1 .2 Háromesélyes mérkőzés. 16. Szolin—Cselik Zenica 2 x csISss: Zöldség-gyümölcs üzletembe — lehetőleg gyakorlott — eladót keresek. „Sürgős 129 198” jeligé­re a kiadóba. Megbízható, üvegezni tudó asz­talost keresek „Leinformálható 129 180” jeligére a kiadóba. Állandó munkára felveszek műköves munkához értő dolgo­zókat. Érd.: Miskolc, Kossá Ist­ván 39., 18 óra után. ígif$Slflaai Lakást keresek 230 000 kp. 4- OTP-átvállal ássál. „Avas-dél előnyben 240 185” jeligére a hir­detőbe. Belvárosi 1,5 szobás, tehermen­tes szövetkezeti lakás eladó, nyár végi beköltözéssel. Érdek­lődni: Miskolc, Dankó Pista u. 25. sz. Vili. 2., este 6—7 óra kö­zött. Panorámás telek, kis szőlővel és kétszintes tallózza! a nyéki hegyen eladó. Gépkocsival jól megközelíthető. Érd.: 33-744, a boltvezetőnél. Keresek Miskolcon vagy Deb­recenben magánháznál üres szoba-konyhát albérletbe vagy megvételre. Egyedül élő közép­korú dolgozó nő részére. Érte­sítést Sátoraljaújhely, Pl. 209. A belvárosban családi házat vennék. ;uo ezer Ft készpénz­zel. Félkész ház is érdekel. ..Nyári vétel 129 000” jeligére a kiadóba. Elcserélném szegedi, belvárosi 90 m--es, összkomfortos, gázfűté­ses házrészemet miskolci szöv. vagy OTP-lakásra. Tel.: 77-518. Nagyavas Középsoron pince, szobával együtt sürgősen eladó. Érdeklődni: Onga, Berzsényi u. 36. Hernyók. •Kétszobás tanácsi lakást cseré­lek tanácsi garzonra „Avas-dél, Hí. ütem 128 757” jeligére a ki' adóba. Külön bejáratú, üres szoba kertes házban, konyhahasználat- tal azonnal kiadó. Miskolc, Ba- csó Béla u. 35. szám. Belvárosi lakótelepen 1,5 szobás szövetkezeti lakás kb. 100 ezer Ft OTP-vei eladó, beköltözhetően* Telefon: 16-115, 12—2o óráig. Házaspár garzont bérelne, havi törlesztéssel, augusztus Ltöl „Sürgős 129 201” jeligére a ki' adóba. Erdöbénye, Vörösmarty tt. 62, sz. alatti családi ház, \664 mégv- szögöl telekkel eladó. Érdeklőd­ni lehet: Horváth Jánosnál, a helyszínen. Tiszalökön 300 négyszögöl esa^ Iádiház-telek, kész alappal, lak­haló téglaépülettel, ipari áram­mal, készpénzért eladó. Irányár: 120 ezer forint. Érdeklődni este 16 óra után. Aliskolc, Vászonfeltérí­tő u. 62. X 8. A vasi pince, közművesített te­lekkel — lakásépítésre alkal­mas —- eladó, Miskolc, L, Dugo­nics U. 13. Felsőd obsza üdülőtelepen hét­végi leiek, házzal, bútorozva, »ion alul eladó. Lukács, Pctnc- ha/v 11.. Telefon: 15-73«, délután 16 órától. 2i3 négyszögöl közművesített c pit esi telek eladó. Miskoic-Gö- röniböly, Pesti u. 47. Tapolcai elágazásnál levő, 2.3 szobás szövetkezeti lakásom, azonnali beköltözéssel, sürgősen eladó. Érdeklődni: Miskolc. Ván­dor Sándor u. 32. II. emelet 5. a. Elcserélnénk 3 szobás, szuteré- uos családi házat, beépített nagy- garázzsal, pincehelyiséggel, az udvaron nagy melléképülettel, 330 V bevezetve, két db l plusz 1 2 szobás bérházi lakásért, plusz 450 ezer Ft kp. Kormos Győző, Miskolc, III. kér., Muhi u. 41. Épített garázs a Selyemréten, az Édet* Gy. utcában eladó. Tóth, Baross Gábor u- La,, 17 óra után­Kétszobás lakást vemnek a Bacz Átlám úton. vagy közelében, kp, plusz OTP -átvá 1 la!ással. Telefon: 37-342, vagy leveleket; „Őszi köl­tözés 129 414” jeligére a kiadóba. Kétszobás lakást vennék a Gyula utca környékén. „Kész­pénz 123 413” jeligére a kiadóba. ! 22 db "2,5 "méteres szarufa eladó. Miskolc i=. Martintelep, Sík u= 51* Érdeklődni egész nap, 12 m'-’-es pavilon, költözés miatt sürgősen eladó. Minden üzleti es műhelycélra alkalmas, elszállít­ható Érdeklődni du= 5 után az 51-975-03 telefonon* A hét rége spor lesem A SZENTPÉTERI KAPUBAN a Honvéd sporttelepen vasárnap délután 5 órától az NB TI-be jutásért vív osztályozómérkőzést a H= Papp J. §E labdarúgócsa­pata. Az ellenfél a H= Szabó L, ■SE együttese lesz.^ A SPORTCSARNOKBAN ma reggel fél 8-kor kezdődött es szombaton hasonló időpont­ban folytatódik az Avas Ku­pa 3S3 asztalitenisz-bajnokság, amelyen az ország közúti építő- vállalatainak csapatai vesznek részt» A MALYi-TAVON a Justitia SE kétnapos nagysza­bású rendezvényére kerül sor. Az igazságügyiek bajnoksága kere­tében szombaton délelőtt 10 óra­kor a széllovasok, vasárnap ugyancsak 10 órakor a vitorlá­sok vágnak neki a kijelölt táv­nak. hogy eldöntsék a helyezé­seket» ALSOZSOLCAN szombaton 17 órakor ugyancsak osztályozó mérkőzést játszik a labdarúgó területi bajnokságba kerülésért az Alsózsolca együt­tese, Ellenfelük a Sajóbabony csapata lesz* Német panorámás, kék színű mély gyermekkocsi eladó. Ér­deklődni személyesen. Miskolc, Kazinczy u. 22. III. em. I. Eladó stiílyesztös Singer varró­gép, kisipari üstház, zománcozott üsttel, kisképernyös televízió, rá­dió, villany gramofon, kályha, kis permetezőgép. Miskolc, Bocs­kai u. 19. Szara to v hűtőszekrény, üzem­képes, kifogástalan állapotban el­adó. Cím: Gyula u. 18. II. 4. Hőfner szólógitár, sifter eladó. Miskolc, Engels u. 51. 1/2. 200 kg-os, tolósúlyos mérleg el­adó. Miskolc, 1., Dugonics u. 13. Egy darab. Komfort—S típusú, •3 lapos gáztűzhely eladó. Érdek­lődni a 32-222-es és a 34-930-as telefonszámon lehet. Nemesprémes, hibridgörények eladók. Süldők és még ebben az évben {augusztus végén) fialó anyák. Cím: Kesznyéten, Petőfi u. 46. Oláh Zoltán. icarmu Polski-FIAT 126-os autóhoz 5 db használt radiálgumi eladó. Érdeklődni: 17-147. Eladó IE 850-es FIAT1, megkí­mélt állapotban, 84-ig vizsgáztat­va. Érdeklődni: Vándor Sándor u. 15. VlI/3. 17 órától. PM-cs, 126-o.s Polski-FIAT sür­gősen eladó. Megtekinthető min­dennap, 4—6 óráig. Miskolc, Lá­nyi Ernő u. 36. házasság Szeretettel várom egészséges, józan életű, magas, barna vagy őszülő özvegy vagy elvált férfi bemutatkozó levelét, 46—54 éves» korig. Én 180 cm magas, 55 kg, csinos, nemdohányzó, középve­zető beosztásban dolgozó, er­kölcsre igényes, 46 éves, elvált asszony vagyok. Minden meg­tisztelő levélre válaszolok. „Fe­hér szegfű 129 141” jeligére a kiadóba. Szobafestést, mázolást, tapétá­zást vállalok. Telefon: 74-474. Lakókocsit bérbe adok. Érd.: 52-912. Angolból és oroszból nyelv­órát adok, korrepetálok. 36-618. Miskolc, Kun Béla út 62. ParkeUcsiszolást vállalok. Tele­fon : 34-259, este 18—20 óráig. A MISKOLCI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT felvesz ♦ festő, ♦ kőműves. ♦ ács, ♦ villanyszerelő, ♦ vasszerkezet-lakatcs, ♦ tetőfedő-bádogos, ♦ asztalos, ♦ burkoló szakmunkásokat. ♦ valamint segédmunkásokat Jelentkezés; munkaügyi osztály, Miskolc, József Attila utca 40, szám Pá lya k emdő k figyelem ! A Borsodi Vegyi Kombinát alkalmas s ♦ vegyipari szakmunkás, gimnáziumi érettségivel és egyéb középiskolai, valamint szakközépiskolai érettségivel rendelkező férfi dolgozókat, vegyipari berendezéskezelő és műanyag-feldolgozó munkakörökben, ♦ géplakatos, ♦ villanyszerelő, ♦ irányítástechnikai műszerész, ♦ dízelmozdony-szerelő, ♦ bádogos, ♦ asztalos szakképesítéssel rendelkező férfidolgozékat, valamint ♦ tolatásvezetőket. #. kocsirendezőket ♦ és férfi segédmunkásokat Ötnapos munkahét, a vegyipari berendeléskezelő, műanyag-feldolgozó, tolatásvezető, kocsirendező és segédmunkás munkakörök 40 órásak, folyamatos munkarenddel! Munkásszállást és kedvezményes hazautazást a vállalat biztosít! Jelentkezés; BORSODI vegyi KOMBINÁT Kazincbarcika, Bolyai tér 1, munkaerő-gazdálkodási osztály (Munkanapokon — szombat kivételével — 7—12 éráig!)

Next

/
Oldalképek
Tartalom