Déli Hírlap, 1983. június (15. évfolyam, 129-154. szám)
1983-06-17 / 143. szám
Családi körben Mgségte ji a Prior Csehszlovák áruk a Centrumban Csehszlovák nemzeti hét kezdődött tegnap a Centrum Áruházban. Már több mint egy évtizedes a kapcsolat a kassai Prior és a miskolci Centrum Áruház között; évente árubemutatót rendeznek a két városban. A mostani a tizenharmadik Priorhét Miskolcon; szeptemberben Kassán a magyar termékek vására követi majd. A két áruház még 1981-ben öt évre szóló együttműködési szerződést kötött: hogyan lehetne tovább bővíteni a kis- határmenti árucseréjüket. Ennek kapcsán azonban szoros baráti viszony is kialakult a két áruház dolgozói között. Többször rendeztek már közös sportrendezvényt, és rendszeres a csereüdülés. A kassaiak Hajdúszoboszlón, a miskolciak a Tátrában tölthetik el szabadságukat. Nemcsak választékbővítő, de hiánypótló áruk is érkeztek rnost a Priorból, például a női harisnyanadrág. A teljes készlet — amely körülbelül 8 millió forint értékű, és több mint 350-féle cikkből áll — már a Centrum raktáraiban, illetve előadóteA kereskedők már az őszre is gondolnak rében várja a vevőket. A fehérneműtől kezdve a műszaki cikkekig gazdag a választék. A csehszlovák termékeket most nem egy helyen árusítják, hanem mindegyiket a megfelelő osztályon. S hogy mégis miből választhat a vásárló, azt az első emeleten rendezett kiállítás mutatja be, amit tegnap délelőtt Gejza Spisák, a Kelet-szlovákiai Áruházak kereskedelmi igazgatója nyitott meg. Veres János, a miskolci Centrum igazgatója társaságában ott láttuk a megnyitón a kassai Prior Áruház igazgatóját, Igor Sztavrovszkit és Jozef Gregát, a Prior Áruházak reklám- és , propagandavezetőjét is. A Csehszlovák nemzeti hét június 23-ig tart a Centrumban. STOP! KÖZLEKEDÜNK! Egyedül a volánnál Magam is tapasztalom, hogy I gyakorlott gépjárművezetők milyen türelmetlenek a kocsit vezetni tanulókkal szemben. Nem bírják elviselni, ha miattuk lassabban kell haladni, veszélyes zónában is mindenáron meg akarják előzni, s az idegesebbre még az ablakon is kihajolva rászól a tanulóveze- türe: mit cammogsz, mazsola!... Csúnya dolog lenézni a kezdőket! Nincsenek született gépjárművezetők, meg kell azt tanulni . .. Inkább segítsük őket, ahol és amikor csak tudjuk. Ebben az esetben az udvariasság kötelező! Ne zavarjuk őket feleslegesen, nekik még nem passzió a vezetés, hanem koncentrált idegmunka. Nagyon fontos, hogy a kezdő vezető addig szerezzen tapasztalatokat, alakuljanak ki benne bizonyos készségek és reflexek, amíg oktatója mellett ülve, biztonságban érezheti magát, mert van, aki figyelmeztesse, hibáit korrigálja. Mindent, amit csak lehet, a képzés idején tanuljon meg. Sok tanulóvezető a vizsga előtti utolsó néhány vezetési órán úgy érzi, megy az már, mint a karikacsapás. Ám, hogy mennyi mindent meg kell még tanulnia, amíg megfelelő rutinnal rendelkezik, az akkor derül ki igazából, ami- I kor először ül egyedül, okta- I tói felügyelet nélkül a volán mögött. A vezetési stílust — legalábbis szerintem — nem lehet megtanítani. Minden vezetőnek más és más, tehát sajátos. a stílusa. És azt a gyakorlás közben önmaga alakítja ki. Van azonban néhány általános szabály. Essék szó ezekről, ha nem is valamennyiről. Az új vezető elsősorban arra koncentráljon, amire az oktatás során tanították. Legfontosabb az, hogy a KRESZ-t, amit elméletben megtanult, könnyedén- tudja alkalmazni a gyakorlatban. Pontosabban: betű szerint igazodjék hozzá. Tehát ne tévessze szem elől a közlekedési jelzőtáblákat, lámpákat, útburkolati jeleket. Szakja meg, hogy nem markolja görcsösen a kormányt és nem nézi mindig mereven a műszerfalat, különben nem tud harmonikusan igazodni a forgalomhoz, s netán elkerülik a figyelmét a jelzések is. A legszabályosabb vezetés ellenére is előfordulhatnak nem várt események. S hogy ilyenkor is ura maradjon a helyzetnek, és legyen ideje a gyors elhatározásra, két dolgot nagyon véssen az emlékezetébe: még a megengedettnél is lassabban hajtson, és feltétlenül tartsa az ésszerű követési távolságot. Az egészen kezdő vezető lehetőleg ne vigyen magával utast, utasokat, mert az a tudat, hogy mások életéért, testi épségéért is felelős, nyo- masztóiag hatnák rá. Ha mégis szállít utast, kérje meg, hogy — különösen városi forgalomban — ne beszéljen vele, s légióként ne szóljon bele a vezetésbe. Ha dohányos, bármilyen ideges legyen is, ne gyújtson rá, mert ez is zavarja. Egyébként az új vezető gyűrje le magában az idegességet. Arról pedig szó se lehet, hogy féljen a forgalomban! Aki fél, az eleve ne üljön volán mögé! Persze, aki először vezet egyedül, abban van egyfajta természetes drukk. Ez feloldható úgy, ha eleinte kerüli a legforgalmasabb helyeket, ha pedig hosz- szabb útra indul, gyakrabban álljon meg pihenni, mozogjon, de ne igya üptrefőre a feketekávét. Az új vezetőből is előbb- utóbb gyakorlott, rutinos vezető lesz. Észre sem veszi, egyszer csak természetes lesz számára a vezetés. Rendkívül fontos azonban, hogy kezdő korában szokja meg az önfegyelmet. rögződjenek benne a közlekedési szabályok, s ne Vegyen fel — másoktól eltanulva — olyan rossz szokásokat, amelyek később visszaütnek. És még valamit: ha a kezdő vezető nem érzi eléggé a biztonságot, nem érzi a kocsit, a sebességet, a közlekedés rendjét, túlságosan zavarja a forgalom — ne sajnálja a pénzt: a sikeres vizsga ellenére vegyen még néhány órát... in A NYÁR ... Főzéssel ne bővítse gondját, térjen be hozzánk! ÚJ „KÖNTÖSBEN” VÁRJA ÖNT A Sportvendéglő A NÉPKERTBEN Ételkülönlegességeink: Kacsasült hagymás kukoricadarával Füstölt libacomb almapürével Szapári sertésmáj Esküvők, bankettek, rendezvények lebonyolítását VÁLLALJUK! Előfizetéses étkezés Nyitva: 9-22 óráig — Szünnap nincs! Tel.: 35-141 SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET! A zenét a Magasházi és Mezei duó szolgáltatja Vasárnap diszkó! Jó volna gyakran hallani, hogy olyan szívesen nyilatkozik a főnök a beosztottjáról, ahogyan Lipcsey Józsefről a főművezetője: — Vagy húsz éve dolgozunk együtt, s csak azt mondhatom róla, hogy . sok ilyen ember kellene. A legjobb hegesztőm, akire mindenkor számíthatunk. A legnehezebb, legkomplikáltabb. legpisZko- sabb munkától sem húzódik. Még akkor sem, ha túlmunkában kell vállalnia. Gyakran igénybe is vesszük, mert szükségünk van rá. És még valamit: én ezt az embert elkeseredni sohasem'láttam... Vass József az LKM kovácsműhelyében gépészeti főművezető, s őszinte örömmel jellemezte Lipcsey Józsefet, a hegesztőt, akiről egyébként jómagam ekkor már sok mindent tudtam- Hogy arany humora van, hatalmas termete, egyéniségét kiegészítő-erősítő felesége, négy gyermeke, egy unokája is már. És mindösz- sze 44 éves. ★ Emese nem szereti, ha olvasás közben zavarják, s csak fotósunk kívánságára telepedhetett mellé Éva húga .,, © RITKÁN TELJES A LÉTSZÁM Házigazdaként sajnos, nem volt alkalmam megismerni. Az Engels utcai háromszobás otthonban írénke — Lipcseyné — sajnálkozott a legjobban, hogy ily módon esetleg csonkul a családi összkép. De hát mit lehet tenni? Férjét éppen valami halasztást nem tűrő, soron kívüli munkára rendelték a gyárba. Majd ő megy érte kocsival, a késő esti órán. Egyébként is ritkán komplett a családi létszám. Legnagyobb gyermekük — a 25 éves Zsuzsa — már mint Tarjányi Sándorné, külön fészekben él. — Műtősnő a baleseti sebészeten, férje pedig nehéz- gépkezelő az ÉMÁSZ-nál. És persze ők örvendeztettek meg bennünket az unokával: Anita most négyesztendős.... Lipcseyné nagyon fiatalon lett nagymama. Alig volt 37 éves akkor. — Mindent „korán” kezdtem — vallotta meg. Máig tartó az ifjú nagymama vállaikozókedve, amely valamikor 13—14 éves korában még az ejtőernyős sporthoz is elvitte. 15 évesen lett feleség, 16 esztendősen anya. S merész a foglalkozásválasztásban is: darus lett az LKM kovácsműhelyé'oen. Az izzó vastömbökkel birkózva szánta el magát: továbbtanul. Köz- gazdaságiban érettségizett, és könyvelő lett az LKM számviteli főosztályán. — Azóta feleannyit keresek, mint darus koromban .. j • ARANYÉRMES GYEREKEK Anyjuk vállalkozó szelleméből jócskán örökölhettek a gyerekek Is. Mindenesetre sok‘ tucat arany- és ezüstérem fémjelzi, hogy valamennyien hívei az erőpróbáknak. A 21 éves Emese a DVTK kajakozójaként gyűjtögette a medáliákat (ámbár már abbahagyta, mondván, hogy „kiöregedett”), a 16 éves Éva diszkoszvetéssel, gerelyhajítással gyarapítja a családi relikviákat (mostanság karatézni tanul), s a 11 esztendős Tamás az MVSC kerékpározójaként arat. (Éva a lelkemre kötötte: valahogy ki ne hagyjam a cikkből iskoláját,, a szikszói gimnáziumot, s annak testnevelő tanárát, Horváth Mártont, aki sportszeretetét istápolja.) A família sokirányú érdeklődéséről egyébként sokféle hobbi árulkodik. Hogy mást ne mondjak, kisebbfajta állatkert kitelnék azokból az ilyen-olyan jószágokból, amelyeket dédelgettek-dédelget- nek. — Volt amikor két tucatnyi angórahörcsögöt nevettünk, teknősbékát, papagájt, zebrapintyet, vizslát, vagy például három sárgapihés kiskacsát, „akiket” éjszaka párnák között melengettünk. Most „csak” halakat, madarakat, s Mókát, a perzsacicát kvártélyozzuk. Tamás — kedvenceivel BÉLYEGGYŰJTÉS Júnilis 20—26. között rendezik meg a MABßOSZ budapesti székhazában az első országos carte-maximum kiállítást, hazai, lengyel, luxemburgi és portugál gyűjteményekben gyönyörködhetnek a látogatók. A kiállítás június 20-án, 15 órakor nyílik meg, s naponta 11—19 óra között tekinthető meg. A tárlat színhelyén alkalmi postahivatal is működik, mely az eseményre utaló bályegzővel látja el az ott feladott postai küldeményeket. V + Bizonyára többeket érdekel, hogy mit kell érteni a „carte- maximum” (CM) alatt? Nos, lényegében három alkotóelemnek kell összhangban lennie. Be kell szerezni egy olyan levelezőlapot, mely kereskedelmi forgalomban is kapható. Ezt követően a lap képes oldalára vele azonos ábrát mutató bélyeget kell ragasztani, s végül a bélyegre és a képeslapra teljes egészében rá kell nyomni egy olyan postai hely, kelet alkalmi bélyegzőt, melynek ábrája, vagy legalább a szövege a lehető legteljesebb mértékben azonos, mindenképpen összhangban van a képeslappal és a bélyeggel. Hazánkban ez a gyűjtési ág is a parafilatélia fogalomkörébe tartozik. Népszerűsége egyre jobban terjed. Különösen színes levelezőlapok felhasználásával, tetszetős, vonzó kiállítási anyag állítható össze. Ajkán június 25-én lesz alkalmi postabélyegzés a sakk Szabadföld Kupa II. országos döntője alkalmából. A „Szentgott- hárd 800 éves’5 feliratú bélyegző (kerékrendszerű) december 31-ig szerezhető meg a szentgotthárdi postahivatalban. R. L. • VILÁGJÁRÓK IS ... Legizgalmasabb hobbijuknak persze egyöntetűen az utazást tartják. Pár esztendeje kaptak rá. azóta viszont bejárták már fél Európát. — Ha nekem gyerekkoromban azt mondta volna valaki, hogy látni fogom mondjuk a görög Akropoliszt, esküszöm, kinevetem. Hisz’ azt sem tudtam, mi az. Az én gyerekeim viszont már ilyen látványok élményeivel nőnek fel. Ezek az utazások tágítják ki körülöttünk a világot. S mert megengedhetjük magunknak — noha kemény takarékoskodás árán —, tulajdonképpen szerencsések és boldogok vagyunk ... Lipcseyné poétikus lelkesedéssel tudja ecsetelni a kék tengert, a zöld ciprust, s a szikrázóan hófehér sziklákat Mígnem kiderül: nem véletlen a választékos fogalmazás. Titokban verseket ír... R. É.