Déli Hírlap, 1983. április (15. évfolyam, 78-102. szám)

1983-04-20 / 93. szám

* % Este képmagnón megtekinthetik Diáknapok Sárospatakon Történelmi játék: Ostorod Rodostó A kétévenként meghirdetett országos diáknapok sárospata. ki eseményeire több mint ezer fiatalt hívtak meg, de — amint ez lenni szokott —, ennél jó­val többen érkeznek majd a rendezvényre. A szereplők is­kolatársai, barátai és más ér­deklődők színvonalas produk­ciókat láthatnak, gazdag prog­rammal várja őket a feszti­vál. Mert fesztiváljellege lesz a diáknapoknak: Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Szabol cs- Szatmár megye, illetve több budapesti kerület mutatja be saját műsorát. A megyei diáknapok mű­vészeti bemutatóira kétezren neveztek be a megyéből, legtöbbén a vers- és próza­mondó kategóriában. (A legjobbak jutnak el Patakra, de az előválogatón dőlt el az is, kik kerülnek a Ki mit tud?-ban budapesti meghall­gatásra.) A rendezők a program ösz- szeállításánál arra töreked­tek, hogy különböző műfajú rendezvények konkurálja­nak egymással: egy időben több helyen zajlanak majd az események. Nem lesz könnyű a választás, az ér­deklődők sokszor a bőség zavarával fognak küzdeni. (Az egyidejűséget indokolja, hogy valamennyi program látogatása ingyenes, továbbá, hogy a rendezők nem sze­retnék, ha bárki is unatkoz­na a diáknapokon.) A fesztivál 29-én, délben kezdődik, a hivatalos meg­nyitó 2 órakor lesz a Rákó- ezi-vár udvarán (rossz idő esetén a nemrég átadott Mű­velődés Házában, mely egyéb­ként is sok rendezvény szín­helye). A zárás időpontja: május 1., délelőtt 10 óra. Ennek programja: gálamű­sor, díjkiosztás, a város kul­a|c Ötletes, fiatalos a diáknapok meghívója csának visszaadása (hiszen addig a 12 tagú diáktanács gyakorolja a hatalmat). Valamennyi részt vevő diák ajándékcsomagot kap, nem sokkal az érkezés után, a rendezvényekről beszámol a Diákkrónika című újság és a Diákrádió. A műsorokat képmagnóra veszik, s estén­ként a kollégiumban azok is megtekinthetik, akik élőben nem látták, mert más prog­ramon vettek részt A meghívott művészek, együttesek között van Diny- nyés József, a Kaláka együt­kmJaly Zoltán emlékére Általános iskolai kórushangverseny Kodály Zoltán születésének 100. évfordulója tiszteletére általános iskolai kórushang­versenyt rendez a városi sportcsarnokban a városi ta­nács művelődésügyi osztálya, a városi úttörőelnökség és a Városi Művelődési Központ Szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik a hangverseny, kö­szöntőt dr. Környey László, a városi tanács — Ivelődés- ügyi osztályának vezetője mond. Harmincöt iskola ének­kara lép fel, egyszerre több is. Például együtt szerepel a 4., a 29., a 28., a 35. és a 37. számú Általános Iskola, vagy a 18., 21., 30., 32. és a 36. szá„ mú. Kodály Zoltán művei kö­zül egyebek mellett elhang­zik a Biciniumok, A szabad­ság himnusza, a Békedal — ezt összkar adja elő —, a Nagyszalontai köszöntő. Ko­dály mellett más zeneszerzők kórusművei is megszólalnak, így Balázs Árpád, Karai Jó­zsef, Grabócz Miklós szerze­ményei. A hangversenyre minden érdeklődőt várunk. Á Volán 3. sz. Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörbe: MISKOLC TELEPHELYRE ♦ rugókovács ♦ hőkezelő Jelentkezés: Miskolc, József Attila u. 70., munkaügyi osztály, III. emelet, 312. szoba. ENCSI TELEPHELYRE ♦ autóbuszvezető ♦ szállítómunkás Jelentkezés az encsi főnökségen. Vidéki munkavállalóink részére munkába járáshoz a vállalat autóbuszra díjtalan utazási jegyet biztosit. tes, a Camerata Hungarica, a KÖDMÖN, a Vujicsics együttes, Tardy Balázs, a Tandem együttes. Lesz népművészeti vásár és aszfaiírajzoló-verseny, reg­geli kocogás és politikai an­két, reneszánsz zene és tör­ténelmi játék. (Utóbbit Szendrey Lőrinc újságíró ír­ta, a mű címe: Ostorod Ro­dostó. Szereplői: Rákóczi (Matus György), Mikes (Kuna Károly), Bercsényi (Gáspár Tibor), Sibrik (Somló István), Radulovits (Mihályi Győző) és Zsuzsánna (Fráter Kata). Közreműködik az Avas tánc- együttes és a Miskolc tánc- együttes zenekara. Rendezői Galkó Balázs.) A Borsod megyei fesztivál­programot azok is láthatják, akik nem jutnak el Sáros­patakra. A mieink műsorá­nak nyilvános főpróbája most, pénteken lesz, délután 4 órai kezdettel, a Rónai Művelődési Központban. Ahová — szintén — nincs belépődíj. Sz— Hobó a Kamaraszínházban Növekszik a csapat A vers és a dal intim mű­faj, az olvasóban, a hallga­tóban kell megszólalnia. Ha nem ez történik, akkor hiá­bavaló az egész. Ami koránt­sem azt jelenti, hogy nem születhetnek produkciók a .vers és a zene ürügyén. Szü­lethetnek, sőt még közönsé­gük is lehet. Tegnap este (a hatórai előadáson) Hobónak nem volt a Kamaraszínház­ban. ötven-hatvan, illedel­mesen üldögélő, majd udva­riasan tapsoló fiatallal néz- tem-hallgattam végig a Nö­vekszik a csapat című pro­dukciót A szöveget Eörsi István, a zenét Mártha Ist­ván és a Hobo Blues Band írta, s az utóbbi szolgáltatta. Mi tagadás, az én már örege­dő füleimnek túlméretezett hangerővel és intenzitással. Szerettem volna Eörsi kese­rűen fanyar szövegeire fi­gyelni (azokról maid később szólok), de a dübörgő zon­gora dob, s egyáltalán a ze­nekar, valamint Hobó-Földes László félelmetes hangereje és artikulációja szinte letag­lózott. Kétségtelen, hogy né­hány percig sodró ereje van ennek, ám egy idő után az ember hallójáratai, ideg­rendszere ösztönösen véde­kező állásba menekülnek. Adj uram egy kis pianót, pianisszímót — fohászkod­tam, de Hobóék nem kegyel­meznek a hallgatóinak. Min­denkor ijedt csodálkozással figyelem a mai tizenévese­ket: hogyan bírják órákon keresztül elviselni ezt a hangerőt? Hogy tudnak egy idő után figyelni? S egyál­talán mire figyelnek? A fentiek után talán érthető, hogy nehezen tudok számot adni arról, mit is hallottam. Eörsi István ver­sei. prózai szövegei ugyanis az olvasónak is nehezen ad­ják meg magukat. Szürrea- iisztikusak, csak a vájtfülű- ekhez szóló rejtett utalások­kal. belső rímekkel, szójáté­kokkal, finom humorral és iróniával építkeznek. Nos, Földes László (s egyáltalán a beatzenéből) produkciójá­ból nemcsak a piano hiány­zik, de a humor is. Hogy is mondja csak? Viccet se le­het üvöltve mondani, hiszen sokszor éppen az árnyala­tokban rejlik a humorforrás. Itt teszem hozzá (s talán nem keveredek önellentmondás­ba), hogy noha érteni vé­lem, »olykor élvezem is Eörsi szövegeit, de nem tudnak felhangolni, közel - kerülni hozzám. Ha egyetlen jelző­vel akarom meghatározni a hallottakat, akkor sötétnek nevezném. Kinek-kinek szí­ve joga. hogy úgy írjon, éne-' keljen, ahogyan a világot látja. Csak abban nem va­gyok biztos, hogy ezeket a szövegeket, ezt a világképet éppen a fiataloknak kell „el­adni”. Így, ilyen motiválat­lanul, ennyire humortalanul. minden játékosság nélkül. Ezt még akkor is le merem írni. ha a fiatalok közül né- hányan rövidellették az öt­ven percnyi műsort 60, 80 forintért. Közhely, de a vi­lág színes és tarka. Hangok­ban. hangszínekben is. Ezt a dübörgést hallva, az a kényszerképzete támad a más hangszíneken iskolázott fülnek, mintha sötétítő füg­gönyöket lobogtatna egy nagy erejű ventillátor. (horpácsf) SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Házunk tája. — 13.00: Ope­raslágerek. — 13.30: Kritikusok fóruma. — 13.40: Dzsesszmelódi- ák. — 14.29: Képek és jelképek. — 15.00: Hírek. — 15.05: Holnap közvetítjük. — 15.28: MR 10-14 — 16.03: Vezényel a szerző. — 17.00: Hírek. — 17.05: A pénz világa. — 17.30: Pátria. — 17.44: Lamara Cskonyija és Ivan Ponomarenko, operaáriákat énekel. — 18.14: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 18.15: Gondolat. — 20.00: Nóták. — 20.39: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. — 21.30: Háttér-: beszélgetés. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz pere külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdi­ót. — 23.45: A Deller-énekegyüt- tes Wilbye-madrigálokat énekel. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.05: Űj nótafel­vételeinkből. — 12.30: Hírek. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.25: Ütikalauz üdülőknek. — 13.30: Rímek és ritmusok. — 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. — 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja. — 16.00: A Diákkönyvtár hang­szalagon melléklete. — 16.30: Hí­rek. — 16.35: Néhány perc tudo­mány. — 16.40: Veszélyben. — Műs Számíthat ránk! ♦ ha rossz a munkahelyi közérzete, ♦ ha úgy érzi, hogy nem tudja képességeit kellőképpen kibontakoztatni. Számíthat ránk! ♦ o legmodernebb eszközökkel, mi megtaláljuk a legmegfelelőbb munkaterületet. SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJTALAN! RÉSZÜNKRŐL KÖTELEZŐ A TELJES DISZKRÉCIÓ! Munkahely-változtatáskor bizalommal fordulhat hozzánk! Számítson ránk! B.-A.-Z. megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda Miskolc, Szemere u. 17.1. em. Ügyfélfogadás: hétfő szerda, csütörtök, 8-12 óráig. 17.10: ötödik sebesség.. — 18. W: Sport. — 19.07: Barangolás régi hanglemezek között. — 19.25: in- termikrofon. — 19.45: A Who együttes felvételeiből. — 20.30: Hírek. ■— 20.35: Sport. — 20.45: Válasz. — 21.37: Zenés portré­műsor Honthy Hannáról. — 22.42: Népdalok. — 23.00: Hírek. — 23.20: Álla Pugacsóva lemezeiből. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.07: Brahms kamaramuzsikájából. — l4.3ÓÚCZenekari muzsika. — 15.46; Fiataloknak! — 16.36: Kórusaink­nak ajánljuk. — 16.53: öt föld­rész zenéje. — 17.00: A véges végtelen. — 17.30: Történelmi in­dulók. — 17.48: Zenei panorá­ma. — 18.15: Magnósok, figye­lem! — 19.00: Hírek. — 19.05: Iskolaradió. — 19.35: Beethoven: a-moll szonáta Op. 23. — 19.57: Operaest. — 21.15: Vangelis ösz- szes lemeze. — 22.00: Új felvé­teleinkből. — 22.35: Reneszánsz kórusmuzsika. — 23.05: Népze­nekedvelőknek. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. — 17.05: Hangversenykrónika. — 17.20: Ablak az országra. Fodor László jegyzete. — 17.30: Index. Gazdaságpolitikai magazin. (a tartalomból: Munkásvándorlás a hatvani cukorgyárban. — A nógrádi bányák és a világbank. — A burgonyavetés főszezonja. — Energiagazdálkodás Özdon.) Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. Szerkesztő: Tolnai At­tila. — Sport. — 18.00: Észak­magyarországi Krónika. (A Kö­zösségért kitüntetések átadása Leninvárosban. — Á HNF B.-A.- Z. megyei elnöksége a magán­kereskedelem helyzetéről, felada­tairól tanácskozott.) — 18.25: Lap- és müsorelőzetes. Televízió, l. műsor: 16.05: Hí­rek. — 16.1,0: Az ember és az óra. — 16.30: Kötéltáncosok. — 17.50; Mű- és toronyugró ifjú­sági barátságverseny, 1982. — |8.10: Egészségünkért. — 18.20: Kevesebből — többet. — 19.10: Idősebbek is elkezdhetik ... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv­híradó. — 20.00: Jogi esetek. — 20.40: Harmodios és meg kell dögleni. — 21.35: „Csak a derű óráit számolom .. .*• — 22.25: Tv-híradó. Televízió, 2. műsor: 20.01: Tu­dósklub ’83. — 21.20: Tv-híradó. — 21.40: Tv-tükör. — 21.50: Sza­badfogású birkózó Európa-baj- nokság. — 22.40: Képújság. Szlovák televízió: 16.20: Ipari tanulóknak. — 17.00: Látogatás a tévében. — K.30: Kék fény. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: RSC Anderlecht—Bohemians praha UEFA-kupa labdarúgó-mérkőzés. — 22.00: Világhíradó. — 22.15: Honvédelmi műsor. Kiállítások: Miskolci Galéria (lő 18): Bálint Endre montázsai és kollázsai. — Szőnyi István-terem (9—18): Belloni Ákos belsőépítész bútorai. — Fotógaléria (10—18) : Fiatal Fotó ’80 után. — József Attila Könyvtár (12—20): Hetven­hét grafika Bartók és Kodály emlékére. — Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Ember és munka. — Üj szerzemények. — A vizuá­lis nevelés műhelyei III. — A természet három országa. — Ás­ványok, növények, állatok Észak- Magyarországról. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Herman Ottó-emlékház. (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Borsod—mis­kolci Múzeum (10—18) : Kondor Béla-emlékkiállítás. — a ma­gyarországi délszlávok textilmű­vészete. — Magyar népi hang­szerek. — Diósgyőri vár (9—17): A diósgyőri vár története. — Pén­zek Diósgyőr életéből. — Déry- né-ház (9—17): Déryné-emlék- szoba. — Üvegművészeti emlé­kek a XVI—XIX. századból. Miskolci Nemzeti Színház (7) : Peer Gynt. (Lehár bérlet). Filmszínházak: Béke: (f4. hnS és 8): A hét merész kaszkadőr (mb. szí. amerikai, III. helyár!). — Béke, kamaramozi (4): For­galmi dugó (mb. olasz—francia, 16 éven felülieknek, II. helyér!). — (6) : Keoma (olasz, III. hely­ár!). — Kossuth (f3, hnő): Vér­szerződés (szí. magyar, 14 éven felülieknek!). — (7): Üldözők (mb. szí. amerikai, III. helyár, 16 éven felülieknek!). — Tán­csics (f5 és f7): Vad fajzat (mb. szí. olasz, 16 éven felülieknek!). — Krúdy (f7): A maláji tigris (szí. olasz—francia, iti. helyár!). — Tokaj Yendéglátóház (f8) : A domb (mb. angol, 16 éven fe­lülieknek !). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.27: Nóták. — 8.55: Gluck: A rászedett kádi. — 9.44: Nefelejcs. — 10.00: Hírek. — 10.05: Diák­félóra. — 10.35: Richard Strauss: Don Quijote. — 11.19: „Létszám- hiány miatt zárva”. — 11.39: A kápolna titka. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Az újjáépítés korának da­laiból. — 8.20: Tíz perc külpoli­tika. — 8.30: Hírek. — 8.35: Nap­közben. —• 10.00: Zenedélelőtt. 3. műsor: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Orff: Carmina Burana. — 10.30: Dzsesszarchívum. — 11.00: Hírek. — 11.05: A kísértetkas- tély. — 11.56:* Barokk muzsika — világhírű előadóművészek tol­mácsolásában. FIGYELEMI A Miskolci Közlekedési Vállalat képesítés nélküli dolgozókat zer felvételre keres A megfelelő gyakorlat megszerzése ufón szakmunkás-képe­sítés megszerzését segítjük. Jelentkezni a vállalói munkaügyi osztályán lehet, Miskolc, Szondi Gy. utca 1. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom