Déli Hírlap, 1982. október (14. évfolyam, 233-257. szám)

1982-10-13 / 242. szám

A A if Rajt után a Hú minikajakosok (Szabó István felvétele) Kajak-kenu Ma: labdarugó MNK Bélapátfalván a DVTX Ma délután már at NB I­es csapatok is pályára lép­nek a labdarugó Magyar Népköztársasági Kupában. Eddig jó néhány meglepetés is született az osztályokban. „hagyományosan csapat, éppen ezért szurkolói bízvást reménykedhetnek a továbbjutásban. A DVTK ma 14 órai kez­dettel Bélapátfalván lép pá­lyára »a területi bajnokság Mátra-csoportjátan szereplő és sereghajtóként elkönyvelt hazai együttes ellen. A „fel­adat'’ látszólag egyszerű, ám I — mint az a labdarúgásban } lenni szokott —t a megoldás j már nehezebb. Köztudott, j hogy az MNK-ban még a leggyengébbnek tartott kis­csapatok is összeszedik ma­gukat, s váratlan meglepeté- S seket okozva, kiütik nagyobb I tudású ellenfeleiket. Ezért nem szabad lebecsülni a mai I ellenfelet sem. .^nnyi bizo­nyos. hogy nem lesz könnyű a mai 90 perc a DVTK szá­mára. és csak a biztos győ­zelem az elfogadható ered­mény 1 Miskolc sem marad ese­mény nélkül, már ami a lab­darúgást illeti, hiszen a Hon­véd Papp J. SE — ugyancsak . 14 órakor —_ a Széntpéteri ' kapui sporttelepén az NB .1­1 es Nyíregyháza csapatát f»v gadja. A honvédek az utób­bi tajnoki fordulókban javu­ló format mutattak. Okos, taktikus'játékkal meglepetést okozhatnak. A mai párosítások: Repce­lak—Raba ETO, Kapuvár- Haladás, Sárvár—ZTE. Győr- szentiván—Tatabánya, Barcs —PMSC, Steinmetz SE— Videoton. Ráckeve—Ü. Dózsa, Bag—MTK-VM. Törekvés— Csepel, Pénzügyőr—Bp. Hon­véd. Makó—Békéscsaba, Szol­noki MÁV—Debrecen. H. Papp J. SE—Nyíregyháza, Bélapátfalva—DVTK. Tab— Vasas. Valamennyi mérkőzés 14 órakor kezdődik. * alacsonyabb A DVTK már jó klub­Kupagyőztes az Ügy tűnik, hogy a Sza- bolcs-Szatmár megyei köz­ség. Tiszadob már hagyo­mányosan jó helyszínnek bi­zonyul a Miskolci VSC ka­jakozod kenuzói számára, már ami legalábbis a kupa­versenyeket illeti, hiszen egy évig — az elmúlt hét végi eredményeik, teljesítménye­ik alapján — a zöld-fehérek őrizhetik a Vásárhelyi Pál- emlékverseny győztesének kijáró vándorserleget. A tiszadobi Holt-Tisza ág­ban 17 egyesület — közöt­tük a Csepel, az MTK-VM. a Bp. Postás, a Bp. Elektro­mos, Szekszárd. Nagykani­zsa, Szarvas, Csongrád. Bé­kés. Szolnok, BSE, Velence, Rába ETO — versenyzői áll­tak rajthoz. Néhány kivétel­től eltekintve, igen rangos, színvonalas küzdelmeket vív­tak a két nap során, hiszen jószerével csak azok álltak rajthoz, akiknek még szük­ségük volt a magasabb mi­nősítési osztályzatokhoz a pontokra. Az is dicséretes, hogy — eldugott, vidéki te­lepülésről lévén szó — ifjú­sági aranyjelvényes verseny­zők is indulták, s ezzel is emelték a színvonalat. A díszes .serleget az elmúlt évben a leninvárosi Olefin SC nyerte el. Ok sem szá­mítottak arra. hogy az idén nem az ő nevük kerül fel a vándordíjra. Igen szoros ver­senyben a Miskolci VSC — a Szegedi Károly-emlékver- seny megnyerése után — ez­Misí olc serdülő úszó ■bajnokságán MVSC úttal is az első helyre ke­rült. az Olefin SC, valamint Vásárosnamény előtt. Az MVSC sportolói közül a kővetkezők szereztek győ­zelmet: Galambos J,. Koller Karsza. Rácz, Tomkovics, Dulibán—Kretz. Sárközi. Ga­lambos L., Karsza—Spiíz­müller. Kretz. Berki E.. Za- charia—Majtényi—Sárközi— Majoros, Győri. (felföldi) alias Az Űt- és Vasútépítő Vállalat Miskolci Főépítésvezetősége érett­ségi végzettséggel és gyakorlat­tal rendelkező gyors- és gépírót keres azonnali belépéssel. Cí­münk: 3501 Miskolc, Május 1. telep. Telefon: 34-505. A Nehézipari Műszaki Egyetem felvételt hirdet raktári munkás munkakör betöltésére. Jelentkez­ni lehet a Nehézipari Műszaki Egyetem E 3. kollégium fszt. 9. szobában. Az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipar! Vállalat, Malyi felvesz fejlesztési csoportvezetői munkakörbe műszaki egyetemi végzettséggel, legalább 3 éves vezetői gyakorlattal rendelkező, beruházás lebonyolításában jár- } tas munkaerőt. Valamint tervfez©- | mérnöki beosztásba műszaki egyetemi, vagy főiskolai végzett­séggel rendelkező dolgozót. To­vábbá középfokú műszaki képe­sítéssel rendelkező munkaerőt időelemzői munkakörbe. Fizetés 1 megegyezés szerint. Jelentkezni ! lehet írásban vagy személyesen I a vállalat személyzeti vezetője- | nél. Felvételre keresünk TPA szá­mítógéphez gyakorlott gépkeze­lő-operátort és adatrögzítőt. Bé­rezés: megállapodás szerint. Je- j lentkezni lehet: Északmagyar- ( országi Vegyiművek Sajóbábony, ! munkaerő-gazdálkodási osztály. Telefon : 14-531 359-es mellék. ingatlan { Nagyméretű borospince (két esa- J. Iádnak is) teljes felszereléssel el­adó. Érdeklődni: Sajószentpéter, Kossuth út 156. sz. alatt. Tegnap előrehozott MNK- mérkőzést játszottak Hatvan­ban, melynek tétje a legjobb 64 közé jutás volt. Ferencvá­ros—Hatvan 5-0 (3-0). Hat­van. 9000 néző. Góllövök: Po­gány (C), Koch, Szabadi. Pó­lóskei. Saiakmolor r­Lvadzárás, nemzetközi versennyel A Borsodi Volán országot és nemzetközi hírű salakmo- toros-szakosztálya szeretne méltóképpen elbúcsúztatpi az idényt, ezért a hét végén — évadzaráskénl — nemzet­közi versenyt rendez. Szornbaton délután Mis­kolcon, a Népkertben kerül Csízek öt aranya Három egyesület — a DV­TK. az MVSC, a Postás — részvételével rendezték meg Miskolc város 1982. évi ser- dülouszó-bajnokságál. ahol a legtöbb számban az MVSC valósággal háziversenyt tar­tott. Ez a bevezető tulajdon­képpen kritikája is lehet a város úszósportjának, amely — bár fejlődés tapasztalha­tó — még mindig meglehe­tősen sok ’gonddal küzd. Az eredmények csak optimiz­musra adhatnak okot, s egy­ben azt is tükrözik, hogy a teltételek további javításá­val ez a sportág is képes lenne felzárkózni az orszá­gos élvonal mögé. Miskolc város serdülő baj­nokai, fiuk. 100 m gyors: J Bozó (DVTK). 100 m béka; Urbán (M. Postás), ipo m delfin:. Tajti (MVSC). 100 m mell: Baroch (DVTK). 100 m pillangó: Kovács (DVTK). /00 m hat: Kovács (DVTK). 100 m delfin pillangó: Sza­bó (MVSC). 200 m vegyes: Kovács (DVTK). 400 m gyors: Andrásit5 (MVSC). 4x400 . m gyorsválto: DVTK „A” csa­pat. Lányok. 100 m gyors: Cse- ma (MVSC). 100 m mell: Csízek (MVSC). 100 m pil­langó: Csízek (MVSC). 100 m hát: Csízek (MVSC). 100 m delfin gyors: Takács (MV­SC). 200 m vegyes: Csízek (MVSC). 100 m. delfin pil­langó: Takács (MVSC). 400 m gyors: Csízek (MVSC). 4x400 m gyorsválto: MVSC „A" csapata. Sportbarátokkal találkoznak Wichmann ék Leninvárosban A magyar kajak-kenu sport három évtizede a világ él­vonalába tartozik; olimpiai, világ- és Európa-bajnokok sokasága került ki a megle­hetősen szűkös élvonalból. S ebben az évben Belgrádban. a világbajnokságon isméi két ,»-anyérmet nyertek a magyarok. Az egyiket éppen a Mis­kolci VSC sportolója. Hajdi Gyula, aki a Budapesti Épí­tők sportolójával, Sarmi K,is: Jánossal a kenu kettesek 1000 méteres számában áll­hatott fel a dobogó legma­gasabb fokára-. A másik győ­zelem pedig Wichmann Ta­más nevehez fűződik, aki a kenu egyes 10 ezer méteres számban — immár kilence­dik alkalommal — lett vi­lágbajnok. Nos. a magyar kajak-kenu válogatott t.ag-- jai ma délután Leninváros­ban találkoznak a sportba- ra'okkal; dr. Par\i János\ szövetségi kapitöny kíssre- téb»n Wichmann, Hajdú, Sarusi, Foltán, Vaskúti mel­lett ott lesz a hazaiak ked­vence. Rakusz Éva. az Ole­fin SC világbajnoki bronz­érmes kajakozonője is. Arak és sorszámok A szezon talán utolsó kellemes- i nek mondható vasárnap délelőtt­jén nagyon kevés, csak 100—120 I használt autót vittek a Zsarnai- telepi autóbörzére. Legkapósab- bak a fiatal évjáratú kocsik vol­tak, több el is kelt közülük, a magas ár ellenére. Itt említe­nénk meg egy, a Hétfői Hírek legutóbbi számában közölt in­formációt, miszerint alaptalan a ; hír a gépkocsik árának 30—50 ! százalékos emeléséről. Annyi vi- | s/ont igaz. hogy az NDK gyárt­mányú kocsik 700—1000 forinttal j kerülnek többe. A Merkur Lorántffy utcai te- | lephelyén nagyon kevés autót ! tudnak felvásárolni, ezéjjt szo­katlanul kicsi a kínálatuk is. A kereslet kielégítése érdekében még mindig felárral veszik át a felajánlott használt autót, egyedi elbírálással, az autó évjáratára, a futott kilométerre, es a jármű műszaki állapotára való tekin­tettel, Autóbörzét legközelebb jövő vasárnap rendeznek: Ajkán. Deb­recenben, Dunaújvárosban. Ka posvárott, Kisterenyén. Mohá­cson. Nagykanizsán, Nyíregyhá­zán, Orosházán, Sopronban. Sze­geden. Szigetváron, Szo’nokon. Tatabányán, Vácott és Miskol­con. A HASZNÁLT AUTO Típusa Rendszáma Évjárata Használtpiaci ára Merkur irányára Lada 2101 IH 1971 45 000 25 000 Lada 2101 IZ 1973 55 000 33 000 Lada 2101 UH 1974 «0 001» 42 000 Lada 2101 ZE 1975 72 000 58 000 Lada 2101 PA 1978 90 000 72 (MHI Lada 2101 TF 1980 105 000 95 0O0 Lada 21011 ZD 1976 82 000 65 000 Lada 21011 zo 1977 90 oon 75 000 Lada 21011 zx 1978 $5 000 82 0O0 Skoda S ÍOO IY 1973 * ' \ 34 000 26 000 Skoda S 100 C E 1973 40 00«» 30 000 Wartburg Lux ZX • 1978 85 000 65 000 Wartburg Lux PA 1978 95 000 70 000 Trabant 601 UF 1973 40 000 26 000 Trabant 601 ZK 1976 50 000 35 000 Polski Fiat 126 ZO 1978 60 000 50 000 Dácia 1300 UH 1974 60 000 48 000 Dácia 1300 ZH 1976 75 000 56 000 Dácia 1300 ZT 1977 95 000 70 000 GÉPKOCSI Átvételi SORSZÁMOK 1382. OKTÓBER 12-ÉN Trabant Limousin Hycomat Lada 1200 Budapest 12 807 Budapest 16 907 Trabant Hycomat Combi Debrecen 11 551 Budapest 50 Győr 5 260 Trabant Limousin Lada 1300 S Budapest 10 748 Budapest 7 886 Győr 8 574 Debrecen 5 372 Debrecen 6 976 Győr 1 730 Trabant Combi Lada 1500 Budapest 4 255 ‘ Budapest * 8 277 Győr 3 406 Debrecen 5 600 Wartburg Limousin Győr 2 116 Budapest 7 468 Lada 1600 Győr 4 130 Budapest 3 413 Wartburg de Lux Debrecen 1 707 Budapest 9 148 Lada Combi Győr Wartburg de Lux, tolótetős 5 030 Budapest Debrecen 3 9fi4 1 739 Budapest 1 .943 Moszkvics Wartburg Limousin, tolótetos Budapest 1 350 Budapest 11 452 Wartburg Tourist Polski Fiat 126 P Budapest 3 943 Budapest 13 796 •**or iSW Győr 4 432 Skoda 105 S fi 310 5 547 Polski Fiat 1500 Budaj^est Ctfőr / Budapest 3 302 Debrecen 5 061 Dacia Skoda 120 L Budapest 8 302 Budapest 10 608 Debrecen 4 910 Győr 7 470 Zasztava Debrecen 5 992 Budapest i m Családi ház a belvárosban el­adó! Bocskai u. ‘Iff. sz. (népkerti 1 sportpálya mögött), összkomfor­tos, központi főléses, szuterénos, azonnal beköltözhető. Érdeklőd­ni: Lukács, Korvin O. u. 3. 1X 2. Sürgősen eladó kétszobás, lom- katnrás, 55 m -es szövetkezeti la­kás. Érdeklődni: mindennap a lí-194-es telefonon. '~266 négyszögöl vikendtelek a I yukovölgyben. közel az ország­úihoz. olcsón eladó. Érdeklődni a reggeli órákban: Daru u. 17. sz. 2-es ajtó. Kétszobás, összkomfortos, táv­fűtéses, tanácsi lakásomat sürgő­sen elcserélném távfűtéses, taná­csi garzonra. Érdeklődni: Mis-, kolc. ifi. kér., Stadion u. 69. 4 3., egész nap. adás-uétel iker ülögyerekkoesit vennék, j Telefon: 78-499 Tóth. Eladó réz zománcozott üst, va­lamint nyomós kút és négvkere- tes mézpergető olcsón. Érd.: Da- j ru u. 17. sz. 2-es ajtó, a reggeli órákban. Női, hímzett irhabunda. 48-as eladó. Érdeklődni egész nap. Mis­kolc, Pázsit u. 33. Csöves kukorica eladó, Hejő- csaba. Tallér u. 39. Gárdonyi utca végén. - , I ^ Szőlőoltványok, liiga.sgyüjtemé- I nyék termelői áron. árjegyzéket I díjmentesen küldök: Valiskó sző­lész, Gyöngyös. Kémia- és fizikakorrepetálást általános és középiskolás tanulók részére vállalok. ..Eredményes 115531” jeligére a kiadóba. Takarítást, parkettacsiszolás» rövid határidőre vállalok. 3534 Miskolc, Diófa u. 2. szám. sor arra a 16 futamos nem­zetközi találkozóra, amelyen osztrák és csehszlovák esu - patok mellett, a Nyíregyházi Volán, valamint a Borsodi Volán legjobbjai állnak rajt­hoz. A 4—4 tagú csapatok­ban több. nemzetközileg is „jegyzett” vaspapucsos lesz. A házigazdák — a tervek szerint — a Sziráczki Ist­ván. Sziráczki József. Be- recz. Juhasz és Papp ötösből jelölik ki a versenyen sze­replő negvest. A négy együt­tes találkozója 14 órakor kezdődik. \ Morgen: m w kényszerpihenő & A Magyar Kosárlabda Szö­vetség elnöksége legutóbbi ülésen két. nagy visszhangot kiváltó átigazolási ügyben hozott döntést. Morgen Fri­gyest, a Csepel játékosát sportemberhez méltatlan ma­gatartás miatt 1983. szep­tember 21-ig minden sport­tevékenységtől eltiltotta, azt követően pedig 2 évre az át­igazolásból kizárta. Gulyás Ildikó átigazolásához a Bp. I Spartaeusból a szövetség nem járult hozzá, a játékos egy i évig mindenképpen a szövet- I kezetiek sportolója marad. Miskolci tekercselőüzemünk részére több éves tekercselögyakorlattal rendelkező VILLAMOSIPARI ÜZEMMÉRNÖKÖT, VAGY VILLAMOSIPARI TECHNIKUST azonnal felveszünk. Felveszünk továbbá legalább 3 éves tsz-gyakorlattal rendelkező ÜZEMGAZDÁSZT. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a tsz elnökénél, Taktaszada, Petőfi utca 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom