Déli Hírlap, 1982. október (14. évfolyam, 233-257. szám)

1982-10-29 / 256. szám

yk A Micimackó két főszereplője civilben: M. Szilágyi Szabolcs és Máhr Ági. Azaz: Ró­bert Gida és Micimackó. (Jármay György felvétele) Hét végi kalauz A KÜDMÖN ÉS VENDÉGEI 4 MICIMACKÓ GYEREKSZEREPLÖVEL AGÓNIA I—II. 4 KÖNYV AZ ALVILÁGRÓL 4 TORA JÁVORKÚTRA s|c Murányi Zsuzsa és Murányi István könyvtervezők kiállí­tása november 20-ig látható a József Attila Könyvtárban. Ké­pünkön Murányi István egyik munkája. 4- A KÜDMÖN formációs tánc- csoport a házigazdája annak a nagyszabású rendezvénynek, ame­lyet holnap délután 4 órai kez­dettel tartanak meg az Ifjúsági Ház össizes termében. A házi­gazdák vendégei az LKM. a DI- GEP, a iMezőgép, a Centrum Aruház, a MEDICOR, a Miskol­ci Vendéglátó és a BEFAG dol­gozói, az öt miskolci gimnázium, valamint az Egészségügyi, Ke­reskedelmi, Közgazdasági és I. sz. Szakközépiskola, továbbá a 100-as, 10l-es és Egészségügyi Szakmunkásképző Intézet tanu­lói. A műsorban közreműködik Varsányi Zsuzsa (Magyar Rá­dió), Papp Endre (Magyar Tele­vízió), Nagy Bandó András (Mik­roszkóp Színpad) és három disc- jockey: Binó Attila, Vincze Pé­ter, Kónya László. A klubest címe: Ez a mi napunk. + Holnap délután 3 órakor premier. A. A. Milne világhí­rű meseregényének, a Mici­mackónak a színpadi változa­tát mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház. A gyerek­előadás címszereplője Máhr Ági, partnerei között első he­lyen említendő az általános iskolás M. Szilágyi Szabolcs, ő játssza Róbert Gidát. A to­vábbi szereplők: Somló Ist­ván (Tigris), Sallós Gábor (Füles), Kuna Károly (Malac­ka), Horváth Zsuzsa (Kanga), Gruiz Anikó (Zsebibaba), Frá­ter Kata (Nyuszi), Tardy Ba­lázs (Bagoly). A zenés játékot Galkó Balázs rendezte.-f Rendhagyó módon, ezúttal nem szépírói bravúrral megírt, mélyen szántó gondolatokban bő­velkedő, vagy könnyed hangvé­telben is oktató müvet ajánl Máté Iván az olvasóknak, ha­nem dokunientumkönyvet — ké­nyes témáról. Géczi János négy részből álló, mondhatnánk mo- nológgyüjteménye. amely a Vad­narancsok címet viseli, az alvi­lágról szól, annak is arról a ré­tegéről, amely a mi társadal­munkban . alakult ki veszélyezte­tett gyermekekből, részeges, fe­lelőtlen szülők „közreműködésé­vel” Nem vitás, hogy ezzel a társadalmi jelenséggel nemcsak a rendőrségi krónikákból szerzett információink alapján kell fog­lalkoznunk, hanem mélyrehatób­ban. Ha Géczi könyve nem is felel még ennek a feladatnak maradéktalanul, mégis alkalmas arra, hogy ezeknek a számos körülmény következtében bűnö­zőkké, ső* klinikai esetekké vált fiataloknak a gondjairól tudomást szerezzünk. Egy emberöltő alatt elért eredményeink ellenére Ilyen jelenség van. rendőrségi adatok szerint növekvőben van a de­viáns fiatalok száma. A könyv­nek talán hibája, hogy minden lehetséges rossz tulajdonságot összesűrít négy szereplőjében. ■4- A szovjet filmgyártás egyik legeredetibb tehetsége, Elem Klimov rendezte — 1972-ben — a most nálunk is bemutatott Agónia című szí­nes, szinkronizált történelmi filmet, mely alcímében jelzi tartalmát: Raszputyin és a Romanovok. A csodatevő hí­rében álló Raszputyin fel­emelkedésén és bukásán ke­resztül mutatja be a kétrészes film (operatőr Leonvid Kalas- nyikov, forgatókönyvíró Szemjon Lungin és Hja Nu- szinov) a forradalom előtti Oroszországot, annak pusz­tulásra megérett uralkodó osztályát. Raszputyin szink- ronizálója a Miskolcon több évadot játszott Üjlaki Dénes. 4 A csodálatos színekben pom­pázó őszi erdő a hét végén vonzza a kirándulókat, bombá­zókat. Jó idő esetén minden bi­zonnyal most is százak indul­nak túrázni. A DVTK természet- járói különösen szép utat jár­nak be, érdemes velük tartani. Az útvonal: ömassa — Bolhási víznyelő — Jávorkút — Kecske- lábrét — Lusta-gerinc — Vcsz- szős-völgy — Lillafüred, Indulás: vasárnap reggel 8.25 órakor, a majális-parki autóbusz-végállo­másról, a 15-ös járattal. Túra­vezető: Visi Imre. A vasutas tu­risták a Börzsönybe vezetik lombhuilási túrájukat, melynek során felkeresik a hegység leg­magasabb csúcsát, a Csóványost is. Hagyományos lombhuilási ün­nepségüket a Szénpatak-völgyé- ben lpvő turistaházban rendezik meg. Ma fél 2-kor indulnak ,a Tiszai pályaudvarról. Túravezetö: Zámborszky Zoltán. Az Express Ifjúsági* és Diák Utazási Iroda szombati túrájának résztvevői 8 óra 15 perckor találkoznak a majális-parki buszvégállomáson. Útvonal: Ömassa — Száraz-völgy — Gyula-forrás — Bánkút — Va­dász-völgy — Ömassa. Túraveze­tő: Bánkúti Károly. összeállította: Sz. G. Elsőként az országban Tanintézeti vezetőség Az MHSZ az ifjúsás hazafias és honvédelmi neveléséért Ismeretes, hogy az 19H>-ban hozott honvédelmi törvény meghatározza az ifjúság haza- tias és honvédelmi nevelésének, valamint a katonai szolgálatra való felkészítésének feladatait. A tanulóifjúság ilyen irányú nevelését a rendeletek a tan­intézeti vezetők, a pedagógu­sok kötelességévé teszik, az­zal, hogy abban az MHSZ he­lyi szervezetével szorosan együttműködve vegyenek reszt. Ebben többek között a me­gyei és a városi tanács műve­lődésügyi osztálya, a Pedagó­gus Továbbképzési Intézet, a pedagógusok KISZ-bizottsága a TIT hadtudományi szakosz­tálya is képviselteti magát. Az együttműködésen kívül az is záloga a vezetőség tevé­kenysége sikerének, hogy a titkári tisztséget — társadal­mi munkásként — az MHSZ régi aktivistája, Furin Gyula nyugállományú alezredes tölti be, a helyettese Csépányi Kál­mán alezredes, s rajtuk kívül szintén nagy tapasztalaté pe­dagógus tartalékosok tagjai a testületnek. T. 1. A rendelkezések Miskolcon a gimnáziumok, szakközép- iskolák, szakmunkásképző in­tézetek tanulóinak és az álta­lános iskolák hetedikeseinek, nyolcadikosainak soraiból je­lenleg összesen mintegy 22 000 Ifjút érintenek. Honvédelmi nevelésük nem mindenütt hi­ánytalan, rendszeres, aminek elsősorban az az oka, hogy a pedagógusok túlnyomó több­ségét kitevő nők kevésbé ren­delkeznek katonai ismeretek­kel. Ennek következménye az is, hogy az általános iskolák­ban sehol sincs honvédelmi klub, s a 22 középfokú tan­intézetből is mindössze nyolc­ban működik, 14 szakosztál­lyal. (Az arány egyébként jobb az országos átlagnál.) A honvédelmi nevelés egyes te­rületein e klubok nyújtanak ugyan segítséget, ám a kevés számuk miatt is, nem elegen­dőt. A hiányosságok megszünte­tése, a tanulóifjúság honvé­delmi nevelésének a megkö­vetelt szintre hozása végett — a városi és a pedagógus pártbizottság egyetértésével — a honvédelmi szövetség miskolci vezetősége — az or­szágban elsőként — létrehoz­ta az MHSZ városi tanintézeti vezetőségét. A testület sokrétű feladatai közé tartozik egyebek mel­lett a meglevő tanintézeti honvédelmi klubok működé­sének irányítása, ahol lehet­séges, újak létrehozása. Tevé­kenységének köre a pedagó­gus tartalékosok tervszerű to­vábbképzésének, valamint a honvédelmi neveléssel köz­vetlenül foglalkozó, nem tar­talékos pedagógusok módszer­tani felkészítésének, a sorkö­teles tanulóifjúság katonai szolgálatra való előkészítésé­nek, s a katonai pályára irá­nyításnak a segítségével is bővül. A kilenctagú vezetőség több érdekelt szervvel szorosan együttműködik, s munkáját tanácsadó testület is segíti. I Claudia Cardinale r ■ ni szerepe Claudia Cardinale évek óta együtt él Pasquale Sqiieetri filmrendezővel, leányuk. Claudia is na­gyobbacska már. Az. olasz rendező, aki három éve nem csinált filmet, most belevágott egybe. A film, amely a Claret- ta címet viseli. Clara Pe- tacciról, Mussolini szere­tőjéről szól, akit a há­ború utolsó percében Mussolinivel együtt ölték meg Észak-OIaszország- ban a felkelők, amikor menekülni oróbáltak az országból. Clara Pettaccit Claudia Cardinale alakít­ja. Ügy érzik mindket­ten: a filmre azért van szükség, mert ez a nő, rejtélyes eltűnésével, kis­sé szájhagvomány-figura lett Itáliában, s meg kel] próbálni eloszlatni a mí­toszt körülötte. (máté) PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Hétvégi panoráma. — 14.02: Kóruspódium. — 14.29: Révkalauz. — 13.00: Hírek. — 13.05: Magya­rán szólva. — 15.20: Beethoven: V. szimfónia. — 16.00: Mit üzen a Rádió? — 16.35: Kadosa Pál: Hét dal József Attila verseire. — 17.00: Hírek. — 17.05: Szokolay Sándor népdal-feldolgozásaiból. — 17.32: Véleményezés. — 17.57: Ré­gi filmdalok. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Ma­gazin. — 19.15: Bach: a-moll he­gedűverseny. — 19.32: A Rádió­színház bemutatója. — 20.37: Ope­rettkedvelőknek. — 21.30: Válasz­tóvonal. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Új Zenei Újság. — 23.20: A Busch vonósnégyes játszik. — 24.00: Hí­rek. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.35: Édes anyanyelvűnk. — 12.40: Népi muzsika. — 13.15: A zene titka. — 13.30: Az Ifjúsági Rádió új zenei felvételeiből. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: A Petőfi rádió ze­nedélutánja. — 17.30; ötödik se­besség. — 18.30: Hírek. — 18.35: Válogatott felvételek. — 19.40: Nótakedvelőknek. — 20.30: Hírek. — 20.35: Iránytű. — 21.35: Pop­hullám. — 22.30: Igen is, nem is. — 23.00: Hírek. — 23.20: Porter és Herman zenés játékaiból. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.17: Anna Tcxnova- Sintow operafelvételeiből. — 12.55: Pillanatkép. — 13.00: Hírek. — 13.07: Robotos Imre; Utazás egy koponya körül. — 13.17: A kama­razene kedvelőinek. — 14.12: Ze­nekari muzsika. — 15.20: Az Ál­lami Népi Együttes műsorából. — 16.00: Pillangókisasszony. — li.OO: Muzsikáról versben, prózá­kon- — 17.30: Pierre Boulez De- bussy-műveket vezényel. — 18.10: Új Zenei Újság. — 19.00: Hírek. — 19.05: Sam Rivers „Rivbea” zene­kara játszik. — 19.35: Kapcsoljuk a Pesti Vigadó hangversenyter­mét. — 21.30: Operaművészleme- zek. — 22.30: Újdonságainkból. — 23.10: Kórusmuzsika. — 23.30- Hí­rek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. — 17.05: Péntek este Észak-Magyar- országon. (A tartalomból: Va­csora — konzervekből — Mit ta­nácsol a védőnő? — Télre ké­szülnek az autósok — Hétvégi programajánlat.) Szerkesztő: Ja­kab Mária. Telefonügyelet: 35-510. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (A vologdai delegáció látogatása a miskolci üzemek­ben — Heves megyei mozaik ’82.) — 18.25—18.30: Lap és mű­sorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.10: Hí- rek^ — 16.15: Magasíészültség. — 16.45: Szülök iskolája. — 17.20: öt perc meteorológia. — 17.25: Természetbarát. — 17.45: Csali. — 17.55: Keresztkérdés. —13.25: Tájak, városok, emberek. 19.10: Idősebbek is elkezdhe­tik ... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Delta. — 20.25: Dániel. — 21.00: Uno­káink sem fogják látni. — 21.30: Gilberto Passos műsora. — 22.05: Tv-híradó. — 22.15: Sztalker. Televízió, 2. műsor: 20.01: For­radalomban született. — 21.05: Tv-híradó. — 21.25: öt perc me­teorológia." — 21.30: Ritmikus sportgimnasztikai Európa-baj­nokság. Kiállítások: Fotógaléria (10— 20) : Solymós László kiállítása. — Mini Galéria (10—18): Lenkey Zoltán rajzai. — Miskolci Galé­ria (10—18): Pető János grafi­kái. — Perczel Erzsébet textil- munkái. — Szőnyi István-terem (10—18): Kalló László festmé­nyei. — József Attila Könyvtár (12—20): Murányi Zsuzsa és Mu­rányi István könyvtervei. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — A magyar- országi feketekerámia. — Ü.i ma­gyar grafika. — A természet há­rom országa. — Ásványok, nö­vények, állatok Észak-Magyar- országról. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18): Kondor Béla- emlékkiállítás. — Megyaszói fes­tett asztalosmunkák. — Türe­lemüvegek. — Szász Endre por­celán táblaképei. — Herman Ot- tó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—16): A diósgyőri vár tör­ténete. — Pénzek Diósgyőr éle­téből. — Déryné-ház (9—16): Uvegmüvészeti emlékek. — Köz­ponti Kohászati Múzeum (9—17) : A nyersvasgyártás története. — Acélgyártás. Kovácsolás. Hen­gerlés. — Massa Múzeum (9— 15.30); A diósgyőri kohászat tör­ténete. — Ä kohászatban hasz­nált kézi sz>erszámok. Miskolci Nemzeti Színház (3): „Csak egy nap a világ”. (Cse­hov ifjúsági bérlet.) — Kama­raszínház (7): Black Comedy. Filmszínházak: Béke (hn6): Agónia I—TI. (mb. szí. szovjet. 14 éven felülieknek, dupla hely­ár!) — (f4): Óvakodj a törpétől (mb. szí. amerikai. 16 éven fe­lülieknek, II. helyár!) — Béke kamaramozi (4): Félek (mb. olasz, 16 éven felülieknek!) — (6): Fantozzi (olasz. 14 éven fe­lülieknek, II. helyár!) — Kos­suth (3 és 7) : Ben Hur I—II. (mb. szí. amerikai, dupla és III, helyár!) — Hevessy Iván Film­klub (f5 és i:7): Picasso kaland­jai (szí. svéd. 14 éven felüliek­nek!) — Táncsics (15 és f7): Szuperzsaru ímb. szí. olasz. III. helyár!) — Táncsics Filmklub (6): Maria Braun házassága (szí. NSZK. 16 éven felülieknek!) — Szikra (hn4 és n7): Helyre vagy befutóra? (szí. NDK.) — Petőfi (f5 és f7): Huszárkisasszony (mb. szí. szovjet). — Fáklya (f5 és f7): Sörgyári capriccio (mb. szí. csehszlovák. 14 éven felüli­eknek!) — Krúdy (f7): Katona­dolog mb. szí. szovjet). — To­kaj vendéglátóház (f8): Tűzsze- kerek (mb. szí. angol). — Ta­polca, Ady (7): Hazatérés (mb. szí. amerikai, 16 éven felüliek­nek!) — Hámor (f6) : Bronco Billy (mb. amerikai, II. helyár!) SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.5o: Mai kulturális programok. — 8.30: Családi kör. — 9.00: Mit — hol — mikor — hogyan? — 9. 15: Színes népi muzsika. — 10.00: Hírek. — 10.05: Vikend- börze. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: ismeretlen ismerősök. — 10.00: Szombat délelőtt. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.08: A kiállítólermek programjából. — 8.11: Andrzej Chorosinski or­gonahangversenye. — 9.14: Hi- Figyelő. — 9.50: Hangfelvételek felsőfokon. Miskolci rádió: 8.00: Hírek. Időjárás. Műsorismertetés. Lan- szemle. — 8.10: Hová menjünk, mit csináliunk? — programaján­lat. — 8.20: Visszapillantó. (In­formációk. tudósítások, rinortok a hét legfontosabb eseményei­ről.) — 8.40: Napjaink kérdései. Ónodvári( Miklós jegyzete. — az Electronicas együttes játszik. — 9.00: Észak-magyarországi Kró­nika. (Mozaik ’82 termékkiállí­tás — Barátsá« Kupa után.) — 9.30: Mikrofonlánc. Heiszmann Lajossal, az ónodi általános is­kola igazgatójával beszélget Ja­kab Mária. — Sportt. — 9.55: Műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 8.05: idő­sebbek is elkezdhetik ... — 8.10: Iskolat'évé. — 8.50: Ecranul Nost- ru — A Mi Képernyőnk. —9.05: Nas Ekran — A Mi Képernyőnk. —■ 9.25: Gyerekek a házban. — 9.55: Perpetum mobile. — 10.35: Diákkaptár. — 11.30: Liszt Fe­renc. — 12.20: Keresztkérdés. Az őszi vásár idejét meghosszabbítottuk november 3Q-«g Várjuk Tisztelt Vásárlóinkat! Borsod megyei Zöldért Vállalat

Next

/
Oldalképek
Tartalom