Déli Hírlap, 1982. július (14. évfolyam, 154-180. szám)
1982-07-09 / 161. szám
Ismer minden bokrot Főúrnak készült, s vezér lett... ! A városi pártbizottság ülése Ma. ötven perccel tizenkét óra után, a mozdonyvezető elindul. Személyvonatot visz Pestre. Onnan este hétkor iön vissza, a Cracovia nemzetközi gyorssal, s fél tíz körül végez. Azt. hogy ezt az utat hányszor tette meg Török Zsig- mond. már nem tudja. — Ismerem a fákat is, a bokrokat is — mondja. — Tudom, hogy mi után következik átjáró, mikor jön egy emelkedő... A vontatási főnökséget ma is úgy hívják: a fűtőház. Pedig gőzös kazánjába itt jó egy éve nem pakolnak szenet. A kiszolgált 424-esekből kettő — talán mutatóban — még ittmaradt, az enyészetnek. Az egyiknek a kéménye mellől fű tör elő. A 29 éves mozdonyvezető ilyen masinákat szerelt kezdő korában. Akkor még nem hívták vezér úrnak. — Mint minden gyerek, én is mozdonyvezető akartam lenni. Aztán megijedtem, hogy ott éjszaka is dolgozni kell, hát visszakoztam. Pincérnek jelentkeztem, az is tetszett. jjc Ismer már minden bokrot és fát. Török Zsigmond, a vezér- állásban. És nem vettek fel az iskolába. így nem volt mit tennem, elmentem az egri fűtőházba gőzmozdonyt szerelni. Akkor már minden vágyam az volt, hogy én is vezethessek. Szereltem, s közben tanultam. Persze szabálytalan dolgot is csináltam (kér, hogy ne írjam le, de jó tíz év eltelt már azóta, elavult „bűne”, hát közreadom) : vezetgettem a gőzöst, persze csak a fűtőház területén. Fia kilencéves, lánya három. A fiú természetesen mozdonyvezető szeretne lenni. Látja apját, fenn a gépen, s roppant büszke rá. Török Zsigmond bújta a könyveket, s dolgozott. Más11 ol később, hol hamarabb Iskolák, óvodák, üzletek , (Folytatás az 1. oldalról) Az oktatási intézményeknél, kereskedelmi létesítményeknél már nem olyan egyöntetű a kép, mint a lakásépítés esetében. Kisebb-na- gyobb késések tapasztalhatók, de akad, ahol a tervezettnél korábban adták át a kész helyiségeket. Az Avas-déli lakótelepen Betonyp elemekből készülő iskolaépület szerkezetszerelésével végeztek az építők, jelenleg a belső, befejező munkák vannak soron. Ha birtokba vehetik a gyerekek, nyolc tanteremmel bővül városunk tanteremhálózata. A Szinva—Népkert lakótelepi óvodában szintén a belső befejező munkáknál tartanak, azonban az átadás kicsit késik: az ütemtervben rögzítettnél egy hónappal később, júliusban kerülhet rá sor. Az új épületben 200 csöppség kap helyet. Ugyancsak júliusban várható a Mátyás király utcai, száz férőhelyes óvoda átadása. A Szinva—Népkert lakótelep új bölcsődéjében az előírt ütemnek megfelelően haladnak az építők, így minden valószínűség szerint határidőre elkészülnek. A Korvin Ottó utcán két orvosi rendelő építése fejeződött be: a gyermekorvosi rész használatba vétele megtörtént, a felnőtt orvosi rendelőt azonban csak július közepén rendezhetik be. Jó hír, hogy végre átadták a Korvin Ottó utcai Bizományi Áruház épületét: most már a kereskedőkön a sor. Ugyancsak átadták a Korvin Ottó utcai taneszközboltot, s a tervezettnél hónapokkal korábban befejeztek több helyiséget a Szinva —Népkert lakótelepen. A Rudas László utcai útépítés — a déli tehermentesítő út átkötő szakaszának kivitelezése — a jelentés szerint a tervezett ütemben halad. A Szemere utcán levő postakábel új nyomvonalát kiépítették, s már az átkötések is megkezdődtek. A vegéhez közelednek a felújítási munkálatok az Ady Művelődési Házban: remélhetőleg hamarosan a miskolciaké lehet a régóta bezárt művelődési intézmény. A vasgyári sebészet új épülettömbjében a lépcsőház, az oldalfalak építésével foglalkoznak a szakemberek, míg a Patyolat telephelyén júliusban végre megkezdhetik a berendezések technológiai szerelését. (k—ó) Új otthont kapott a népfront fél évig ténykedett a villanymozdonyok között, megismerte a Szilik és Leók minden csínját-bínját, minden kis alkatrészét. Aztán négyhónapos tanfolyam következett, majd három hónapig kadett volt. — Ez azt jelenti nálunk, hogy mozdonyvezetők mellé osztják be az abszolút kezdőket. Csak mindent a szemnek, semmit a kéznek. A menők munkáját kellett figyelni, ez volt a dolgom. Vezetnem nem volt szabad. Persze, hogy megkaptam a „kormányt” ... Gyakoroltam... A kadettidő után újabb négy hónap következett, ezúttal a szabályokat kellett elsajátítani, utána két hónap felügyelet melletti vezetés, s a mozdonyvezető felszabadult. Harmincegy hónap elteltével önálló lett a 3000 lóerős gépen. — Kilenc éve csinálom már. Előbb négy évig a tehervo- natokat vittem Budapestről Záhonyba, meg vissza. Most már öt éve, hogy a személyfordába tartozom: személy- és gyorsvonatokat továbbítok. És volt már kilenc kadettom is. A mozdonyvezető Mezőkeresztesen lakik, tagja az Edison brigádnak. Két éve A MÁV kiváló brigádja voltak. Szakszervezeti bizalmi. — Sokan fordulnak hozzám. Kisgyerekesek, olyanok, akik házat építenek ... Ahol tudok, segítek. Vasárnap, a XXXII. vasutasnapon hajnal öt óra felé fejezi be a szolgálatot. Hazautazik Mezőkeresztesre a családért, s velük együtt visszajön Miskolcra, az ünnepségre. — Együtt leszünk ... (illésy) Nem lehet panasz az egészségügyi alapellátásra (Folytatás az 1. oldalról) Miskolcon a 14 év alattiak száma körülbelül 46 ezer. Ellátásukat 42 körzeti gyermek- orvos, 82 területi védőnő és -12 asszisztens végzi. A gyermekegészségügyi szolgálatok osztályos hátterét a Gyermekegészségügyi Központ adja, amellyel jó funkcionális kapcsolatban vannak a körzetek. Kevesebb a koraszülés Jól működik a csoportvezető főorvosi hálózat: ezt a feladatkört 5 körzeti gyermek- gyógyász látja el, s saját körzetének ellátása mellett. A gyermekorvosi rendelők nagyobb része megfelelő körülmények között működik, bár még — mint a felnőtteknél — 8 lakásban van rendelő, de négy még ebben az évben más körülmények közé kerül. A rendelők felszereltsége az új normatívák alapján bővítésre szorul. Örvendetes tény, hogy a csecsemőhalálozás és a koraszülés aránya évről évre csökken, jobb az országos átlagnál. > A gyermekegészségügyi szolgálatnak fontos feladata az óvódák és általános iskolák ellátása. Rendszeresen megtartják a tisztaságvizsgálatokat, figyelemmel kísérik a veszélyeztetett gyermekeket. Az 1981-ben nyilvántartott krónikus gondozott gyermekek száma 3263 volt. (A 14 éven aluliak mintegy 7 százaléka.) •• Üzemi orvosok, központi ügyelet Miskolcon 50 vállalatot, illetve üzemet kapcsoltak be az egészségügyi ellátásba. Hatvanöt üzemi orvos látja el a dolgozókat, közöttük 26 tű-, 36 pedig részfoglalkozású. Az ellátás tárgyi feltételei átla- j gosak, bár az LKM-ben léNemrégiben költözhetett új tthonába a Hazafias Népront városi és megyei szer- ezete: a Centrummal szem- özt felépült „lábas házban” aptak irodahelyiségeket, ta-’ i nácskozótermet. A Kossuth utca 11. szám alatti régi épületbe a pedagógus párt- bizottság. KISZ-bizottság és a pedagógus szakszervezeti bizottság költözik. * Szovjet újságírók népes csoportja járt a Tokaj vendéglátó házban. A rögtönzőt’ sajtótájékoztatón Barna György, a ház KISZ-díjas vezetője 'ájékoztatta a vendégeket a Tokaj kulturális, közművelődési tevékenységéről. A szovjet újságírók megtekintették a programokról készült képmagnófelvételeket is. A szovjet kollégákkal találkoztak szerkesztőségünk, az Észak-Magyarország, valamint a Magyar Rádió Miskolc-kör- zeti Stúdiójának képviselői is. nyeges a javulás az utóbbi időben. A város két nagyüzemében táppénzelő tevékenység is folyik. Az alapellátás folyamatosságát a rendelések közötti időszakokban készenléti szolgálat, illetve központi orvosi ügyeleti szolgálatok biztosítják. Az ötnapos munkahétre történt átállással az ügyeleti szolgálatok működési rendje, személyi ellátottsága megváltozott. Két felnőtt- és egy gyermekügyeleti szolgálat működik az LKM-ben a hét minden napján, a DIGÉP-ben a hétvégek kivételével üzemi ügyelet van. A körzeti ügyeletek nagy forgalmat bonyolítanak le, különösen szombaton és vasárnap. A lakosság többnyire elégedett az alapellátással. Ha van panasz, az jobbára nem az ellátás színvonalának szól, hanem az esetenkénti bánásmódnak. Az orvos—beteg közötti viszony sokszor a táppénzeléssel függ össze. A „hétvégi” panaszok pedig azzal, hogy a lakosságban még nem él kellőképpen, hogy a szombati rendelés — ügyeleti szolgálat. Közér zetün két befolyásolja Elsőként dr. Simkó Borbála gyermekorvos kért szót a vitában. Hangsúlyozta: az egészségügyi ellátásnak hangulatbefolyásoló hatása van a lakosság körében. ' Sok „összekoccanás” előzhető meg, ha a lakosság csak indokolt esetben veszi igénybe az ügyeleti szolgálatot. A doktornő végül szenvedélyesen beszélt a veszélyeztetett gyermekek gondozásáról. — Dr. Ditrói Sándor a vasgyári kórház utóbbi években történt fejlesztéséről adott számot. Juhász Zoltán az LÉM egészségügyi tapasztalatairól beszélt. — Népbetegség a szuvas fog — mondotta dr. Bánfalvi Sarolta gyermekíogász —, olyannyira, hogy már 14—15 hónapos gyerekek is kezelésre szorulnak. — Dr. Kovács László, a pártbizottság titkára elmondotta, hogy a pb évek óta figyelemmel kíséri az egészségügy1 és az egészségügyi dolgozók helyzetét. Mindennapos kapcsolata a lakossággal közérzetet, hangulatot befolyásoló tényező. A város lakossága értékeli az egészségügyiek munkáját, s magát az egészségügyi helyzetet. Ebben természetesen vannak kritikai észrevételek is, olykor jogosan, máskor kevésbé megalapozottan. Néha egészen egyedi esetek szolgáltatnak indokot az általánosításokra. Azt tapasztaljuk, hogy az etikátlan magatartással kapcsolatos jelzések csökkentek. A személyi és tárgyi feltételek javításán túl nagyon lényeges az általános egészségügyi kultúra fejlesztése — mondotta többek között a pb titkára. — Dr. Gondos Gyula azt kérte, hogy a szakmai vezetés a döntések előkészítésébe jobban vonja be az illetékes pártszerveket. — Tóth Ferencné, a megyei pártbizottság munkatársa úgy nyilatkozott: voltaképpen elégedettek lehetünk az alapellátással. Javasolta, hogy a testület fejezze ki köszönetét az egészségügyi dolgozóknak. — Kovács Lo- josné az iskolai ellátás helyzetéről beszélt, végül dr. Li- hocsa János az LKM táppénzes helyzetét vázolta. A testület a főbb teendők között jelölte meg: a mennyiségi fejlesztés mellett javuljon tovább a minőségi ellá- tás. A jövőben még többel kell törődni az alapellátás: végző orvosok, egészségügyi szakdolgozók élet- és munkakörülményeivel, továbbá szervezzék szisztematikusan a szakmai továbbképzésüket. A pártbizottság végül a párt- szerveknek, -szervezeteknek szóló feladatokat is megjelölt 1 kaviár ára... Tudom én, hogy nem kell mindig kaviár. Thomas Lieven is figyelmeztetett erre a nemcsak gasztronómiai, hanem filozófiai bölcsességre. A sikeres tévésorozat után nevével és receptjeivel gyakran találkoztam a különféle hazai lapokban. A főzési fortélyok leírását gondosan kivágtam, s eltettem. Nem kell mindig kaviár __ De, ha az embernek űri kedvében, s mondjuk fizetés napján mégis kaviárra támad gusztusa...?! Nos, most újra lehet kapni ezt a tömegélelmezési cikknek korántsem nevezhető csemegét. Igen ám, csakhogy 44 forintért mérik a kávéscsészénél alig nagyobb, fémzáras üvegtartály darabját. Korábban, ha jól emlékszem, 24 forintért adták. Begyűrűztek a világpiaci árak? Gyenge volt a kaviár-termés? Boltvezető ismerősömet hiába faggattam, nem tudta okát adni az áremelésnek. Az viszont tény. hogy hosszú hónapok után most ismét kapható. Tudom én, hogy nem kell mindig kaviár. Manapság csirkeaprólékkal, malackörömmel is beérjük. De — és nem szeretném tájékozatlanságomat, illetve tájékoztatatlanságomat fitogtatni —, csak a boltban tudtam meg, hogy a kaviárral egy- időben felemelték a tőkehalmáj, a dobozos sósmogyoró és a kaposvári császárhúskonzerv árát... Most már tudom. s Ismeretemet felár nélkül az olvasó szíves rendelkezésére bocsátom. Hely és türelem hiányában nem közlőm viszont a paprikás krumpli receptjét, valamint a tájékoztatásról szóló rendelet leírását... (brackó)