Déli Hírlap, 1982. július (14. évfolyam, 154-180. szám)
1982-07-20 / 170. szám
I Könnyűbúvárok a Mályi-tavon Budapestre került a miskolci kupa tje Uszony a lábra. majd. palack a hátra. A búvárokat három- percenként indították. afc Bemelegítő úszás a start előtt Az MHSZ 16 könnyűbúvár- klubjából 164 — egyharmad- rés/t nő — versenyző mérte össze képessegeit a hét végén a miskolciak mályi bázisán. A több mint egy évtizedes múltú kétnapos kupaverseny tétje a városunkban működő Neptun Klub által alapított vándorserleg volt, amelyet az alapítók korábban többször is birtokoltak, tavaly óta pedig a kecskemétiek őriztek. Párás, meleg időben, 23 Celsius-íokos vízben mérkőztek meg egymással a nagy fegyelmet, koncentrálóképességet, a tájolás ismereteit és természetesen a víz alatti úszni tudást igénylő sportág művelői. Előbb a tájékozódási búvárúszást (tájékozódási pontokkal) bonyolították le négy kategóriában, amikor is a versenyzők mindegyikének öt bóját kellett a víz alatt úszva megtalálnia. Ez a felnőtt korosztályú férfiak közül 25- nek, az ifiknél 11-nek, a felnőtt nők soraiból 13-nak, az ifi leányok részéről 8- nak sikerült. A megtalált és megforgatott henger alakú bóják száma, s a versenytáv végigúszásónak ideje alapján pontozták a teljesítményeket. Akadtak, akik az előírt időn túl érkeztek célba, volt, aki „kicsapott” (a víz felszínére került) s egy-egy felnőtt, illetve ifi nőt valamilyen szabálytalanság miatt a kísérő csónakba kellett emelni. Már ennél a versenyszámnál kialakult bizonyos helyezési sorrend, ám még nem dőlt el semmi. Az ugyanilyen úszásnem, de tájékozódási pontok nélkül a (célponttól való távolság és az idő együttese szolgált a pontozás alapjául), ronthatott vagy javíthatott kinek-kinek a helyzetén. A bíráló bizottság már megkezdte munkáját, amikor két óvást is bejelentettek. Az egyik esetben egy, a pályára tévedt szélvitorlás, a másikban egy gumimatracos strandoló zavarta meg a versenyzőt. A bizottság újra- úszást engedélyezett. Ugyancsak megengedte egy harmadik versenyzőnek, hogy másodszori kezdéssel végigússza a távot, mert elromlott a légzőbiztosítója: az ő eredményét azonban nem vették figyelembe az értékelésnél, mivel a verseny követelményei közé tartozik, hogy azon kifogástalan telszereléssel lehet részt venni. A végső értékelésnél kiderült. hogy ezúttal a fővárosi könnyűbúvárok „rávertek” a vidékiekre. A Ganz- MÁVAG együttese győzött, s kapta egy évig megőrzésre a kupát, a második és a harmadik helyen az Egyesült Izzó, illetve a Budapesti Híradástechnikai Gépgyár rsapata végzett. A versenyt endező miskolciak az ötödik melyre kerültek. Vigaszuk innyi lehet, hogy szerepeltek már jobban is. T. I. Súlyos, a világbajnokságok iörlénetébén egyedülálló baleset történt a férfi tör csapatbajnokságon, a Szovjetunió—NSZK találkozón. A nyugatnémet Matthias B ehr 4:3-ra vezetett a múlt évi világbajnok és legutóbbi olimpián aranyérmes Vlagyimir Szmirnov ellen, amikor egy összecsapásnál eltört á pengéje. az átszúrta a szovjet sportoló sisakját és a szeme mellett a fejébe hatolt. Szmirnov azonnal összecsuk- lott, az odarohanó orvosok azt állapították meg. hogy a sokkos állapotban megszűnt a szívműködése is. Dr. Kamuit Jenő. a magyar válogatott orvosa volt az első, aki nemcsak szívmasszázst alkalmazott. hanem „szájból szájba lélegeztetéssel” igye[szparantisla ierniészetSiaráíok találkozója A Mecsek hegyei között fekvő Abaligeten tegnap megkezdődött az eszperan- tista természetbarátok XV. találkozója. A táborozáson tíz e.urópai és tengerentúli ország 130 eszperantistája vesz részt — természetesen tolmács nélkül. A tíznapos találkozót a Magyar Eszpe- rantista Szövetség és a Magyar Természetbarát Szövetség együttesen szervezte, ennek megfelelően ötvöződik programjában a világnyelv és a turisztika. Az 1968-ban kezdeményezett találkozósorozatot az Országos Béketanács kitüntetésben részesítette a békemozgalomban való aktív résztvételéért, a népek közötti barátságnak a nemzetközi nyelv útján történő szolgálatáért. A táborozok egy része minden nyáron visszatér a Mecsekbe, az idén minden tizedik résztvevő „törzsgárdatagnak” számít. A találkozó egyaránt alkalmas az eszperantó nyelv ápolására és a túrázásra, sportra, amellett — a gazdag program révén — bepillantást kapnak a vendégek a mai magyar valóságba is. A nemzetközi , találkozó egy napját — hagyományosan — a béke gondolatának szentelik, s ez alkalommal az esz- perantisták hazájuk békemozgalmáról, a lakóhelyükön és a munkahelyükön folytatott békemunkáról számolnak be társaiknak. Ribli remekel A - férfi sakkvilágba jnolci zónaközi versenyen fíibíi Zoltán függőjátszmáját döntetlen eredménnyel zárta (a 49. lépésben) a holland Tim- man ellen. A 14 játékost felvonultató torna élén a szovjet Tukmakov áll 3,5 ponttal, mögötte öten sorakoznak 3—3 ponttal, mégpedig a szovjet Szmiszlov és Pet- roszjan, a dán Larsen, a holland Timman.' valamint a magyar színeket képviselő Ribli Zoltán. Pintér József mérkőzése a tunéziai Bouaziz ellen továbbra is függőben, így a második magyar 1.5 ponttal, egy félbemaradt találkozóval, egyelőre csak a 11—12. kezett a sportolót masához téríteni. Néhány perccel ké- I sőbb már mentőautó robogott vele a közeli kórházba. Itt viszont ilyen sérülésre nem voltak felkészülve, ezért egv másik kórházba, illetve klinikára vitték, ahol megállapították: a tőr több centi mélységben a fejbe hatolt. Ugyanakkor döbbenet lett úrrá a sportcsarnokon. Behr, aki két hónappal ezelőtt műtéten esett át, és csak a csapatbajnoki szereplés érdekében jött Rómába, zokogva omlott össze, azonnal visszalépett a versenyből és elhagyta a ^csarnokot. Ez a * szomorú közjáték természetesen megzavarta a versenyt, de nem sokkal később már folytatták a küzdelmeket ... Értesítjük T. Ügyfeleinket, hogy o MAGÉV Észak-magyarországi Alközpontjának valamennyi raktára 1982. július 22—31 -ig LELTÁROZÁS miatt zárva tart Szmirnov inég életveszélyben... Súlyos ba'eset a vívó-vilá«bajnok«ágon állas Az 1982—83. tanévre felvételt hirdetünk és beiskolázunk 8 általánost végzett fiúkat villany- szerelő szakmára. A képzési idő 3 év. A tanulók részére univerzális képzést adunk. Beforgatással biztosítjuk az elektromos háztartási gépek javítását, lakás- és épületvilágítás üzemszerelés, elektromos kapcsolótáblák készítését, szerelését. Vidékiek részére kollégiumi elhelyezést biztosítunk. Általános Villamossági ISZ, Bp., XIII. kér., Radnóti M. u. 41. Tel.: 297-451. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. Az Avas Ruhaipari Szövetkezet felvesz szakképzett és szakképzetlen varrónőké* miskolei és perecesi kétmüszakos üzemeibe. A szakképzetlen dolgozóknak 3 hónapos betanulási időt biztosítunk, mely időre fizetését kiegészítjük. Jelentkezni lehet: Avas Ruhaipari Szövetkezet, központi iroda. Miskolc. Széchenyi út 29. Az Avas Ruhaipari Szövetkezet felvesz szikszói és krasznokvaj- dai üzemeibe szakképzett, gyakorlattal rendelkező szalagvezetőket. Bér megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Avas Ruhaipari Szövetkezet, központi iroda, Miskolc. Széchenyi út 29. Vendéglátóipari gyakorlattal rendelkező büfést, szakácsot, kézilányt alkalmaz a szentlélcki turistaház. Szállás es teljes ellátás biztosítva. Érd.: a helyszínen vagy az 52-656-os telefonon. ingatlan Eladó 2 szobás szövetkezeti lakás. kp.-f OTP-átvállalással, azonnali beköltözéssel. Miskolc. Avas- dél. Sályi I. 10. 7/1. Érd.: Sályi I. 10. 3/3. Tóth Béláék. Fiatal házaspár egv gyerekkel, több évre albérletet keres. Megyei kórház közelében. „15 napon belül 111328” jeligére a kiadóba. Budapesti 2 szobás öröklakásomat elcserélem miskolci kertesre vagy tanácsira. Bp., IX., Páy/ va o. 6. 2. ajtó. Elcserélném Pestlőrinc, zöldövezetben levő 86 négyzetméteres, ketszeba-összkomfortos, kertes családi házamat miskolc-tapolcai hasonló vagy kisebb lakásra, „őszi csere ill 343” jeligére a kiadóba. i Olcsón eladó 12 négyzetméteres faház, telepített gyümölcsfákkal. • bekerítve, a Bedeghvölgy végén. Érdeklődni: egész nap. Testvérvárosok útja 32. sz. VII/4. Kétszobás szövetkezeti lakás eladó. és 1 db Optima írógép. Középszer u. 15. 9/3. Kilián-délen eladó 44 négyzetméteres, egyszoba 4- étkezöszo- bás szövetkezeti lakás, a harmadik emeleten. 400 000 kp. + 26 0f»o OTP. Ajánlatokat „legszebb lakótelep 149 463” jeligére a hirdetőbe. jormű Skoda 100-as teljesen felújítva, friss műszaki vizsgával eladó. Kecskés. Mednyártszky u. i. VII/l, Telefon: 76-365. Megkímélt Wartburg személy- gépkocsi sürgősen eladó, lmrics- kó István. Miskolc, Vologda 6. 6,2. Érd.: 5 órától. Hároméves, most vizsgázott Trabant eladó. Szendrő, Kovács u. 20. adas-vetel Sürgősen eladó 3 darabos csehszlovák szekrénysor 4000 forintért. Kovács. Miskolc III., (Toronyház) Irinyi u. 13. IV/3. Érdeklődni: az esti órákban. Alig használt, Neumann típusú, kéttúágyas kötőgép eladó. Érdeklődni lehet: munkanapokon 17 órától. Cím: Pálma u. 10., Kecskés. Eladó gépkocsiba beakasztható, kétkerekű sport babakocsi. Érd.: 76-781, Miskolc, Árpád 58. IV/1. •vegyes Pótvizsgára matematikából é. , fizikából, középiskolások felkészítését vállalom. Tel.: 31-494. Házasság 30 éves, elvált férfi megismerkedne helyes, nem dohányzó nővel. házasság lehetséges. „Szeretve élni 1112*9” jeligére a kiadóba. Értesítjük tisztelt Ügyfeléinket, hogy az Észak-magyarországi Nyersanyag-hasznosító Vállalat II. sz. bör-szaktelepe (Miskolc, Búza tér 12.) megkezdi a különféle minőségű új és használt ágy toll felvásárlását Átvétel: hétfőtől péntekig, 7-15 óráig MOST ERDEMES VÁSÁROLNI a bOHSGO/ papír- és vegyesiparcikk-boltjaiban! Július 19-töl 28-ig (csak 10 napig) iskolatáska-vásár 20%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL. Augusztus 7-ig iskola füzet-vásár 50%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL. Várjuk kedves vásárlóinkat!