Déli Hírlap, 1982. május (14. évfolyam, 103-127. szám)
1982-05-15 / 114. szám
Sajtótájékoztató a MÉH Trösztben Á ftiilfaítélígyűjtés közügy A magyar ipar termelési költségeinek 30 százaléka anyagköltség, ezért hazánkban — más országokhoz viszonyítva — fokozott jelentősége u a másodnyersanyagok hasznosításának, Mindezt csak megerősíti, hogy nyersanyagban szegény nemzet vagyunk. A hulladékgyűjtés és -értékesítés eredményeiről, feladatairól tájékoztatta tegnap a sajtó képviselőit dr. Mátsik György, a MÉH Tröszt vezérigazgatója. Mint elmondotta, a tröszt és vállalatai a hulladékhasznosítási programból rájuk háruló feladatoknak eleget téve több jelentős kezdeményezést tettek, hogy" a begyűjtés és értékesítés mennyiségi növelése mellett a feldolgozói tevékenység hatékonyságát is növeljék. így az Észak-magyarországi MÉH Vállalatnál, Miskolcon 10 ezer tonna acél- és öntvényforgács feldolgozására alkalmas forgácsbriket- táló berendezést helyeznek üzembe, amely jelentős import megtakarítását is eredményezi. Űj lakóterületi gyűjtési módszereket vezettek be — például a konténerblokkos átvevőhelyeket —, s növelték a mozgó átvevőhelyek számát. A hulladékgyűjtés és -hasznosítás közügy. A szemléletváltoztatás érdekében a II. fél évben a Vidám Színpadon élő reklám műsorral igyekeznek ezt „elültetni” a fejekben. Ugyanakkor együttműködési, szerződést kötött a tröszt a Hazafias Népfronttal, a KISZ Központi Bizottságával és a KISZÖV-vel. A népfronttal kötött együttműködés eredményeként szervezték meg Celldömölkön a társadalmi akciót, amelyet jövőre már az egész országra kiterjesztenek. Végül néhány újdonságról szólt a vezérigazgató. Egyes átvevőhelyeket a fővárosban szerződéses üzemeltetésre adtak ki, s erre buzdítják a vidéki vállalatokat is; hétfőtől június 18-áig akciót szerveznek a kislakásépítési tevékenység segítésére, s a válogatásból származó haszonvasat országszerte 20 százalékkal olcsóbban adják: rövidesen az Áfor-kutaknál is átveszik a selejt akkumulátorokat, s nem kell azokat az esetleg távol eső MÉH-átve- vőhelyre szállítani; gondolkodnak különböző építőanyagok — például sérült beton- gerendák — felvásárlásáról és értékesítéséről is. Mindezzel a népgazdaságnak, de egyben mindannyiunknak segítenek ... (tóth) Fórum a miskolci rádióban Hoi nyaraljunk, hogy nyaralunk? A Magyar Rádió Miskolc- körzeti Stúdiója máius 31-én, hétfőn este 17 óra 5 perctől Gyár a gyárban Kewnencéh doktorai A Lenin Kohászati Művek a megye legnagyobb gyára. Reggeltől estig járhat benne az ember, s még mindig nem látott mindent. S a gyárban gyárak is ' működnek. Idetelepült vállalatok, a nagyberuházások kivitelezőinek alvállalkozói. Közülük az egyik legnagyobb és legrégibb a Kohászati Gyárépítő Vállalat. Hatszázötven emberük nélkül megállna az élet a martinban, a hengerműben, a nagyolvasztónál... Új, tágas irodaépület a középsor mellett. Itt székel néhány éve a KGYV miskolci főépítés vezetősége. — Csak az épület új, a főépítésvezetőség régi — mondja Dudra József, a közelmúltban kinevezett fiatal fő- épitésvezető. — Még az ötvenes 'évek elején döntött úgy a KGM, hogy egy kézbe teszi a kohászati ipari kemencék építését, karbantartását. így lőtt létre az LKM kemencekarbantartó gyárrészlege, s Ózdon, majd később Dunaújvárosban a hasonló szervezet. Majd a három gyárrészlegből megalakult a Vaskohászati Építő Vállalat, fővárosi székhellyel. Aztán visszakerültünk az LKM-Kez, mgjd megint a VKV-hez, ami helyett 1968. március 20-án megalakult a KGYV, ugyancsak budapesti központtal. Dióhéjban ennyi a történelem ... Ma a KGYV — éppen a napokban . vették át a Kiváló Vállalat kitüntetést — évi 2,4 milliárd forint termelési értéket előállító, több mint 40 országgal kereskedő nagyvállalat. A termelési érték felét a három főépítésvezetőség* „hozza össze”. Diósgyőrben tavaly több mint 310 millió forint értékű munkával járultak hozzá a vállalat bevételéhez. — Ennél fontosabb — hangsúlyozza Nagy László párttitkár és Dávid László szb-titkár —, hogy ha nem készül el határidőre, jó minőségben a nagyolvasztó léghevítő je, a martin, a hengermű kemencéje, az LKM kerül bajba. Ezért döntő a 29 szocialista brigád munkája, a 110 párttag helytállása. Dolgozóink átérzik felelősségüket ... Mindez csak így elmondva ilyen egyszerű. Mert a KGYV diósgyőri főépítésvezetősége valójában rengeteg gonddal küzdve oldja meg a rájuk háruló feladatokat, A 420 fizikai dolgozó nagy része lassan nyugdíjba megy, s utánpótlás csak nagyon nehezen akad. Nehéz ez a munka, nincs is talán a legjobban megfizetve, s a fiatalok ezért másfelé keresik boldogulásukat. — Azt szeretnénk — folytatja Dudra József —, ha megőrizhetnénk azt a magas színvonalú, jó minőségű munkát, amiről a KGYV- hez tartozók mindig is híresek voltak a gyárban. Csak hát, amíg a kemencefalazásba beletanul valaki, amíg helyismeretre tesz szert, éveknek kell eltelnie. A valódi törzsgárdatagság itt 15 —20 évnél kezdődik, akkor mondhatja csak valaki, hogy tudok és ismerek mindent. Az idén, mert a tavalyinál kevesebb martinkemencét kell javitaniuk, „csak” 160 millió forint értékű munka elvégzése vár a diósgyőri KGYV-sekre. Ám ez az év így is nehezebb lesz a tavalyinál. — Kevesebb az emberünk a kelleténél — adja a magyarázatot Nagy László. — Erősítést kell majd kérni Dunaújvárosból, Özdról is. Igaz, ha kell, mi is megyünk segíteni. A hengerműben 20 millió forint értékű munkát kértek ez évre, de már most tudjuk, hogy felmegy az .40 millióra is. A nagyolvasztónál át kell építeni három léghevítőt! A hármassal már készen vagyunk, két hetet sikerült lefaragni, s ez bi-^ zony jókora kokszmegtakarítást jelent a kohászoknak, így szeretnénk dolgozni a másik kettőnél is. Aztán jön a nyár, amikor a bejárók közül sokan otthon maradnak szabadságon, táppénzen ... Szerencsére az LKM megérti gondjainkat. A két vállalat közti jó kapcsolat egyik záloga az eredményes munkánknak. (nyikes) Fórum-műsort sugároz „Hol nyaraljunk, hogy nyaraljunk?” címmel. Az adásban egyebek mellett szó lesz arról, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy valaki kedvezményes üdülésben részesüljön; hogyan történik a szakszervezeti és a vállalati üdülőjegyek elosztása; miként állapítják meg a hozzájárulásokat; milyen kizáró tényezői vannak az üdültetésnek; kik vehetnek igénybe gyógyüdülőket, gyógyfürdőket; mik a lehetőségei a gyermekek nyári üdültetésének, valamint a családok együttes nyaraltatá- sának a főszezonban;,milyen előnyöket élveznek a több gyermekesek, a nyugdíjasok, a munkások; kik vehetnek részt külföldi vállalati vagy szakszervezeti, esetleg csereüdültetési formákban. Ilyen és hasonló kérdéseket várnak a stúdióba meghívott vendégek. A műsorral kapcsolatos kérdéseket levélben május 21-ig kérjük eljuttatni a Magyar Rádió Miskolc-körzeti Stúdiója címére, (Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527). Az adás időpontjában telefonügyeletet tartunk, így további kérdések Miskolcon, a 35-51Ö-es, Egerben, a 12-946- os, Salgótarjánban pedig a 14-082-es telefonszámon tehetők fel. Kérdezzen! válaszolnak. Az illetékesek Magyar Rádió Miskolc-körzeti Stúdiója 4c Két kecske egy pár. (Balra a bak.) Egy miskolci kistenyésztő gazdaságából... (Solymos László felvételei) Ideges és szakállas, de a teje jó A kecsketenyésstés jövője Kecskére a káposztát! A harsányi Petőfi Termelő- szövetkezet főállattenyésztőjének, Szendrei Mihálynak van egy —, hogy úgy mondjuk — mániája: a kecsketenyésztésnek jövőt jósol, s ezt bizonyítani is akarja. — Tenyésztésének jelentősége — mondja — sokoldalú hasznából, s különösen a takarmány iránti igénytelenségéből adódik. Megeszik jóformán mindent: gyomot, bokrok leveleit, s a konyhakerti hulladékokat is. A gidának pedig nagy a keletje, főleg nyugaton. A Bükk lankás, szikes, bokros..lejtőin .160 harsányi anyakecske legel. Nem sok, bár ennyi az összes borsodi (nagyüzemi) állomány! A FELVÁSÁRLÁS NINCS MEGOLDVA Valamikor, úgy az ötvenes évek vége felé 129 ezer ilyen szakállas jószág volt az országban. Ma talán a tizede. Nem éri meg tartani? Hallgassuk csak, mit mond Szendrei Mihály! — A kecskebőmek nagy az értéke, csakúgy mint a húsnak, az élőállatnak, a gidának. A tej felvásárlása azonban nincs teljesen megoldva. A kecsketej pedig jó tej. Bár jómagam nem ittam, de aki kóstolta, esküszik rá. Franciaországban a kecskesajt meg egyenesén csemege. Sok-sok évvel ezelőtt nálunk is kimondottan ezt a tejet ajánlották gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Főleg abban az időben volt ajánlatos inni, amikor a tehenek körében pusztított a gümő- kór. A kecskét ugyanis e súlyos betegség nem támadta meg, s tejét akár nyersen is lehetett fogyasztani. MIT MOND AZ ORVOS? Prof. dr. Velkey László, a gyermekegészségügyi központ főigazgatója ehhez még hozzáteszi : — A kecsketej egymagában azonban nem elegendő, mert egy sajátos vérszegénységet okoz. Bármennyire tápláló ts, mást is kell mellétté enni.;. Manapság azonban kecsketejet sehol sem lehet kapni. A 160 harsányi állatból évente mintegy 40 ezer liter tejet fejnek. (Ez a mennyiség elenyésző a több millió liter tehéntej mellett.) , Hogy mi a baj a felvásárlás körül, ezt kérdeztük a Borsod megyei Tejipari Vállalat főmérnökétől, Lakatos Árpádtól: — A kecske tejnek nincs szabványa, de ez minket nem akadályoz az átvételben ... A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban Kerecsényi György foglalko- zik szabványügyekkel. ^ — Sohasem volt szabványosítva ez a tej — mondja. — Egyébként majd lesz, foglalkozunk a gondolattal. A Tejipari Vállalatok Trösztjének termelési főosztályvezetője, dr. Csonka Jenő Lakatos Árpád válaszához csatlakozik: — Egyetlen egy liter kecsketej sem megy veszendőbe. Mi azt valljuk, hogy a szabványhiány nem lehet gátja a tejtermelésnek. — Az árát hogy, s minek az alapján állapítják meg? — A kecsketej beltartalmi értéke nagyon hasonló a tehén tejéhez. Ez a mérvadó. Egyébként gomolyát készítünk belőle. Meg kell mondanom, hogy ez nekünk nem olcsó mulatság. Nagyon kevés ez a tej... NEM SZERETI A TÖMEGET Régen alig akadt olyan falusi porta, ahol ne lett volna kipányvázva a fához egy kecske. Ma nincs így. Néhány évvel ezelőtt Várpalota környékén megpróbálkoztak a kecske nagyüzemi tartásával. Hozzá kell tenni, megfelelő tapasztalat nélkül. A kecske — mint az köztudomású — ideges állat. Kiderült, hogy társait se nagyon viseli el, ha azok több százan vannak. Szóval, a nagyüzem nem az igazi. Hogy. mégis mi a megoldás? Talán az, amit Szendrei Mihály mond: — Háztájikba, kistenyész- tőkhöz ki lehetne adni egy- egy falka kecskét. Ott gondoznák őket... De azért jó lenne tisztázni a tejügyet is. I. S. A MEZÖPANEL nyékládházi gyárában nem panaszkodhatnak a kihasználatlan munkaidőre, berendezésekre: feszített tempóban tudnak eleget tenni a megrendelők igényeinek Hamar népszerű lett az olcsó, könnyen felépíthető MEZÖ- P AN EL-épületszerkezetek családja, s a népszerűség elsősorban a befutó megrendelések tömegén mérhető le. Az üzem kapacitását többféleképpen is bővítik: egyrészt kooperációs partnereket foglalkoztatnak az ország különböző tájain, másrészt folyamatosan gépesítik, automatizálják a gyárban zajló m nn1 afol yamatokat. A É lep, az ata tiszíán jó Rendelet kötelezi arra a vendéglősöket, hogy jól látható helyen kifüggesszék: milyen az illető hely osztályba sorolása, azaz jó, ha tudja a vendég, II. osztályú vagy IH. osztályú áron kortyolhat ja-e a sört. A rendeletre valóban nagy szükség van, mert sokszor kizárólag a táblából derül ki, ha belépve körülnézünk: a piszkos, elhanyagolt helyiség tulajdonképpen II. osztályú. Különösen a Balaton környéki s üdülőhelyi vendéglátóegységekkel volt sok probléma, hiszen ahogy az egyik turistatársunk fogalmazott: lassan eltűnnek a III.. illetve IV. osztályú helyek. Félreértés ne essék: nem a III. vagy IV. osztálynak megfelelő színvonalú éttermek, presszók javultak fel hirtelen, hanem csak az osztályba sorolás, a tábla, s ami a leglényegesebb ; persze az árak változtak. Az idei nyáron talán sok helyen más lesz a helyzet. Január elsejétől új rendelet lépett életbe, amely megszigorította az osztályba sorolás feltételeit. Elsősorban a környezeti kulturáltságot, a kiszolgálás, a vendéglátás szakmai színvonalát bírálják felül, az eddiginél magasabbra emelve a mércét. Például előírták, hogy egy III. osztályú üzletben az üdítő, ásványvíz, sör nem lehet melegebb plusz 8 foknál, a fehér bor pedig 12 foknál. Aki ezt a szabályt megszegi minőségrontást követ el. A rendelet betartását a vendéglátó vállalatok, a népi t- lenőrök, s a Kereskedelmi felügyelőség szakemberei egyaránt figyelemmel kísérik. Tehát bizakodhatunk, hogy a forró nyári hetekben valóban hideg sört, üdítőt ihatunk, tiszta abrosz mellett, az alacsonyabb osztályú helyeken is. Bár akadtak eddig is vendéglősök, akiknek nem kellett ezt rendeletileg előírni: ellenőrzés és büntetés nélkül is emlékeztek rá, hogy mit tanítottak nekik a szakma idősebb mesterei... v (k_ő)