Déli Hírlap, 1982. április (14. évfolyam, 78-102. szám)

1982-04-09 / 85. szám

Talán egy leányvállalat... Mit mutat az építőipari mérleg? (Folytatás az 1. oldalról) A csökkentett beruházási ütem miatt Borsodban min­den emberi számítás szerint most legalábbis egyensúlyban kellene lennie az építőipari mérlegnek. Ha adott lehető­ségek mellett mérséklődnek az igények, akkor ez nyilván­való is. Tudjuk, hogy a kom­binált acélmű kivételével nagy munkán nem dolgoznak építőink, s az is ismert a ter­vekből, hogy ebben a terv­időszakban Borsodban két- háromezer lakással kevesebb épül (épülhet), mint az előző ciklusban. Ám a feszültség az építőipari piacon mitsem eny­hült. Sőt! Szilágyi Lajos miniszterhe­lyettes utalt arra, hogy az óriássá növesztett és jól fel­szerszámozott építőipait vál­lalatok az új körülmények között válságba kerültek. A zsolcai házgyár most a gazda­ságosság alsó határán tudja csak kihasználni kapacitását. Az ÉÁÉV a megyén belül nem tud megélni. Éppen a minisztérium nyitotta fel a sorompót, s napi gyakorlattá tette a vállalkozást. Az utasí- tásos rendszer megszűnt, a vállalatok könnyebben átlép­hetik a megye és az ország határát. Együttes érdek — szögezte le Szilágyi Lajos —, hogy egyetlen nagy építővál­lalat se legyen deficites. Ezért az ÉÁÉV a fővárosban és Pák'son dolgozik és kapható külföldi munkára is. A BÁÉV az idén mintegy kétszáz la­kást épít, szerel össze Buda­pesten. Várható, hogy jövőre már miskolci panelből. Egyéb­Az értelmi fogyatékosokért Tavaly májusban alakult meg az Értelmi Fogyatékosok Szülői Országos Érdekvédel­mi Szekciója. Ez a szervezet az országban élő értelmi fo­gyatékosokat nevelő családok, illetve pedagógusok összefo­gásából született, s céljuk, hogy ezt a réteget is bevon­ják a szocialista építőmun­kába, megkeresve helyüket, feladatukat társadalmunkban. Egyidejűleg segítik az ilyen problémával küzdő családo­kat, közösségeket is. Szülői tanácsadó szolgálatuk az idén költözött végleges helyére Budapesten, az V. kér.. Ok­tóber 6. utca 22. számú ház földszintjére. Telefon: 116- 415. Itt minden héten pénte­Törpe vízilovak Debrecenkeo Űj lakók költöztek csütör­tökön a debreceni állatkert­be: két libériái törpe víziló­val gazdagodott az állatgyűj­temény. A fővárosi állatkert­től megvásárolt hím 1970-ben Bázelben született, a nőstény pedig 1975-ben esett fogság­ba. A libériái törpe vízilovak ritkábbak, mint nílusi roko­naik. A bázeli állatkert min­den példányukat nyilván­tartja. Súlyuk kisebb, mint a nílusiaké, mindössze 3—4 mázsa Elhelyezésükre a deb­receni állatkertben átalakí­tottak egy meglevő ketrecet, s úszóemedencéket építettek számukra. A debreceni be­ruházási vállalat egyik szo­cialista brigádja társadalmi munkában elkészítette egy vízilóház tervét, amelybe a télig beköltöztetik a debrece­ni vízilovakat ken déli egy órától 4 óráig munkába helyezési, jogi, egészségügyi tanácsokkal, s egyéb információkkal, segít­séggel szolgálnak a szakem­berek. ként valamennyi vidéki ház­gyár szállít, dolgozik a fővá­rosnak. A dolog másik oldala vi­szont az, mutattak rá Borsod képviselői, hogy tavaly a jó előkészítés dacára is ütemte- len volt a miskolci lakását­adás és' még mindig tapasz­talható némi elmaradás. A ki­sebb munkákra pedig (tíz­húszmillió forintos beruházá­sokról van szó) egyszerűen nem akad vállalkozó. A tsz- ek építőipari melléküzemágai hajlandók még leginkább partnerül szegődni, de ez sem old meg minden gondot. A miniszterhelyettes javas­lattal felérő példát mondott, előrebocsátva azt. hogy az építőiparban meg kell változ­tatni a bérszabályozást. Az egyik nagy dunántúli építő­ipari cég leányvállalatot ho­zott létre. Feltétel, hogy a vállalkozás nyereséges legyen, s ötven százalékban a helyi, aktuális tennivalókat kötele­zően ellássa. Kapacitásának másik felével szabadon, az úgynevezett szabadáras piacon kereskedhet. Továbbá, min­den egyszázalékos termelés- növelés egyszázalékos bérja­vítást garantál. Meg kellene próbálni!.1 B.L jjc A panelszerelők éjszaka is dolgoznak. (Solymos László felvétele) Nászút feláron Utascsalogató árkedvezmények Mostanában versengenek I Ugyanakkor 6-tól 16 éves ko- az utazási irodák a vendé- j ri sí. valami ni. diák- és sor ká­tékért. Nem mindennapos öt- \ letekkel, árengedményekkel és különböző kedvezmények­kel csalogatják az utazásra készülőket. A Borsod Tourist új szol­gáltatásként ebben az eszten­dőben is kiadta a Kemping Coupont, amely négy helyen: az Iglói úti, a hollóstetői, a tokaji és az aggteleki kem­pingben váltható be. Felnőt­teknek 200, 6—16 éves korig 100 forintért tölthetnek há­rom-három éjszakát a felso­rolt helyeken. Nászutasoknak 50 százalé­kos árengedményt biztosíta­nak a szerencsi Huszárvár hotelben. A 8 napos, 7 éj­szakás turnusért teljés ellá­tással mindössze 1500 forin­tot kémek. Az Éden kempingben elő- és utószezonban a 600 forin­tos luxus faházakat éjszakán­ként 400 forintért adják bér­be. Valamennyi kempingben a 6 éven aluli gyermekek díjmentesen megszállhatnak. rig, valamint diák- és sorka­tona-igazolvánnyal 50 száza­lékos árengedményt kaphat­nak a területhasználati, illet­ve szállásdíjból. A Nemzet­közi Kemping Klub, valamint a Természetbarát Szövetség tagjai mindezeket a szolgál­tatásokat 10 százalékkal ol­csóbban kapják meg. (sz. i.) Működik a társadalmi kontroll A lakáseloszlásról A városi tanács vb-ülésén Szokatlanul sok, 1526 kifo­gás érkezett az Idén az ideig­lenes iakáselosztási névjegy­zékkel kapcsolatban. A váro­si tanács végrehajtó bizott­ságának tegnapi ülésén meg­oszlottak a vélemények ar­ról, hogyan kell értékelni a reklamációk magas számát. Végül azok kerültek túlsúly­ba, akik úgy tartották, hogy nem kell megriadni az erő­teljes társadalmi kontrolitól, hozzátéve: az elosztható új otthonok viszonylag kis szá­ma is magyarázza a rekla­mációk növekedését. A kifogást emelők többsé­ge elsősorban saját — sanya­rúnak tartott — lakáshelyze­tét ecsetelte és csak 20 szá­zalékuk helytelenítette más igénylők névjegyzékre kerü­lését. Ez utóbbiak tekintélyes Ellenőrök vizsgálódtak Lakik, de nem (izet A népi ellenőrök is meg­lepődtek, amikor megállapí­tották, hogy a miskolci lako­sok lakbérhátraléka megha­ladja a 2,2 millió forintot. Vi­gaszul az sem szolgálhat, hogy volt ennél rosszabb is a hely­zet. A kintlevőségek összege 1980 ban 4.5 millió forintra rúgott, r^esalább 150 notóri­us. nem fizető ellen kellett pert indítani ahhoz, hogy va- .lanrMyest javuljon a kép A NEB Borsod megvei Bi- ■ottságának tegnapi ülésén hangzottak el ezek a számok, annak a témának a felhang­jaként, hogy hol tart, milyen eredményeket mutathat fel a lakásépítés rangjára emelt lakásfelújítás. A másik téma szintén köz- érdeklődésre tarthat számot. Három nagyüzemben azt vizs­gálták meg. hogy milyen a pályakezdő gépészmérnökök közérzete megtalálták-e he­lyüket és számításukat a gép­gyárban. a kohászatban és a Mezőgép Vállalatnál. A népi ellenőrök megállapításaira la­punkban még visszatérünk. ★ Húsvéti sonkát az ünnepi asztalra! A húselosztóban 100 mázsa kerül a vendéglátóhelyekre. (Solymos László felvétele) Sonka és lapocka Kötözött sonka, parasztson­ka, paraszti apocka, füstölt, házi jellegű kolbász — mi szem-szájnak ingere. Húsvéti nagyüzem a Miskolci Vendég­látó Vállalat Munkácsy utcai húseiosztójában. A falon, a kampókon legalább 15—20- féle húsvéti áru. Farkas Gyula vezető: — Talán sohasem volt ilyen sok a munkánk, mint most, húsvét előtt. A munka­helyi büfékbe, az ínyencbe, az Eszem-iszom falatozóba, éttermekbe, vendéglőkbe szál­lítunk. Az ünnepekre leg alább 100 mázsa különfé1, füstölt áru kerül az egysége inkbe, amit a balmazúj város és a mezőkövesdi termelőszc vetkezetektől, és a húsipar vállalattól kaptunk. Van min denből elég, nem lesz az el­látásban fennakadás. hányada viszont megalapo­zottnak bizonyult, hiszen az ideigleneshez viszonyít­va körülbelül 30 százalék­kal változott a végleges névjegyzék, melyet tegnap jóváhagyott a végrehajtó bizottság, néhány igénylés felülvizsgálatának elrendelésével. (Itt említjük meg, hogy rövidesen la­punkban is olvashatják az idén lakáshoz jutók névso­rát.) Szerényebbek az ország és Miskolc anyagi lehetőségei, kevesebb új otthon épülhet állami erőből, mint az el­múlt tervidőszakok egy-egy évében. Tanácsi bérlakás­hoz például összesen 234-en jutnak 1982-ben, s ezek kö­zül 66 otthon három-, vagy annál több gyermekes csa­ládoknak jut. Másfajta cso­portosítás szerint: a tanácsi bérlakások tulajdonosainak 59 százaléka fiatal házas, 87 százaléka fizikai dolgo­zó, 12 százaléka pedig egyedülálló, családfenntar­tó. (Az átfedések miatt a há­rom adat természetesen nem 100 százalékot ad.) A tanácsi értékesítésű la­kások idei végleges névjegy­zékén 42-en szerepelnek, közülük, 18 a sokgyermekes család. A fiatal házasok ará­nya e kategóriában valami­vel több, mint 54 százalék, a fizikai munkásoké pedig csaknem 97 százalék. A vég­rehajtó bizottság joga és fel­adata az OTP beruházásá­ban épült lakások elosztása is. Az OTP-beruházásbaa épülő 58 garzonlakás ki­vétel nélkül fiatal háza­soknak jutott. Az előterjesztésben szere­pelt az 1983-béín lakásho* juttatandók névjegyzék-ter­vezete is, erről azonban most még korai lenne szólni, hi­szen úgy határozott a testü­let, hogy a közeljövőben várható új rendelkezések alapján dönt majd véglege­sen a jövő évi lakáselosz­tásról. ' Jóváhagyta a végrehajtó bizottság az 1981. évi lakás­elosztási terv végrehajtásá­ról szóló jelentést is. A tervben 1491 új otthon át­adása szerepelt, december 31-ig azonban ennél valamivel keveseb­bet: 1451-et sikerült be­költözhető állapotba hoz­ni. Ami pedig az idei terv végrehajtását illeti: 1470 új otthont kívánnak tető alá hozni és ezek közül az el­ső negyedévre tervezettnél 90-nel többnek, 445-nek a műszaki átadása zajlott le.' A program szerint 95 új otthonba lehetett volna be­költözni az év első negye­dében ezzel szemben máig 120-at vehettek birtokba az új tulajdonosok. (A végrehajtó bizottság ülésén megvitatott többi té­mára rövidesen visszaté­rünk.) B. D. A fogorvos a cukorkáról M Éjiéi a öles plakátokon hirdetik: „Anyuuuu! Cukorka vásár az élelmiszerboltokban, olcsóbb a rágógumi!” Mi erről a vé­leménye? — kérdeztük dr. Bánfalvi Sarolta fogorvostól, a miskolci iskolafogászat ve­zetőjétől. — Minden ilyen akció me­rénylet a gyermekek egészsé­ges foga ellen. A hirdetés szervezőinek ajánljuk látogas­sanak el az iskolafogászatra lavonta csaknem ötezer gyér­nek fogát kezeljük. S a1 leg- zomorúbb, hogy már 13—14 lónapos betegeink is vannak’ Pusztít a fogszuvasodás a gyermekek körében. Az olcsó cukorka csábító, s nemcsak a mi munkánkat nehezíti. Az óvodákban is egyszerűbbnek tartják a születés- és névna­pokat olcsó cukorkával meg­ünnepelni. Megmosolyogták, amikor lányom nevenapján cukorka helyett, több kiló al­mát vittem a kis barátai megvendégelésére Noha min­denki számára ezt a mód­szert tartanám ésszerűnek... Hamis az a felfogás, hogy a rágógumi erősíti a fogakat, a i’ágóizmokat. a gumízás köz- ■>en csupán passzív; mozgást végeznek szájukkal így en­nek semmi haszna sincs Bár ennek a cukortartalma ki­sebb kevésbé ártalmas. (szántő)

Next

/
Oldalképek
Tartalom