Déli Hírlap, 1982. április (14. évfolyam, 78-102. szám)
1982-04-09 / 85. szám
Labdarúgó JMB II Idegenben a miskolci csapatok A 22. forduló következik a labdarúgó NB II Keleti csoportjában. Mindkét miskolci csapat idegenben lép pályára. A Honvéd Papp J. SE Jászberénybe látogat, míg a vasutasok Gyöngyösre. A Honvéd Papp J. SE kivételével tehát az „alsóházban” helyet foglaló együttesek mérik össze tudásukat. Ugyanis a tabellán elfoglalt helyük 21. forduló után a következő: 7. H. Papp J. SE 21 7 £ 8 27-27 20 14. MVSC 21 4 9 8 23-3« 17 15. Lehel SC 21 5 6 10 17-25 1« 16. Gyöngyös 21 5 5 11 19-32 15 (Az őszi miskolci eredmények: a Gyöngyös 2:l-re győzött az MVSC ellen, míg a Honvéd Papp J. SE ugyanilyen arányban verte meg a jászberényieket.) « A 20. fordulóban a vasutasok hazai környezetben játszhattak a rendkívüli módon megerősödött tarjániakkal. A 0:0-ás döntetlen eredmény mindenképp siker. Ellenfelük a Gyöngyös a BEM J. SE-től 3:2 arányban vereséget szenvedett. Mint ismeretes, már az előző vasárnap sem játszott a miskolciaknál az Egerbe átigazolt Kiss Tibor. Ennek ellenére .,hajtós” csapat benyomását keltette az MVSC. Nemcsak az egyik pontra szolgált rá az STC ellen, A hét véve sporteseményei A DVTK-STAOIONBAN szombaton 16.30-kor kezdődik az NB I-es labdarúgó-mérkőzés, amelynek párosítása: DVTK— Rába ETO. Előtte az ifjúságiak mérkőznek. Vasárnap 10 órakor a birkózócsarnokban az úttörő szabadfogásunk adnak randevút egymásnak, területi bajnokságon. A SPORTCSARNOKBAN a járási KISZ-bizottság rendez tömegsportnapot szombaton 8 órai kezdettel a következő sport- agakban: asztalitenisz, sakk, kispályás labdarúgás. A NÉPKERTBEN a salakmotoros pályán csapat, bajnoki találkozón a Borsodi Volán vaspapucsosai vasárnap 10 órai kezdettel a Nyíregyházi Volán-Szolnoki Volán vegyes csapatát fogadják. A 7. SZ. ALTALANOS ISKOLA tornatermében rendezi meg a Magyar Tollaslabda Szövetség az 1982. évi ifjúsági egyéni tollaslabda-bajnokságot. Kezdési időpontok: szombat 12 óra. vasár- ! nap 8.30. Az eredményhirdetés j vasárnap délután 4 órakor vár- I ható. kis szerencsével mindkettőt megszerezhette volna. Gyöngyösön lesz törlesztcnivalójuk a hazaiak ellen a miskolci vereségért. Kellene is a győzelem, hiszen csak ez adhatna reményt — persze ma már csak elméletileg —, hogy felzárkózzanak az 1—5-be. Reálisan döntetlen eredmény várható. A Honvéd Papp J. SE a szó szoros értelmében leiskolázta Honvéd-csoporttársát, az Asztalos SE-t. 6:l-re győztek, de ha győzelmük két számjeggyel kezdődik, vendégeik akkor sem panaszkodhattak volna. Ügy tűnik, a teljesen átszerveződött, új játékosokból felépülő miskolciak megtalálták helyüket a pályán, megtalálták az alkalmazandó hadrendet, és megkezdték a „gólgyártást” is. Vasárnapi ellenfelük a Lehel SC Hódmezővásárhelyen vendégszerepeit és a viharsarkiaktól egy pontot rabolt. Már az egy pont is siker, de még inkább az, hogy három gólt tudtak lőni. Ez akár figyelmeztető is lehet a miskolciak számára! Mindezek ellenére bízunk a vendéggyőzelemben, ezért tippünk: kettes. D. T. B. Takarítónőt helyettesítésre azonnali belépéssel alkalmaz a Borsod megyei Lapkiadó Vallalai. Lehet nyugdíjas is. Jelentkezés; Bajcsy-Zsilinszky ót 15. I. em. 102-es szoba. A kesznyéteni Szabadság Mg. Termelőszövetkezet növénytermesztési szakembert keres, ága- zatvezetöi beosztásba. Jelentkezni esak személyesen a termelőt szövetkezet elnökénél. Szerződéses üzletembe főzni tudó kézilányt felveszek. Lehet nyugdíjas, vagy gyes-en .lévő is. Jelentkezni lehet: Németh Sándor üzletvezetőnél. Nemzeti Színház büfé. Tel.: 34-983. Szállításvezető, felsőfokú képesítéssel munkahelyet változtatna Miskolc és környékén. Ajánlatokat: „Szállítás 105 894” jeligére a kiadóba. Lángossütöbe rövid munkaidővel kisegítőt felveszek. Telefon: 11-638. adás-vétel Eladó gobelinkép, olajfestmény, régi has 6 szob a bútor rekamiéval Érdeklődni: Szentpéteri kapu 97. | Hl '3. Este 5-től. ! Üj Sharp-Optonica Hi-Fi-torony eladó, azaz Zsiguli személygépkocsira cserélendő megegyezés szerint. Érdeklődni: Bükkszentlász- ló, Fő út 158. Molnár. A DH 1. Szekszárd—Keszthely f Az X már meglepetés lenne. 2. Dombóvár—Alumínium Ajka x Nincs tétje a találkozónak. 3. Komtó—Dimaújváros 1 x Tízből hétszer győzött otthon a hazai gárda. 4. Várpalota—Kaposvár 2 x Győzelmével előbbre léphet a Kaposvár. 5. Bakony—Olajbányász 2 Ebben a bajnokságban idegenben nem kapott még ki a Nyugati csoport listavezetője. 6. Sabaria—Mohács Vémend 1 Gyenge idegenben a Mohács. 7. Kossuth KFSE—Budafok törölve. 8. Építők—Dorog x 2 A papírforma szerint tippeltünk. 9. MÁV Előre—BVSC 1 Győzhet a volt NB I-es. 10. Salgótarján—Gyula 1 Rothermellel újból erősödött az STC és, ha az l—5.-be akar kerülni, akkor győznie kell. Megkezdődött a kosárlabda NB I-ben szereplő női csapatok számára a Felszabadulási Kupa küzdelemsorozat. A DVTK gárdája először Budapesten lépett pályára az NB „Nógrád” szekréns'sor eladó, Érdeklődni: szombaton 8—16-ig, Miskolc, Stadion u. 69. Ili 3. Sötét, Erzsébet hálószobabútor, darabonként is, valamint 4 db kárpitozott szék, olcsón eladók. Akác u. 46. Németjuhászkölykök eladók, személyvédelemre, lakásőrzésre, sport- és egyéb célokra. Ajándékba pórázt, szakkönyvet, színes prospektust kapnak, ügyintéző: Dusik, Miskolc, Tízes honvéd 17. Egy 7 és egy 9 hónapos bika eladó. Kazaiék, Sajóeeseg. Szé. chenyi u. 48. Szép, új konyhabútor, 2 db ruhásszekrény, 2 db fotel, 1 db kanapé, 1 db olajkályha, l db asztaltűzhely, 2 db olajoshordó eladó. Érdeklődni lehet: II. kér. Téglás István u. 35. sz. 2 db 8 hónapos vemhes üsző eladó. Miskolc, III. k. Csavar u. Nutriák to váb bteivyésztésre eladók. Nyírbogát, Árpád u. 1«. Orvosi rendelő, Agárdi. Jó forgalmú dohányelárvsvtó pavilon eladó. Miskolc, Kacsod I’ongrác u. 5. Érdeklődni: Jász- oerényi, Miskolc, Bertalan u. 2. 7,1. Szkif sátras utánfutó eladó. 76-901. Építkezéshez keresek szarufákat 3 és 5 métereseket, valamint gerendának való 5 métereseket. Ajánlatokat: III. kér. Berekalja u. 12. alá kérem levélben, vagy du. 4 órától. jármű 9 éves Skoda lOO-as olcsón eladó. Kecskés. Avas-dél. Med- nyánszky 4. VH/1. P. Fiat 126-os, 3 és fél éves, újszerű állapotban. 11 ut)0 km-rel eladó. Megtekinthető munkaidőben : Miskolc, József Attila 59. Handáné. Skoda 8 éves, kitűnő műszaki állapotban, valamint Holland származású vetöburgonya eladó. Tel.: 51-358. Wartburg de Luxe 353, megkímélt, 50 000 km-t futott kocsi eladó. Serényfalva, Ady u. 18. 1200-as Volkswagen, érvényes műszakival egészben, vagy "alkatrészként eladó. Szuhogy, Ady ingatlan Garázs, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni, vagy címeket közölni a 36-198-as telefonon. Felújításra váró, 5 szoba, komfortos ház eladó. 4 szobás rész azonnal beköltözhető. Szövetkezeti lakást (másfél szobásig) beszámítok. Érdeklődni lehet: Lacz- ko. Miskolc, Középszer u. 74. 1/3. délután 4 órától. 2 szobás OTP-lakás eladó kp. -|- OTP-átvállalással, fizetési kedvezménnyel. Érdeklődni: 31-721 vagy 36-662 egész nap. Személyesen Bársony János 45. IX, 1. délután 5 óra után. Üzlethelyiség május l-tő! kiadó. Érdeklődni: Miskolc, Hunyadi n. 28. az emeleten. Ugyanott eladó Jáwa Babetta motorkerékpár. Tapolcán a Bagoly utcában (Aradi utca végén) 190 négyszögöl, panorámás lakótelek továbbépítésre alkalmas, egyszintes kő-épülettel és kis faházzal eladó. (Eddig üdülőteleknek ' olt használva). Érdeklődni: szombat, vasárnap. Fenyő a. S3. tippjei ti. Gyöngyös—Miskolci VSC 1 Az x már meglepetés lenne. 12. Asztalos SE—Szarvas 1 2 Jobb csapat a Szarvas, de idegenben igazából még nem bizonyított. 13. Lehel SC—Honvéd Papp J. SE Z Ügy tűnik, nagy gólkülönbségei hazai győzelmük után kialakulóban a miskolci csapat. 14. DUSE-BEM SE 1x2 PÖTMERKÖZÉSEK: 15. Kazincbarcika—Debreceni Kinizsi 1 1«. Bábolna—MTK-VM 1 * Lapunk alaptippje 148 indexszámmal játszható meg kollektív szelvényen. Hibapont nélküli ára 120 forint. Ugyanennyiért azonban egy hibaponttal egy 3 esélyt, 7 kétesélyt és öt fixet játszhatnak meg, 16 kollektív szelvényen 1 0 12-es indexszámmal (Ara: 7,50). A Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat kezelésében levő Tapolca strandon és termálfürdőben A NYÁRI IDŐSZAKRA szezonos és nyugdíjas dolgozókat alkalmazz takarítónő, kabinos, portás és éjjeliőr munkakörökben BEREZES; a vonatkozó MŰM sz. rendelet alapján JELENTKEZES: Tapolca strand üzemvezetői irodájában A MISKOLCI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT FELVESZ: • ... . *• 9 lakatos 9 kőműves 9 villanyszerelő szakmunkásokat, valamint 9 segédmunkást Kisvállalkozási lehetőséget biztosítunk. JELENTKEZÉS: Miskolci Építőipari Vállalat munkaügyi osztály, Miskolc, József A. a, 40. apróhirdetések állás Kosárlabda Felszabadulási Kupa I-es játékosokkal teletűzdelt magyar serdülő válogatottal. 32-32-es félidő után 79-71 arányban vereséget szenvedtek. A diósgyőri csapatból Áronné volt a legeredményesebb, 39 pontot hozott. Kis családi ház, sürgősen eladó. Tóthné Bodnár Irma, Miskolc, Bábonyibérc, Újtelep 2. Eladó cgyszoba-konyhás családi ház azonnal beköltözhetően. IH. kér. Kárpáti u. 13. sz. alatt. Érd.: egész nap, 73-538 tel. Eladó Ostoros-tetőn, a papírgyárral szemben 3000 négyzetméter szőlő és gyümölcsös (1624 és 1376 négyzetméter). Irányár: 5« ezer Ft. Cím: Miskolc, Lányi Ernő u. 28. Maróti. OTP-garzon eladó. Azonnali beköltözéssel. Vándor S. u. W>. \l/Z. összeköltözök! Elcserélnénk 7 szobás szövetkezeti lakásunkat, két belvárosi, szövetkezeti garzonra. Érdeklődni: 17 órátóL Miskolc, Bocskai u. 6. rv/i. A perecesi út mentén zárt kertek eladók. Érdeklődni: HL, Bartók Béla 84. Garázs eladó a Sa.inva-parfti garázssoron. Érdeklődni: du. 12-385 telefonon. Bikás- Ágazaton wsá és négyszögöl kaszáló eladó. Érdeklődni: 73-349 telefonon, 17 órától. Avas-déli 3 szobás tanácsi lakást cserélnék 2 vagy l-l-2xfél szobás tanácsi lakásra. Érdeklődni a helyszínén: Sálj'i I. 15. 2 3. Miskolc, Dobó út 18. sz. alatti 3 szoba, konyhás összkomfort nélküli, kertes lakás azonnali beköltözéssel eladó. Sürgős. Érdeklődni: III., Bercsényi 52. 3 szobás összkomfortos avas- deli tanácsi lakásunkat elcserélnénk miskolci, vagy vidéki kertes családi házra- Érdeklődni: Stefan Istvánnál. Sályi I. u. 17. fszt. 3. Zsóri fürdőn hétvégi ház eladó. Érdeklődni: Ádám Mátyás, Mezőkövesd, Lenin út 7. 1114. 11,1. Eladó 2---Z félszobás szövetkezeti lakás kp. -j-OTP, vagy két kisebbre cserélném. Telefon: 74-449, 16—19 óráig. Fiadé 2 szobás családi ház. ..Sürgős 105 946” jeligére a kiadóba. Fiatal házaspár üres garzont, vagy lakrészt bérelne 1—2 évre. ..Babát várunk 105 900” jeligére a kiadóhivatalba. vegyes Aprilis 4-én, a Hősök temetőjénél levő Borsodi Ebtenyészet telepéről l db 9 hónapos és 1 db 3 hónapos németjuhász nőstény kutya elveszett — nyomravezető jutalomban részesül. Ügyintéző: Dusik, Miskolc, Tízes honvéd 17. Épület külső színezését vállalom. Miskolc, Fövényszer u. 1K». Bánjahcgy és Bánkút között elveszett egy drapp női táska IV. 7-én délelőtt. A becsületes megtalálót kérjük adja le a Juno- szálló portáján. €WASZRÖZLEMENY Mely fajdalommal tudatjuk, hogy SZÁDVÁRI BARNABASiVÉ sz. Farkas Erzsébet rövid szenvedés után 1982. április 7-én elhunyt. Temetése április 13-an. kedden fél 10 órakor lesz a Szentpéteri kapui temetőben. Gyászoló család. FELVESZ 9 villamosmérnököt 0 szerszámszerkesztőket 9 technológusokat 9 normatechnológust 9 létesítményfelelőst gépészmérnöki, illetve technikusi végzettséggel, valamint # képzett gyors-gépírót Fizetés megegyezés szerint * Jelentkezni vagy érdeklődni személyesen, vagy telefonon a vállalat munkaerő-gazdálkodásán Telefon: 51-955 (10-52-es mellék) EGY MÁRKA-SORSJEGGYEL MÉG KÉTSZER NYERHET! Ha 50 darab bármilyen Márka-kupakot bevisz vagy beküld A MÁRKA-KUPAK KÖZPONTBA: SORSJEGYET KAP, omeHyel szerencsés esetben KÉTSZER NYERHET! A kővetkező sorsolás 1982. június 7-én, A fő sorsolást 1982. július 7-én tartjuk. A FŐNYEREMÉNY: DACIA SSfEMELYGÉPKOCSI Tovább, rvywemétvyek: kétszemélyes wterzás a Mote. Atrr Tows-seal Isztambulba, a Centrum Luxus Áruház 10 000 forintos vásárlási utalványa, a Vas- és Edénybolt Vállalót automata mosógépe, a Népművészeti és Háziipari Sz. V. kalocsai estélyi rwháje, az Állatni Biztosító 10 000 forintos meglepetése, o Konzervipari Tröszt konzervekkel teli hűtőszekrénye, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár kazettás magnetofonjai. vásárlási utalványok, ojándéktárgyok. ajándékcsomagok. » ÖSSZESEN 1111 NYEREMÉNY Címünk változatlan: Budapest VI., Hegedű u. 9. Időt A kupokgyújtöket várjuk héttőn 13 és 17 óra között, szerdán 10 és 18 óra között, pénteken 13 és 17 óra között. TOVÁBBRA IS ERDEMES GYŰJTENI A MÁRKA-KUPAKOTI ÉRTESÍTJÜK T. ÜGYFELEINKET, HOGY A MISKOLCI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT rá-, |áz- és fűtésszerelő vállalati gazdasági ■lakizissége megalakult A munkaközösség jóváhagyott tervvel rendelkező, tisztelt megrendelőit várja Rövid határidő! - Hét végi munkavégzés! - Szavatosság! CÍM: MISKOLC, JÓZSEF ATTILA UTCA 40, KAM