Déli Hírlap, 1982. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-11 / 36. szám

Segít a Vöröskereszt felkutatják a rokonokat Szinte nem múlik el mun­kanap anélkül, hogy a Ma­gyar Vöröskereszt kereső- szolgálata ne könyvelhetné el: egymásra találtak azok a hozzátartozók, akik segítsé­gét kérték. A szolgálathoz tavaly 4783 segítségkérő le­vél érkezett, közülük 2388 volt új ügy. A többi — mintegy 20 évre visszame­nőleg — ismétlődő kérést tartalmazott. Az elmúlt esztendőben 331 ügyet zártak le eredménye­sen. Ez nem jelenti azt, hogy csak ennyi keresett személyt, hozzátartozót találtak meg. Gyakran előfordul ugyanis, hogy a keresett ember nem járul hozzá címének közlé­séhez, vagyis ahhoz, hogy hivatalosan is „megtalálják”. Ilyen esetben a keresés nem tekinthető befejezettnek. A szolgálat tevékenységét ne­hezíti, hogy gyakran pontat­lanok, hiányosak a rendelke­zésére bocsátott adatok, illet­ve ha a keresett személy megváltoztatja nevét. Gondot okoz az is, hogy a legtöbb tengerentúli országban nincs bejelentkezési kötelezettség. Gyakran fordulnak a szolgá­lathoz azzal is, hogy baráto­kat, ismerősöket keresnek, vagy éppen lakás-, illetve gyámügyekben kérik segítsé­gét. A szolgálatot évtizedek­kel ezelőtt azért hozták lét­re, hogy a hadifoglyokról, a katonák sorsáról tájékozta­tást adjon a hozzátartozók­nak. Mivel ma már egyre kevesebb az ilyen kérés, el­sősorban rokonok felkutatá­sát vállalja. Nem túl gyak­ran, de az is előfordul, hogy a szolgálat szólítja fel a hoz­zátartozókat, írjanak idős, magukra maradt szüleiknek. Városi laoácslap fogadóórái Ma tartja tanácstagi foga­dóóráját Uram Zoltán, Szeles utcai általános iskola, 18-tól 20 óráig. Szombaton tartja tanács­tagi fogadóóráját Kamecz István, Vágóhíd u. 16. sz., felvásárlási főosztály, 10-től 12 óráig. IBUSZ’iroda Pozsonyban Évek óta jelentkező igény alapján, február 9-én nyílt meg az IBUSZ új pozsonyi kirendeltsége, a prágai iroda fiókirodájaként. Feladata a szlovákiai országrészből ha­zánkba irányuló idegenfor­galom szervezettebbé tétele, programok összeállításával, szállás biztosításával. Hideg napok után a távfűtésről 1. Kánikula a tizediken Az egycsöves hibái ♦ Süvít a huzat Sokan panaszolják, hogy hiába mutat 20 fokot a hő­mérő a szoba közepén, ők bi­zony fáznak! Hogy sok-e a 20 fok, vagy kevés, ezen lehet ugyan vitatkozni, de tény, hogy az energiatakarékosság most erre kényszerít minket. Ha az előírásokat jelentősen túllépi a Távhőszolgáltató, megbüntetheti érte az Ener­giafelügyelet. _ . . _ Ugyanakkor vannak laká­sok — például Gergelyéké a Bihari József u. 3. sz. alatt a tizedik emeleten —, ahol mégis 28—30 fok van, de a földszinteken valóban nem éri el sokszor az előírt érté­ket a lakások belső hőmér­séklete ... Aki már sokszor reklamált hasonló indokokra hivatkoz­va, annak ismerősen hang­zik: egycsöves és kétcsöves fűtési mód. A miskolci táv­fűtéses otthonoknak majd­nem a fele egycsöves rend­szerrel épült, azaz nem lehet a lakásban szabályozni a fű­tőtestek hőmérsékletét. Is­mert jelenség, hogy — mivel felülről érkezik a meleg víz <— a felső lakás gőzfürdővé változik, lent pedig didereg­nek. A szakértők szerint az egycsöves rendszer eddig épített változata elméletileg jó lenne, de magas kivitele­zési, tervezési követelménye­ket támaszt. Számolni kelle­ne a tervezőknek a lakások szigeteltségével is. De ki tud­ja megmondani, hogy hol szelei majd legjobban az aj­tó, ablak, hol lesz rés a pa­nelok között? Ennek ellenére jobb lenne a fűtés, ha a ra­diátorok tagszámát változtat­nák, s a rendszert pontosan beszabályoznák! A Távhő­szolgáltató szakemberei azzal igyekeznek most a rendszer hibáit kiküszöbölni, hogy megfordítják az áramlás irá­nyát: alulról felfelé nyomják a meleg vizet. Így egyenlete­sebb a hőmérséklet-elosztás: nincs kánikula a tizediken, s nem fagynak meg a föld­szinten. Erre azonban mű­+ A felirat ezúttal ránk nem vonatkozott: mindent meg­nézhettünk, megvizsgálhat­tunk, amikor itt jártunk a Távhőszolgáltató szakembe­reivel. szaki okok miatt nem min­denütt nyílik lehetőség. Jogosan kérdezhetik azok a földszintiek, akik az utóbbi kategóriába esnek: velünk mi lesz? A Távhőszolgáltató vá­lasza egyértelmű: a 20 fokot a szabály értelmében náluk is tartani köteles a vállalat. Van aki a 20 fokot igen hidegnek érzi — írtuk előbb. Magyarázatul szolgáljon egy mérés: a szoba közepén 20 fok van, az ablakpárkány mellett —2! Számtalan résen, zugon át süvít be a hideg. A huzatot a nyitott ajtók fo­kozzák: s ide értendő a lép­csőházé is! Ha rossz, a föld­szinti lakók bánják elsősor­ban, gyorsan lehűl a lakás. Törött lépcsőházi és' pinceab­lakok miatt a „nagy leállás­nál” sok fűtőtest szét is fa­gyott a lépcsőházakban. A hőérzetet a fagyos lég­áramlatok meghatározzák: hiába mutat 20 fokot a hő­mérő. Ha tömítjük a réseket az ablak, ajtó mellett, több fokot nyerhetünk pluszban. De vannak egyszerűbb, hasz­nos tennivalók is: mindig húzzuk be a sötétítőt éjsza­ka, nappal pedig takarjuk vele az ablak szélét. Ne rak­junk száradó ruhákat a ra­diátorra, s ne barrikádozzuk el növényekkel, bútorral a fűtőtesteket. A jó hőszigete­lésért a Távhőszolgáltató is tenni akar: erről még szó­lunk. (Folytatjuk) K. L. Szervizre szorul-e az autójavítás? 3­Hajsza az alkatrész után Jó néhány esztendővel ezelőtt sokan úgy vélték, hogy nincs szükség a magán autóalkatrész­kereskedőkre, mondván: az Autóker s más állami kereske­delmi vállalatok kielégítik az igényeket, kár elaprózni az egyébként is szűkös készleteket, nem kell minden kerületbe és községbe alkatrészboltot telepi, teni. Közben megfeledkeztünk arról, hogy a magánkereskedők nemcsak az Autóker készletei­ből bővíthetik választékukat, hanem sok olyan hiányzó alkat­részt is legyártathatnak, ame­lyek előteremtésére nem futja az állami kereskedelem ener­giájából. Nagy Andrásnak, a KI- SOSZ megyei szervezete tit­kárának tájékoztatása szerint Borsodban már 12 magánke­reskedő foglalkozik autóal­katrész-árusítással. Vala- lamennyiük közül a mező Csá­ti Szilágyi Józsefnét ismerik legjobban a kocsitulajdono­sok. « + A MASZEK ÉS A BONTÓ Bár már Miskolcon hét autóalkatrész-kereskedő van, mégis gyakran csörög a tele­fon a mezőcsáti kis üzletben. Sokan tudják: ha éppen nem kapható is a hiányzó főten­gely vagy. karosszériaelem, három-négy napon belül meg­szerzik. Mi tagadás, az álla­mi kereskedelem ilyen fel­adatokra — sőt, mi több: már szívességekre —, egyhamar még nem vállalkozhat. Az Autóker-boltok hatal­mas árukészleteit a legna­gyobb igyekezettel sem képe­sek fejben tartani az eladók. S hiába a sok kis kartonla­pocska, amelyeken regisztrál­ni szeretnék a készletek nagy­ságát, a pontatlan, nem nap­rakész nyilvántartás megté­vesztő lehet. így aztán gyako­ri a sorbanállás ... Ha hiába keressük az al­katrészt az állami kereskede­lemben, s a magánkereske­dőnél, még mindig kínálkozik egy lehetőség: hátha van a Sajó-parti autóbontóban. A Vállalkozók pályázata Ez év január 1-ével hir­dették meg a Gazdasági tár­sulások, vállalkozások szer­vezése című pályázatot. Pá­lyázni ■ lehet bármely,' leg­alább egy éve működő tár­sulást, illetve társasvállalko- sási formát értékelő és elem­ző munkával, valamint új gazdasági társulás létrehozá­sára irányuló javaslatot tar­talmazó tanulmánnyal. A fő­díj 50 ezer forint. Részletes felvilágosításért az Országos Vezetőképző Központ szerve­zéstudományi főosztályához lehet fordulni. Városkép kicsiben és nagyban A Minisztertanács megállapította: a többszöri szabályozás ellenére sem kielégítő az építési rend. Ezért a múlt év kö­zepén a korábbinál keményebb építésrendészeti határozatot hoztak, abból a célból, hogy városaink, üdülőterületeink ké­pe esztétikusabb és egységesebb legyen. A zártkertekben gombamód elszaporodtak a bodegák, de esztétikailag szép, olykor kacsalábon forgó hétvégi házak is jócskán épültek az építésügyi hatóságok áldása nélkül. A határozatot és ennek végrehajtásáról szóló utasítást Pá- vel János, a városi tanács építési és közlekedési osztályá­nak vezetője ismertette tegnap azon az értekezleten, melyet a pártbizottságok és a pártvezetőségek titkárai részére tar­tottak. A tanácskozás résztvevői egy véleményen voltak: következetesen kell tenni azért, hogy maradandó értékeink szépek, és építészetileg is kifogástalanok legyenek. A végkicsengése mégis mintha az lett volna a megjegy­zéseknek: az építési engedélyeket, a városkép szépségét mintha elsősorban a kicsiben építkezőktől kérnék számon csupán. Szabálytalan és tényleg nem esztétikus, ha egy hegy gerincét különböző magasságú házak csipkézik. Magyarán: a dombvonulatot a maga természetességében szabadon kell hagyni. Ez a szempont sajnos, „nagyban” sem érvényesült: az avasi lakótelep erre a példa. Dr. Esztergályos Lászlónak, a Miskolci Postaigazgatóság pártbizottsága titkárának véleménye: városszépítészetben elsősorban az ezért hivatalból felelősöknek kell — kellene — jó ízléssel, következetességgel példát mutatni. Apróságnak tűnhet: a posta egy korszerű hírlapárusító pavilon felállí­tásának engedélyét kérte az Eszperantó téren, a villamos- megálló és az élelmiszerüzlet szomszédságában. Ott, ahol sokan járnak-kelnek, s nyilván kelendőbb az újság. Város­képi okokból nem adták meg az engedélyt, csak a forga­lomtól jócskán kieső bérház tövébe. A nem várt fordulat: a kiszemelt helyen nem sokkal később megnyílt egy maszek bazáros üzlete!,.. A postának esztétikai okokból kellett kiselejteznie a régi hírlapárusító pavilonokat is. Megtették. S most hol vannak a házikók? A város számos autóparkolójában, őrhelyként szolgálnak. Van, amelyiket még a régi, Hírlap című felirat is ékesíti. O. E. A javítások többsége két szakaszból áll... Megbontják az autót, s felfedezik a cserére szoruló hibás alkatrészt. A hiba megszüntetése azonban csak a második szakaszban tör­ténhet meg — ha sikerül beszerezni a cserére szoruló alkat­részt. Addig viszont üzemképtelenül sorakoznak a javításra váró járművek. vezetője, Stefán István sze­rint, sokan próbálnak úgy ta­karékoskodni, hogy olcsóbb, használt, de még kifogástalan bontott alkatrészt vásárolnak. + OTTHON POROSODIK Többen, ismerve a krónikus alkatrészhiányt, valóságos kis raktárát létesítenek lakásu­kon. A szakemberek szerint felmérhetetlen mennyiségű, a boltokban egyébként hiányzó autóalkatrész porosodik a magánautósok garázsaiban, lakásán. Budapesten már több magánkereskedő foglalkozott ezeknek a felvásárlásával és újraértékesítésével. Megyénk­ben is megpróbálhatnánk! Juhász János, a hejőcsabai AFIT-szerviz vezetője az utóbbi időszak egyik legna­gyobb vívmányának tartja, hogy most már az Autókemél, s a magánkereskedőknél egy­aránt vásárolhatnak alkat­részt. Korábban a raktáruk­ból hiányzó alkatrészeket csak központilag vehették meg, így aztán sok javítás szenvedett késedelmet olyan apró cikkek miatt, amit egyébként hely­ben egy óra alatt megvehet­tek volna. A miskolci szervizek raktá­raiban aránylag bőven talál­ható autóalkatrész. Ahhoz azonban mindenütt ragasz­kodnak, hogy ezeket csak a beépítési költség felszámolá­sával értékesítsék. (Aki a fél országot bejárta egy hiányzó kuplungért, már aligha törő­dik azzal, ha itt helyben né­hány forinttal drágábban kapja meg.) 4 MEGFIATALÍTJÁK, HA LEHET Az autójavítók, ha csak tehetik, felújítják a még használható alkatrészeket. A XVI. számú AFIT-nál pél­dául a kuplungtárcsák, a fék­pofák, a tengelykapcsolók mellett felújítják a tönkre­ment generátorokat, dinamó­kat, önindítókat, gyújtásel­osztókat és műszerfalakat is. Néhány esztendővel ezelőtt megpróbálták szakosítani az AFIT-szervizeket a használt alkatrészek felújítására. Eb­ből végül semmi sem lett, ám az igyekvőbbek, köztük a miskolci XVI-os AFIT is va­lóságos kis üzemeket alakí­tott át erre a célra. Az elmúlt években a ga­ranciális javítások során ki­szerelt alkatrészeket egy bi­zottság jelenlétében semmi­sítették meg. Ma már erről szó sem lehet. A legapróbb rozsdás csavarnak is helye van, csak újra kell olajozni! (Vége) SZÄNTÖ ISTVÁN Március 1-től: Diétás menü a DIGÉP üzemi ionyháján Tovább bővíti az üzemi ét­keztetés választékát a Diós­győri Gépgyárban a Bükkvi­déki Vendéglátóipari Vállalat. A jelenlegi A, B, C menük mellé március 1-étől D jelzés­sel diabetikus ételeket is lehet választani. Ez elsősorban a cukorbetegeknek jelent sokat, hiszen az ételek mellett azt is feltüntetik, mennyi szén­hidrátot tartalmaznak. Ám a konyha vezetői arra számíta­nak, hogy a fogyókúrázók kö­rében is népszerű lesz a töb­bi menüével azonos árú. dié­tás készítmény. A nagyüzemi Vöröskereszt-szervezet kéré­sének eleget téve, a D menü készítésében Hegyi Erzsébet, a Vasgyári Kórház dietetikus nővére nyújt majd segítséget az üzemi konyha dolgozóinak. Az új menüre február 25— 26-án jelentkezhetnek először az igénylők, s március 1-étől fogyaszthatják azt az étterem­ben. Az MKV köziem on ve cenként közlekedtetjük. A piaci forgalom növekedése esetén, já­Értesítjük az utazóközönséget, hogy február 12-től, szerdai és pénteki napokon, az utasforga- ratbővítést biztosítunk, melyről lom csökkenése miatt, a 10-es és 1 ZS-s autóbuszokat 5.17—13.06 kö­zötti időszakban egyaránt 14 per­az utazóközönséget újból tájékoz* tatjuk«

Next

/
Oldalképek
Tartalom