Déli Hírlap, 1982. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-08 / 33. szám

a miskolciaké a szó Rovatvezető: Nyikes Imre — Postacím: Déli Hírlap, Miskolc 3301. Pf. 39. — Tel.: 18-225 Körbezárt lakók A napokban egyik ismerősömet akartam meglátogatni az Elek Tamás utcában. Hihetetlen, de dolgomvégezetlenül jöt­tem vissza, mert nem találtam a bejáratot. Este lévén, nem volt kitől érdeklődni sem. Másnap felhívtam telefonon ismerősömet, s randevút be­széltük meg, hogy elkalauzolhasson otthonába. Nappal is elképedtem, a látottakon, s nem csodálkoztam előző esti ku­darcomon. Az Elek Tamás utca 31., 33., 35. és 37-es lépcső- házak bejárati ajtaja egy teljesen körbezárt udvar végéből közelíthető csak meg. Mindegyik lépcsőháznak van ugyan a „frontra” — útvonalra — egy-egy nagy üvegajtós bejárata, csakhogy ezek éjjel-nappal zárva vannak, mivel ez tulajdon­képpen a hátsó rész, a szeméttároló és pincehelyiségek bejá­rata. A három oldalról épülettel körülvett udvart negyedikként egy magas támfal zárja le. Sok gondot jelentett már az ott lakóknak, ha beteget kellett kiszállítani a körbezárt udvar keskeny járdáján. Hogy a tervezői elképzelés nem éppen di­csérendő, az biztos. Az is igaz viszont, hogy ezen már változ­tatni nem lehet. Megoldást viszont lehet, és kell is találni. Például úgy. ha a lakók a tulajdonképpeni hátsó, de egyéb­ként a főbejárathoz kapnának kulcsot, amit legalább olyan esetben használhatnának, amikor arra nagy szükség van (pl. betegszállításnál). Egészséges ember csak elbotorkál valahogy a keskeny járdán, de az idősebbek bár nehezebben. Az idegen pedig, amíg megtalálja — ha megtalálja (!) — a bejáratot, gyönyörködhet a szemközti, tapolcai panorámában ... Javasoljuk: jó lenne, ha az illetékesek a helyszínen, szemé­lyesen győződnének meg az ottani állapotokról. Bizonyára le­ket segíteni a körbezárt lakók gondjainak megoldásában. M. G. Mennyi szabadság jár? Az Elnöki Tanács törvényere­jű rendelettel módosította a Munka Törvénykönyvét, a Mi­nisztertanács pedig a szabad­ságra vonatkozó jogszabályo­kat változtatta meg. Mindkét jogszabály 1982. január 1. nap­ján lépett hatályba. Megtudhatjuk a jogsza­bályokból, hogy a dolgozó­nak minden munkaviszony­ban töltött naptári évben 15 munkanap (3 hét) alapsza­badság és a munkaviszony­ban töltött idejétől függően három év után egy, de éven­ként legfeljebb 9 munkanap pótszabadság jár. Ezt úgy számíthatjuk ki, ha a mun­kaviszonyban töltött időket összeadjuk, s ha az összeszá­mítás során töredékév kelet­kezik, és az legalább fél évet tesz ki, azt egész évként kell alapul venni. A jogszabályok továbbra is megállapítanak pótszabadsá­gokat. A fiatalkorú dolgozó­nak 16 éves koráig évi 10, azon túl évi 5 munkanap pótszabadság jár. A dolgozó nőt és gyermekét egyedül nevelő apát évenként a 14 évesnél fiatalabb egy gyer­meke után 2, két gyermeke után 5. lega’ább három gyer­meke után 9 munkanap pót- szabadság illeti meg. A dol­gozó nőnek az általa gon­dozott 18 éven aluli és mun kaviszonyban nem álló há rom gyermeke után — az előzőekben felsorolt pótsza­badságon felül — évi két minden további ilyen gyér meke után ugyancsak két két. de évenként legfeljebb 12 munkanap pótszabadság jár. A bányászatban, a föld alatti munkahelyen eltöltött évek számától és beosztás­tól függően, 4—10 munkanap pótszabadság jár. A villa- mosenergia-ipari teherelosz­tókban és a karsztkutakban föld alatt dolgozóknak az el­töltött évek számától függő­en 2—5 munkanap pótsza badságot kell adni. A pótszabadság az alap szabadságon felül ás több­féle pótszabadság egymás mellett is megilleti a dolgo­zót. kivéve a munkaköri (3 —5 nap) és a külföldi szol­gálaton levők pótszabadsá­gát. Sz utóbbiaknál a ked­vezőbb jár, a vezetőknél pe­dig össze kell számítani évi 9 munkanapig. Lényegében a szabadság maximuma évi 24 munkanap lehet. A törvényerejű rendelet szerint a szabadság tartama alatt a dolgozónak átlagke­resete jár. Dr. Sass Tibor Kocsma vagy büfé? A napokban kislá­nyommal a városban volt dolgunk. Hazafelé menet kérte, együnk meg egy gesztenyepü­rét. Az Arany János utca sarkán levő büfé­be mentünk be. Még nem jártam ott, s nem is igen fogok azok után, amit tapasztal­tam. Tele volt az üzlet id- dogáló, félig, vagy már jócskán illuminált nők­kel, férfiakkal. Szinte nem akartam hinni a szememnek. Azt hit­tem, hogy itt sütemé­nyeket, fagylaltot, hi­degkonyhai készítmé­nyeket árulnak, de hogy ennyi részeggel éppen itt fogok össze­akadni, arra nem gon­doltam. Különben is a helyiség kicsi ehhez a forgalomhoz. S a be­térőket — mint azt ta­pasztaltam — nemcsak (és főleg nem!) a sü­temények, hanem a tö­mény italok vonz­zák ... Nem ajánlatos ide betérni azoknak, akik csak édességre vágy­nak. ök inkább keres­sék fel a közeli Nap­sugár cukrászdát, ahol hasonló körülmények­kel nem találkoznak. Sz. Gézáné Miskolc Messziről kell hordani a vizet Az udvarunkban lakók ne­vében is kérem az illetéke­seket, hogy végre állítsák helyre a vízvezetékünket. A vezeték még 1980 júniusában ment tönkre. Azóta a több gyermekes családok és a nyugdíjasok a főzéshez, mos­dáshoz, mosáshoz 200—300 méter távolságból hordják a vizet. Nagyon hálásak len­nénk, ha végre megoldódna gondunk. Balázs Sándor és még 7 aláírás Miskolc, Blaha Lujza u. 28. B.-zárt garázs, hideg 'akás Amikor január 23-án be­jelentettem a Távhőszolgál- tató Vállalatnál, hogy hideg van a lakásunkban, szakem­bereik rövid idő után máris a helyszínen voltak. Ám hiába volt a hibaelhárítók gyorsasága, az udvarias ügy­intézési szándék, mindez megbukott azon, hogy a la­kásunk alatt levő garázsba nem lehetett bejutni. (A v-- zetékrendszer egyik fontos elzárócsapja ugyanis ott van.) Az történt most is. mint szá­mos más alkalommal: a ga­rázstulajdonos elutazott, ám a kulcsot nem adta le a ház- felügyelőnek. Az eset kapcsán azt javas­lom: valamiképpen meg kel­lene oldani, hogy a garázsok kulcsából ilyen esetben egy példány legyen a házfelügye­lőknél is. Lehet, hogy ez logszabályhoz kötődik, lehet, hogy sokan úgy vélik, az ő garázsuk kulcsát nem adják oda senki másnak, hiszen esetleg értékes dolgot is tá­rolnak. Ám a józan ész azt diktálja, hogy valamilyen ésszerű megoldásra minden­képpen szükség van. Varga Eszter Miskolc, Mednyánszky u. 30. Már nem takarja hólepel. Elolvadt a hó Miskolc belvárosában. Az Ady-hídnál kaptuk lencsevégre ezt az idilli­nek éppen nem mondható képet. Valahogyan jó lenne megoldani, hogy még a tavaszi nagytakarítás előtt, lehetőleg minél hamarabb összeszedjék a szemetet. Márcsak azért, mert ez a pont a város egyik legforgalmasabb része. L. J. Miskolc Ligner Éva (Taktaszada): A leírt eset, miszerint a busz­vezető nem lassított, hanem gyorsan hajtott el maguk mel­lett, s felcsapta önöket, sajnos még mindig előfordul. Levelét továbbítjuk az MKV-hez, hogy azonosítsák a járművet. Gáspár józséfné (Miskolc, Sza­bó Lajos u. 22.): Az a megállapítása, hogy két­séges az ön számára, érdemes-e orvoshoz fordulni, a leírt eset kapcsán túlzás. Ügy gondoljuk, hogy nem a felelőtlenség, sokkal inkább a hivatástudat jellemzi az orvosainkat, mégha —- mint az életben mindenütt — itt is lehet­nek kivételek. Éppen ezért leve­lét a városi tanács egészségügyi osztályhoz továbbítjuk. Érthetőbben... Jó doing, hogy a közleke­dési vállalat bevezette: a villamosokon a vezetőknek a megállóban be kell mon- daniok, hogy hol állt meg a jármű. Különösen a vidékie­ket segíti ez az intézkedés. A baj csak ott van, hogy tapasztalataim szerint a jár­művezetők egy része „elha­rapja” az utcanevek felét, s még a tőzsgyökeres miskolci is alig tudja kivenni, milyen utcát is mondott be. Az ide­gen pedig ilyenkor csak néz és hallgat, vagy esetleg ér­deklődik, hogy mit is hal­lott. Horváth Józséfné Miskolc, Török ü. 3. ÚjHelvhez méltatlan A napokban Sátoraljaúj­helyen jártunk. Délben be­tértünk a Rákóczi utcai ven­déglátó vállalati bisztróba, amelynek emeleti része ét­teremként működik. Megle­hetősen csalódottan távoz­tunk. Az ételre — mivel csak egyetlen felszolgáló dolgozott, becsületére legyen mondva, amennyire tu­dott, lelkiismeretesen — so­kat kellett várni. Ennek el­lenére a kihozott leves és pörkölt egyaránt hideg volt, a tányérok piszkosságáról már nem is beszélve. Ám az igazi meglepetés csak ebéd után következett: az illem­hely férfi részén nem lehe­tett világosságot gyújtani Emiatt az ajtót nyitva kel­lett hagyni Képzelhető az ajtó közelében elhelyezed asztalnál ülők helyzete.. (Igaz, az elektromos kézszá­rító működött.) Nemrégiben egészen jó kis patinás hely volt a Rá­kóczi utcai bisztró, ahová szívesen tértek be délidőber a Miskolcról, vagy más vá rosokbói érkező vendégek is Jó lenne viszaszerezni a rég hírnevet . . M. B., L. J, V. T. Miskolc Vandálok ellen Amikor elkészült a Gömö- ri aluljáró, vaskeretek kö­zé zárt színes drótüveggel vették körbe, díszítették a lejáratokat, feljáratokat. Alig múlt el azonban egy kis idő, vandál emberek az üvegeket összezúzták, vagy ellopták. Annak idején lapjuk is fog­lalkozott vele, sőt fénykép is' jelent meg rovatukban a rombolásról. Most a kitört drótüvegek helyére vasrácsokat hegesz­tettek. Igaz, nem olyan szép, mint az üveg, ám sokkal tar- tósabb. Ezeket már akkor sen. tudják kitörni, ha ne­tán valakinek szüksége len­ne a vasrudakra. vagy vir­tusból menne neki A mun- ha még tart, így feltételez­hetően hamarosan befestik a vasrácsokat is. Ez az egé­szet esztétikusabbá teszi, ar­ról nem is beszélve, hogy a rozsdától is védi a vasat. G. Miklós Miskolc Lassan vége a télnek. Nem tudom, készül-e majd statlsz tika arról, hogy Miskolc ut­cáin mások hanyagsága mi att hányán szenvedtek ebben a szezonban kéz- és lábtö rést. Egy biztos: nem keve sen vannak — és sajnos ér is közéjük tartozom. Január 26-án a Tokaj étte- ! em előtti járdán — amel> nemcsak télen csúszik — el­zuhantam. s a vállam több helyen is eltört. Nem tudom ki tervezte a járdát, s ki en­gedte meg beépíteni ezeket a lapokat, de hogy hiba volt, azt a saját esetemmel is tu­dom bizonyítani. Különösen a fehér színű járdalapok csúsz­nak nagyon. Mindenképpen meg kelle­ne oldani, hogy ne 'egyen veszélyes a Tokaj étterem előtti járda. Aki pedig a sík- •alanítást elhanyagolja azzal szemben szigorúan el kellene íárni. Balogh Károly nvugdíias Miskolc' Bársony J. u. 17. 1/3. Hol a tó? tf. A Beloiannisz utcán kaptuk lencsevégre ezt a furcsa táblát, 7 „TÖK1JARAT’’-ot. Hol a tó? Nos, a tábla autókijáratot ulöl. Azaz csak jelölne... , F. L. Miskolc Csúszik a járda a Tokaj előtt Szerkesztőt I üzenetek^

Next

/
Oldalképek
Tartalom