Déli Hírlap, 1982. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-08 / 33. szám
A varrógép mellett biztos a kereset. (Kiss József felvétele) Csillagháló és glaszékesztyű r Uj lehetőségek a szociális foglalkoztatóban a csillaghálo-horkolásra is. A Az egyik legeredményesebEgyre nagyobb társadalmi igény, de a testi és a szellemi fogyatékosok részéről egyéni kívánság is, hogy képességeikhez mérten munkájuk legyen. Tervezik a miskolci szociális foglalkoztató bővítését, de addig is számos új, bedolgozói munkalehetőség kínálkozik, elsősorban a mozgásban korlátozottak számára. A törteli Dósza Termelőszövetkezet melléküzemága, amely finom bőrből glaszé- kesztyűket, készít, a kézimunkában elsősorban a miskolci szociális foglalkoztatóra számít. Mór toborozzák az ügyes kezűeket, akik egyhónapos betanulás után otthon varrhatják . a kesztyűket. Várják a jelentkezőket Miskolcról: Az Autóklubbal, külföldre Egyre színvonalasabb programokkal kedvez a Magyar Autóklub Borsod megyei Szervezete is tagságának. Most például két olyan külföldi utat szerveznek, majd indítanak Miskolcról, amelyek résztvevői a Balkánt járják be — kedvező áron. Az egyik út körutazás formájában indul július 11-én, és 19-ig tart. Autós résztvevői Temesváron, a Vaskapun, Szófián keresztül jutnak el Isztambulba, majd Belgrádon át érkeznek haza. A másik, június 18-tól 24-ig tartó út résztvevői a jugoszláviai Varsavariban találkoznak, majd Belgrádon át jutnak el Thesszalonikibe, s Szófián keresztül érkeznek haza A miskolci, Szemere utcai iroda még korlátozott számban mindkét útra elfogad jelentkezéseket e héten. műanyag fonalból — amit a makraméhoz hasonlóan csomózni kell — piaci vekker készül. Ezzel a munkával egy szentendrei szövetkezet bízta meg a miskolciakat. December végén vették fel a kapcsolatot a Diósgyőri Papírgyárral, ez esetben azonban a szociális foglalkoztató csak a jó fizikumú dolgozóira számíthat, hiszen a papírhajtogatás itt állómunka. A Magyar Rádió Miskoic- körzeti stúdiója katonapolitikai kérdésekről rendezett Fórum-műsort A stúdió vendégeihez olyan sok kérdés érkezett, hogy az adásban nem volt módjuk valamennyire válaszolni. Ezeknek egy részét Bányász Mihály őrnagyhoz juttattuk el. # Tudomásom szerint Borsodban nagy a vonzódás a katonai pálya iránt, sok a je- letkező a katonai főiskolákra. Minek tulajdonítják ezt? — érdeklődött egy fiatalember a 76-271-es telefonról. — A Borsod megyei Területvédelmi és Hadkiegészítési Parancsnokság minden évben az élen végez a katonai iskolákra történő mozgósítások terén. Ezt annak tulajdonítjuk, hogy megfelelő a tájékoztatásunk, kellő időben elkezdjük az ezzel ben működő részlegük a szabó - varróm ühei y. Itt rendre megvan a jó jövedelem. Tavaly több mint 74) 000 pár védőkesztyűt és csaknem ezer mankaruhát gyártották, többségét a Pamut fonóipari Vállalat Miskolci gyárénak a megrendelésére. A Kazinc- barcikai Kézműipari Vállalat is rendszeres megbízój uk; matrachuzatokat és portörlőket készíttet itt. kapcsolatos propagandamunkát, s mind több fiatal vonzódik a katonai pályák iránt Nem egy esetben már túljelentkezés is van a főiskolákra, katonai kollégiumokba, • Tudomásom szerint Egerben katonai középiskola működik. Minden évben van felvétel? — érdeklődött a 38-831- es telefonról Kovács Lászlóné. — Az egri I. sz. Középiskolai Katonai Kollégiumba a nyolc általános iskolát elvégzett fiafalok jelentkezhetnek. Minden évben van felvétel, a jelentkezési határidő február 20-a, A megye valamennyi általános iskolájának elküldtük a pályázati felhívást, s abban az is benne foglaltatik, hogy az érdeklődő fiatalok a Borsod megyei Területvédelmi és Hadkiegészítési ParancsnokFrancía ízek Még a hét közepéig tart az Egyetem étteremben a francia gasztronómia hete. Az étlapon megelevenednek a francia konyha legnemesebb hagyományai, s minden este vacsoraidőben levetítik az Yves Montand párizsi fellépéséről s a francia képzőművészetről készült filmeket. Apróhirdetések csRIäs Miskolc 1. sz. Postahivatal felvesz érettségizett dolgozókat postai munkakörbe. Jelentkezés: Megyei Postahivatal, Miskolc 1 1. Kazinczy u. 16. inasat Son Avas-déli, 1 -f- 2x1/2 szobás lakásom elcserélném felsőzsolcai, kis kertes házra. „Tavasz 102 331” jeligére a kiadóba. Másfél szobás, összkomfortos, szövetkezeti lakás olcsón eladó az Avas-délen. „Megegyezünk 102 316” jeligére a kiadóba. Elcserélném Vörösmarty utcai, földszinti, azonnal beköltözhető 3 szoba-összkomfortos, tanácsi lakásomat, hasonló garzontól másfél szobásig. Minden megoldás érdekel; miskolciak, kazincbarcikaiak jelentkezését: „Március 102 531” jeligére a kiadóba kérem. összekötözök figyelem! Elcserélném 3 szobás, központi fűtésű, tanácsi lakásom, 2 db másfél szobásra. Leveleket: „Május 101602” jeligére a kiadóba. odcifS-M^tel Jó állapotban levő, mély babakocsi eladó. Avas-dél, Oszip I. u. 19. \A. Rövid zongorát, vagy pianínót vennék. Cím: Berki János, 3400 Mezőkövesd, Bajcsy-Zsilinszky u. 32. szám. Elvesztettem Certina márkájú, emlékbe kapott, kis női karórámat. Becsületes megtalálója értesítsen: 15-266-on. Minden méretű gumiköpenyek belső javítását rövid határidőn belül vállalom, özv. Bónis Sándor- né gumijavító, Zsolcai kapu io. ságon nyújthatják be feltételi kérelmüket • Ügy hallottam, hogy szakmunkás-fiatalok jelentkezhetnek katonai főiskolai előkészítőre. Igaz-e ez a hír, s ha igen, hol lehet jelentkezni? — érdeklődött egy fiatalember a 14-690-es telefonról. — Szolnokon, a KrWián György Repülő-műszaki Főiskola keretében működik a szakmunkás-fiatalok katonai főiskolai előkészítője. Azoknak a fiatal szakmunkásoknak a jelentkezését várjuk, akik hivatásuknak érzik a katonai pályát. Nyolc hónapon keresztül Szolnokon folytatják tanulmányaikat az illetők, majd vizsga nélkül nyernek felvételt a katonai főiskola általuk választott szakára. Jelentkezni a Borsod megyei Területvédelmi és Hadkiegészítési Parancsnokságon lehet T. Z. A Rádiótól kérdezték — a DH válaszol Hogyan jelentkezhetek hivatásos katonának? Mától, amíg a készlet tart, kis hibával, de nagy árengedménnyel vásárolhat szilárd tüzelésű tűzhelyeket, kályhákat és egyéb árukat 13. sz. szaküzletünkben Miskolcon, Bajcsy-Zsilinszky út 2. sz. alatt, az emeleten IMIIM KERESKEDELMI VRLlflLRT A C. M. Cementipari Gépjavító felvételt hirdet FŰTÉSSZERELŐ, LAKATOS és HEGESZTŐ munkakörben. Szakmai követelmény: 10 év feletti gyakorlat, hegesztőnél másodosztályú minősítés, CO.. védőgázos hegesztőbizonyitvány, technikusi végzettséggel rendelkezők előnyben. Magas kereseti lehetőséget, mttnkásszállást, üzemi étkezést biztosítunk. Jelentkezés: Mésztelep u. 1. sz. alatt, a munkaerőgazdálkodáson. - Megközelíthető: 2-es, 12-es, 32-es, 33-as autóbuszokkal. - Telelőn: 13-801. A Gép- és Felvonószerelő' Vállalat Borsod megyei, budapesti és egyéb vidéki munkahelyekre # ács-állványozó % lakatos S hegesztő # csőszerelő # betanított és # segédmunkásokat Szállást biztosítunk, különélést térítünk. Utazási hozzájárulás. Jelentkezés: Miskolc, Széchenyi út 28. sz. I. em. 2. Parkettavásár! Február 8-tól román parkettából engedményes vásárt tartunk ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Az Ló. román parketta ára: 346 Ft/m2 helyett 201 Ft/m2 ILo. román parketta ára: 323 Ft/m2 helyett 168 Ft/mAMÍGA KÉSZLET TART I