Déli Hírlap, 1982. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-05 / 31. szám
He Az indulás pillanata az óriás műlesiklás starthelyén. Telefonon tartották az összeköttetést a célbíróval, így a számítógép képernyőjén a versenyzők beérkezése utáni másodpercekben már olvasható volt a futam ideje és a helyezési szám. Katonabajnokság Bánkúíon NagjrLászló ezredes, helyörségparancsnok nyitotta meg Lillafüreden, a Magyar Néphadsereg síbajnok- ságát. Az első versenynapon, szerdán a miskolciak szerepeltek a legjobban sífutásban, így az egyéni helyezések mellett csapatban is a miskolci Honvéd Papp J. SE sízői végeztek — 123,54 ponttal — az első helyen. Tegnap a bánkúti 1-es számú pályán bonyolították le az óriás műlesiklás futamait. Az ország különböző részeiből összesereglett katona- versenyzők eltérően nyilatkoztak a pályáról: van aki túl gyorsnak, van aki dimbes-dombosnak, van aki átlagosnak találta. Voltak egy percen belüli eredmények, de akadt olyan versenyző, aki csak az ötödik bukás után adta fel a távot. A rendezők a legkorszerűbb, számítógépes eredményjelző-rendszer segítségével folyamatosan tájékoztatták a sízőket, az edzőket a verseny pillanatnyi állásáról. Bőven fogyott a hatalmas kondérokban gőzölgő forró tea és az igen kedvelt fokhagymás pirítós. Az óriás műlesiklás második futamára már erősen megfogyatkozott a mezőny. Ma a Bükk-fennsikon a sí járőr-viadalt rendezik meg, majd délután 3 órakor ismét Lillafüreden találkoznak a síbajnokság versenyzői, az edzők és ä szakvezetők, hogy a záróünnepségen ki-ki átvehesse a megérdemelt dijakat, jutalmakat. ^ Az indulás előtti pillanatok egyik legfontosabb teendője a sílécek csúszósabbá tétele, vagy szakkifejezéssel: a vakszolás. A hó minőségétől, a síléc anyagától és az időjárástól függ, milyen kenőanyaggal tehetik gyorsabbá a lécet. (Solymos László felvételei)* Ilyen még nem volt! A tragédia utolsó percei Gdansk, Ziemowil-bánya A lottó 6. heti 3 9 11 29 71 Nem találj! a Dunaia z Ént teherautó vezetőjét Szerdán az éjszakai órákban a Árpád-hídról, a korlátot áA- szakítva, a Dunába zuhant az ÉPFU 1-es számú üzemegységének MÁZ típusú, FS «0-20 forgalmi rendszámú, billenőplatós teherautója. A tűzoltók — más szervekkel együttműködve — azonnal hozzákezdtek a mentési akcióhoz. A helyszínen 6 tűzoltóegység végezte a mentési munkát, amelynek eredményeként a Hídépítő Vállalat Clark Adam úszódaruja — Zakariás László nehézbúvár segítségével —, csütörtökön este kiemelhette a jármüvet. A teherautót az ÉPFU okmányai szerint Szabó Ifnre 21 éves gépkocsivezető vezette, akinek azonban eddig nem sikerült nyomára bukkanni. Mint a tűzoltók ügyeletes parancsnoka az esti órákban elmondta? a mentést nehezítette a folyó erős sodrása, ami miatt a könnyűbúvárok nem tudA gdanski vajdasági ügyészség gyorsított eljárást folytatott és csütörtökön ítéletet hozott azoknak a személyek- nek az ügyében, akik részt vettek a múlt szombati gdanski incidens szervezésében. Az ügyészség ötvenegy személyt háromhavi, tizenhetet kéthavi, harminchármat pedig egyhavi elzárásra ítélt. A sziléziai katonai körzet bírósága ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a múlt év decemberének második felében lélektani és fizikai terrort alkalmazva, a szükségállapot Űjra beállt a kemény téli hideg, s a vízművek ügyeletes szerelői ismét végigjárhatják a befagyott kózkulakat. Külön brigádot hoztak létre, amely gázláng segítségével kiolvasztja a jégpáncélba burkolózott közkuta- kat. De sokszor ez sem elegendő, körül kell ásni a kúthoz vezető vezetékeket is, s ez időbe telik. Felhívják mindenkinek a figyelmét ar- arra, hogy öntevékenyen ne kísérletezzünk a kiolvasztással, mert jó néhány közkútellenére, kilencnapos sztrájkot szerveztek a Ziemowit- szénbányában. A katonai bíróság előtt tizenegy személy állt. Közülük az egyik hétévi, a többi háromtól négy és fél évig terjedő szabadságvesztést kapott. A slupski katonai körzet bírósága háromtól négy és fél évig terjedő szabadság- vesztéssel sújtotta a regionális Szolidaritás-szervezet három volt aktivistáját, mivel a szükségállapot kihirdetése után is a szocialista államot rágalmazó, zavarkeltésre irányuló plakátokat és röpcédulákat terjesztettek. ban műanyag alkatrészek is vannak, amelyek ilyenkor tönkremehetnek. Igen csendes napja volt a Volán autómentőinek, mindössze három ízben kellett segítséget nyújtaniuk a bajba jutott járműveknek. A TI- GÁZ ügyeletére 101 bejelentés érkezett, de szivárgásról nem kaptak hírt. A MIK diszpécser-szolgálatánál 120 bejelentést jegyeztek fel 24 óra alatt; a szerelők 114 esetben jelentették a hiba kijavítását, nyerőszámai Az ügyeieteken történt ISe kísérletezzünk a befagyott kutakkal! A lakásszövetkezet bálja _ Az Avas-dél Lakás- és Garázsfenntartó Szövetkezet nőbizottsága a farsang jegyében — no és, hogy az Avasdélen lakókat még inkább közösséggé kovácsolják — farsangi bált szervez február 27-én az Ifjúság étteremben. Az este 8 órakor kezdődő báli programban neves fővárosi művészek lépnek fel. Láthatják majd a jelenlevők Fónay Mártát, Boncz Gézát, Radványi Barnát, Bencze Mártát, Pécsi Kiss Ágnest és Keleti Pált. A műsorban közreműködik a Puskás—Szőcs- duó. A hajnalig tartó bálon — amelyen közben tréfás vetélkedők, éjfélkor pedig tombola lesz — az étterem kisegyüttese húzza majd a talp- alávalót. Asztalfoglalás és belépő a szövetkezet irodájában holnaptól 150 forintos áron igényelhető; ebben a vacsora is benne van. „Zuhanunk Larry!” — „tu- dom'’ — ezek volak Roger Pet- 1 tit másodpilóta és Larry Wheaton pilóta utolsó szavai január 13-án, néhány másodperccel azelőtt, hogy gépük, az Air Florida Boeing — 737-ese Washington közepén, a Potomac egyik hídját súrolva a folyó jégzajlásos vizébe zuhant. Beszélgetésüket a gép hangrögzítő készüléke megőrizte. A The Washington Post tegnap több, hitelesnek látszó adatot tett közzé a szerencsétlenségről, amelynek 78 halálos áldozata volt. A lap szerint a pilóták még felszállás előtt észlelték, hogy gépük szárnyát hó és jég fedi, mégis folytatták előkészületeiket a felszálláshoz. A kifutópályán gördülve a sűrű hóesésre utaló mondatokat váltottak egymással. Az amerikai szövetségi légügyi igazgatóság szabályzata tiltja a gépek felszállását, ha hajtóműveiket, a szélvédők, vagy a szárnyakat hó vagy jég fedi, mert a feltapadó jégréteg megváltoztathatja a szárnyak profilját, csökkentve ezáltal a felhajtóerőt. Az Air Florida BoeSzabócenti Újabb apró hiánycikk szűnik meg; a Móri Áfész ipari üzeme megkezdte a szabócentiméter gyártását. A másfél méter hosszú műanyag mérőszalagok méretbeosztását házinyomda készíti. DEL.! HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út lő. 3521. Postacím: Miskolc 3501. P£.: 39. Teletonközpont: 38-541 Titkárság: 18-223; bel- és várospolitikai rovat: 18-224: levelezési rovat: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sport: 18-222. információ 18-227. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc 3501. PL: 179. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út IS—17. 3525. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusoknál Előfizethető a hírlap kézbesítő postahivataloknál es kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 34 forint, negyedévre: 102 forint, egy évre: 400 forint. — index: 25951. — Készült- a Borsod megyei Nyom. dalpari Válla la tóéi F. v.: KILIÁN BÉLA. — ISSN 0133—0209 ing=T37-esének 43 percet kellett még várakoznia a betonon a a géptest fontosabb részeinek jégtelenítése után, hogy felszánhasson. A gép hajtóművei szokásos tolöerejüknek csupán 80 százalékát fejtették ki a szerencsétlenség előtt. tafc a víz alá merülni. Igp először a teherautó feltételezett helyét körbebójázták, s ezt kövemen kezdte meg munkáját az úszódaru. Az eset körülményeinek vizsgálatát a rendőrség megkezdte. A piacokról jelentjük Szőlő is kapható Az enyhébbre fordult idöjá- i hegyes zöld paprika, fejes sarás jótékonyan hatott piacaink láta, és érkezett — főzeléknek felhozatalára, az áruk választó- l kiválóan alkalmas — kínai kelkára. A Zöldért-boltok teljes j káposzta is. A csarnokban téli árukínálatát is gazdagabbá I egyetlen helyen kapható a fiteszi a folyamatosan érkező pri- nőm édes bolgár szőlő, kilója mör. Van hónaposretek, uborka, I 160 forintba kerül. A ZÖLDÉRT árad Búza téri Vasgyári szabadpiaci árak 5,40— 6 6— 8 5— 6 9 —11 11— 14 12— 14 50 50— 68 50— 65 36 45— 56 — 10 9— 14 16— 25 15 14— 24 20— 25 12 —15 20 20— 30 15 14— 20 20 10 8— 10 8— 12 7 6— 12 10— 14 6,60—10 11— 14 8— 14 14 —16 20— 30 26— 30 15 26 — 12 —15 18— 20 15 13,60 15— 16 16 7,40— 9,40 6— 12 6— 9 100 130 120 50 100—120 100 6,40— 9.40 12— 14 12 6 — 7,40 12— 14 12 50 —70 100—120 90—120 7,60—14 5— 18 8— 16 15 20— 40 — 85 90—100 90—100 120 80—100 120 26 —30 24— 36 27— 32 2,60— 2,90 2,20— 3 2,50— 3 — 6— 8 6 — 90 50— 80 — 60— 70 70 Burgonya Vöröshagyma Fokhagyma Dughagyma Sárgarépa Gyökér Zeller Karalábé Cékla Retek Fejes káposzta Kelkáposzta Kínai kel Vörös káposzta Savanyú káposzta Zöldpaprika/db Uborka Paradicsom Saláta/fej Retek/csomó Gomba Alma Körte Mák Dióbél Bab Tojás Zöldhagyma Karfiol Lencse Az ózdi szabadpiacon Is többen kínálják portékájukat, mini az elmúlt hetekben. A tojás darabját, 2.40—2,60, a burgonya kilóját 6—7, a sárgarépát 16—20 forintért adják, A fejes káposzta 10, a kelkáposzta 15—20 forintba kerül. A retek 6, a száraz bab litere 24—25 forint. Tárcsázzuk a 049 05, 07-et Kiesett a villamosból Lakást űzhöz riasztották a tűzoltókat tegnap a Thököly utca 30. szám alá. A tizedik emelet 3. sz. lakásában az előszobában égett a berendezés s a fogason levő ruhanemű. Mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a lakók jórészt el is oltották a tüzet Az oka a gondatlan dohányzás volt. Személygépkocsival ütközött egy Nysa mikrobusz tegnap, délután a 37. számú főúton. A mikrobusz utasai közül 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett A. L. 25 éves mándoki lakos. Hasonló sérülése volt L. L.- né, 27 éves taktaharkányi lakosnak, aki a személygépkocsi utasa volt. Ellátás után a mentők mindkettőjüket a helyszínen hagyták. Forró leves ömlött a 6 éves H. R.-re, tegnap déltájban, a Vándor Sándor utcában. A szerencsétlenül járt kisfiút a gyermeksebészetre szállították. Elgázolta egy teherautó, tegnap déltájban S. Gy. 75 éves miskolci lakost a Szabó Lajos és a Dózsa György utca kereszteződésében. A mentők 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülésekkel vitték a baleseti sebészetre. Kiesett a villamosból B. J. 50 éves miskolci lakos tegnap délután, a Tiszai pályaudvari végállomáson. Nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították a baleseti sebészetre. Elgázolta egy személygépkocsi K. A. 76 éves miskolci lakost, tegnap, késő délután a Katowice étterem előtt. Súlyos, életveszélyes állapotban szállították a kórház baleseti sebészetére. Elgázolta a mozdony Alsózsol- cán, a BVM gyárának területén, tegnap a késő délutáni órákban Cs. L. 48 éves alsózsolcai lakost. Roncsolt, 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel vitték a baleseti sebészetre. y Norbert Schramm nyugatnémet versenyző nyerte a férfiak versenyét a lyoni műkorcsolya és jégtánc Európa- bajnokságon. I Elítélték a lujtepiókot