Déli Hírlap, 1982. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-23 / 20. szám

Ötnapos as MKV-nál is Autóbuszvezetők, karbantartók kerestetnek 4c Műhelynapokon minden évfolyamon 15 fiatal szorgoskodik a gyalupadok körül. Várják a lányokat \ Amíg bútor lesz a Fiatal fiúk állnak a mun­kapadok előtt, kezükben fű­rész, gyalu, kalapács, véső. A szakma alapjaival ismer­kednek a 100. sz., Pataky István Ipari Szakmunkás- képző Intézet bútorasztalos növendékei. A színhely ezúttal nem az iskola tanterme, hanem az Avas Bútorgyár. Itt alakítot­tak ki egy tanműhelyt, hogy a gyerekek ideális körülmé­nyek között tanulhassák' meg az asztalosmesterség for­télyait. Előbb a szerszámok­kal ismerkednek, el kell sa­játítaniuk a szerkezetalakí­tás, a csapolás alapjait, hogy később már maguk is készít­hessenek kisbútorokat, do­hányzóasztalt, cipősszekrényt, ágyneműtartót. Az Avas Bútorgyárban a dolgozók létszámának fele nő; szeretnék, ha a hölgyek között is egyre több szak­munkás lenne. Eddig ezt nem sikerült elérni, pedig két éve már, hogy a tanintézetbe sze­retettel várják a lányokat is. Mindhiába. Ügy látszik, csak a fiúkat érdekli a fameg­munkálás szépsége. Az első- és másodévesek még csak ké­zi szerszámokkal forgácsol­nak, a harmadikosok már odaállhatnak a komoly gé­Ki csordult meg a ice — „Ha megcsordul a Vin­ce, tele lesz a pince” — ál­lítja a népi tapasztalat, vagyis, ha január 22-én enyhe az időjárás, jó ter­mésre lehet számítani a szőlőtáblákon. Az idén, bár enyhült a szokatlanul ke­mény tél, a hőmérséklet még a nulla fok alatt ma­radt, tehát nem „csordult meg” a Vince. A termelőszövetkezeti sző­lősgazdák ennek ellenére úgy vélik: a jó terméshez az a legfontosabb, hogy idejekorán megkezdjék a szőlők művelését. A met­széshez most kedvezőek a feltételek, hiszen a fagyos, vékonyan behavazott tala­jon zavartalanul dolgozhat­nak. A tapasztalatok sze­rint a téli metszés keve­sebb kockázatai jár, mint a későbbi, s az sem kö­zömbös, hogy a korai met­széssel elkerülhető a tava­szi munkák torlódása. A Mátraalján és az egri ha­tárban tegnan az alkalmas időjárást kihasználva, a legtöbb szőlőtermelő gazda­ságban már metszették a tőkéket... I pék mellé is. Az üzemi gya­korlatok során látják meg igazán, milyen is ma az asz­talosmesterség. A kézi gyalut már régen felváltotta a gépi megmunkálás ... A számok azt bizonyitják, hogy a fiatalok a képzés so­rán megszeretik ezt a szak­ilyen még nem volt Bükk­szentlászión! Vasárnap időkö­zi választást tartanak, s a ja­nuár 1-től Miskolcihoz tarto­zó falu egy lakóját a városi tanácsba delegálják. A jelölt fiatalember. Kar­sai Árpádnak hívják, a Lenin Kohászati Művek üzemmér­nöke. A jelölőgyűlésen — voltak vagy százötvenen — egyhangúlag bizalmat kapott. S természetesen olyan útra- valót. kérések és kérdések formájában, amelynek meg­válaszolása, teljesítése alig­Jön a Mini A Mini együttes lép fel hét­főn este a miskolci Jazzpin- cében (a Sörgödörben). Je­gyek elővételben az Arany­csillag étteremben vásárolha­tók a fél 9-kor kezdődő kon­certre. fából... mát, hiszen a múlt évben a 12 végzett hallgatóból heten maradtak a vállalatnál. 1980- ban sem volt hiábavaló a tanításuk, szintén hét fiatal szakmunkás iratkozott fel a gyár dolgozói közé. (kerényi) hanem a következő választá­sig is kitart. Hivatalosan hat . órakor kezdődik a választás, de aki műszakba megy, az már ko­rábban is leadhatja voksát. A jeles esemény színhelye az iskola lesz, de a betegeket és járóképteleneket mozgó urnával keresik föl. Nem fontos, de szükséges tudni­való, hogy a választás ideje alatt szesztilalom lesz Bükk- szentlászlón. A Miskolci Közlekedési Vállalatnál is bevezették ja­nuár elsejétől az ötnapos munkahetet. Ahhoz azonban, hogy valóban ötnapos legyen mindenki számára, autó- buszvezetők és karbantartók kellenének. Nem is kevesen. Kiemelkedően jó évük volt a tavalyi. Nemcsak azért, mert 232 millió utast szállítottak, egyre javuló körülmények kö­zött, hanem mert általában be tudták tartani a menet­rendet. Minden ezer autó­busz-, illetve villamosfordu­lóból mindössze négy maradt ki. Bár nem jelentősen, de csökkent a zsúfoltság is. Mindezek mellett főként an­nak örülnek, hogy a saját hi­bából eredő baleseteik száma lényegesen kisebb volt, mint a megelőző esztendőben. Ta­valy 110 balesetet okoztak az MKV járművezetői, míg 1980- ban 176-ot. Ez főként annak köszönhető, hogy minden gép- járművezető közlekedés pszi­chológiai vizsgálaton vesz részt. Az idei tervek között a tel­jesítmény 3,5 százalékos foko­zása szerepel (ezen belül az autóbusz-üzemág 4,6 száza­lékkal növeli teljesítményét), s június 1-től, amikor életbe lép a nyári menetrend, több új, illetve meghosszabbított vonalú járat áll a miskolciak rendelkezésére. — Mindez, valamint az öt­napos munkahétre történő átállás — amelyet jó félévi előkészület után vezettünk be — nagy gondot jelent a vál­lalatnak — mondja rezignál- tan Szilágyi István, a forgal­mi főosztály vezetője. — Je­lenleg mintegy 1500 dolgo­zónk van, s a hétnek egy nap­pal való rövidülése 180 ezer munkaóra kiesését jelenti. A karbantartóknál technológiai módosításokkal, a javítási­karbantartási idő csökkenté­sével és kisgépesítéssel sike­rül mintegy 63 ezer munka­Leszakadt az álmennyezet Eddig még tisztázatlan kö­rülmények között, leszakadt az álmennyezet tegnap dél­ben a Semmelweis Kórház és Rendelőintézet kémiai la­boratóriumában. Szerencsére személyi sérülés nem történt, mert a súlyos alumínium álmennyezetet esés közben felfogták a helyiségben ta­lálható szekrények. Dr. Lo- sonczi István laborvezető el­mondotta, hogy az anyagi kár jelentéktelen. Valószínű­leg a helyiségben található laboratóriumi berendezések és centrifugák állandó vibrá­ciója okozhatta a tartócsava­rok fellazulását. A kórház műszaki dolgozói még tegnap délután leszerelték az ál­mennyezet fennmaradt része­it, hogy ezzel elejét vegyék egy esetleges újabb baleset­nek. órát kigazdálkodni. Ám a forgalmi személyzetnél nem tudjuk tovább növelni a ha­tékonyságot. Autóbuszveze­tőink munkaidő-kihasználása 85 százalékos, ami egyedül- ’ álló az országban. Ezért a járművezetők és forgalomirá­nyítók ötnapos munkahete csak létszámtöbblettel oldha­tó meg. Ahhoz, hogy ezt a mindenkinek járó kedvez­ményt kiadjuk, s a menet­rend-változtatást is bevezes­sük, 60—65 új dolgozóra len­ne szükségünk __ A város útjainak zsúfolt­sága, a forgalmi körülmények felkészült járművezetőket kí­vánnak. Jól meg is fizetik őket, hiszen nem ritka az a buszvezető, aki 10 ezer forin­tot visz haza havonta. A nagy átlag 5—9 ezer forint között keres, s a vállalat dolgozói egyéb juttatásokban is része­sülnek. A havi 184 órás pen­Sok ember jó emlékezeté­ben élnek még azok a kis trafikok, amelyekben min­dent árusítottak: nemcsak füstölnivalót, hanem bélye­geket, okmánybélyegeket, új­ságot, postai értékcikkeket, sőt autóbusz- és villamosje­gyet is, a totó-, lottószelvények mellett. Az utóbbi időben azonban mind az állami, mind a magántrafikokban csökkentették ezt a fajta vá­lasztékot. A jó kereskedők ezeket a cikkeket — vagy mondhat­nánk szolgáltatást — sosem a nagy haszon reményében, hanem az átmenő forgalom fokozására kínálták. Mosta­nában azonban végképp nem éri meg a kisboltokban ilyes­mivel bíbelődni. A postai ér­tékcikkeknél például mind­zumot többségük a legkor­szerűbb, szervókormányos, automata sebességváltós Ika- ruszokon tölti el. — Van még egy gondunk, a járműtakarítók hiánya — panaszolja a főosztályvezető. — Noha kiemelt fizetést s kü­lönböző juttatásokat kapnak, mégis kevesen jelentkeznek. Keressük a gépesítés lehetősé­gét, mert a kulturált utazás egyik legfontosabb feltételé­nek tartjuk járműveink kül­ső és belső tisztaságát. Az MKV-nál úgy kívánják megoldani az egy nap „el­vesztését”, hogy abból az ut­ca embere semmit se érezzen meg. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek. Most már csak az a kérdés: mi lesz június 1- étől, amikor az új és meghosz- szabbított járatok sokasága sok-sok többletmunkát kíván a vállalattól? T. Z. össze 1,5—2 százalék a ha­szonkulcs. Hasonló a helyzet a jegyeknél és a totó-, lottó- szelvényeknél. Az úgyneve­zett szívességi áruk koréba tartoznak a különböző nyom­tatványok is, amelyek hiá­nyáért gyakran bírálják ‘a trafikosokat. De ezek kínála­tára sem ösztönzik őket a szabályozók. A tavaly életbe léptetett adórendelet hasonló elkedvetlenítő hatással volt. Amíg korábban a kifejezet­ten a vásárlók igényei mi­att csekély haszonnal tartott cikkeket külön kellett kimu­tatni az adózásnál — töb­bek között az újságok for­galmát is —, most ezek a cikkek éppen a legigyekvőb­beknél komoly adóalap-növe­lő tényezők. így aztán aki csak teheti, megszünteti az elenyészően csekély hasznú cikkek árusítását. A Miskolci Köztisztasági Vállalat feh ételre keres: O szállítási segédmunkásokat C lakatosokat Jelentkezni lehet: Miskolc, József Attila utca 65. sz., a munkaügyi csoportnál. Film a szabadcsapatról A film arról szól, hogy milyen elhelyezkedési és életlehető­ségei vannak egy szakképzetlen fiatalasszonynak Borsodban, illetve Miskolcon. A történet szokványosnak mondható. A há­zaspár Leninvárosban lakik. Két gyermekük születik. Ám az asszony nem tölti ki a gyes címén járó hat esztendőt otthon. A kisebbik gyerek jól bírja a bölcsődét, s a pénzre, a több pénzre szüksége van a családnak. Az asszony jelentkezik mun­kahelyén (érettségije van, de szakképzettsége nincs), ám idő e’őtti visszatérése zavart okoz. Korábbi munkahelyén elhe­lyezni nem tudják, az új beosztást viszont ő nem fogadja el. Mivel helyben nem talál munkát, Miskolcon próbálkozik. A f im azt követi nyomon, hogy végül is miért nem tud elhelyez­kedni. Vagyis; miért nem vállalja el, hogy egy irodaházat ta­karítson. A film főszerepét színésznő játssza A forgatókönyvet előre megírták, illetve szabad folyást engedtek az eseményeknek. A kamera végigkövette hősünk hosszú menetelését Leninváros­ban és Miskolcon, a munkaközvetítő irodától a vállalatok ál­láshirdető táblájáig, egyik tanácstól a másik tanácsig. A film még nem bemutatásra kész. Igaz, az alkotók népes stábja már régen elhagyta Borsodot, de a tények, amelyek a szerzőket egy ilyen jellegű felmérésre ihlették, változatlanok. A dokumen- tumiáték akkori és alkalmi címe: Szabadcsapat. Sokan tartoznak ebbe a mindenhová tartozó, s végül sehová sem tartozó „szabadcsapatba”. Az érettségizett, de tovább nem tanuló, s szakmát nem tudó lányokról, fiatalasszonyokról van szó. akik férjhez mennek, gyereket szülnek, s nem nagyon ta­lálják a helyüket. Számukra nem túlzottan sok munka- és ér­vényesülési lehetőséget kínál a borsodi, miskolci foglalkozta­tottsági struktúra. A három műszakot már nemigen vállalják, fizikai munkásnak nem szívesen jelentkeznek, tanulni, to­vábbtanulni idő és ambíció hiányában általában nem tudnak. Mi legyen velük? A kérdésre nem könnyű a válasz, s aligha hihető, hogy ez a jórészt Miskolcon forgatott film biztos, s gyors orvoslást ígérő tippeket ad. A szándék persze az. hogy a szabadcsapat energiára, munkakedve a köz érdekében hasz­nosulion. És az sem mellékes, hogy a családi gondok iavát, vi­selő fiatalasszony a konyhán és a gyerekszobán kívül is érté- I kés és értéket alkotó embernek érezze magát 4c Most éppen szerszámnyelet faragott néhány tanuló. Fiatal a jelölt Bükkszeutlászló választ Nem tart bélyeget, jegyet Ráfizet a Ne érezze meg az utca embere (brackó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom