Déli Hírlap, 1981. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

1981-12-11 / 289. szám

1 Ismerkedés a szakmára! Kukták és kiscukrászok Lada a legtöbb Hazánk motorizációs történetinek jeles idő­szakát éjjük. A kerek számok csábítanak arra, ho;;y azokat bűvösnek ítéljük, s a hozzákapcso­lódó éveket határkőnek tekintsük. \ lakosság számára ér­tékesített új személygép­kocsik számit ISia-ben haladta meg először a százezer darabot. E tény­nek is betudható, hogy 1980-ban érte el a ma­gánkézen levő autók szá­ma az egymilliót. Érde­kes összehasonlításra ad lehetőséget a nemzetkö­zi helyzetkép. A rendel­kezésre álló 1979-es ada­tok szerint ezer lakosra hazánkban 87 kocsi Jut. Csehszlovákiában ez a szám 130, Lengyelország­ban 32, az NDK-ban 151. De az USA-ban 530, s Indiában egy! A hazai vezető márka (majd háromszázezer) a Zsiguli, illetve Lada. A Skoda és a Wartburg csaknem egyforma szá­mú (135 ezer). De hazai rendszámmal fut száz Alfa Romeo, majd hét­száz Volvo, s 2700 Mer­cedes. A fővárosban negyed­millió gépkocsit tartanak nyilván. A nemrég meg­jelent K 'ekedési és Hírközlési Évkönyv köz­li a nagyvárosok autós adatait Is. Pécs 22 ezer, Debrecen 20 ezer, Mis­kolc 19 ezer, Szeged 16 ezer. Futóverseny a szakembe­rek, a munkaerő után — így jellemezhetnénk egy mon­datban iparunk több ágának jelenlegi munkaerőhelyzetét. Nincs ez másképp a vendég­látásban sem. De amint az alábbi sorokból is kiderül, futni is sokféleképpen le­het ... A Miskolci Vendéglátóipari Vállalatnak minden évben szüksége van szakközépisko­lát, vagy szakmunkásképzőt végzett fiatalokra, s bizony, hiába jön évente 40—60 fris­sen végzett nebuló a céghez, bizonyos szakmákban állan­dósult a hiány. Régebben is működtek az általános isko­lákban a vállalat által patro­nált kukta-bukta és mézes­mackó szakkörök, ahol a he­tedikes, nyolcadikos gyere­kek megismerkedhettek ■ a fő­zés, sütés, cukrászkodás rej­telmeivel. A szakkörök nép­szerűek, több a jelentkező, mint amennyivel foglalkozni tudnak a szakköröket vezető mesterszakácsok, konyhafő­nökök. A gyerekek egyébként az iskolai konyhákon főznek, sütnek: mindent úgy, ahogy az a valóságban történik. Azonban ez is kevésnek bizo­nyult a megfelelő pályaorien­tációhoz. Ezért a cég KISZ-bizottsága autóbuszos kirándulást szer­vezett, ahol egy napon meg­mutatták mindazt a gyere­keknek, amit a vendéglátó­ipari szakma nyújthat. Meg­nézték az ajtótól a raktárig az Ifjúság éttermet, jártak a gasztrofolüzemben, meglá­togatták a Tokaj hidegkony­háját, éttermi részét Tagadhatatlan, hogy mind­ez pénzbe, energiába kerül. De azt a hasznot, amit egy- egy, a pályája követelményeit jó előre ismerő, s ennek alap­ján jelentkező jövendő szak­ember jelent, nem lehet csak forintokban, munkaórákban sfc Az elemes bútorok sztárja a Réka (Kerényi László felvételei) Változó kereslet, formálódó kínálat Ili újság a bútorfronton? Rékára várva... Csavar a csavaron Képünkön a Csavaripari Vállalat ongai gyárának legnagyobb és legkisebb terméke. A pici M 2,5-es, míg a nagy M 30-as anya. Az on- gaiak körülbelül 8000-féle csavart szerepeltetnek, a gyártmánylistájukon. Ezekből évente 1 milliárd 540 millió darabot adnak el. A gyártás hoz az acél és a réz mellett újabban alumíniumot is fel­használnak, melyből alátétek lesznek a könnyűszerkezetes építési programhoz. Termé­keik az ipar szinte minden területén fontosak, nélkülöz­hetetlenek. Egyik legnagyobb megrendelőjük az Ikarus al­vázakat készítő Csepel Autó­gyár. Az újabb irányzatnak megfelelően, angol licenc alapján, M 10-es és M 4-es méretek között, kereszthor- nyos csavarokat is készítenek. Rugalmas a posta Minden csatorna szabad A postától kapott legújabb információ szerint december közepén levélben értesítik valamennyi CB-engedélyest, hogy a korábban kiadott eredeti okmánytól függetle­nül, mindannyian korlátozás nélkül használhatják a CB- rádiók 40 csatornáját. E le­vél kézhezvétele nélkül de­cember 1-től máris rendel­kezésükre áll a 40 forgal­mazási csatorna. Természe­tesen a tervekben nemcsak ennyi szerepel, tehát továb­bi csatornabővités is várha­tó. Egyszerűsítik a hívójel­rendszert, ennek több elő­nye lesz. A pontosabb azo­nosíthatóság, valamint a postai adminisztráció továb­bi egyszerűsítése is várható. A posta dicséretes rugalmas­sággal kezd lépést tartani egy új igénnyel... mérni. Lenmagos cipó Üj termékként már kapha­tó a Rákóczi Sütő- és Édes­ipari Szövetkezet bolthálóza­tában a lenmagos cipó. A diétás, kalóriaszegény termék emésztést könnyítő hatású. A félkilós cipókat 4 forint 60 fillérért árusítják. Ugyancsak új terméke a szövetkezetnek a Diámon nevet viselő diabe­tikus, kakaós ízesítéssel ké­szített, töltött ostya. A 60 grammos csomagolású, cu­korbetegeknek ajánlott ter­mék már országszerte kapha­tó. Ára: 5 forint 80 fillér, szavatossági ideje 90 nap. Az év vége a bútorvásárlás- i ban is dömping: Uyenkor ad­nak át sok lakást, a vállalatok nyereségrészesedést fizetnek, s az is tagadhatatlan, hogy ün­nep előtt könnyebben nyílik a buksza. A bútor nem olcsó por­téka, s nagyon meggondoljuk, hogy melyiket vesszük meg. Aki az elmúlt évben többször is megfordult a Domus Áruház­ban bútort keresve, látta, ta­pasztalhatta: 1981-ben sok min­den változott a bútorfronton. — A nagyközönség igénye, a kereslet, általában elég lassan változik — mondta Széni Nándor, az áruház ke­reskedelmi igazgatóhelyettese, —, de az utóbbi időben hatá­rozottan eltolódik az igényes kivitelű, gazdagabban díszí­tett, valamint az egyszerű, de praktikus elemes bútorok fe­lé. Ezt a mozgást terrrtészete- sen a kínálat is befolyásolja. Vállalkozók vetélkedője Inkább bölcsnek, mint óvatosnak ítélem a Hazafias Nép­front Országos Elnöksége illetékes albizottságának vélemé­nyét. A szerződéses formában működő kereskedelmi üzletek tapasztalatait tették mérlegre, megállapítva, hogy a téma rendkívül széles érdeklődést váltott ki a lakosság körében, ám az egyértelmű következtetések levonásával még várni kell, hi­szen kevés idő telt el. Ne feledjük, az éttermeket, presszókat, borozókat, a kis élel­miszerboltokat három évre adják bérbe. Három év alatt kell bizonyítani és megélni. Az új forrna bevezetése kapcsán ke­letkezett felhangok már visszhangtalanok. Kiderült, hogy a gebint felváltó szerződéses rendszer nem úgy aranybánya, ahogy azt kezdetben — többnyire a laikusok — gondolták, és kiderült az is, mivel a pályázók kockáztattak is, hogy nem minden üzlet jött be. A népfront vizsgálódásai szerint a vál­lalkozóknak csak egy százaléka bukott meg. Miskolcon két olyan presszó is gazdát cserélt egy év leforgása alatt, amelyik­nek biztos sikert jósoltak. Utólag bizonyosodott be, hogy a bérlők túl sokat vállaltak. A szerződésben kikötött összeg be­fizetésében is, munkában is. A két presszó esetében a második versenytárgyaláson már a korábbinál alacsonyabbról indult a licit. Az sem hallgatható el, hogy sok (elsősorban élelmiszer-) üzlet gazdára sem talált. Ezek eleve veszteségesek voltak, s a haszon reményének minimális kilátása nélkül vajon melyik vállalkozó száll ringbe? Ügy hiszem, az idő múltával a közvélemény megbékél az új formával. A január elsején életbe lépett kormányrendelet va­lós igényeket fejez ki, s eddig alig mozgósított lehetőségekre épít. Ám aligha tagadható a kezdeti, felemás fogadtatás. So­kan az államot féltették egy, az állam által szentesített új ren­delkezéstől. Visszatükröződik ez a pár hónappal ezelőtti „hős­kor” néhány sajtóközleményében. A Magyar Hirlap április 29-én közli: vegyes tapasztalatok a rendelet végrehajtásáról. A Népszabadság július 19-én „Félig siker” címmel írja: ......fél sikernek teljesebb a siker,,- mintha hiánytalan lett volna, és valamennyi eddig bérletre meghirdetett üzletre tucatszám je­lentkeztek volna a várományosok. Bizonyos szempontból ta­lán jobb is, hogy — miként a Minisztertanács számára a kö­zelmúltban készült értékelésből kiderül — a meghirdetett üz­leteknek több mint felére egyáltalán nem akadt vállalkozó. Nem rohantak hát csőstül a konjunktúra- és szerencselovagok, a kapzsi számítók az új aranybánya felé hirtelen meggazda­godni.” A napokban fölkeresett egy diósgyőri vendéglős. Nem rek­lamált, nem tett ajánlatot burkolt reklámra. Csupán azt sze­rette volna elmondani, hogy újrafestették a falakat, s most már nem öt-, hanem tizenötféle süteményt árusítanak. Ebben maradtunk, s sok sikert kívántunk egymásnak. A népfront illetékes albizottsága a már idézett közleményben megálla­pítja: csak a siker lehet a mérce és a legjobb meggyőző erő B. I. Ebben az évben mind meny- nyiségben, mind választék­ban megváltozott a bútoráru­házak kínálata, sok új típus jelent meg. A mennyiségi gyarapodáshoz hozzájárult az is, hogy valamivel kevesebb bútort vásárolunk mostaná­ban. A választék bővülését viszont annak is köszönhet­jük, hogy egyre magasabb igé­nyekkel jönnek hozzánk vá­sárolni, s ez ösztönzőleg hat az iparra. • Sokan kifogásolják a ve­vők közül, hogy nem egyenle­tes a kínálat: időnként nagy a választék, aztán hetekig hiá­nyoznak bizonyos bútorcsali- dok, garnitúrák. Vajon ennek mi az oka? — Az összes bútorgyár cik­likusan termei: vannak olyan termékek, amelyek gyártásá­hoz mondjuk csak 30 napon­ként fognak hozzá. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy sem az áruház hálózatának, sem a gyáraknak nincs meg­felelő raktárterülete. Emiatt, amit elkészítenek, azt mu­száj is szállítani. Mindehhez még hozzájárul az is, hogy a gyárak alapanyag-ellátása hullámzó. Mi ezeket a hul­lámhegyeket, -völgyeket az előjegyzések felvételével pró­báljuk többek közt áthidalni. Ez természetesen a vevő szá­mára azt jelenti, hogy a bú­torvásárlásban kicsit hosszabb távra kell tervezni, előbbre gondolkodni. • A Domus áruházak több­nyire minta után értékesítenek. Ez sem egészen zökkenőmen­tes ... — Kétségtelenül fgy van. A bútor tömegénél, méreteinél fogva, rendkívül alkalmas a minta utáni értékesítésre, hi­szen nem kell annyit ide-oda utaztatni. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy nincs két egy­forma bútor: árnyalati kü­lönbségek is rengeteget szá­mítanak. Ezért a vevő látni akarja a megvett holmit, erre módja is nyílik a raktárban. Kétségtelenül gondunk az, hogy minden bútort nem tu­dunk bemutatni az áruház­ban, így is néha 3—4 napon­ként átrendezzük a bemuta­tóteret. A minta utáni érté­kesítés alapja természetesen a bizalom, azaz a vevő hite abban, hogy valóban hibát­lan, jó minőségű árut kap a raktárból. Sajnos, ez nem mindig történik így. Sokszor már a gyártásnál elkövetnek különböző minőségi hibákat — ezen a téren sajnálatosan kevés javulás tapasztalható —, s mi is tévedhetünk az áru­átvételnél, -átadásnál, rako­dásnál. A sérülések jó részét a szállítás okozza Itt fontos megjegyezni, hogy ha valaki a hivatalos fuvarvállalóval szál­líttatja haza a bútorát, a sérü­lésekért a szállítók szerződé­ses garanciát vállalnak. Feke­tefuvarnál, szakszerűtlen szállításnál ez már nem áll fenn, • A mindenkit legjobban ér­deklő kérdés: mennyi a vára­kozási idő az elemes bútorok­ra? — Az átlagos várakozási idő Sű és 120 nap között van, de előfordulnak kiugró esetek is. Van úgy, hogy több hóna­pig nem jön a várva várt bú­tor, s megtörténhet, hogy 30 napon belül leszállítják. Aki például a Horizont-elemeket novemberben rendelte meg, már most, decemberben meg­kapja. Kétségtelen, hogy jó lenne ezt gyorsabban csinálni, s a várakozási időt minél rö- videbbre zsugorítani. Kutat­juk ennek a lehetőségeit, s remélhetőleg lassan sikerül is lefaragnunk belőle. KISS LÁSZLÓ + A mosogató felett látható felirat magáért beszél %

Next

/
Oldalképek
Tartalom