Déli Hírlap, 1981. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
1981-12-27 / 300. szám
Szavazott a raknia és. a közönség, & Az idei pop-ranglista Révész kiválása és a Beatrice elboinlása az év csalódása mwi Még az ünnep élőit hívtuk fel teieíonon Turbók Jánost, a budapesti Kertészeti Egyetem klubjának — az itíóu tízéves KEit neíí — a zenei rendezőjét, hogy tájékoztassa olvasóinkat az iuei pop-ranglistáról. Több ezer fiatal küldte be szavazatát a Pesti Műsor, a Magyar Ifjúság, valamint a Rádió- és Televizióújság felhívására. A szakmát a hanglemez- gyár, a Rádió és a Televízió zenei munka társai, újságírók és zenészek képviselték. (A zenészek, énekesek természetesen saját magukra nem szavazhattak.) Az eredményhirdetéssel egybekötött nagyszabású koncert tegnap volt a Kertészeti Egyetem klubjában, ahol egyébként számos rádió- és tévéfelvétel készült már. Amikor az alábbi információkat kaptuk Turbók Jánostól, az Üj Skorpió, a KFT, a Korái, a Satumus, valamint a Pataky—Slamovits duó szereplése volt biztos, továbbá az, hogy rajtuk kívül többen is „beszállnak”. Következzék tehát a legjobb együttesek, énekesek, zenészek, koncertek, lemezek rangsora! KONCZ ZSUZSA AZ ELSŐ A közönség és a szakma egyaránt Koncz Zsuzsa teljesítményét értékelte legnagyobbra az énekesnők között. Szűcs Judit a második, a hun- gáriás Dolly a harmadik a közönség listáján. A szakmai zsűri szerint második Katona Klári, harmadik Kovács Kati. Soltész Rezső, Komár László, Pataky Attila — a közönség sorrendje az énekeseknél. (Nyilvánvaló a táncdalfesztivál hatása, mint ahogy az is, hogy a két szólóénekes mellett az Edda vezetőjének helyezése így még értékesebb.; Komár László, Szörényi Levente és Demjén Ferenc a szakma szerint az év három legjobb énekese. KÉT EDDA-DAL Az együttesek sorrendje a közönség szerint a következő: Hungária, Edda, Korái. A hetvenötök véleménye ugyanerről: LGT, Hungária, KFT és negyedik az Edda. A legnépszerűbb dalok listája a fiataloknál: Limbó hintó, Homok a szélben, A hűtlen, Kölyköd voltam. (Tehát a ; legjobb négy között két Ed- j da-nóta.j A szakma dalai: Gyertyák, Különvonatok, Bábu vagy, Kölyköd voltam. Az év csalódása a fiatalok szerint Révész Sándor kiválása a Piramisból, a szakma szavazói szerint ugyanez az esemény, megosztva a „helyezést” a Beatrice elbomlásá- val. Az év meglepetése egyértelműen a KFT együttes be- robbanása. Zenészek: (először a közönség, azután a szakma ítélete szerint;: Tátrai Tibor, Karácsony János, Slamovits István, illetve Tátrai, Karácsony, Lugossy László és Slamovits. A szólógitárosok után következzék a basszgitárosok rangsora: Frenreisz Károly, Som Lajos, Novai Gábor (ötödik Zselencz László), illetve Frenreisz, Tóth Tamás, Páka Egon. Dobosok: Dorozsmai Péter, Solti János, Szi- kora Péter, avagy Solti, Papp Tamás, Király István. Billentyűsök: Balázs Ferenc, Presser Gábor, Gidófalvy Attila (ötödik Barta Alfonz),'a szakma szerint Presser, Lerch István, Balázs. AZ ÉV KONCERTJEI A közönség és a szakmai zsűri egyaránt az év koncertjeként tartja számon A koncertet, azaz a filmforgatással egybekötött Illés—Koncz— Fonográf—Tolcsvayék és a Trió fellépését. A további sorrend is megegyezik: a hajógyári koncert és az Edda— Üj Skorpió kisstadionbeli szereplése. Az év nagylemezei a fiatalok listáján: Hotel Mentol, Mobilismo, Edda II. A szakembereknél: Menetrend, Lók- si, East-nagylemez. A szakma szavazott az év szerzőire is. Eszerint a sorrend: Presser Gábor, Tolcs- vay László, Lerch István, Slamovits István. Szövegírók: Bródy János, Dusán Szteva- novity, Laár András. Végezetül álljon itt az abszolút kategória sorrendje, a fiatalok és a zenei munkatársak, újságírók, zenészek ítéletének egyesítése után. A zenekarok népszerűségi listája így néz ki: első a Lokomotív GT, második az Edda, harmadik a Hungária, negyedik az Üj Skorpió, ötödik a Koí rál. I SZ. G. öregember, kecskével Kocsis Zoltán hangversenye Az idei miskolci koncertévadot igen jeles hangversenynyel zárja a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ. Kocsis Zoltán Kossuth-díjas előadó- művész december 29-én, este 7 órai kezdettel ad hangversenyt a művelődési központban. Liszt- és Bartók- művekből összeállított repertoárral. Búnyammeum lesz Kirá don A Borsodi Szénbányáknál bányamúzeum létesítését határoztál! ei. Az anyaggyűjtés már meg is kezdődött; régi Írásos dokumentumok, tárgyi emlékek kerültek biztos helyre. Ajándékként kőzet- és őslénytani gyűjteményt is kaptak. A tervek szerint 1984- ben szabadul fel Királdon az az épület, amelyet múzeumnak szántak. (Peiedy Gyula rajza) Rom' Schneider \mmé szerepe Romy Schneider — a jelek szerint — kiheverte azt a lelki sokkot, amit fiának Dávidnak halála okozott a nyáron. Sokat segített neki egykori szerelme, Alain Delon, aki rendszeresen meglátogatta a tragédia óta, és igyekezett átsegíteni a válságon. — A jelek szerint ez any- nyira sikerült, hogy Romy már filmezik Berlinben. De milyen filmben? — Mint a bécsi Bunte tudósít róla, a „Sétáló nő Sansoucciban” (hevenyészett magyar fordításban) című filmjében utcai sétáján látnia kell, amint fia vérben hever és nem tud rajta segíteni. — Fél évvel valódi tragédiája után emberfeletti erővel alakítja filmbeli tragikus hősnő^ szerepét — írja a lap. (máté) Frau Cekeli „Fél az altatástól, Frau Cekeli? — Nem. — Kívánja, hogy elmondjam? — Nem, doktor úr. — Frau Cekeli, mindent megteszünk önért, az emberi lehetőségek határain belül... Nem haragszik, kérnék egy autogramot öntől, ön az első olimpiai bajnok, akit altatok .. Beszűrődnek hozzám a város, a ház hajnali, sőt reggeli hangjai. Egész éjjel nem aludtam, s most már nem is fogok. Hideg, szürke a reggel, tél van. A könyv lapjain azonban szeptembernél járok Ama szeptember 12-énéi, mikor Székely Éva szemet a kölni klinikán operálják. Hányadik dátum ez, amit Székely Éva életének ötven esztendőjéből igyekszem megjegyezni? Fogalmam sincs. Eddig a kamaszok mohóságával, megállás nélkül olvastam a könyvet, most, hogy csak néhány lap van hátra, kezdem húzni az időt; visszalapozok. 1936 — a berlini olimpia éve. Pluhár a 100 méteres gyorsúszás döntőjét közvetíti. Csík, Csík, Csík! Aztán felhangzik nemzeti himnuszunk. S most Székely Éváé a szó: „Ott és akkor határoztam el; én is olimpiai bajnok akarok lenni, én is ilyen dicsőséget akarok szerezni... Székely Éva akkor még nincs tízéves. Hogy elhatározását valóra váltotta, mindannyian tudjuk. Hogy mindenek ellenére valósította meg, hogy történelmi, társadalmi buktatókon át, hogy emberi gáncsoskadások közepette valósította meg, az könyvéből derül ki. Szégyen, nem szégyen, nem tartozom a sportrajongók közé. Igazán csak a világversenyek idején figyelek. Mindazonáltal azt eddig is tudtam, hogy a mérhető teljesítménynél nincs csodálatosabb. Mi tagadás: irigylem is a mérhető teljesítményeket. (Melyik újságíró nem irigyli?) S, ha valaki egyszer az életben — ott és akkor — a legjobb a világon egy bizonyos számban, akkor megkoronázta az életét. A dobogó legfelső foka kiharcolt, megérdemelt, fölépített trón! Van ennél nagyobb dolog? Ha jól értettem Székely Évát, van. A nagyobb dolog az, ha valaki sportemberré lesz. Igaz, hogy ez a minőség már nem mérhető stopperrel, s más műszerrel, tán nem is derül ki azonnal, de hosz- szú távon mindenképpen megállapítható. Szavakkal nem könnyű kifejezni, de megkísérlem. Tartós, belső erő, erkölcs, szigor, lelki gazdagság. Ezek nélkül születhetnek jó, vagy akár csúcsteljesítmények is, de senki sem válhat sportemberré. Következésképp: a sportoló sok, a sportember kevés. S még valami: nemcsak a sportoló lehet sportember ... Székely Éva erre az igazságra úgy tanít meg bennünket, hogy — kivételes intellektussal, bölcs mértéktartással, de a u-göszíntébben — elmondja életét. Nem tetszeleg. Még a sorok között sincs önigazolás. Sem bámulatot, sem irigységet, sem részvétet nem akar kelteni. (Drámai fordulatokban gazdag élete, pályája minderre bőven adna lehetőséget, sőt csábít.) Székely Éva azonban nem tesz mást, csak arra késztet bennünket, hogy vele együtt gondoljuk végig ezt a pár évtizedet. Nem jól mondtam: a szerző megtisztel bennünket azzal. hogy vele együtt gondolkodhatunk. A sporttémájú könyvekben engem mindig zavar, hogy a szerző a pályáról, vagy a pálya széléről beszél; számára az összes világok közül csak egy világ létezik. Székely Éva nem az uszodából közvetít, hanem mindig a magyar valóság talaján állva; fasizálódó Magyarország, Rákosi-korszak, tegnapunk évei... Kimondatlan tanítása: az embernek, a sportembernek soha nem volt könnyű, az erősek, a minőségükre méltóak azonban mindig megőrizhették emberségüket, méltóságukat. Sárga csillaggal a mellükön éppúgy, „iint a világversenyek balsikerű futamai után, vagy — ismétlődő operációk közben — a műtőasztalon. Ezek után talán érthető a kötet címe is: „Sírni csak a győztesnek szabad!” A könyv utolsó szavai: „...folynak a könnyeim .. Ezúttal szükségtelenül csörög a vekker. Soha nem voltam éberebb, mint ezekben a percekben. (gyarmati) f------T ^ V A férfi című tévéfilm kilógott a háromnapos ünnep televíziós kínálatából. A gyerekműsor- dömpingből (ki lehetne számolni, az adásidőnek legalább felét ez tette ki, úgyhogy altár jó ez, akár nem, a kicsiknek nemigen kellett gondolkodni, mivel töltsék a karácsonyt), „kedvenc” sorozataink (Az Onedin család ismétlése, A névtelen vár), illetve a köny- nyű szórakoztatás jegyében fogant (Mi van doki?), vagy Ismételt (A sakál napja) mozifilmek közül. Nem a szeretet- ről, békéről, nyugalomról, legfeljebb ezeknek a karácsonyi fogalmaknak az igenléséről szól, nyilván más voltával keltette fel a nézők figyelmét Palotai Boris regényének NSZK tévé- film-adaptációja. A hősnővel, Judittal közvetlenül a háború befejezése után találkozunk, valami isteni csoda folytán túlélte a koncentrációs tábor borzalmait. Családjából egyedül ő élte túl, férje, két gyermeke életével fizette meg a poklok adóját. Lehet-e élni halálra sebzetten, támad-e új élet benne is, mint körülötte a ro. mokon? — ez a kérdés, amelyre a film nem ad egyértelmű választ. A rádióújságban Palotai Boris megírja, hogy a német dramaturg a könyve ellenére ígért jövőt a fiatal nőnek, aki sorsa törvényszerűségei szerint szedett fa, amely nemigen fordul még egyszer termőre. Felkészítették tehát a nézőt, miként üljön a képernyő elé (a tegnap este folyamán a bemondó is többször felhívta a filmre a fi- gyeimetj, mégis szabad a választás: új életet is, örök bánatot is szavazhatunk Juditnak, és az ember mindig hajlik rá, hogy elhiggye: az idő elhalványítja a fájdalmat, a legnehezebb sorssal, a szeretett társ, az imádott gyermek elvesztésével is meg lehet barátkozni. Ha segítség érkezik, ha találunk mást, Judit talál is, nem is, a férfit lehet szeretni a jelenben, lehetne a jövőben is. Csakhogy neki is van múltja, és a múltban ő a másik oldalon állt... Hála Mihályfi Imre rendezésének, Zsombolyai János kamerájának, amely egyszerre érezteti a virágnyílás, gyümölcsérés békéjét, a sebzett női lelket gyógyító napsütés varázsát és az emberi sorsok drámáját, jó tévéfilm született tízegynéhány évvel ezelőtt. Akkor is szívesen megnéztük volna, a kulturális értékek nemzetközi cseréjének gyakorlata most torokszorító élményt eredményezett. A főszereplők közül Latinovits Zoltán és Bulla Élma régen halott, az ő elmúlásuk újabb fájdalmas árnyalattal erősíti az elmúlás tragédiáját. Beleszól az embernek a film által, Ruttkai Éva mindig nagyszerű játéka által előhívott gondolataiba. Szomorú vonatkozásai miatt egyedülálló produkció tehát A férfi, amelyet nyilvánvalóan karácsonyi ajándéknak szánt a televízió. Kérdés, hogy hány karácsonyfa alá került oda. Este fél tizenegykor, az ünneptől fáradtan, az év utolsó munkanapjaira készülve, nagy valószínűséggel régen aludt az ország. M— műsor .• , VASÁRNAP Kossuth rádió: 12.00: I>éli Krónika. — 12.20; Ki nyer ma? — 12.35: Haydn-müveK. — 14.00: A csend. Elbeszélés. — 14.30: Nóták. — 15.00: Hírek. — 15.05: Magyarán szólva ... — 15.20; Bruno Preved! operaáriákat énekei. — 15.48; Mocsár Gábor •. Délibábjaim városa. — 16.00: Útközben. — 16.05: Munka a munkával — 17.00: Hírek. Útközben. — 17.07: Sugár Rezső müveiből. — 17.30: Hajdú-lárma. — ÍO.UO: Totnkins- madrigálok. — 18.11: Esti mese. — 18.30: Esti Magazin. — 19.18: A Rádió Dalszínháza. A csárdás- királynő. — 22.00: Hírek. Sport. — 22.20; Tények, érvek, félelmek. — 22.30: Évfordulók nyomában. — 23.20; Pauk György hegedül. — 24.00: Hírek. — 0.10: Zenaida Pally operaáriákat énekel. Petőfi rádió: 12.30: Hírek. — 12.33: Magyar népszokások dalaiból. — 12.55: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót. — 13.25: Látószög. — 13.30: Világíts csak kis gyer- tyácska. — 14.00- Kettőtől fél ötig... — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Idősebbek hullámhosszán. — 17.30: Belépés nemcsak tornacipőben! — 18.30: Hírek. — 18.33: Nótakedveíóknek. — 19.20: „Az ördög ez, ó. borzalom!” — 19.45; Balázs Árpád: Szvit. — 19.53: A tegnap slágereiből. — 20.30: Hírek. — 20.33: Társalgó. — 22.00: Volt egyszer egy dal .. . — 23.00: Hírek. Sport. 22.20: A dzsessz a 70-es evekoen. — 24.00: Hírek. 3. műsor; 12.00: Nikola Gjuze- lev operaáriákat énekel. — 13.00: Hírek. — 13.07; Pillanatkép. — 13.12: Hi-Figyeiő. — 13.49; Az MRT énekkarának Kodály -felvételeiből. — 14.10; Népszerű zenekari művek. — 15.05: Takács Tamara (ének) és Jan dó Jenő (zongora) hangversenye. — 16.20: Ismered a Porgy és Besst? — 16.51; Popzene, sztereóban — 18.00: ötven felé. — 18.14: Joan Sutherland operaáriákat énekel. — 19.00; Hírak. — 19.05: Kocsis Zoltán három zongoraversenyt játszik. — 20.24: Brahms: G-dúr szonáta. — 20.51: Berlioz? Rómeó és Júlia — dramatikus szimfónia. — 22.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás jelentés, tartalomismertetés. — 17.10: Iparművészek a Csempegyárban. Szerkesztő riporter: Horváth Kálmán. —17.30: Nagy siker volt. Válogatás az elmúlt év slágereiből. — 18.00: Észak-magyarországi Krónika. (Milyen különleges megrendeléseket teljesítettek a Nógrád megyei üzemek? — A lázbérci víztározó védelméről tanácskoztak). — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió. 1. műsor: 16.15: Hi- rek. — 16.20: Süsü, a sárkány kalandjai. Rajzfilmsorozat. — 16.55: Beszélgetés a néptáncról. — 17.30: Az ismeretlen Gaál Gábor. — 18.15: Sport. 1981 — 19.10- Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-h íradó. — 20.00: Jogi esetek. — 20.40; Montand, tegnap és ma. — 21.40: Ballada feketefehérben. — 22.20: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Trau. — 20.45: Fókusz. — 21.15: Tv-híradó. 2. — 21.35: Sóin ess építőmester. NSZK tévéfilm. Miskolci Nemzeti Színház (3): Május 35. (Bérletszünet.) — (.): ... Most mind együtt! (Bérlet- szünet.) Kiállítások; Mini Galéria (10— 18): Bálint István grafikái. —. XI. országos graííKa.« biennale. — József Attila Könyvtár (12—20): XI. országos grafikai biennale. Filmszínházak; Béke (f4, hn6): Szeleburdi család, (szí. magyar film). — (8). Start két keréken (mb. szí. amerikai film). — -Kossuth (f3>: Tobi (mb. szi. spanyol film). — (hn5, 7): Piedone Egyiptomban (mb szí. olasz film. III. helyár!) — Ilevesy Iván Filmklub (f5, f7): Az első áldozás (szí. francia film, íti éven felülieknek l) — Táncsics (í4): Piedone Afrikában (szí. olasz film, III. helyári) — (f6, f8): Vük (szí. magyar film). — Táncsics kamaramozi (6): A bur zsoázia diszkrét bája (mb. szí. francia film, 16 óven felülieknek, II. hely ár!) — Szikra (nn5, 7): Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (szí. amerikai film, 14 éven felülieknek, dupla és II. helyár!) — Fáklya (f5. f7): Nevem: Senki! (mb. szí. olasz— francia—NSZK film, III. helyár!) Matiné (£3): A rézhegyek királynője (mb. äot. szovjet film). — Petői! (f5, f7): Az élet szép (szí. szovjet—olasz film). Matiné (2): Egy magyar nabob — Kárpáthy Zoltán (szí. magyar film, dupla helyér!) — Tapolca, Ady (7): Kék gallér (szí. amerikai film, 16 éven felülieknek!) — Tokaj vendéglátóház (f8) : Rajz- filmturmix. — Cola-bár (2): Fcrdy hangya kalandjai (szí. csehszlovák film). — Hámor (6): Szeleburdi család (szí. magyar film). HÉTFŐ Kossuth rádió; 8.00: Hírek. — 8.20: Mai kulturális programok. — 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00; A hét zeneműve. — 9.30: A hét költője. — 9.42: Óvodások műsora. — 10.00: Hírek. — 10.05: Nyitnikék. — 10.55; Pászthy Júlia operaáriákat énekel. — 11.00: Cseh fúvósmuzsika. — 11.22: „Tél jöttével tavaszt várunk . . .” — 11.42: Glemba. Regény folytatásokban. Petőfi rádió; 8.00: Hírek. — 8.05: Kovács Péter énekel. — 8.20: Figyelmébe ajánlom! — 8.30; Hírek. — 8.33: Tények, érvek. félelmek. — 8.43: Slágermúzeum. — 9.30: Az év portréi. — 10.00: Zenedélelőtt. 3. műsor; 8.57: A kiállítótermek programjából. — 9.00: Re* neszánsz kórusmuzsika. — 9.30: Kamaramuzsika. — 10.20; Szonda. — 11.00: Hírek. — 11.05: Verdi: A két Foscari.