Déli Hírlap, 1981. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1981-10-27 / 251. szám

Mindenkinek érdeke, mégis Nem általános az általános (Folytatás az 1. oldalról) Ar iskolarendszerű felnőttok­tatás - a megyei tanács-vb teg­nap délelőtti ülésének egyik té­mája — hovatovább egyik neu­ralgikus kérdésévé válik közok­tatásunknak. Az a paradox hely­zet áll ugyanis elő, hogy ma n\ár könnyebb a minőséget, mint az alapszintet produkálni Magyarán: van egy (szakmun­kás és értelmiségi) réteg, amely érdekeltsége és belső motivációi miatt tanul: megszerzi a máso­dik szakmát és diplomát, míg az általános iskolát be nem feje­zettek rétege egyre nehezebben mozgósítható. Borsos Árpádnak, a megyei tanács művelődésügyi osztály- vezetőjének jelentésében egy­értelműen ezt bizonyítják az adatok. „Az elmúlt évtized­ben a 15 év fölötti korosztály­ban 50,2%-ról 65,4%-ra emel­kedett az általános iskolai, a 18 év fölötti korosztályban 13,9%-ról 21,3%-ra a közép­iskolai, a 25 év fölöttiben 3,2%ról 4,9%-ra a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya.” Az általános i'kolát be nem fejezettek között vi­szont csökkenőben van a 40 éven aluliak részaránya. Tény, s ez is kiderül a je­lentésből, hogy a megyében rendelkezésre áll egy viszony­lag jól felszerelt iskolaháló­zat, amely képes lenne na­gyobb tömegeket is fogadni az általános és a középisko­lákban. (Lapunk többször is foglalkozott ezeknek az isko­láknak a gondjaival, ahol mindig arra panaszkodtak a pedagógusok, hogy nincs elég jelentkező.) A hetvenes évek közepéig volt egy dinamikus fejlődési szakasz, ám ez a fo­lyamat az 1978/79-es tanévben megfordult, s azóta csökken a felnőttoktatásban részt ve­vők száma. Bizonyításként csupán néhány adat.: a csúcs az általános iskolákban az 1975/76-os tanévben volt: 6488-an tanultak, a középis­kolákban az 1976/'77-es tan­évben 14 116-an, míg az 1980/ 81-es tanévben 1907, illetve 10 530 volt a számuk. Logikusnak tűnő összefüg­gés lehet (bár a jelentés erre nem tér ki) a tanulási kedv és a gazdasági helyzet alakulása közt is. Egyszerűen arról van szó, hogy maguk a vállalatok is csak azokat a továbbtanu­lási szándékokat támogatják, amelyek a szűkebben vett vállalati érdeket szolgálják. Nos, az általános iskola el­végzése ezért kerülhetett a perifériális kérdések közé. Ma már kisebb a presztízse a ta­nulásnak. különösen az álta­lános iskola befejezésének. Azok, akik nem fejezik be a tanköteles korban a 8 általá­nost, több objektív (pl. csalá­di körülmények) és szubjektív tényező miatt nehezen moz­gósíthatók, mert nem, vagy nehezen ismerik fel, hogy az össztársadalmi érdek: a mű­veltség és tudás szintjének emelése azonos az egyénével is. Hasonlattal élve olyan ez, mint a bányaművelés. Minél jobban kitermelték, annál ne­hezebben, drágábban, kisebb hatékonysággal lehet a meg­maradó rétegeket is kibá­nyászni. Ami persze nem je­lenti, nem jelentheti azt, hogy lemondhatunk róluk. Éppen, mert minden kiművelt em­berfő — pénzben ki nem fe­jezhető — érték. (horpácsi) Három megye k épzóm ű vészeinek tanácsk ozásán HP• i ^ f 1 isztujitas Ez történt Uj székházat avattak Hetek óta nagy érdeklődés kíséri a negyedszázaddal ez­előtti eseményeket feldolgozó, A Drezdai Filharmonikus Zenekar Ma este, a Rónaiban A Drezdai Filharmonikusok hangversenye Peter Rose!, az NDK egyik legkitűnőbb zo ngoraművésze Megalakulása — 1870 — óta évenként megfordult Európa nagyvárosaiban a Drez­dai Filharmonikus Zenekar. Amerikában 1969-ben szerepeltek először. Az együttest neves karmesterek és zeneszerzők vezényel­ték, többek között Csajkovszkij és Dvorak. Herbert Kegel, aid miskolci koncertjén a Drezdai Filharmonikusokat vezényli, 1977 óta az együttes vezető karnagya. Városunk­ban a Rónai Sándor Művelődési Központban hallhatjuk őket, ma este fél 8 órától. Zon­gorán közreműködik- az NDK egyik legjobb zongoraművésze, Peter Rösel. A hangverseny műsora: Fritz Geissler Esszé; Beethoven c- moll zongoraverseny és Muszorgszkij Egy ki­állítás képei című szerzeménye A Magyar Képzőművészek Észak-magyarországi területi Szervezete tisztújító értekezletre hívta össze tagjait tegnap dél­előtt, az új, Csabai kapu 22. szám alatti székházába. Siklósi László ügyvezető tit­kár köszöntötte a megjelente­ket, köztük párt-, állami és társadalmi szervek képvise­lőit, valamint Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Nógrád megyei képzőművészeket. A résztvevők megemlékeztek az elhúnyt Lukovszky László kétszeres Munkácsy-díjas fes­tő- és grafikusművészről. Mazsaroff Miklós művészeti titkár beszámolójában egye­bek mellett megállapította: — Fő feladatunk a művé­szet sajátos eszközeivel segí­teni a társadalmi haladást. A vezetőség úgy értékeli az el­múlt ciklus munkáját, hogy művészeink sokat tettek a művészeti élet kiszélesítésé­ért, térhódításáért... Okulva a salgótarjáni jó példán, He­ves megyében és Borsod me­gyében szorgalmaztuk a szo­cialista szerződések kötését... A Borsod megyében élő szö­vetségi tagjainknak már van szerződésük üzemekkel és ter­melőszövetkezetekkel, termé­szetesen kivéve azokat, akik nem akarnak ilyen szerződést kötni. Megítélésünk szerint ezek a szerződések jól szol­gálják a célt: a művész állan­dó kapcsolatban van a dolgo­zókkal, kapja az impulzuso­kat és végzi művészi felada­tait. Jelenlétével is segíti a közművelődési munkát. S anyagi segítséget is kap az üzemektől és gazdaságoktól... Mazsaroff Miklós szólt a megyei tanácsok által meg­alakított művészeti tanácsok jelentőségéről. E tanácsok fel­adatai közé tartozik a szak- tanácsadás, a vásárlásra szánt pénzek, a murális és egyéb megbízások igazságos elosztá­sa. Szélesedő nemzetközi kap­csolatait a területi szervezet mindenekelőtt a testvérvárosi keretek között ápolja. A titkári beszámoló után hozzászólások hangzottak el, majd megválasztották az új vezetőséget. Művészeti titkár­nak ismét Mazsaroff Miklóst, területi bizottsági tagnak Czinke Ferencet, megyei tit­károknak újólag Varga Mik­lóst, Nagy Ernőt és Lóránt Jánost választotta meg az ér­tekezlet. Ezt követően képző- művészeti alaptag-felvételi kérelmeket bíráltak el. Sz— elemző cikksorozatot a Nép- szabadságban. Az újságban megjelentek könyvalakban is hozzáférhetővé válnak, Ez történt címmel, a Kossuth Kiadó gondozásában. A cikk­sorozat írásos anyagát több eredeti fényképpel egészítik ki a könyvben, amely a köze­li napokban lát napvilágot KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Törvénykönyv. — 12.50: Kapcsoljuk a Nemzeti Galériát. — 13.45: A Válás (s)z! melléklete. — 14.15: Nóták. — 14.40: Élő vi­lágirodalom — Olaszország. — | 15.00: Hírek. — 15.10: A Purcell ! énekegyüttes Vautor-madrigálo­kat- énekel. — 15.28: Nyitnikék. — 16.00: Útközben. — 16.05; Ko­csis Albert hegedül, Szabó Csilla zongorázik. — 17.90: Hírek. Út­közben. — 17.07; Mozgásterek. — Nézze mpg9 hallgassa meg,.. Krimiv etélÜ'edő Krimiben tudós címmel új vetélkedőt indít a tévé a 2. programon. A ma este fél 10 előtt 5 perccel kezdődő mű­sorba a nézők is bekapcso­lódhatnak, az adásban köz­zétett telefonszámon. A rádió popműsoraiból má­ra a Bee Gees együttes felvé­teleiből válogatott fél órát ajánljuk, a műsor 6 órakor kezdődik, a Petőfi adó sugá­rozza. Holnap a tévé is kínál fél­órányi könnyűzenét: az Ex­pressz együttes műsorát, melyben közreműködik Csu­ka Mónika és a Költő Mik­lós vezette Dominó panto­mimegyüttes. Az Expressz, 1. osztály című show negyed ló­tól látható. Akik az Expresszről sem szeretnének lemaradni, de a Kossuth rádió holnap este fél 10-kor kezdődő Külpolitikai klubjának közel- és közép­keleti erővonalakat feltérké­pező műsorát is szeretnék meghallgatni, szerencsés hely­zetben vannak. A Külpoliti­kai klub beszélgetését ugyan­is csütörtök délután 4 óra 5 perctől megismétli a Kossuth rádió. (Addig, feltehetően, lényeges változás nem követ­kezik be az erővonalak el­rendeződésében.) Bokor Péter filmrendező, a Századunk sorozat „atyja”, és Vitray Tamás lesz a vendége a rádió csütörtöki, Hívja a + Az Expressz együttes holnapi tévé-showjában a Dominó pantomimegyüttes is közreműködik. 33-43-22-es telefonszámot cí­mű műsorának. A hallgatók kérdéseit Wisinger István műsorvezető továbbítja. A múlt héten NSZK tévé­filmen láthattunk egy novel­lafüzért a televízióban. Most csütörtökön magyar írók no­velláiból láthatunk hazai té­véfilmet. Török Gyula, Bar- ta Lajos, Cholnoky Viktor, Krúdy Gyula és Örkény Ist­ván a szerzők, a szereplők között van Dayka Margit, Bencze Ferenc, Makay Mar­git, Garas Dezső, Mensáros László, öze Lajos, Újlaki Dé­nes. Forgatókönyvíró-rende- ző Harváth Z. Gergely. A hamu alatt című összeállítás 9 óra előtt 10 perccel kezdő­dik. A Szovjetunió—Csehszlo­vákia, illetve a Magyaror­szág—Norvégia VB-selejtező labdarúgó-mérkőzések idő­pontjáról bizonyára minden focirajongó tud, reméljük, örömük lesz a tévéközvetítés- sekben. 17.32: Farkas Ferenc: Asztali muzsika. — 17.45: A Szabó csa­lád. — 18.15: Esti mese. — 18.30: Esti magazin. — 19.15: Opera-mű- vészlemezek. — 20.00: Tudomány és gyakorlat — 20.30; Népdalok. — 20.59: A báróne ténsasszony. Regény. — 22.00: Hírek. Sport. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30; Ravel: Tükröződések. — 22.53: Szakértelem. — 23.08: Év­századok mesterművei. — 24.90: Hírek — 0.10: Ihász Gábor íánc- daLaiból. Petőfi rádió: 12.25: Gyermekek könyvespolca. — 12.30: Hírek. — 12.33: Melódiakoktél. —• 13.28: Éneklő ifjúság, — 14.00: Kettőtől hatig ... — 18.00; Tiptop-parádé. — 18.30: Hírek. — 18.33: Népdalok, néptáncok. — 19.23: A fegyvert az USA szállítja. — 19.33: Csak fiataloknak! — 20.30’: Hírek. — 20.33; Magányos utazás. — 20.51: Lehár-est. — 22.02; Magyar tán­cok egy régi menyegzőn. — 22.20: Újdonságainkból. — 23.00: Hírek. — 23.20: Országos amatőr pop- dzsessz-rock találkozó. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 12.16: Magyar művé­szek operafelvételeiből. — 13.00: Hírek. — 13.07: Rodgers zenés já­tékaiból. — 14.00: Orosz szerzők művei. — 15.37: Oberon. — 16.47: Labirintus. — 17.02: Magyar zene­szerzők. — 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. — 18.00: A Juilliard vonósnégyes játszik. — 18.55: Hírek. — 19.00: Iskolarádió. — 19.35; Kapcsoljuk a Zeneaka­démiát. — Közben kb. 20.15: Vad­füvek. — Kb. 21.20; Dzsesszfelvé­teleinkből. — 22.00: Reneszánsz kórusmuzsika. — 22.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Hírek, időjárás. — 17.05: Fiatalok zenés találkozója. Szerkesztő: Beély Katalin és Zakar János. — 17.45: Féltett kincseink. A mezőköves­di kuzsu .. . Dr. Fügedi Márta előadása. — 18.00: Észak-magyar­országi Krónika. (II. borsodi energiagazdálkodási napok kez­dődnek — Középiskolások vetél­kedője Egerben. — Koordinációs megbeszélés az alkohol elleni hét előtt Miskolcon). — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. Televízió, 1. műsor: 16.00; Hí­rek. 16.05: Pillangó (tévéfilm). — 17.15; Gólyavári esték. — 18.00: Figyelem, itt vagyok. — 18.20: A színigazgató. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Az Onedin csa­lád (angol film, 4. rész). — 20.50: Szép magyar tánc. — 20.55: Stú­dió ’81. — 21.55: Bontunk és épí­tünk. — 22.35: Tv-híradó. 3. Televízió, 2. műsor: 20.01: Brahms: Szerelmi dalkeringők. — 20.35: Majális (ismeretterjesztő film). — 20.55: Egészségünkért. — 21.05: Tv-híradó, 2 - 21.25- Kri­miben tudós ,.. Keresd a tettest! Vetélkedő, Miskolci Kamaraszínház (7): És Te*, szépségem, igen, igen, Te... Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18) ; Kunt Ernő • festőművész"- kiállítása — József Attila Könyv­tár (12—20) ; Bálványos Huba gra­fikái. — Mini Galéria (10—IC) : Diner Tamás fotóművész és Sze- madám György grafikus kiállítá­sa. — Miskolci Képtár (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Kazinezy-relikviák. — Hermán Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Di­ósgyőri vár (9—16) : A diósgyőri vár története. — Pénzek Diósgyőr életében. — Déryné-ház (9—16): A miskolci színészet története. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — Ikonok ma­gyarországi gyűjteményekből. — Kiss Miklós dédestapolcsányi kör­zeti állatorvos keménycserép- gyűjteménye. — A természet há­rom országa. — Borsod—miskolci Múzeum (10—18); Kondor Béla- emlókkiállítás. — Megyaszóí fes­tett asztalosmunkák 1735-ből. — Erdélyi kerámiák a Déri-gyűjte­ményből. — Dómján József Toldi- illusztrációi — Molnár Béla If­júsági Ház (9—19): Réti Zoltán festőművész kiállítása. Filmszínházak: Béke kamara­mozi (4): Aranyfej (színes ma­gyar film). — (6): Ezüstnyereg (mb. olasz film. II. helyár!). — Kossuth (f3, hn5): Fehérlófia (színes magyar film). — (7) : Ha­zatérés (mb. amerikai film. 14 éven felülieknek!). — (9): Vér­vonal (mb. színes amerikai— NSZK film. 16 éven felülieknek, II. helyár!). — Hevesy Iván Film­klub (f5, f7): Kérdés (mb. szí­nes francia film. 16 éven felü­lieknek !) — Táncsics (f5, f7) : So­lo Sunny (mb. színes NDK film, 16 éven felülieknek!). — Táncsics kamaramozi (6): Száll a kakukk fészkére (színes amerikai film, 16 éven felülieknek. II. helyár!). — Szikra (4, 6): Mágnás Miska (magyar film) — Fáklya (f5. f7): Ideiglenes Paradicsom (színes magyar film. 14 éven felüliek­nek !). — Petőfi (f5, f7): őszi maraton (mb. színes szovjet film. 14 éven felülieknek!). — Tokaj vendéglátóház (f8): A nyolcadik utas: a halál (színes angol film, 18 éven felülieknek!). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20- Mai kulturális programok. — 8.27: Diákfélóra. — 8.57: Ho­negger: III. (Liturgikus) szimfó­nia. — 9.26: Cigánydalok. — 9.47: Kis magyar néprajz. — 9.52: Tar­ka mese. kis mese. — 10.00: Hí­rek. — 10.05: Hangos, zenés olva­sókönyv — 10.35: Szerpentin — 11.35: A Prágai Kamarazenekar játszik. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Fehér Sándor népi zeneka­ra játszik. — 8.20: Tíz perc kül­politika. — 8.30: Hírek. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.43: Sass Sylvia operettfelvéte­leiből. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.33; A Szabó család.

Next

/
Oldalképek
Tartalom