Déli Hírlap, 1981. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1981-10-17 / 243. szám

Kádár János fogadta Kurt Kasért Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap a KB székházé­ban fogadta Kurt Hagert, a Német. Szocialista Egység­párt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát. A szívélyes, elvtársi légkö­rű megbeszélésen részt vett Óvári Miklós, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára. Jelen volt Rudolf Rossmeisl, az NDK budapesti nagykövete. Xlfl. ÉVFOLYAM, 243. SZÁM «961. OKTOBER 17., SZOMBAT • A Magyar Hidrológiai Társaság borsodi területi szervezete bemutatóval egybekötött ülésre hivjo a szakembereket október 21- én 14 órára az MTESZ székházba. Az ipari vízel­látási és szennyvilszok- osztály e rendezvényén szó lesz az Észak-magyaror­szági Regionális Vízműnél az ipari víz- és szennyvíz- berendezések szervizszol­gáltatásának helyzetéről és fejlesztéséről, majd két korszerű gépet tekinthet­nek meg az érdeklődők, természetesen működés közben. Az egyik egy kor­szerű müszerkocsi, az IBAK kút- és csatornavizsgóló ipari televíziós berendezés. Ezt a Mercedes mikrobusz­ba épített müszeregyüttest az NSZK-ban vásárolta az ÉRV. Lőjek László „az adás rendezője". A monitorok előtt ülve irányítja a mély­ben dolgozó kamerát. Ő az NSZK-ban tanulta meg a müszerkocsi kezelését. (Ké­pes beszámolónk a televí­ziós csatornavizsgálók munkájáról a 6. oldalon.) (Kerényi László felvételei) Tévéadás a föld alól Válasz a Béke-szállóra (CIKK A 3. OLDALON) B tettek pártjára van szükség Lengyelotszág nemzeti jövedelme Ma reggeli telefon Ki viszi el a törmeléket? 25 százalékkal csökken Budapestre érkezett az SZMBT küldöttsége A Magyar—Szovjet Baráti Társaság meghívására tegnap Budapestre érkezett a Szov­jet-Magyar Baráti Társaság küldöttsége, élén Filipp Tyi- mofejevics Jermással, az SZKP KB póttagjával, az SZMBT elnökével, a Szov­jetunió Állami Filmbizottsá­gának elnökével. A küldött­ség részt vesz az MSZBT VII. országos értekezletén. Négy helyett, két hónap alatt Á negyedik negyedévtől a felére csökkentik a Garzon bútor előjegyzési, várakozási idejét a Székesfehérvári Bú-- toripari Vállalatnál. A gyár­táselőkészítés, a programo­zás javításával megteremtik a feltételeit annak, hogy a tel­jes elemválasztékot egyszerre szállíthassák, s ezzel elérik, hogy az eddigi négy hónap helyett két hónap alatt hozzá­juthatnak majd a kedvelt if­júsági bútorhoz a vásárlók. Mitterrand útra ke! Francois Mitterrand fran­cia köztársasági elnök ma két országot érintő egyhetes tengerentúli útra indul. Mitterrand először az egye­sült államokbeli Yorktown városát keresi fel, ahol Reagan elnökkel együtt meg­tekinti a York Toviyi-i csata 200-ik évfordulója alkalmá­ból rendezett ünnepségeket. Az Egyesült Államokból Mitterrand Mexikóba utazik, ahol részt vesz a Cancunban megrendezésre kerülő, úgy­nevezett észak-dél konferen­cián. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára fogadta. Jelen volt Valerij Muszatov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének követtaná­csosa. A nap folyamán az SZMBT küldöttségét fogadta a Barát­ság K - íban Apró Antal, az MSZMF KB tagja, az MSZBT elnöke. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió ma­gyarországi nagykövete. Meghalt Dajan Tegnap este egy Tel Aviv-i kórházban, 66 éves korában elhunyt Mose Dajan, volt iz­raeli külügy- és hadügymi­niszter, az utóbbi évtizedek izraeli politikai életének je­lentős figurája. Dajant csü­törtökön szívpanaszokkal szál­lították kórházba. Halálának hírét leánya jelentette be. A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak tegnap kezdődött negye­dik plenáris ülésén az első két napirendi pontról Stanis­law Kania, a Központi Bi­zottság első titkára terjesztett elő referátumot, „Az ország politikai helyzete és a IX., rendkívüli pártkongresszuson elfogadott határozatok meg­valósításának fő feladatai” címmel. Az ország gazdasági gond­jairól szólva a többi között elmondta, hogy — Európá­ban példátlan módon — az idén Lengyelország nemzeti jövedelme 1977-hez képest várhatóan 25 százalékkal csökken. Állást foglalt a Szolidaritás kongresszusá­ról, amelyen, mint mondot­ta, a külföldi felforgató kö­rökkel együttműködő, a szo­cialista társadalmi rend meg­döntésére törekvő erők ke­rekedtek felül. Ezek az erők most a szejmet. a tanácso­kat, a munkahelyeket veszik célba, belülről bomlasztva az államot. A tettek párt jára ■»tan szük­ség — mondóiba Kania, majd felvetette a tagkönyv-csere gondolatát. valamint azt, hogy a párt, főleg az ideo­lógiai munka terén ne a közigazgatási határokhoz tartsa magát, hanem körzeti akcióegy csoportokat hozzon létre. A közelgő télre való te­kintettel Kania javasolta: a Központi Bizottság vegye fontolóra a sztrájkjog ideig­lenes felfüggesztését. A párt­tagok egyik legiontoeabö.iei- adataként említette, hogy gondoskodjanak, a waiöton szocialista jeöegft muateúsön- kormányzati saervek létre­hozásáról. A harmadik napáeendi pontról Stefan Oteaowskí, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára tartott beszá­molót „A párt eszmei-neve­lő munkájának néhány prob- j lemája és wányai a jetenfegi j helyzetben” evnrrroet. Kamu- ! tatott: a szooiahzmus eiten- ; Régeinek akcióit a párt csak akkor tudja megfékezni, ha tagjai offenzsv módon, kö­vetkezetesen lepnek fel a. po­litika; élet minden területén, ha a párt őrzi, á'polja a szo­ros kapcsolatokat a munkás- osztállyal, amelytől most az ellenforradalmi erők ei-akar- J jak varlasztaoi. A lengyel minisztertanács rendeleté szerint két hónap­pal meghosszabbítják a len­gyel szárazföldi haderők idén leszerelő katonáinak szolgá­lati idejét — közölte a varsói ' rádió. Az intézkedést azzal f indokolták, hogy az ország í bonyolult belső heiyzete, fő- : ként az egyre súlyosbodó s gazdasági nehézségek meg • követelik, hogy a hadsereg í nagyobb segítséget nyújtson j a népgazdaságnak. i Évek «ta nem' volt példa arra. hogy ilyen hosszúra nyúljon a paprika és a para­dicsom szezonja. Még min­dig friss szállítmányok ér­keznek a földekről. A szep­tember végi fagyok ezúttal nem „katpák el” a még a szantóföldön levő zöldségfé­léket. A háziasszonyoknak >)c Van Dong vietnami miniszterelnök pénteken ismételten találkozott Jas zer Arafattal, a PFSZ V. B. elnökével. Hanoi lakossága lelkesen köszöntötte Arafatat és kíséretét. A hathatós propaganda eredményeként kisebb-na- gyobb közösségek, szomszé­dok, vagy iskolások alkal­manként megtisztítanak egy- egy közterületet a felhalmo­zódott szeméttől, hulladéktól. Sokaknak azonban gondot jelentett az összegyűlt kupa­cok elszállíttatása. Vajon ilyen esetben hova kell for­dulni, s ki téríti meg a szál­lítási dijai? A vonal végén: Bulla Zoltán, a Miskolci Köztisztasági VáBaiat fő­mérnöke. — Az «vényben levő ta­nácsi rendelet szerint, a ház­tartásokon kívül keletkezett szemét — törmelék — el­szállítását külön meg kell rendelni- Ilyenkor elegendő egy postai levelezőlap is. Ha lakáskarbantartás, -építiíezés következtében halmozódik fel a szemét, az elszállításáért termésaeíesen térítési díj jár. Ha valamilyen tisztasági ak­ció keretében gyűjtik ossza a hulladékot, akkor a város- gondnokságot kell értesíteni, s természetesen az «szállí­tás költségeit nem a takarí­tást önként vállalók fedezik! A Szentpéteri kapuban pél­dául most tettünk ki egy konténert az iskoláSökílak, akik kicsit rendbe teszik ott a környéket... El kell mon­danom egy kedvezőtlen ta­pasztalatunkat is. A város különböző pontjain vannak konténereink, amelyekbe aa úttisztítók rakják le az ösz- szegyűjtött szemetet, s ea» rendszeres időközökben el­szállítjuk. Sajnos elég gyak­ran előfordul, hogy az épí­tési törmeléket vagy a bol­tokban felhalmozódó hasz- nálhatktlan göngyöleget ebbe tömködik, ahelyett. hogy megrendelnék az elszállítást. * Khamenei nyilatkozata 0 r Irán nemrégiben megvá­lasztott elnöke, Ali Khame­nei tegnap a teheráni rádió­nak adott nyilatkozatában megerősítette azt az iráni ál­láspontot, hogy bármiféle béketárgyalások megkezdése csak az iraki csapatoknak a megszállt területekről törté­nő kivonása árián képzelhe­tő el. Khamenei véleménye sze­rint az iszlám konferencia legutóbbi kezdeményezései a több, mint egy éve tartó há­ború befejezésére sen»» újat nem tartalmaznak, és gyakorlatilag az Irán által már korábban elutasított ja­vaslatokat ismétli meg. Mint ismeretes,- Habit» Chatti, az iszlám konferen­cia tunéziai főtitkára kél héttel ezelőtt New Yorkban, az ENSZ székhelyén tárgyalt az iráni külügyminiszterrel, és ott tájékoztatta őt a szer­vezet rendezési elképzelései­ről. — nem kell hozányúlni a sava­nyított paprikához, uborká­hoz, a földekről továbbra is egyenletesen érkezik a friss paprika és paradicsom. A szezon azonban rövidesen véget er; a gazdaságok min­denesetre igyekeznek jól ki­használni a szedésre alkalmas időjárást. Hűvös hétvége, esőkkel Már a reggeli diákban bo­rult voK az ég városunk fe­lett. Napközben erősen tei- hős időre, záporokra, esőkre számíthatunk, s ez lesz jel­lemző a holnapi időjárásra is. A szél megélénkülésével számolni kell. A hőmérsék­let csúcséit éke 17 fok körül várható mindkét nap. Még tart a szezon

Next

/
Oldalképek
Tartalom