Déli Hírlap, 1981. október (13. évfolyam, 229-255. szám)

1981-10-16 / 242. szám

Labdarúgó NB I • # Győzelmet remélnek a borsodi csapatok Diósgyőrben a Videoton, Ózdon a Vólán A remekül sikerült szerdai VB-sclejlezö után szombaton folytatódik a pontvadászat a labdarúgó NB I-ben. Diós­győrbe a Videoton együttese látogat, míg Ozdon a Volánt fogadják. A DVTK szerdán Tokaj­ban játszott edzőmérkőzést; 5-1-re nyertek a piros-fehé­rek. A találkozó egyetlen kellemetlen eseménye: Kere­kes súlyosnak látszó sérülést szenvedett, ugyanis amikor egy tokaji játékos rátartott rúgó lábára, szétnyílt a láb­feje. Dr. Puskás Lajos vezető edző csütörtökön két edzést tartott a játékosoknak. Dél­előtt nagy iramban végezték a fiúk a gyakorlatot. Látoga­tót is kapott a csapat: Géléi József, az egykori nagyszerű kapus, a Szolnok vezető ed­zője járt itt. Amikor jövete­Kézilabda NU II léről érdeklődtünk, kiderült: olvasta, hogy Néáer nem tud bekerülni a DVTK-ba. Sze­retnék "leigazolni a hátvédet, s ez ügyben érkezett Diósgyőr­be. Balogh Béla elnökkel és dr. Puskás Lajossal tárgyal­tak. s úgy tűnik, hogy Néder keddtől már a Szolnok játé­kosa lesz. A pergő ritmusú edzés vé­gén megkérdeztük a vezető edzőtől: hogyan sikerült ki­használni az időt a felkészü­lésre, mit vár az újabb ittho­ni mérkőzéstől, s milyen ösz- szetételben küldi pályára a csapatot? — Az újpesti pontszerzés óta visszatért a csapat önbi­zalma, jó a hangulat a játé­kosok körében. Gondot okoz Kerekes sérülése, de az is, hogy Kádár is csak csütörtö­kön kezdte el a mozgást, sé­rülése után. A legfőbb gond viszont, hogy hiaba van hú­szas játékoskeret, kevés lab­darúgóra számíthatok ilyen esetben. Hazai pályán eddig nem sikerült a csapatnak nyerni. S ez nem a mutatott játék, hanem a katasztrofá­lisan gyenge helyzetkihaszná­lás miatt van így. Tartok a Videotontól, mert nem egy­két emberre épül a játék ná­luk — noha vannak megha­tározó egyéniségeik —, ha­nem mint csapat, egységes, rendszerezett focit játszanak. Mindezek ellenére remélem, hogy holnap megszakad itt­honi rossz sorozatunk. — Az összeállításon csak akkor változtatok az „újpes­tihez” képest, ha Kerekest és Kádárt helyettesíteni kell. Ebben az esetben Giron, Os- váth és Teodoru II. játéka kerül előtérbe. Rerpelem. hogy sikerül a Veréb — Ká­dár, Oláh, Kereices, Teodoru l., Fiikö, Tatár, Görgei, Sze­mere, Borostyán, Szlifka ös­szetételű csapatot pályára küldeni. A hél qe spsrloiényci A DH tippjei 1. Kaposvár—Dun a újváros 1 * Rangadó lesz ez a javából, hiszen a győztes előnyre tehet szert etienielével szemben. 2. MÁV DAC—Pécsi VSK S Egységesebb, jobb a győ­ri gárda. 3. Dombóvár—Olajbányász 2 Nem valószínű, hogy a hazaiak ismét totogyiiko- sok lesznek. 4. Vác—Kecskemét SC 8 Hullámvölgybe került a Vác. 5. Pénzügyőr—Dorog * 8 Meglepetés lenne ha nem szerezne pontot a Dorog, 6. Bábolna—MÁV Előre * A Bábolna gyengélkedik, de a székesfehérváriak sem emlékeztetnek régi ön­magukra. 7. Gyöngyös—Szabó L. SE 1 A Gyöngyös otthon veszé­lyes. 8. KVSE—Papp J. SE I Jobb a hazaiak tóm adó­ja téka. mint a honvédeké. 9. Bari—Pistoiese 1 Megszakadt az eddigi dön­tet 1 en soroz a tűk. W. Lazio—Lecce f A Léccé még nem nyert lEegenben. 11. Reggiana—Brescia * Egyenlő erők. valós®írni a döntetlen. ( 12. Sampdoria.—Varese * 8 Újabb liányáss-siker Az elmúlt vasárnap Nádud­varra látogatott a Borsodi Bá­nyász férfi kézilabdacsapata, s a bajnokság hajrájában újabb értékes pontot szerzett. A hazaiak nélkülözték a ko­rábban náluk szereplő, de az­tán islriét magasabb osztály­ba került Varga Istvánt, aki­nek kiválása óta meglehetősen mérsékelten szerepeltek. B. BÁNYÁSZ-NÁDUDVAR 29-29 (14-13) A bányászfiúk ezen a mérkőzé­sén bebizonyították, hogy a ná­luk tavasszal nyerő Nádudvar Varga nélkül egyáltalában nem jobb, mint ők, sőt... E! kell mondani, hogy a találkozót szük- ségjátékvezetök vezették; mind­két csapat beleegyezett ebbe, ugyanis a kijelölt játékvezetők nem érkeztek meg. A mérkőzés első gólját a hazai­ak szerezték, erre a Bányász azonnal válaszolt, s már ekkor látszott, hogy mindkét csapat in­kább a góllövéssel törődik, mint a védekezéssel. Csaknem minden percben esett egy gól, ami — bár kézilabdában nem szokatlan — mégis sokat mond a védők és a kapusok teljesítményéről, mely ezen a meccsen nem volt éppen dicséretes. Annál örvendetesebb volt a küzdőszellem, az akarás, ami a Bányászt ezen a találkozón jellemezte. A szoros küzdelmet végig jól bírták idegekkel, s bár a félidőben a hazaiak vezettek, volt erejük újítani. A második játékrészben maguk­hoz rogadták a kezdeményezést, s három góllal elhúztak. Már- már úgy tűnt, megszerzik a győ­zelmet, amikor néhány kihagyott helyzetet követő ellenakcióból egyenlítem tudtak a hazaiak. Az eredmény már nem változott. Az egy pont mindenképpen értékes­nek számít, különösen, ha figye­lembe vesszük, hogy a Bányász öt mérkőzésen keresztül nem ka­pott ki, s ebből hármat idegenben játszottak! A vasárnapi, Testne­velési Főiskola, elleni utolsó baj­noki mérkőzésen oz 5—6. helyért mérkőzhetnek. Góllövők: Aranyo­si (6), Székely, Matusek, Daru <5-5*. (fegyvernek!) ollós Építész-technikus állást keres, „Gyakorlott 97638” jeligére a ki­adóba. odás-vétel Most vizsgázott FI AT 500-as szgk. eladó. Miskolc, II., Nagy­szalonta u. 12. (Hejöcsaba), Wartburg pve-sátorponyva el­adó. Érdeklődni; 27-083, esti órákban. Eladó 1 db öntöttvas, Marabu 2-es, ii tagos központitütés -ka­zán. „Kényelem 97603” jeiigere a kiadóba. PROMONTOR 30-as, gázkon­vektorok olcsón eladók. Telefon: 18-958. Fiat 127-est vennék. Motor-, vagy karosszériahibás is érde­kel. „Készpénz 97613” jeligére a kiadóba. Barkas mikrobusz sürgősen el­adó. Érdeklődni: Miskolc, Bát­hory sor 81. sz„ vagy a 73-910- es telefonon. ZK-s Polski FIAT 126 tip. szgk. eladó. Érdeklődni: a 16-728-as te­lefonon, du. 4 után. Félautomata NDK mosógép el­adó. Miskolc, III., Kondor Béla u. 23. (régi Temető utca). Érdek­lődni: szombat-vasarnap egész nap. Spaniel, fajtiszta kutyakölykök eladók. Eötvös u. 4. Bontott, háromvíz oszlopos 600- as lemezradiátor eladó. Rácz Mátyásné, Felsözsoica, Kertelalja u. 26. ingatlan Sürgősen üres szoba-konyhát keres fiatal házaspár 2 éves kis­fiával. „Szabolcs 97499” jeligére a kiadóba. Kettőszobás szövetkezeti laká­som sürgősen eladom, vagy rá­fizetéssel elcserélném kertes családi házra. Tízes honvéd u. 12. Vin/1., 17 óra után. Elcserélném diósgyőri 2,5 szo­bás, tanácsi, telefonos lakásom, 1,5 szobás, tanácsi lakásra. Ér­deklődni: 76-702. , Avas-délen másfélszoba-össz- komfortos tanácsi bérházi laká­somat elcserélném 2 szobás szö­vetkezeti, vagy tanácsi házmes­teri lakásért sürgősen. Miskolc, Engels 68. fszt. 2. Elcserélném kétszobás, főző­fülkés, előszobát», udvaros, saját lakásom, másfél szobás tanácsi­ra. Minden megoldás érdekel. Lehet házfelügyelői is. I. kér., Irányi u. 4. Elcserélném gyári, 1 szoba, konyha, éléskamra, olcsó béríi, komfort nélküli, udvaros lakáso­mat, 1 + fél szobás, tanácsi összkomfortos lakásra, csak DI- s GÉP-dolgozóval. „Őszi csere 1 97017” jeligére a kiadóba. * A Honved elleni hazai ve­reség kissé megtépázta az. óz­diak önbizalmát. Pallagi Ró­bert vezető edző igyekezett lelket önteni játékosaiba a szünet alatt. Ügy tűnik, ez sikerült is, s a játékosok nagy elszántsággal készülnék a Vo­lán ellen. Szeretnék bebizo­nyítani, hogy csak kisiklás vott a piros-fehérek elleni gyengébb játék. — Itthon edzettünk, illetve szerdán Recsken játszottunk edzőmérkőzést — hallottuk a szakvezetőtől. Mindenképpen győzelmet várok a csapattól, amelyben várhatóan egy vál­toztatás lesz. Madarász he­lyén Bírót szerepel tetem majd. így előreláthatólag a Fekete — Pribék, Szilágyi, Kajái, Biró, Tokár. Ambrus, Ligeti, Becsei, Vtassy, Dudás összetételű 11 kezd. Mind a diósgyőri mind az ózdi taiálkozó 13.30-kor kez­dődik. «óth> A DVTK-SPORTTELEP ..rriyemelőcsarnokában szombaton rlclelött 10 órakor kezdődik, s dél­után 3 órakor folytatódik a me­gyei felnőtt-, ifjúsági, serdülő- és úttörő-súly emelőverseny; a be­fejezés: vasárnap délelőtt 10 órá­tól. A birkózócsarnokban szom­baton délelőtt xo órától megyei serdülő szabadfogású- cs kötötf- fogású-versenyt rendeznek. A stadion gyepszönyegén s/.omba- lon 13.30-tól NB 1-es bajnoki lab­darúgó-mérkőzést láthatnak a szurkolók: a DVTK ellenfele a Videoton gárdája lesz. Elómérkó- zést az ifik játszanak. AZ MVSC-SPORTPALYA tornacsarnokában ma délután 4 órától NB I-es röplabdamérkő- zésl játszanak: az MVSC női csa­patának a B ACSÉ1P SC lesz az el­lenfele. Vasárnap délután 2 óra­kor NB ll-es labdarúgó-mérkőzés kezdődik a Kilóikban; az MVSC ellenfele a listavezető Debreceni Kinizsi. A ZRÍNYI gimnAzbím tornatermében NB ll-es férfi ko­sárlabda-mérkőzéseket rendez a • MEAFC; szombaton 15 órától a Mezőberény, vasárnap fél ti-tői a Békés együttesét fogadják. A SPORTCSARNOKBAN j vasárnap délelőtt fél 11-tól játon- szák az új rendszerű kosárlabda NB I női rangadóját, a DVTK és I a Vasas Izzó csapatai. Az Unió Afész Igazgatósága a szövetkezet miskolci log jói részér« (o gö'ömbölyi, a szirmot és a szakcsoportok tagjai kivételével) 1981. október I8-án (vasárnap) 9 órai kezdettel rendkívüli özgyűlésttart ot MHSZ-szék házbon (Miskolc, Rákóczi u. >2.), melyre tagjainkat ezúton is tisztelettel meghívjuk NAPIREND: t. A szövetkezet VI. ötéves tervének jóváhagyása 2. Az intéző bizottság beszámolója, és 3. A szövetkezet elnökének, elnökhelyetteseinek és e felügyelő bizottság elnökének megválasztása Kérjük azon tagjainkat, okik - feltehetően lakcímváltozás miatt — névre száló meghívót nem kaptak, a régi és új lak­címüket személyesen, levélben vagy telefonon közöljék a szö­vetkezetpolitikai osztállyal. Telefon: 14-334, 14-335, 14-336, 4-es mellék. Miskolc, Kossuth u. 1. MINDEN KEDVES TAGTÁRSUNKAT SZERETETTEL VÁRJA AZ IGAZGATÓSÁG A NÉPKERTBEN vasarnap délelőtt 10 órától idény- záró nemzetközi salakmotoros- versenyt rendez a Borsodi Volán. Az ellenfél a lengyel Opole gár­dája. HEJÓCSABAN lép pályára szombaton a FtUM NB U-es férfi röplabdacsapata. A délután 3 órakor kezdődő talál­kozón a TITÁSZ gárdája lesz az ellenfél. Ugyanitt, a bitumenes kézilabdapályán vasárnap dél­előtt il órától játssza az idei baj­nokság utolsó mérkőzését a Bor­sodi Bányász NB IT-es férfi ké’/i- labdacsapata, a TFSE gárdája el­len. A Varese bajnokságra bőr. a Sampdoria hazai merle­ge viszont jobb. Ki. Spal—Perugia * | Eddig még es»k a nyert egymás elleni talál­kozóikon. most viszont a J Perugia a jobb. Póftnérkőzések: 14. Palermo—-Cavese * > 15. Ptea—Foggia 1 Me V er orra—SambeMedettes'e 1 Értesítés A Kisvárdaí Szeszipari Váltói ot Miskolci Likörgyárs értesíti tisztelt vevőpartnereit, hogy 1981. október 27-tól november 2-*g tartja az éves vagyonmegállapító leltárát és ez olajt oz idő alatt oz árukiszállítás, valamint a göngyölegbegyűjtés szünetelni fog. KS2V MISKOLCI UKOftGYARANAK VEZETŐSÉGE Gépipari vállalat az ország különböző részein működő kirendeltségeire átióeszközfenntartási munkákhoz # lakatos # hegesztő -L # betanított lakatos # és segédmunkás dolgozókat keres Előnyös kereseti lehetőséget, kiküldetési díjazást biztosítunk. Jelentkezés megbízottunknál: Miskolc, Bacsó Béla u. 9.1/3, Telefon: 35-028

Next

/
Oldalképek
Tartalom